Az Adóhatóság megjelentette legújabb tájékoztatóját a forgalomból kivont egy- és kétforintos érmékkel kapcsolatos adóügyi teendőkről. A tájékoztató jelentős többletkötelezettségeket ír elő egyes számlázási vagy nyugtaadásra alkalmas rendszerekkel kapcsolatban.
Több mint hétszázan jelentkeztek romániai munkára azok közül a román állampolgárok közül, akik számára nemrég állásbörzét szervezett Rómában a bukaresti munkaügyi minisztérium.
Az áru hamis megjelölésének bűncselekményét úgy javasolja módosítani két MSZP-s képviselő, hogy a büntetési tétel a hamisított áru mennyiségétől függjön, és bekerüljenek a büntetendő körbe a jövedéki termékek is - a Büntető törvénykönyv (Btk.
Ez egy nagy nulla a versenyképesség szempontjából, amit a kormány tenne az adórendszerrel, és amíg nem mernek elvenni a jóléti kiadásokból, ez nem is lesz másképp. Gyurcsány kedvenc változata ráadásul az adóeltitkolást ösztönözné.
Tavaly nyereséges volt a CSA cseh állami légitársaság, 2004 óta először elsősorban utasforgalmának a növekedése, és az alaptevékenységgel közvetlenül nem összefüggő vagyonok értékesítése hatására.
Évente 120 millió borosüvegre van szükség Magyarországon, ennek 75 százaléka visszaváltható palack. Ugyanakkor a jövőben palackhiány alakulhat ki idehaza, mert a magyar borászok ki vannak téve a világpiaci negatív hatások kényének-kedvének - olvasható a Varga Pincészet gyorselemzésében.
A "Legjobb Női Munkahely 2007" pályázaton különdíjat kapott a Budapest Bank (GE Money Bank). A hitelintézet a munkavállalók irányában tanúsított gyakorlata alapján kapta a Nők Lapja által felajánlott különdíjat, melyet a Magyar Női Karrierfejlesztés Szövetség és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által szervezett konferencián adták át a Parlamentben. Emellett szintén a Budapest Bank…
A cégvezetők 63 százaléka regisztrált korrupciót üzleti tevékenysége során, miközben a cégvezetők 42 százaléka szerint versenytársai csúszópénzt fizettek a rendelés megszerzése érdekében.
Az OMV arra számít, hogy az Európai Bizottság augusztusban versenyjogi szempontból tisztázni fogja azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tennék az OMV és a Mol összefonódását.
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek.
Európa-bajnoki szakmai érmekkel már csak azért is okkal rendelkezik a mérnökök alapította cég, mert állandó újításokkal megy elébe ama piaci igényeknek, amelyeknek a mércéjét a gyógyvizek országában igen magasra helyezik a vendégekért egyedi kínálattal versenyző uszodaépíttető vállalkozások.
A Népszabadság értesülései szerint szerdán a kormány tagjai, illetve a kormánypártok vezetői úgy döntöttek, hogy mégis lehet április elsején gázáremelés.
A pénzváltók számára a forint ingadozási sávjának eltörlése önmagában nem jelent semmit, hiszen a váltóhelyeken mindig az aktuális érték alapján adják meg az árfolyamokat.
Az elmúlt évhez képest közel tíz százalékkal kevesebbet, ám így is több mint hárommillió forintot kaphat az idén egy minisztériumi főosztályvezető jutalomként.
Csütörtökön a 256,50-259.50/euró sávban várják a forint mozgását a kereskedők, a sáveltörlés utáni emelkedő kereslet hátterében. A nemzeti valuta iránt szerdán erős volt a kereslet, erősödött is a...
A vagyonvizsgálattól való félelmében manapság már utazást, bútort, vagyontárgyakat is egyre több magyar vásárol külföldön, a cégek pedig off-shore társaságokon keresztül próbálnak elbújni az adóhivata...
A Deutsche Bank AG London részesedése 5 százalék fölé nőtt az OTP-ben - jelentette be a bank a BÉT honlapján. A közlemény szerint a Deutsche Bank február 18-án 500 ezer OTP törzsrészvényt vásárolt...
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön csökkenéssel zárt, mivel az erősebbé vált jen hátrányosan érintette az exportőr cégeket, köztük a Toyota jegyzését is.
Nem várnak jelentősebb árfolyammozgást a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők csütörtökön, a piacok a délutáni amerikai makroadatokra várnak. Csáky Attila, az Unicredit Bank Hungary kereskedési igaz...
A munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november-2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A misebort kortyoló papok után újabb foglalkozási ág jelentette be tiltakozását a rendőrség alkohollal szembeni zéró toleranciája ellen. Márványi Péter jegyzete
A munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november - 2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH.
