Magával rántotta a brutális tőzsdei pánik a magyar befektetési alapokat is: akadnak olyan befektetők, akik pár nap alatt közel 20%-os mínuszt szenvedtek el. Bár úgy tűnik, hogy néhány nagyobb veszteséget elszenvedő portfoliómenedzsernek sikerült megfognia az alapját, a portfóliók árfolyamán még nem is látszik teljesen a BUX 16%-os leértékelődése má
A nitrogénszennyezés visszaszorítása érdekében csütörtöktől sebességkorlátozásokat vezetett be Hollandia a közutakon, hétfőtől pedig óránként 100 kilométerben korlátozzák a gépjárművek megengedett legnagyobb sebességét az autópályákon - jelenti az MTI.
A WTI nagyot emelkedett a tegnapi mélypontjáról egészen 33 dollárig. A Fed jelentős likviditást nyújt a piacnak, ami ugyan nem tudta megfogni a részvénypiacok esését, de az olaj esetében adott némi támaszt a zuhanó áraknak.
Több londoni élelmiszerüzletben is üres polcokkal szembesültek a vásárlók csütörtökön és pénteken a koronavírus járvány miatt, a Reuters beszámolója szerint több helyen is hiány mutatkozott tésztából és vécépapírból is.
A koronavírus járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a szállítmányozás tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják. Az adatok szerint...
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.
Február végén, közel 300 fő részvételével zajlott az Építőipar 2020 konferencia, melynek során az előadások és panelbeszélgetések mellett a közönséget is számos témában megkérdeztük. Az alábbiakban a feltett kérdések kiértékelt eredményeit, vagyis a közönségben ülő szakértők építőiparral kapcsolatos február 27-i véleményeit mutatjuk be.
A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelem támogatására irányul - közölték.
A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd a járvány terjedése. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szerint a nagy irodaházak, ipari épületek, szállodák építésével kapcsolatos projektek
A koronavírus járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását. Az elmúlt időszak eseményei a szállítmányozás tevékenységét, a napi és a hosszútávú tervezést egyaránt befolyásolják. Az adatok szerint...
A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató pénteken az MTI-nek.
A kínai központi bank csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) hétfőtől. A likviditásnövelő intézkedés célja a koronavírus miatt meggyengült gazdaság élénkítése, a kedvezőtlen gazdasági hatások részbeni ellensúlyozása.
A Fed és a Bank of England után előre meghirdetett kamatdöntő ülés nélkül ma azonnali 50 bázispontos kamatvágást jelentett be a norvég jegybank is 1,5%-ról 1%-ra és ezzel párhuzamosan likviditásnyújtó intézkedéseket is bejelentett.
Az Európai Központi Bank is intézkedéseket tett a gazdaság működésének segítésére. Megemeli az úgynevezett eszközvásárlási program összegét és több, bankokra vonatkozó szabályt felfüggeszt.
A koronavírus terjedése és a további terjedés megakadályozása érdekében bevezetett hatósági intézkedések - utazási korlátozások és tilalmak, karanténok - jelentősen befolyásolhatják a szerződéses kötelezettségek teljesítését. A probléma a gazdasági szereplőket és a magánszemélyeket is érinti, utóbbiak esetében elég csak a lemondott szállások és rep
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után.
Javuló eredményről adott számot tegnap délután a BMW, de ez sem hatotta meg a piacokat, nagyot esett az árfolyam (a mai napon pozitív korrekciót láthattunk eddig).
Mivel a forint a megelőző hónapokban relatív sokat gyengült a régiós devizákhoz képest, a tegnapi drámai piaci hangulatromlást viszonylag jól átvészelte, miközben a többi deviza esett. Ma pedig azt látjuk, hogy bár óvatosan javul a hangulat, de a forint nem igazán tud erősödni, sőt időről-időre gyengülési hullámok látszanka a bankközi piacon a 340-
A koronavírus terjedése és a további terjedés megakadályozása érdekében bevezetett hatósági intézkedések - utazási korlátozások és tilalmak, karanténok - jelentősen befolyásolhatják a szerződéses kötelezettségek teljesítését....
Csökkentett teljesítménnyel üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja, mert egy villamos berendezés meghibásodása miatt védelmi működés lépett fel - közölte honlapján az atomerőmű.
