Júniustól több légitársaság is újraindítja budapesti járatait, bár a cégek egyelőre csökkentett járatszámmal közlekednek majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A légikikötő üzemeltetője csütörtöki közleményében...
A kormany.hu által 2020. május 14-én közreadott fotókon a Jakab Ferenc professzor, a Koronavírus Kutató Akciócsoport vezetője által irányított, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában folyó virológiai kutatómunka...
Ennek az a feltétele, hogy az EU arra a következtetésre jusson: az informatikai hibák és a járványhelyzet nehezítette a gyűjtést - derült ki a csütörtöki Kormányinfón.
A főpolgármester szerint az a kormány, aminek 10 éve kétharmada meg példátlan hatalma van, és megszállt minden politikai intézményt, képtelen meghozni önállóan a döntést, hogy el kell indítani a nyitást.
A magyar demokráciáról és a járványhelyzetben hozott intézkedésekről vitatkoztak csütörtökön az Európai Parlamentben: kritikusai és támogatói is akadtak a magyar kormánynak.
A rendőrség csütörtökön elfogta azt a kábítószer-kereskedőt, aki drogot adott el annak a társaságnak, amelynek egyik tagja május 9-én egy Fő utcai lakás emeletéről az utcára vetette magát – derült ki a rendőrség csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Magyarországon a COVID-19 világjárvány márciusi megjelenése óta ötszörösére nőtt az e-kiskereskedelem növekedési üteme. A pandémia nagy nyertesei a webáruházak, hiszen a megváltozott helyzet hatására a fogyasztók szinte azonnal...
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Boldog István fideszes országgyűlési képviselőt. Az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben.
Tolódik a budapesti korlátozások enyhítése, a kormány a szakértők és polgármesterek véleményét is meg akarja várni a döntés meghozatala előtt. A Harcok Klubja vendége Fürjes Balázs, fővárosi fejlesztésért felelős államtitkár, akit a korlátozások várható enyhítésén túl a Karácsony Gergellyel való viszonyáról, az önkormányzatok csődjéről, a várható f
Az MSZP értékelése szerint a kormánynak nem az ellenzék és az Európai Unió ócsárolásával vagy a kormánykritikus véleményt megfogalmazók elvitetésével kellene foglalkoznia, hanem az emberek mindennapi problémáinak megoldásával, valamint az egészségügy és a szociális ágazat kérdéseivel - mondta Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese online
A 24.hu kérdésére a rendőrség azt közölte: „a Szerencsi Rendőrkapitányságon rémhírterjesztés miatt folytatott eljárás lakossági jelzés alapján indult”.
A különleges jogrend alatt ugyanis nem mondhatnak fel. Hiába kértek veszélyességi pótlékot a házi karanténban lévőket ellenőrző rendőröknek, a kormány nemet mondott.
A kormánynak nem az ellenzék és az Európai Unió ócsárolásával vagy a kormánykritikus véleményt megfogalmazók elvitetésével kellene foglalkoznia, hanem az emberek mindennapi problémáinak megoldásával, valamint az egészségügy és a szociális ágazat kérdéseivel – fogalmazott Harangozó Tamás.
'A kormány arra kér minket, hogy mi tegyünk javaslatot egy olyan döntésre, aminek a meghozatalához csak a kormánynál vannak naprakész információk és adatok. Ez gyávaság' - írták közleményükben a DK-s polgármesterek.
A főpolgármester online sajtótájékoztatóján arról beszélt: "jellemző", hogy egyik adatot sem a kormány publikálta, holott szerinte egy felelős kormánynak minden adatot meg kellene osztania a nyilvánosságban, hogy a leghatékonyabb védekezést lehessen kialakítani.
Minden negyedik fertőzött idősek otthonában él, az összes fertőzött 13 százaléka egészségügyi dolgozó - derült ki az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Elsősorban az első négy évfolyamnak lehetne kinyitni az iskolákat júniustól, ha a járványhelyzet lehetőséget ad rá - közölte a Nemzeti Pedagóguskar elnöke csütörtökön a Kossuth rádió műsorában. Horváth Péter azt mondta, hogy...
Eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra Kínából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.
A koronavírus elleni védekezés sok mindent átalakított az elmúlt időszakban. Fürjes Balázs arról beszélt a Harcosok Klubjában, hogy hogyan hatott a megváltozott helyzet a Karácsony Gergellyel való viszonyra, mit gondol a rendőrség tevékenységéről a rémhírterjesztéssel kapcsolatos ügyekben, valamint vár-e tömeges csődhelyzetet az önkormányzati oldal
Csak látványelemnek jók azok a maszkok és ruhák, amiket „nem egészségügyi használatra”- felirattal hoztak be az országba – mondta egy ápoló Bencsik Jánosnak.
Hosszabb távon azok az ágazatok is vesztesei lehetnek a járványhelyzetnek, ahol most még nem látszik a probléma. A legnagyobb veszteség az idegenforgalmat és a vendéglátást érintheti.
Az olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó közösségi oldalán jelentette be, hogy jótékony céllal „körbeússza” a Balatont Kapás Boglárka: a 235 kilométeres távot az olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó egy versenymedencében készül teljesíteni, hogy ezzel 235 ezer forintot gyűjtsön az ENSZ Gyermekalap, az UNICEF munkájának támogatására.
„A józsefvárosiak hosszú időn át emlékezni fognak arra, hogy a legnagyobb bajban hogyan árulta el és hagyta cserben őket a kormány és a Fidesz” - írta a kerület polgármestere.
A portugáliai Fátima városában 1917-ben három pásztorgyermeknek több alkalommal is megjelent a Szűzanya, az utolsó jelenést becslésektől függően 30-70 000 ember is láthatta. A város azóta híres búcsújáró hely, minden év május 13-án - az első jelenés időpontjában - zarándokok százezrei lepik el, ám az idei más volt. A járványügyi intézkedések hozta
Elfogta rendőrség azt a 21 éves józsefvárosi drogterjesztőt és barátnőjét, aki a tragikusan végződött budapesti házibuliba induló fiataloknak kábítószert adott. A 17 éves fiút, aki kizuhant az ablakon, jelenleg is gépek tartják életben.
A koronavírus nyomán kialakult helyzet újabb migrációs hullámokat indíthat el Európa irányába, amelyek a biztonsági és kulturális kockázatokon felül már egészségügyi fenyegetést is jelentenek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután európai uniós kollégáival tárgyalt.
Az országos tesztelés részadatai alapján is enyhítene a budapesti korlátozásokon a Semmelweis Egyetem rektora, aki egy friss interjúban elmondta, hogy Magyarországon a járványnak miért nem volt tetőzése. Merkely Béla már április elején...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: a május 4-ével indult időszakban eddig gyakorlati vizsgákat tehettek a tanulók, az írásbelik pedig május 25-én kezdődnek.
Mintegy ötven szakmai érettségi tantárgyból adhattak számot a tudásukról csütörtökön a diákok. Emellett elindult már a szakmai vizsgáztatás is, amely szintén az előzetes terveknek megfelelően halad - közölte Schanda Tamás.