Az európai szakszervezetek attól tartanak, hogy a szabadpiaci elvek prioritást élveznek majd a szociális biztonságról szóló szabályok felett. Egyúttal arra is intenek: ha nem veszik komolyan ezen félelmeiket, akkor a Lisszaboni Szerződés - jelenleg is tartó - ratifikációja kerülhet veszélybe.
Miközben nálunk tízéves rekordra nőtt az állástalanok aránya, addig Németországban 75 ezerrel, a várakozásokban szereplőnél nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliek száma.
Belföldi és külföldi viszonylatban rengeteg szolgáltató áll rendelkezésünkre csomag- és levélküldés területén. Igénybe vehetünk kisebbeket, nagyobbakat vagy akár fordulhatunk a Magyar Postához is. A Privátbankár Kosarasa utánajárt a nemzetközi és a budapesti lehetőségeknek is
Az SZDSZ és az ellenzék szavazataival napirenden maradt a Fővárosi Közgyűlés ülésén az önkormányzat ez évi költségvetési javaslata, amelynek levételét a szocialisták kezdeményezték. Steiner Pál (M...
Kormányhatározat készül Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a Fogyasztóvédelmi Tanácsról, miniszteri rendelet pedig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban arról, hogy az élelmiszereknél miről kell tájékoztatni a fogyasztókat - a javaslatok a tárcák honlapjain olvashatók.
Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek.
A Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar szerződést az aláírás előtt nem ismerhette meg a magyar közvélemény.
Meghirdették az idei Magyar Termék Pályázatot, 2008-ban 13 kategóriában lehet pályázni versenyképes, jó minőségű és környezetkímélő eljárással gyártott termékkel, illetve a hozzá tartozó szolgáltatással - jelentette be Kiss Károlyné, az Industorg Pályázati Iroda ügyvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
A Takarékinvest, teljes nevén a Takarék Alapkezelő Zrt. a jövőben a vidéki lakosság számára olyan befektetési lehetőségeket kínál, amellyel megtakarításaik egy részét betétből befektetési termékekbe, ...
A szerb jegybank 75 bázisponttal 11,5 százalékra növelte irányadó kamatát, hogy csökkentse a politikai döntések negatív hatását az árakra, a dinár árfolyamára és általában az egész gazdaságra. A b...
A vagyonvizsgálattól való félelmében manapság már utazást, bútort, vagyontárgyakat is egyre több magyar vásárol külföldön, a cégek pedig offshore társaságokon keresztül próbálnak elbújni az adóhivatal elől – írja a Magyar Nemzet.
Kiss Péter kancellária miniszter szerint nincs privatizációs kényszer a Volán társaságoknál, az elhamarkodott, meggondolatlan magánosítás nem lenne célszerű.
Április elsejétől átlagosan 5,8 százalékkal emelkednek a lakossági földgázárak, a nem lakosságiak pedig 5,2 százalékkal. Ez kevesebb, mint amennyit a Magyar Energia Hivatal eredetileg akart. A változtatás oka, hogy a teljes gázpiaci liberalizáció lehetséges időpontja 2009. január 1-jére tolódott.
A szerb jegybank csütörtökön 75 bázisponttal 11,5 százalékra növelte irányadó kamatát, hogy csökkentse a politikai döntések negatív hatását az árakra, a dinár árfolyamára és általában az egész gazdaságra.
Március 6-tól indul a társadalmi vita a miniszterelnök által ismertetett adó- és járulékcsökkentési javaslatokról - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője.
Tavaly több mint 7500 magyar tőkerészesedésű vegyesvállalat működött már Romániában, a befektetett tőke értéke meghaladja a 360 millió eurót, ami azonban csak a törzstőkét jelenti, a valós befektetési érték hozzávetőlegesen egymilliárd euró - mondta Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség kereskedelmi irodájának vezetője.
Az Inter-Európa Bankkal befejeződött fúzió után 2007-ben a CIB Csoport adózott nyeresége 13 százalékkal 29,8 milliárd forintra, mérlegfőösszege 21 százalékkal 2.629 milliárd forintra nőtt, ami 10,7 s...
Magyarországon éppen puccs van, a magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen - mondta Orbán Viktor a szlovákiai Losoncon csütörtökön egy konferencián. A Fidesz elnöke úgy fogalm...
Boris Tadic szerb elnök megerősítette egy csütörtökön közölt nyilatkozatában, hogy hazája nem mond le sem Koszovóról, sem az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Az El País spanyol napilapnak adott i...
