Összesen 38 embert vittek a rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közterületekről melegedőkbe - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel. Öt főúton - a 6-oson, az 56-oson, az 58-ason, a 66-oson és a 67-esen - hóláncot kell használniuk az autósoknak.
Az IMF-EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója.
Életének 78. évében meghalt Csurka István - tudatta Papolczy Gizella, az író, politikus, dramaturg hozzátartozója szombat délelőtt az MTI-vel. A MIÉP elnöke január közepén, kórházi kezelését megszakítva még megjelent egy, a kormány melletti szimpátiafölvonuláson Szegeden, ahol beszédet is mondott. Csurka neve legutóbb az Új Színház ügye kapcsán merült fel, őt szerette volna intendánsául a frissen…
Elítélte a plágiumot az oktatási államtitkár egy lapinterjúban a Schmitt Pál köztársasági elnököt ért vád kapcsán. Az államfő népszerűségéből is vesztett az elmúlt hetekben.
Hófúvás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Somogy megye egyes térségeire másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Aki autóval utazik, vigyen magával meleg takarót, termoszban meleg folyadékot - javasolja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Krónikus betegségben szenvedők lehetőleg ne tartózkodjanak hosszú ideig a szabadban extrém hideg időben, míg tömény alkoholos italok fogyasztása nem ajánlott, mert növeli a végtagok hőleadását, elősegíti a kihűlést.
Az orosz külügyminiszter kemény hangvételű nyilatkozatban figyelmeztetett szombaton arra, hogy Oroszországnak egyáltalán nem felel meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé beterjesztett, Szíriáról szóló határozati javaslat, s annak szavazásra bocsátása botrányba fullad.
Az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese kell, hogy legyen, a kormányzati politikának pedig mindig a közjót kell szolgálnia - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Wekerle Sándor tudományos emlékkonferencián szombaton Budapesten.
Fenyegetésre fenyegetéssel válaszol Irán - figyelmeztetett Ali Hamenei ajatolláh, miután az Egyesült Államok és az európai országok pénzügyi és olajipari szankciókkal akarják kikényszeríteni, hogy Teherán adja fel atomfegyver kifejlesztésére irányuló szándékát.
Az új légitársaság tiszta lappal indulhatna, a mostani menedzsmenttel pedig sikeresen működhetne, hiszen a Malévot is sikerült üzemi veszteség nélkül működtetniük.
Számottevően nem nőtt a balesetek száma az ország közútjain, de a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges, és járművük kifogástalan műszaki állapotban van.
Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása, ha a kabinet figyelembe veszi azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket a Bajnai-kormány Oszkó Péter vezette pénzügyminisztériuma kidolgozott.
Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek.
A hétszeres Tour de France győztes ügyvédje szerint a médiában megjelent számos „spekuláció” miatt szükség volt az ügyben egy végleges, hivatalos állásfoglalás megszületésének.
Az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese kell hogy legyen, a kormányzati politikának pedig mindig a közjót kell szolgálnia - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Wekerle Sándor tudományos emlékkonferencián szombaton Budapesten.
Hómunkásokat vesz fel a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. délután két órától este tízig tartó munkavégzésre - közölte a cég szombat délelőtt az MTI-vel.
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
A Demokratikus Koalíció szombati közleménye által idézett, a magyarnarancs.hu-n megjelent dokumentum szerint igen. Az ellenzék párt attól tart, hogy az Orbán-rezsim nemcsak a Malévot vitte csődbe, hanem a BKV esetén is dolgozik az ügyön.
A közlekedési vállalatnak járó 32 milliárdos költségvetési támogatás érthetetlen befagyasztása kapcsán szárnyra kelt szóbeszéd szerint a történet arról szól, hogy végül a „megfelelő” cégek nyerjék el a BKV megmentése érdekében kiírt állami megrendeléseket. Mások viszont állítják, Tarlós István hibás politikájával annyi ellenséget szerzett a Fideszen belül, hogy meg kell menteni tőle a fővárost. E…
Robbanás történt szombat délután a főváros XIII. kerületében, egy Fiastyúk utca és Agyag utca közötti társasházban, a detonációban egy ember sérült meg. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté az MTI-nek azt mondta, a háromszintes házból öt embert, köztük egy kisgyermeket mentettek ki. A polgári védelem jelenleg méri fel, hány embert érint a kitelepítés - közölte a…
Az LMP-nek most nem feladata, hogy együttműködjön a Demokratikus Koalícióval (DK) - írta a Gyurcsány Ferencnek küldött válaszában Jávor Benedek. A frakcióvezető szerint nincs értelme a színfalak mögött zajló "szakértői" eszmecserének, ezért inkább azt javasolja, hogy az elmúlt két évtizeddel való szembenézést a civil közösségekkel közösen, a nyilvánosság előtt folytassák.
