Folyamatosan monitorozzák a járványhelyzetet a hazai pénzintézetek. Elárulták, hogyan védekeznek a fertőzés továbbterjedése ellen. Az ügyfelek egyelőre nem pánikolnak. Nagyjából egységes protokollt követnek a hazai bankok...
Google, Microsoft, Twitter, Hitachi, Apple, Amazon, Spotify – csak néhány példa azon cégek közül, ahol már bevezették a home office-t a koronavírus miatt. Persze a lista folyamatosan bővül, és a betegség nemzetközi elterjedése miatt hazai a vállalatok is elkezdtek intenzíven felkészülni arra, hogy a megbetegedések és az esetleges hatósági intézkedé
Nyugati szomszédunknál jövő héttől fokozatosan felfüggesztik a közoktatást. Az iskolákból azonban nem tűnnek el teljesen a tanárok, sőt, a 14 év alatti gyerekek továbbra is bemehetnek tanulni, ha a szülők nem tudják megoldani felügyeletüket. Ausztriában eddig több mint négyszáz fertőzött és egy halálos áldozat van a koronavírus miatt. Két települé
A koronavírus-fertőzés miatt a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel péntektől bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit.
A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató az MTI-nek.
Megfertőződött a koronavírussal Jair Bolsonaro brazil elnök, jelentette be a brazil Jornal O Doa. Ő az első államfő, akit a vírussal diagnosztizáltak a járvány kitörése óta.
A Richter pénteki tájékoztatása szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilancia Kockázatértékelő Bizottsága (PRAC) a március 9-12. közötti ülését követően egy értékelési eljárást indított el azután, hogy egy, az Esmyaval kezelt beteg esetében a közelmúltban májátültetéshez vezető súlyos májkárosodás lépett fel.
Az évtizedek óta nem látott csütörtöki zakókat korrigálják ma a piacok, miután a befektetőket élteti a remény, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére eddig tett jegybanki lépéseket követően a kormányok is élénkítő intézkedéseket hajtanak végre.
Külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után pénteken Prágában.
Donald Trump kommunikációjában igen jelentős hangúlyt kap a részvénypiac, az elnök előszertettel hangoztatja a tőzsdék jó teljesítményét, azonban az elmúlt 3 hétben történt részvénypiaci zuhanást figyelembe véve korántsem kedvező a helyzet. Trump 2016-os megválasztását követően mindössze 24 százalékkal került feljebb az S&P 500 tőzsdeindex, amely l
Az MNB összesen 20,75 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági...
A hazai kiskereskedelmi piacot tekintette át legújabb elemzésében a Cushman & Wakefield, melynek során az állomány és a bérleti díjak mellett az ország gazdasági helyzetének összefüggéseiben is megvizsgálta a számokat.
Az Union kivételével a legtöbb biztosító koronavírus után is térít a meglévő szerződések esetén. Új életbiztosításnál két helyen tekintenek el a 2-6 hónap várakozási időtől: a CIG Pannónia és a MetLife biztosítóknál a szerződéskötés másnapjától, az első havi díj befizetésétől kezdve él a védelem. A Generali ettől csak orvosi kivizsgálás fejében tek
Többek között a generációváltást támogató rendszerek kiépítésére is igényelhetnek támogatást egy hamarosan megnyíló pályázatból a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
Jobban fog fájni a koronavírus miatti válság, mint a 2008-as gazdasági világválság: már most elkezdődtek a leépítések a turizmusban, de a szolgáltatási szektor egésze bajban van.
Dr. Balog Ádám Elnök-vezérigazgató kezdeményezésére az Mkb Bank Nyrt. a mai napon egymilliárd forintot adományoz a koronavírus-védekezéssel kapcsolatos kormányzati erőfeszítések támogatására, különösen az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos intézkedések elősegítésére.
A koronavírus terjedése az építőipart és az ingatlanfejlesztőket is komoly kihívások elé állítja. A szektorban hosszabb ideje meglévő kapacitáshiányt és a teljesítési határidők elhúzódását jó eséllyel tovább növeli majd...
Ismét Ludovic Orbant, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét bízta meg kormányalakítással pénteken Klaus Iohannis román államfő, miután az előző miniszterelnök-jelölt, Florin Citu a koronavírus-válságra hivatkozva visszaadta megbízatását, átengedve a tisztséget a párt elnökének.
