Egy sürgősségi kórház alkalmazottja szerint a fővárosi fenntartású Pesti úti idősek otthona napokon át nem tájékoztatta őket arról, hogy a hozzájuk más problémákkal küldött lakók valójában egy koronavírus-járvánnyal erősen fertőzött intézményből érkeznek.
Gulyás Eszter és Somos András komolyan veszik a higiénés szabályokat: igyekeznek minél többször kezet mosni, fertőtleníteni, és amikor hazaérnek, a cipőjük talpát is áttörlik. Az ATV munkatársai videóban mesélnek arról, hogyan intézik a bevásárlást, és miben tudnak segíteni idős szüleiknek.
Bálint György, Beer Miklós püspök és Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó igazgatója arra hívnak, hogy a válság idején aki teheti, karoljon fel egy szegény családot, vagy egy elesett embert.
Kiss Róbert alezredes az operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szombati naphoz képest vasárnap a rendőri intézkedések száma a duplájára emelkedett, összesen 614 esetben kellett intézkedniük.
„Azt követeljük a miniszterelnöktől: ne éljen vissza különleges és időkorlát nélküli mandátumával, ne éljen vissza a kétharmados többségével” – írják a közös nyilatkozatban.
A mai naptól elérhető a Vodafone Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő applikációjának két újítása, melyek a koronavírus miatt kialakult helyzetben segítik a lakosságot.
A miniszterelnök a közösségi oldalára tett fel egy bejegyzést a délben várható gazdaságvédelmi intézkedésekről, melyekkel a járvány hatásait igyekeznek mérsékelni. A bejelentést élőben követheti az InfoRádióban és az Infostarton.
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatója után, délben Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tez az újabb gazdaságvédelmi intézkedésekről. Ma délben Orbán Viktor bejelentést tesz a gazdasági csomag legújabb intézkedéseiről...
Facebook-oldalán tesz bejelentést délben, a kormányfő az új gazdaságvédelmi akciótervet ismerteti. Cikkünk folyamatosan frissül. Cikkünk folyamatosan frissül...A Facebookon tett újabb bejelentést Orbán Viktor, a kormányfő...
10 év megfeszített és szívós munkával már egyenesbe jöttük, amikor a koronavírus-járvány komoly kihívás elé állított minket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délben. A miniszterelnök szerint egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal és a gazdasági nehézségekkel.
Visszavezetik a 13. havi nyugdíjakat - jelentette be Orbán Viktor. A kormányfő ismertette a részleteket is. Visszahozzák a 13. havi nyugdjakat - jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. Mint mondta, a nehéz időkben nem csak a dolgozókra...
"Négy idős embert vittek kórházba egy VI. kerületi idősek otthonából koronavírus gyanúja miatt" - írja a Főpolgármesteri Hivatal szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.
Öt lábon áll a kormányfő által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag, amely azonnal hatályba is lép. Nyolc kiemelt ágazatot indítanak újra, a vállalatok pedig 2000 milliárd forintos csomagra számíthatnak.
Az ítélkezés függetlensége megmaradt, de veszélyben van: az Amnesty Internationalnak nyilatkozó bírók dermesztő munkahelyi hangulatról és a szakmai megtorlás kockázatáról beszélnek.
"A kormányfő által bejelentett mai gazdasági csomag mentőöv helyett fullasztó hullámokat kínál. Menekülés helyett süllyedést." - írja Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook oldalán.
Facebook-oldalán tesz bejelentést délben, a kormányfő az új gazdaságvédelmi akciótervet ismerteti. Cikkünk folyamatosan frissül. A Facebookon tett újabb bejelentést Orbán Viktor, a kormányfő az új gazdaságvédelmi intézkedésekről...
Autóforgalom híján a szervizekbe betérők száma is drasztikusan csökkent. A márciusi havazás miatt is tolódik a szokásos abroncs csere időszak. Szinte csak sürgősségi javításokkal mennek autószerelőhöz az emberek, a tavaszi...