2012. január 27. péntek

jan. 27
6:39
Varázshegy és Mosdótárlat (Spa Trend Online)
Egyetlen produkciót sem tűzött márciusra műsorra az Új Színház eddigi repertoárjáról Dörner György, aki februártól vezeti a teátrumot, tudtuk meg Márta István kényszerűen távozó direktortól. Tegnap utoljára tartott sajtótájékoztatót az épületben, ahol márciusban sokkal kevesebb előadás lesz a megszokottnál.
jan. 27
6:41
Művészeti lap indul (Spa Trend Online)
Bátor lépésre szánta rá magát Gulyás Gábor a Műcsarnok igazgatója. Éves, évtizedes hiányt pótol: magyar nyelvű művészeti világlapot ad ki. S megnyerte hozzá a fiatal művészettörténész generáció egyik legtehetségesebb figuráját, Rieder Gábort.
jan. 27
6:43
Az elnök emberei (Spa Trend Online)
A héten mozikba kerülő filmek közül George Clooney lebilincselő új rendezését ajánljuk, és egy méltatlanul hanyagolt műfajt, az ifjúsági filmet remekül újraélesztő magyar mozit, a Sherlock Holmes nevében-t.
jan. 27
12:57
Dörnert nem szeretik Londonban (Spa Trend Online)
Liberális színház tűz alatt Magyarországon címmel nyílt levelet jelentetett meg a Guardian brit mértékadó lap tegnap este, melyben az angol színházi szakma jeles képviselői tiltakoznak Dörner György kinevezése ellen az Új Színház élére. A 68 aláíró között van Horthy István Sharif, Horthy Miklós Nagy-Britanniában élő unokája, Schiff András zongoraművész, valamint az Equity brit előadóművészi…
jan. 27
19:33
Esterházy aljasságnak tartja Dörner György kinevezését (Spa Trend Online)
Az Új Színházban most, ezekben a percekben tartják az utolsó nagyszínpadi premiert Márta István igazgatása alatt, és Thomas Mann: A varázshegy című művének színpadi változatának a bemutatójára elment Esterházy Péter író is.

2012. január 28. szombat

jan. 28
0:57
Az utolsó bemutató a régi Új Színházban (Spa Trend Online)
Utolsó nagyszínpadi, egyben ősbemutatóját tartja Az Új Színház jelenlegi társulata pénteken. Jegyet már hetek óta nem lehet kapni, ahogy mondani szokás a csilláron is lógnak majd. Jóval több lesz-ez, mint egy premier. Búcsú lesz egy színháztól.
jan. 28
6:39
A ló vontatta Karády Katalin (Spa Trend Online)
Leszállunk a Templom utcánál, átmegyünk az ívelt fahídon, kinyílik az ajtó, s már a Kultúrkúriában vagyunk. A Klebelsbergben. Jobbra kicsi kávézó van, a vándorkiállítás meg balra, a folyosó-galérián található, a címe: Országomat egy (ló)erőért!
jan. 28
6:41
Spiró meg a törődési igazolás (Spa Trend Online)
Spiró György a zsarnokságról nem egy mondatot, hanem egy egész komédiát írt. Most jelent meg, olvasható a Mozgó Világ 2012/1-es számában. A hétköznapi zsarnokságról szóló komédia egy Édes Otthonban játszódik, és arról szól, mit csináljon a társadalom s annak kisebb egysége a számára nem fontos, nem kellő emberekkel.
jan. 28
6:43
Telt ház az Új Színház utolsó bemutatóján (Spa Trend Online)
Miközben az Equity, a brit hivatásos előadóművészeket és a színházak kreatív munkatársait képviselő szakszervezet nyílt levélben fejezi ki aggodalmait a budapesti Új Színház élén bekövetkezett változásokkal kapcsolatban és felszólítják a brit külügyminisztert, valamint a nemzetközi közösséget arra, hogy gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra, azon közben itt, Magyarországon, az Új Színház tegnap…
jan. 28
8:24
A diszlexiáról forgatott filmet a hollywoodi sztár fia (Infostart)
Diszlexiáról forgatott dokumentumfilm rendezőjeként mutatkozott be Robert Redford fia, James Redford a Sundance Filmfesztiválon.
jan. 28
10:51
A Vaslady - Jövő héten kerül a mozikba a Thatcher-film (Spa Trend Online)
Egy ember életútját vázolja fel Phyllida Lloyd mély empátiával átitatott filmje, amiért az egész világ felkapta a fejét, az a főhős neve: Margaret Thatcher.
jan. 28
17:27
Ács Margit író lett a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja (Spa Trend Online)
Ács Margit írót választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestülete elnökségi taggá szombati közgyűlésén Budapesten. A másik elnökségi tagot - eredménytelen szavazás miatt - a következő közgyűlésen választják meg.

