Az országgyűlés ma kezdi meg soron következő négynapos ülését. A parlamentnek egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő mentelmi ügyében is döntenie kell első ülésnapján.
"Huszonötödik nap. Aláírtam a kormányrendeletet. Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon" - írja röviden és tömören a miniszterelnök Facebook-videójához.
Magyarországon 744-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma, de már van 67 gyógyult magyar beteg is, jelenleg 14 325-en vannak hatósági házi karanténban. 38-an vesztették életüket itthon a vírusban.
A fertőzöttek száma pedig 11 új igazolt esettel 744-re nőtt. Már a hivatalos tájékoztatás szerint is "jóval nagyobb" ennél a tényleges vírushordozók száma.
Az ország legszegényebb településein nemcsak a távoktatást kellett számítógépek nélkül megoldani, de azt is, hogy naponta legalább egyszer ehessenek a gyerekek.
Az Amnesty International magyarországi szervezete készített kutatást a Handó-korszakról, az eredmények sok szempontból rosszabbak, mint amire számítottak.
Az Országgyűlés ma kezdi meg soron következő négynapos ülését. A parlamentnek egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő mentelmi ügyében is döntenie kell első ülésnapján.
„Konkrétan tartok attól, hogy lehetnek majd olyan térségek, ahol a településeken megbomolhat a közrend, és egészen fatális véletlenek is okozhatnak egészen komoly problémákat – erre fel kell készülni.” Forgács Istvánt kérdeztük arról, hogyan éli meg a roma közösség a járványt: számos jó példát lát az együttműködésre, ugyanakkor aggódik az iskolából
„Mindannyiunknak meg kell keresnie a szorongatott helyzetben is az előre mutató jót, és már a járvány alatt is élni kell vele” – mondja Mandinernek Réthelyi Miklós professzor, emeritus rektor. A nemzeti erőforrások korábbi miniszterét a karanténban zajló napjairól, az egészségügyi ellátórendszerek és az oktatás előtt álló kihívásokról, és a mostani
Mintegy 470 ezer budapesti állítja, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta valamiféle orvosi ellátásra volt szüksége – derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet az elemző cég a Népszava megbízásából készített. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyien zúdultak rá a fővárosi egészségügyre, mert körülbelül 170 ezer ember eleve úgy döntött: a j
Vasárnap délután 4-kor olyan tömve volt a korzó, mintha nyoma sem lenne a veszélyhelyzetnek. A rendőrség megjelent, de 20 perccel később még többen lettek - írja a Ripost.
Késve tájékoztatták az illetékes kórházat, nem megfelelő az otthonban a higiénia, a kórházba kerülők 70-80 százalékban rühvel fertőzöttek - értesült a Mandiner.
A veszélyhelyzet kihirdetése után bő három héttel is változatlanul magas a magyar kormány koronavírus elleni intézkedéseivel való elégedettség, ötből négyen (78 százalék) nyilatkoztak így – derült ki a Nézőpont Intézet szokásos, szombaton véget ért heti kutatásából.
Sokan félnek a koronavírustól, ám a családtagok, a barátok és a mozgás hiánya időnként még rosszabb. A várható gazdasági következmények is szorongást okoznak.
Újabb koronavírusokat izoláltak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, ez alapján úgy tűnik, hogy több helyről érkezhetett a kórokozó Magyarországra - mondta Kis Zoltán, a központ laborvezetője hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és az elhunytak száma Magyarországon, de sokan még mindig nem veszik elég komolyan a veszélyt - legalábbis a kirándulóhelyeken hétvégén látottak alapján. Éledezik a tagállamok közti szolidaritás Európában, Donald Trump pedig már látja a fényt az alagút végén.
Klinikai vizsgálatokat folytatnak számos országban, valóban véd-e a koronavírus fertőzés súlyos következményeitől a BCG-oltás. A kérdés azért merült fel, mert azokban az országokban a legsúlyosabb a járvány, ahol a gyerekek nem kapnak vakcinát tüdőbaj ellen. Magyarországon az oltást szinte mindenki megkapta!
A kormány célja, hogy megtartsa a munkahelyeket a koronavírus-járványban, és azok helyett, amelyek megszűntek, újakat teremtsen - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Saját tervvel állt elő a szegedi polgármester: megadóztatná közbeszerzéseken 5 milliárd feletti összeget elnyerő cégeket, és a leggazdagabb magyarokat. A pénzből alapjövedelmet kellene biztosítani azoknak, akiknek havi 110 ezer forint alatt van a jövedelme.
A megkérdezettek 78 százaléka elégedett a kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában.
Szeged polgármestere, aki tavaly ősszel távozott az MSZP-ből, elővette néhány évvel ezelőtti, „fizessenek a gazdagok” szlogenjét, amit 2017-ben, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjeként hirdetett meg.