Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a
Legalább tíz olyan nap volt áprilisban, amikor nem volt jelen személyesen orvos a Pesti úti idősek otthonában - derült ki a Budapest főváros Kormányhivatala által végzett vizsgálatokból, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett. A lap információi szerint március közepe óta biztosan akadozott az ellátás az intézményben.
Az ősztől induló technikumokban mintegy 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé. A legnépszerűbb szakképzési intézménytípusba magasabb arányban nyertek felvételt a diákok, mint bármikor az elmúlt másfél évtizedben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
A magyar országgyűlés és kormány összetételéről 1990 óta nem a moszkvai kommunisták, hanem a magyar választópolgárok döntenek - írja Gulyás Gergely a Facebook oldalán az első szabadon választott népképviseletre, 1990. május 2-re, Antall József, Szabad György szerepére, Kéri Kálmánra és Varga Bélára emlékezve.
Gál Kristóf az operatív törzs tájékoztatóján megerősítette, hogy 2942 főre nőtt a fertőzöttek száma, és már 335-en hunytak el a betegségben itthon. A kornavirus.gov.hu oldalon szerepel, hogy egy 33 éves férfi is van az áldozatok között.
A mai napon is megtartotta az Operatív Törzs szokásos napi sajtótájékoztatóját. A rövidke eseményen többek között elhangzott, hogy Magyarországon is megkezdődnek a remdesivir klinikai vizsgálatai. Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti...
Az Országgyűlés ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első, szabad választások eredményeként létrejött parlament.
A vérplazma hosszú ideig tárolható, ha esetleg második hullám lesz, rendelkezhetünk „indulókészlettel” – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója.
Május 1-én kezdetét vette a több mint 17 ember bevonásával készülő, a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló reprezentatív szűrővizsgálat Magyarországon.
A Fidesz május másodikán ünnepelni akar, és ezért a többi politikai erővel folytatott egyeztetés nélkül jóvá akar hagyni egy politikai határozatot – a koronajárvány csúcspontján – az első szabadon választott parlament megalakulására emlékezve – emlékeztet közleményében a Jobbik. „A parlament ülésén ebből az alkalomból megjelenik végre Áder János, a
A köztársasági elnök kiemelte, hogy az elmúlt hetekben a járvány nem csak törékenységünkre figyelmeztetett, de a társadalmi összefogás erejét is megmutatta.
Összhangban a csütörtöki kormányrendelet vonatkozó passzusaival, a Decathlon újra kinyitja vidéki üzleteit. Minden áruház egységesen 10 és 18 óra között lesz majd nyitva, a hét minden napján, a megfelelő biztonsági intézkedések betartása...
A köztársasági elnök azért finoman beszólt a mai ellenzéknek a rendszerváltás utáni első Országgyűlés alakuló ülésének harmincadik évfordulóján tartott megemlékezésen.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Nemzeti összefogásra van szükség. A ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt 30 évben elértünk és mindazt, amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, hogy hamarosan újra élvezhessük a megszokott szabadságot – mondta Áder János a parlament ünnepi ülésén, az első szabadon választott Országgyűlésre emlékezve.
Ünnepi ülést tartottak a mai napon a Parlamentben, ahol politikai nyilatkozatot fogadtak el Magyarország népképviseleti rendszerének 30 évvel ezelőtti visszaállításáról. A Fidesz "szűk körben" emlékezett, az ellenzék ugyanis nem vett részt az ülésen.
Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek...
Sokmilliárdos kár, katasztrófahelyzet, leálló vagy el sem induló forgatások, várakozás és újratervezés. Ezzel párhuzamosan pedig megváltozó filmnézési szokások és állami segítséget remélő filmszakma. Filmes körkép járvány idején.
A középfokú oktatásban továbbtanulók közel kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Az ősztől induló technikumokban közel 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé - közölte az ITM. Az Innovációs és Technológiai...
Harminc éve, 1990. május 23-án választotta miniszterelnökké az első szabad, többpárti választások nyomán összeült Országgyűlés Antall Józsefet. Feladata nehézségét mutatja, hogy Antall első kormányülésen e szállóigévé vált szavakkal fordult minisztereihez "Önök egy kamikaze-kormányban vesznek részt."
Erkélytornával dobják fel az Olajág Otthonokban lakók életét a gyógytornászok. Az idősek emellett balkonjukról élvezhetik a karanténkoncerteket, virtuális múzeumba is ellátogathatnak, de élőben tartott néptáncelőadást is nézhetnek, ha úgy tartja kedvük.
A vidékieknek sem tanácsos a fővárosba vagy Pest megyébe menni. Temetés, esküvő megtartható, de lagzi nem. Szentkirályi Alexandra részletesen is elmagyarázza a hétfőtől érvényes új szabályokat.
"Nem ünnepelhetjük a kormánypártokkal együtt az első szabadon választott parlament megalakulásának évfordulóját. Az ülés önmagában politikai, történelmi provokáció. Ha az elárult az árulóval együtt ünnepel, akkor maga is árulóvá válik. Mi pedig árulók nem leszünk sohasem." - olvasható Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-videója felett.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton. Fontos...