Minél nagyobb egy vállalkozás, annál hajlamosabb alkusz segítségét igénybe venni vállalkozói biztosításainak megkötéséhez. Ily módon ugyanis szakértelem híján is biztosak lehetnek abban, hogy valóban fedezetet kapnak a kockázataikra. Nem mellékesen pedig a díjnak akár 20-30 százalékát is megspórolhatják, hiszen az alkusz - miközben minél testre szabottabb konstrukciókat keres - a biztosítók…
A Magyarországtól keletre fekvő országok vannak leginkább kitéve a kártyával való visszaéléseknek, a hazai piacon csak kis számban fordul elő csalás – véli a Citybank Zrt. nyomozati vezetője. Weismüller Gábor elmondta: a visszaélések közül a bankkártyák lemásolása a leggyakoribb, de az internet térhódítása miatt a világhálós vásárlásoknál is egyre több a csalás. Az Európai Unióban évente 1…
Idén kiemelt vizsgálati területek az APEH-nál a jogelőd nélkül újonnan alakuló vállalkozások kockázatelemzéssel kiválasztott 20 százaléka, a gyakori székhelyváltoztatók, valamint az azonos székhellyel, tulajdonosi körrel, ügyvezetővel, illetve kézbesítési megbízottal rendelkező adóalanyok.
Az európai uniós pénzek minél sikeresebb megpályázása érdekében egyszerűbbé és átláthatóbbá tenné a közbeszerzési tendereket a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke. Tunyogi László az összes tender kihirdetését kötelezővé tenné, illetve az elektronikus kommunikáció segítségével gyorsítaná a pályázatokat. Az elnök azonban nem ért egyet azzal a változással, miszerint…
Csütörtökön a 100 dolláros szint alatt mozogtak és tovább csökkentek a nyersolajárak a kereskedők profitrealizáló eladásai miatt. Az ármérséklődéshez hozzájárultak a szerdán közölt amerikai készletada...
A magyar részvények szempontjából nem egyértelmű a hétfői sáveltörlés hatása – véli a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Sarkadi Szabó Kornél rádiónk Nap vendége című műsorában elmondta: az OTP és a Magyar Telekom számára kedvező a döntés, hiszen várhatóan az állampapírpiaci hozamok csökkenésével jár majd együtt, és ez mindkét cég értékelésének szempontjából meghatározó. A Richter és a Mol…
Ellenzéki össztűz alá került a Déli Áramlat gázvezeték magyar szakaszának megépítéséről szóló magyar-orosz megállapodás a csütörtöki moszkvai aláírás előtt. A Fidesz szerint a kormány az európai uniós gázvezeték, a Nabucco rovására kötelezi el magát a Déli Áramlat mellett, és értesüléseik szerint úgy költ el 300 milliárd forintot, hogy arra nincs parlamenti felhatalmazása. A kormánypártok úgy…
A kedvezőtlen ágazati környezet ellenére jól zárta a tavalyi évet a magyarországi lakáspiac. A használatba vett lakások száma 7 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. A GKI gazdaságkutató elemzője szerint ez főként a vállalkozók lakásépítési kedvének növekedésével indokolható, a lakosság saját magának már nem épít annyi házat. A lakásépítési engedélyek száma 1 százalékkal maradt el a…
Meghozta a gyümölcsét az Állami Nyomdánál a tavaly bejelentett hatékonyságjavító program, a társaság minden szempontból a várt felett teljesített 2007-ben. A vállalat rekord összegű profitot termelt, emellett az üzemi eredmény is 10 százalékkal emelkedett. A portfóliótisztításnak köszönhetően az árbevételben egyre nő az információbiztonsági termékek szerepe, a hagyományos nyomdai cikkek…
A GKI gazdaságkutató az adómódosítási tervek közül a szuperbruttósítás mellett tette le a voksát. Az intézet javaslata szerint a béreket fel kéne bruttósítani úgy, hogy a keresetek felét kelljen csak befizetni az államnak, a másik fele zsebben maradjon. A GKI vezérigazgatója szerint az átalakítás elsősorban a minimálbér kétszeresénél több pénzből élők számára lenne kedvező. Akar László emellett a…
A BMW müncheni központjában bejelentették, hogy a közeljövőben 8 ezer alkalmazott elbocsátását tervezik. A közlés mind politikai, mind pedig gazdasági körökben nagy megütközést keltett, mert a BMW a múlt évet rekordnyereséggel zárta.
A CIB Bank 28,616 milliárd forint adózott és 39,185 milliárd adózás előtti nyereséget ért el, ami 13 százalékkal, illetve 3 százalékkal több mint 2006-ban - tette közzé a pénzintézet gyorsjelentésében...
A CIB Bank 28,616 milliárd forint adózott és 39,185 milliárd adózás előtti nyereséget ért el, ami 13 százalékkal illetve 3 százalékkal több mint 2006-ban.