Mintegy hárommillió forint bírságot szabott ki és öt vendéglátó egységet zárt be az ÁNTSZ a Kikelet Hadművelet elnevezésű, tavaszi fogyasztóvédelmi ellenőrzési akciósorozat első hetében - közölte a helyettes országos tiszti főorvos.
Az 5 éves 2012/C államkötvény hozama 8,07 százalékra, eddigi legmagasabb értékére emelkedett a csütörtöki aukción; 8 százalék feletti hozam ötéves államkötvény aukción 2006 szeptembere óta nem fordult...
A forint ingadozási sávjának felszámolása "a korai eurócsatlakozási törekvés vereségének elismerése", Budapest azonban helyesen járt el annak elfogadásával, hogy Magyarország nem jár élen az euró felé vezető úton, áll a Financial Times csütörtöki vezércikkében.
Belföldi és külföldi viszonylatban rengeteg szolgáltató áll rendelkezésünkre csomag- és levélküldés területén. Igénybe vehetünk kisebbeket, nagyobbakat vagy akár fordulhatunk a Magyar Postához is. A Privátbankár Kosarasa utánajárt a nemzetközi és a budapesti lehetőségeknek is
Meghalt az első hazai műszíves beteg csütörtökön kora délután - közölték a Semmelweis Egyetemen sajtótájékoztatón. Az 58 éves férfin február 15-én hajtották végre beavatkozást, amelynek során keringés...
Csokoládégyártásról, tengerimalacokról, kutyaterápiáról, nővé operálásról és pornószínésznőként való elhelyezkedésről is kérdezték az öt éves EUvonalat
A tavalyi a fúzió és az organikus növekedés éve volt - összegezte a CIB Csoport menedzsmentje 2007-et. A bank vállalati hiteleállománya 19 százalékkal, a lakossági ennek duplájával, azaz 38 százalékkal nőtt.
A világ vezető söripari vállalata, a Borsodi Sörgyár tulajdonosa, a belga-brazil InBev árbevételét és nyereségét is növelte tavaly, elsősorban annak köszönhetően, hogy több sört adott el Kelet-Európáb...
Két amerikai makroadat is alulmúlta az elemzői várakozásokat csütörtökön: a GDP a IV. negyedévben mindössze 0,6%-kal bővült, az újdonsült munkanélküliek száma viszont több a vártnál
Csütörtökön délután újabb árfolyami csúcsot ért el 1,5146 dolláron az euró az amerikai valutával szemben. Szerdán lépte át fennállása, 1999 óta első ízben a másfél dolláros küszöböt. A jelentések szer...
Elsősorban a kiemelt, de a magán beruházások is gyorsulni fognak attól az intézkedéscsomagtól, amelynek első elemei heteken belül a kormány elé kerülnek, a teljes csomag pedig július végéig - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter az Építési és Építésügyi Szakmai Testület ülésén.
Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin jelenlétében a moszkvai Kremlben aláírták a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló megállapodást
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) március 9-éig, a népszavazásig nem tart újabb sztrájkot, ezzel is kifejezve, hogy a február elsejétől meghirdetett munkabeszüntetés nem politikai célo...
A használt autók értékesítésével foglalkozó AAA AUTO Group N.V. 2007-ben 470 millió euró árbevételt ért el, 34,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, míg a nettó eredmény 4,9 millió eurós vesz...
Ha minimálisan is, de hatással lehet a magyarországi bankok hitelezési gyakorlatára az egyesült államokbeli másodlagos jelzálogpiaci válság. Annak következményeként ugyanis a hazai pénzintézetek nehezebben juthatnak a hitelek finanszírozásához szükséges forrásokhoz, így emelkedhetnek a hitelkamatok. Igaz, ezzel együtt a betéti kamatok is.
Német politikai és szakszervezeti körökben éles bírálatokat váltott ki csütörtökön, hogy több tekintélyes konszern - közte a BMW, a Siemens, a Henkel és a Deutsche Telekom - nagyarányú elbocsátásokat tervez.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,84 pontos, 0,60 százalékos gyengüléssel, 23.692,46 ponton zárt csütörtökön. Az OTP ára 1,47 százalékkal 7.370 forintra csökkent, a Mol 1,43 százalékka...
Gyengült a forint csütörtökön, délután 259,30/40 forintot ért egy euró a budapesti bankközi devizapiacon, szemben a szerda délutáni 258,15/30 forinttal. Reggel 258,45,55 forintnál nyitott a jegyzés, m...
A kommunikációs eszközök révén a vásárlás folyamata alapjaiban befolyásolható, így a megfelelően kialakított boltbelső, az ott jól látható módon elhelyezett termékek és hirdetések egyre inkább képesek a vásárlókat előre nem tervezett, úgynevezett impulzusvásárlásra csábítani