A Fox News információi szerint sürgős tanácskozásra ültek össze a tisztségviselők azután, hogy Jair Bolsonaro brazil elnök és sajtőfőnöke koronavírus tesztje is pozitív lett.
A koronavírus magyarországi terjedése miatt a Főtáv Zrt. március 16-ától a dél-budapesti kivételével szünetelteti ügyfélszolgálati irodáiban a személyes ügyintézést, a rendelkezés visszavonásig érvényes - közölte a társaság...
A csütörtöki kilenc százalékot meghaladó gyengülést követő korrekcióban több mint négy százalék pluszban indítottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken.
Az operatív törzs szerint az a legfontosabb, hogy az emberek együttműködjenek. Felhívják a figyelmet arra, hogy az idősek maradjanak otthon, illetve senki ne menjen olyan helyre, ahol sokan vannak.
A Set Group leányvállalata, a Triman Kft. további 1000 négyzetméternyi terület megvásárlásával bővítette gödöllői székhelyét, a leányvállalat növekedése kapcsán felmerülő kapacitásigény végett, így a gödöllői ingatlanállomány 16 000 négyzetméter nagyságúra emelkedett.
Tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak mindegyike pozitív hozamot ért el a nemzetközi tőzsdék és a BÉT jó szereplése, illetve a hazai kötvénybefektetések felértékelődésének köszönhetően - írja az MNB friss közleményében. Az átlagos nettó hozam 9,84 százalék lett.
Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz, az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten.
Warren Buffett úgy döntött, hogy a koronavírus járvány miatt bár megtartják a Berkshire Hathaway éves közgyűlését, azonban a járvány miatt a részvényesek nem lehetnek jelen személyesen, és az eseményt csak az interneten keresztül követhetik majd.
A mezőgazdaságnak is egyre újabb kórokozókkal kell megküzdenie, Franciaországban például új, agresszív paradicsomot károsító vírus bukkant fel. Magyarországon is folyamatosan ellenőrzik a hatóságok a kertészeteket, de eddig nem találtak pozitív mintákat.
A Handelsblatt információi szerint a legnagyobb bevételű európai légitársaság, a Lufthansa állami segítséget kér a koronavírus terjedésének negatív hatásainak enyhítésére.
Rendkívüli csúcsértekezletet tart a hét legfejlettebb iparú ország a koronavírus terjedése miatt - jelentette be a francia köztársasági elnökség pénteken.
Súlyos májkárosodás lépett fel ugyanis annál a betegnél, aki a méhmióma kezelésére alkalmazott gyógyszert szedte. A Richter Gedeon Nyrt. együttműködik a hatóságokkal, a gyógyszert átmenetileg kivonta a forgalomból.
Ismét százszázalékos teljesítménnyel üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja, amelynél péntek délelőtt egy villamos berendezés meghibásodása miatt védelmi működés lépett fel.
A nemzetközi Generali Csoport igazgatósága jóváhagyott egy 100 millió eurós (kb. 34 milliárd forintos - a szerk.) rendkívüli nemzetközi alapot, amely nemzetközi szinten a Covid-19 vészhelyzet elleni küzdelemr támogatására irányul.
Megpróbáltuk számszerűsíteni egy egyszerű módszerrel, hogy mekkora hatása lehet az olajár hosszútávú esésének a Mol eredményére. A kutatás-termelés divízió egyértelműen a legérzékenyebb a kérdésre, sőt a finomítás és a petrolkémia még rövid távon profitálhat is belőle, a fogyasztói szolgáltatások pedig a nagy nyertese lehet egy alacsony olajár körn
Az elektromos autók gyártásával foglalkozó BYD bejelentette, hogy hamarosan napi 5 millió maszkot fog gyártani annak érdekében, hogy segítse a koronavírus elleni harcot.
A koronavírus terjedésével egyre több olyan korlátozó intézkedésre lehet számítani, amelyek alapvetően érintik a munkavállalók keresőképességét. A küszöbön álló munkahely- és iskolabezárások, valamint a home office foglalkoztatás általánossá válása több helyen is igényli a jogszabályok kiegészítő és átmeneti módosítását – mutat rá a BDO Legal Jókay
Noha a 2018-as 300 milliárd dolláros rekordot nem érte el, de a korábbiakat meghaladta a kockázatitőke-befektetések mértéke 2019-ben. A tranzakciók száma a 2014-es csúcs óta csökken, mert a vevők egyre inkább az érettebb, valamit már...