Kartellgyanú miatt razziát tartott a Gazdasági Versenyhivatal hét fővárosi taxitársaságnál és egy általuk létrehozott érdekképviseleti szervnél. A hatóság gyanúja szerint a társaságok felosztották egymás között a piacot, egyeztették áraikat és arról is megegyeztek, hogy ki, milyen ajánlattal nyeri az egyes közbeszerzési pályázatokat.
Elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Hankooknak a munkahelyi szakszervezettel szembeni támadását és jóváhagyta a szakszervezet bejegyzését. Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke az InfoRádiónak elmondta: a Hankook vezetése jelezte, hogy kész tárgyalásokat folytatni a szakszervezet vezetőivel.
Elsősorban a kiemelt, de a magán beruházások is gyorsulni fognak attól az intézkedéscsomagtól, amelynek első elemei heteken belül a kormány elé kerülnek.
Immár öt éve működik az EUvonal - EU tájékoztató szolgálat, amely a nagyközönségnek nyújt tájékoztatást európai uniós kérdésekben. Leginkább munkavállalásról.
A direkt marketing eszközöket akkor fogadják szívesen az emberek, ha garanciát látnak arra, hogy a megadott személyes adataikat biztonságosan és etikusan kezelik, illetve ha a kapott üzenetek számukra hasznosak.
Az idén már lehetővé teszi a vonatjegyek interneten történő vásárlását a MÁV-START Zrt., márciustól pedig bevezeti az utazási kedvezményre jogosító kártyát és a diákoknak is érvényes 30 napos bérletet - olvasható a társaság közleményében.
A Piac és Profit Kiadó on-line felületeit, a www.piacesprofit.hu-t és jól ismert rovatait, az életforma.hu-t, az autoblog.hu-t, a cégblog.hu-t és a klímablog.hu-t 2008. február 25-től az ügynökségek felé az Adaptive Media értékesíti.
Külföldi állampolgár hogyan adózik itthon bérbeadott lakása után? Mikor és mennyit kell fizetnie, aki most lesz evás? Hétéve nem működő bt. megszűnéséhez mit kell tenni? Kell-e járulékot fizetniük azoknak, akik nem működnek közre a Kkt. munkájában? Romániai cégtől kapott számlát hogyan kell kezelnie a magyar cégnek, ha a román társaságnak sem székhelye, sem telephelye nincs Magyarországon.…
A "Kikelet hadművelet" első hetében a főváros és Pest megye területén eddig 333 munkáltató 1.167 munkavállalójának foglalkoztatását ellenőrizték, a vállalkozások 704 munkavállalót foglalkoztattak feketén illetve a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokkal ellentétesen, ezért összesen 40 millió forint bírság kiszabása várható - közölte a Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőség.
Surányi György a magyar kormány hivatalos jelöltje az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára; a leendő vezető személyéről jövő kedden dönt az Európai Unió gazdasági és pénzügy...
A Déli Áramlat magyarországi szakaszának megvalósítására létrehozandó társaság igénybe fogja venni a Mol szakértelmét - mondta Veres János pénzügyminiszter.
A forint pénteken 258-260/euró között várható. Szerdáig erősödött a hétfői sáveltörlés örömére, szemben haladva az általában óvatos felzárkózó piaci irányzattal, de csütörtökön a lendület kifulladt, é...
Csütörtökön történelmi csúcson zárt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent áprilisi lejárata 2,63 dollár emelkedé...
A kommunikáció által támogatott üzleti folyamatok bevezetése javítja a vállalat hatékonyságát. Természetesen számos megoldás létezik, de egyikből sem hiányozhat cég ama képessége, hogy szinte azonnal érzékelje a környezetében zajló változásokat, és arra hatékonyan tudjon reagálni. Ennek egyik eszköze a kommunikációs technológiák és az üzleti folyamatok integrálása.
Nem fogadta el csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi költségvetését, mivel a szocialisták után a szabad demokraták is eltávoztak a teremből.
A Merrill Lynch & Co Inc bezárja First Franklin jelzáloghitelező vállalkozását, miután tovább romlik a helyzet az amerikai jelzálogpiacon - közölte csütörtökön a CNBC üzleti hírcsatorna. Az intézkedés...
A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. a tavalyelőttit több mint kétszeresen meghaladó 302 millió forintos veszteséggel zárta a 2007-es évet, miközben árbevétele 71 százalékkal 2,428 milliárd for...
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. 2007-ben 23,116 milliárd forint adózott eredményt ért el, 59 százalékkal haladva meg a 2006. évi 14,5 milliárd forintot. Az egy részvényre jutó nyereség s...
Az újlakás-piac erőteljes fellendülésére számít ez év második felétől az Otthon Centrum Project Consulting (OC PC), amelynél jelenleg 1.300 lakás vár vevőre - közölte az értékesítés-menedzsment szolgá...
A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a svájci Swiss Re pénteken 4,162 milliárd svájci frankos adózott eredményt jelentett tavalyról, 9 százalékkal kevesebbet a 2006-os 4,56 milliárdos rekordnál. A t...
A legnagyobb lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen pénteken 2,392 milliárd zlotyis csoportszintű adózott eredményt jelentett kisebbségi részesedésekkel együtt tavalyról, 16,1 százalékkal többet a 20...