2012. január 29. vasárnap

jan. 29
7:48
Színre viszik Nils Holgersson kalandját (Infostart)
Nils Holgersson csodálatos utazása címmel mutatja be a Fogi Színház társulata a Karinthy Színházban a világhírű mese alapján készült színdarabot, amelynek magyarországi ősbemutatójára február 12-én kerül sor.

2012. január 30. hétfő

jan. 30
6:39
Méltó búcsú, méltatlan elmúlás (Spa Trend Online)
Az Új Színházban pénteken este Szikora János rendezésében bemutatták a Varázshegy című előadást. Ez Márta István igazgatása alatt az utolsó nagyszínpadi produkció.
jan. 30
6:41
"Leg"-mánia (Spa Trend Online)
Egy fiatal zongorista a minap egy perc alatt 765 hangot ütött le, ezzel rekordot javított és bekerülhet a Guiness rekordok könyvébe. Nem tudom ki kíváncsi rá. Mint ahogy azt sem tudom elképzelni, bárkit érdekelne egy angol fiú, aki snowboardjával 78 métert csúszott egy korláton.
jan. 30
7:51
Megújultak a Csontváry Múzeum kiállítótermei (Spa Trend Online)
Megújultak a pécsi Csontváry Múzeum kiállítótermei; az intézmény a két hónapig tartó rekonstrukciót követően kedden nyílik meg újra a látogatók előtt.
jan. 30
14:42
Milyen évet zárt a könyvszakma? (Infostart)
Jó karácsonyi szezont, de rossz évet zárt a könyvszakma tavaly. Pontos adatok még nincsenek, de Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: attól tart, a tavalyi forgalom nem érte el a 60 milliárd forintot.

2012. január 31. kedd

jan. 31
6:39
Varázshegy és ordas eszmék (Spa Trend Online)
Szinte a csilláron is lógnak, minden pótszék is elkelt A varázshegy péntek esti bemutatójára, mely Márta István igazgatása idején az utolsó nagyszínpadi produkció. Az előadás után a kényszerűen távozó direktor elköszönt a társulattól, és bizonyos stratégiai döntések elmaradásáért magát is hibásnak nevezte, és ezért bocsánatot kért.
jan. 31
6:41
A kurtítás kényszerében (Spa Trend Online)
Örömmel fedeztem föl az Operaház műsorrendjén, hogy februárban ismét eseményt kapnak a muzsikarajongók. Csaknem négy hónapi szünet után újból fölbukkan a zenekari árokból Kovács János első karmester "torzonborz" feje; hat Figaro házasságát vezényel majd, közben és később azt a világrangú előadást, Boito Mefisztofeléjét is, amelynek páratlan sikere az ő nevéhez, és a később távozásra kényszerített…
jan. 31
6:57
Show-tlan közszolgálat (Spa Trend Online)
Több kérdést felvet a Magyar Televízió által szombaton műsorra tűzött, három fordulósra tervezett, az Eurovíziós Dalfesztiválnak nevezett giccsparádé magyar versenydalára szervezett vetélkedő, a Keressük A Dalt! című. Egyrészt persze az őskérdést, hogy vajon a magyar könnyűzenének, különösen a klasszikus pop zenének van-e keresnivalója a nemzetközi porondon? Persze ez nem kérdés. De hát bizonyára…
jan. 31
10:12
Elhunyt Camilla Williams (Infostart)
Elhunyt 92 éves korában Camilla Williams, az első fekete bőrű operaénekesnő, aki neves amerikai társulat tagja volt.
jan. 31
11:42
Dörner György átvette az Új Színházat (Infostart)
Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.
jan. 31
12:21
Kiss Csaba lett az új színházigazgató (Spa Trend Online)
A miskolci önkormányzat rendkívüli közgyűlése zárt ülésen szavazta meg. Az MSZP-frakció nélkül, ők ugyanis kivonultak - írja az ÉszakOnline.
jan. 31
16:33
Sztankay István: ha a színházakat megszüntetik, mindent megszüntethetnek (Spa Trend Online)
Sztankay István, akit épp egy hete választottak a nemzet színészének, pályájára emlékezve Törőcsik Marival, Ruttkai Évával és Schütz Ilával közös munkáiról beszélt. Mint mondta, bár mostanában már nem lép színpadra, a színház továbbra is szívügye, drukkol, hogy ne kényszerüljenek bezárásra.
jan. 31
17:09
Pártpolitikai vita a miskolci színház igazgatóválasztásáról (Spa Trend Online)
A városi közgyűlés MSZP- és Jobbik-frakciója is kifogásolja a miskolci színházigazgató, Kiss Csaba megválasztásának módját.

Keresés