A magyar nő egy ismerőse révén találkozott az egyiptomi férfival. Rövid időn belül kiderült, hogy a férfi személyisége egészen más, mint amilyet először igyekezett elhitetni magáról. A bántalmazott, külvilágtól elzárt nőt végül a nagykövetség közreműködésével szabadította ki az egyiptomi rendőrség.
A Demokratikus Koalíció megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fidesz már a metróban dolgozók politikai elkötelezettségét is megfigyeli. A BKV járatain egyre gyakrabban előforduló tűzesetek elkerülése érdekében erről határoztak ősszel a városházi, a BKV-s és a tűzoltó notabilitások az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.
A Fiat közzétette az 500-as modellcsalád új tagjának, az érdeklődők előtt az idei Genfi Autószalonon, március 6-án bemutatkozó 500L-nek az első, hivatalos fotóit. Az 500L (L, mint ’large’, azaz ’nagy’) az 500-as modellcsalád legújabb tagja, amely az Abarth és az 500C modellváltozatok után még tovább erősíti a márka azon stratégiáját, hogy az eltérő vásárlótípusok elvárásait kielégítő modellekkel…
A Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Index (GFI) értéke 2011. utolsó (IV.) negyedévében 1,04 volt, ami a harmadik negyedéves értékhez képest 0,30-es csökkenést jelent. A háztartások pénzügyi helyzete, a vállalkozói szféra gazdálkodása és a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján azt látjuk, hogy a következő hónapokban tovább fog romlani a gazdaság helyzete. Egyelőre ez főként a cégek…
Egyoldalas interjút közölt Orbán Viktorral a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent száma, amelyben a miniszterelnök egyebek mellett politikai orientációját, valamint aktuális belpolitikai témákat érintő kérdésekre válaszolt.
Brad Pitt és Angelina Jolie korábban esküt tett, hogy nem házasodnak meg, de nem fogják tudni betartani az ígéretüket. A színész szerint hamarosan jöhet az esküvő.
Párnapos szünet után újra Magyarországgal és miniszterelnökével foglalkoznak külföldi újságok. A Die Presse lényegében leírja az MSZP-t. A Le Monde úgy látja, hogy „Magyarországon az embereket >>alig zavarják a szabadságellenes törvények<<”.
Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke azonnali távozásra szólította fel Basar Asszad szír elnököt és felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget a „gyilkológépezetnek”. Szíriai ellenzéki források szerint a hadsereg egy nap alatt közel háromszázötven embert ölt meg, ezerháromszázat pedig megsebesített Homszban. A Biztonsági Tanácsban azonban patthelyzet alakult ki, miután…
Fölényesen győzött Mitt Romney az amerikai Republikánus Párt szombati elnökjelölt-állító gyűlésein: a volt massachusettsi kormányzó szavazatok 43 százalékának összeszámlálása alapján a voksok 44 százalékát kapta.
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak - közölték szombaton amerikai napilapok az amerikai hadsereg közleményére hivatkozva.
Könnyen megszűnhet a magyar diplomák nemzetközi minőségi garanciája, aminek folytán a hazánkban szerzett végzettséggel külföldön nem sokra fogunk menni. Kimaradt ugyanis a minőségbiztosítás ügye az új felsőoktatási törvényből, amely a 20 éve komoly nemzetközi elismertséget szerzett Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szerepének és autonómiájának drasztikus csökkentését tartalmazza. A…
Legalább tízszázalékos forgalomcsökkenésre számítanak a szállodák a Malév csődje miatt. Azt mondják, komoly gondot okozhat az ágazatnak, ha rövid időn belül nem változik a helyzet. Közben az utazási irodákban rendkívüli nyitva tartással fogadják a pórul járt utasokat. Az ATV által megkérdezett ügyvéd szerint kártalanítás mindenkinek jár, sőt az uniós szabályok szerint azok, akik előre fizettek,…
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportjának nyitó fordulójában, szombaton.