Az osztrák Erste Bank, Közép-Európában a nagyságra második bankcsoport az UniCredit mögött, pénteken 1,175 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 26 száza...
Pénteken megint drágult a kőolaj a szabadpiacon, újabb árrekordot érve el 103,05 dolláron. Piaci szakértők szerint a drágaságnak nincs reális alapja a kőolajjal bőven ellátott világpiacon, csakhog...
A kedvezőtlen amerikai makroadatok miatti pesszimista nemzetközi hangulatot hatására a részvényárfolyamok gyengülésére számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szakértők. Szatmári Tamás, a Raiff...
A magyar autósok többsége nem tartja be a KRESZ szabályait, feszülten és türelmetlenül vezet. A vezetők leginkább a veszélyesen előzőktől és a volán mögött elalvóktól tartanak.
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2007-ben 0,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes számítások alapján. Folyó...
A Deloitte az elmúlt három évben több mint 250 környezetvédelmi és közlekedési területen meghirdetett uniós közbeszerzés dokumentációját vizsgálta meg. Az elemzése megállapította, hogy miközben az elmúlt években a környezetvédelem a vállalkozói szférában egyértelműen az üzleti döntések szerves részévé vált, a közszférában ez az átalakulás egyelőre lassan halad. A hazai közbeszerzéseknél ráadásul…
A Déli Áramlat némi örvénybe torkollott Magyarországon. Miért is? De talán nem is ez a kérdés, hanem hogy miért nincs sem örvény más országokban? Márványi Péter jegyzete
Gyengült a forint, az eurót 262,65/80 forinton jegyezték pénteken reggel a budapesti bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 259,30/40 forint után.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtöki moszkvai villámlátogatásáról és a Déli Áramlat gázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírásáról szólva a pénteki orosz lapok Vlagyimir Putyin elnök s...
Több mint egyéves csúcsra emelkedett az infláció Szlovákiában januárban, az erősen növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt, és az év elején szokásos hatósági árváltozások miatt. A fogyasztói ár...
Kis hezitálás után az APEH csütörtök délután megkereste a német adóhatóságot az adóelkerülés érdekében liechtensteini bankokba mentett vagyonok ügyében - írja az [origo] internetes portál. A magyar ha...
Az amerikai gazdaság öt év óta nem teljesített olyan rosszul, mint tavaly. A gazdasági növekedés éves szinten 2,2 százalékos volt. A kedvezőtlen lakáspiaci folyamatok és a lakossági fogyasztás visszaesése miatt a negyedik negyedévben a növekedés 0,6 százalékra lassult. A gyenge negyedévi teljesítmény miatt az ING elemzője 50 bázispontos kamatcsökkentést vár a szövetségi jegybank, a Fed következő…
Megduplázta a várt veszteséget az utolsó negyedévben az AAA Auto használt gépkocsi kereskedő cég tavaly. A tőzsdén szerepelő vállalat részvényeinek árfolyama tavaly óta a felére esett vissza. A gazdálkodási szempontból katasztrofális év majdnem 5 millió eurós veszteségét egyrészt az új telephelyek megnyitásának késlekedése, másrészt a cseh korona erősödése rontotta. Takács Szabolcsot, a…
Több mint egyéves csúcsra emelkedett az infláció Szlovákiában januárban, az erősen növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt, és az év elején szokásos hatósági árváltozások miatt.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatnak veti alá az OMV előzetes bejelentését arról, hogy szándékában áll ajánlatot tenni a Molra, mondták bennfentesek Brüsszelben pénteken a Reuters hírügynökségnek.
Ugrásszerűen nő az idegenforgalom globális szinten. Tavaly 50 millióval több turista indult útnak, mint az előző évben – mondta Nap vendége című műsorunkban az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára. Ujhelyi István szerint a forgalomnövekedésből Magyarországnak is részesednie kell. Ehhez a konferencia, a wellness és a kulturális turizmus fejlesztésére van szükség. Az…
Felével emelkedik csak a gázár. Április elsejétől átlagosan 5,8 százalékkal nő a lakossági gázár, a nem lakossági fogyasztók 5,2 százalékkal fizetnek majd többet ezentúl. A Gazdasági Minisztérium közleménye szerint a drágulás jóval alacsonyabb a Magyar Energia Hivatal által eredetileg javasolt 13,5 százaléknál. Egy 1650 köbméter fogyasztású háztartás számára havonta átlagosan 800 forint többlet…
Több mint 16%-kal növelte nyereségét az Erste Bank tavaly. A bank adózott eredménye 23,4 milliárd forint volt. A gyorsjelentés számairól Madács Nóra beszélgetett Papp Edit elnök-vezérigazgatóval.
Moszkvában tegnap aláírták a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről szóló kormányközi megállapodást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő megállapodott abban, hogy a vezetéken legalább évi 10 milliárd köbméter gáz halad át és emellett egy csaknem egy milliárd köbméter kapacitású gáztárolót is felépítenek Magyarországon. A kormányszóvivő…
Tovább nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon. A november és január közötti időszakban arányuk elérte a 8,1%-ot, amely a tavalyi hasonló időszak adatához képest 0,6%-os növekedés.A decemberi 7,6%-os arány pedig meghaladja az uniós átlagot is. Adler Judittal, a GKI gazdaság kutató intézet elemzőjével Sipos Anikó beszélgetett