Jelentősen nőtt a bérbe adott ipari ingatlan terület tavaly Budapesten. A hosszabbításoké volt a főszerep – derül ki a Cushman&Wakefield 2019 negyedik negyedévet jellemző és az egész évre is vonatkozó jelentéséből. A koronavírus miatt azonban jelentősen lassulhat a fejlesztések üteme.
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után.
Az új típusú koronavírus terjedése miatt külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után.
Felső korlát nélküli hitelprogramot indít a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentették be pénteken Berlinben.
Orbán Viktor miniszterelnök ma úgy nyilatkozott, hogy amennyiben iskolabezárásokra kerülne sor a koronavírus miatt, a tanárokat fizetés nélküli szabadságra küldik. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondja, jogszerűtlen ennek felvetése, és az Operatív Törzshöz fordulnak. Nem beszélve arról, hogy a Munka Törvényköny
A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató.
A spanyol La Sexta televízió értesülései szerint ma kihirdeti a rendkívüli állapotot a spanyol kormány is a koronavírus terjedése miatt – jelentette a Reuters.
A koronavírus terjedése és a további terjedés megakadályozása érdekében bevezetett hatósági intézkedések - utazási korlátozások és tilalmak, karanténok - jelentősen befolyásolhatják a szerződéses kötelezettségek teljesítését....
Sebastian Kurz kancellár ma délutáni bécsi sajtótájékoztatóján több fontos intézkedést jelentett be a koronavírus elleni küzdelem jegyében. Az alábbiakban ezekről tudósítunk.
Bár a magyar gazdaságon belül csak kicsi, 2,5 százaléknyi a művészet, szórakoztatás, szabadidős szolgáltatás teljesítményi súlya, a veszélyhelyzet "hűtőhatása" akkor is érezhető lesz, ha csak rövid ideig tart, az emberek ugyanis óvatosak - mondta az InfoRádiónak a Portfolio vezető elemzője, Madár István.
Sebastian Kurz osztrák kancellár ma délutáni bécsi sajtótájékoztatóján több fontos intézkedést jelentett be a koronavírus elleni küzdelem jegyében. Az alábbiakban ezekről tudósítunk.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az Operatív Törzshöz intézett pénteki nyílt levélben szorgalmazta ismét a mielőbbi, már hétfőtől életbe lépő tanítási szünet elrendelését az oktatási-nevelési intézményekben a koronavírus-járvány terjedése miatt. Hangsúlyozták: a szomszédos országok többségének gyakorlatát kellene követnie Magyarorsz
Tovább folytatódott tegnap az amerikai részvénypiacok történelmi gyorsaságú esése. A Dow 10%-kal, a Nasdaq 9,4%-kal, az S&P500 9,5%-kal került lejjebb, ezzel az S&P500 történetének 5. legnagyobb százalékos visszaesését szenvedte el.
Az Európai Unió egy tágabb csomag részeként 37 milliárd eurós beruházási támogatást fog nyújtani a tagállamoknak – jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök pénteken.
Sok befektető vakarja a fejét és csodálkozik, hogy mi is történt az elmúlt 3 hétben a piacokon. Két dolog biztos: megdőlt az a tévhit, hogy a piacok soha nem mennek át bika piacból medve piacba, mikor a tőzsdék új csúcsokra mennek; és megdőlt...
A koronavírus-járvány első körben a legnagyobb problémát az idegenforgalomban és az ehhez szorosan kapcsolódó ágazatokban (utazás-szervezés, vendéglátás, légiközlekedés) okozza, ahol igen jelentős lehet a rövid távú árbevételi sokk – közölték lapunk érdeklődésére az OTP Banknál. A beszállítói láncok és az átmenetileg visszaeső kereslet miatt szinté
Több tíz milliárd eurót fordít a francia kormány az Emmanuel Macron francia államfő által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére és gazdasági hatásainak tompítására bejelentett intézkedések finanszírozására - közölte pénteken Bruno Le Maire gazdasági miniszter pénteken, miközben országszerte megkezdődött a jövő heti iskolabezárások előkés
Az olasz és a francia miniszterelnök is kritizálta és elégtelennek találta az EKB tegnapi intézkedéseit. Az EKB meglepetésre nem csökkentette az alapkamatot, ugyanakkor 120 milliárd eurónyi, év végéig szóló eszközvásárlási programot jelentett be.