A rizs az egyik legnépszerűbb köret, mivel szinte mindenhez passzol. Mi viszont két főételt hoztunk most, amik ebből a csodás alapanyagból készültek. Igaz, hogy az egyik „csak” egy leves, de higgyétek el, annyira tartalmas, hogy kétszer jóllaktok vele. :D
A csótány látványa a lakásban a legtöbb emberre a frászt hozza – érthető módon. Míg ugyanis a természetben kifejezetten hasznos rovarok, addig az épületeken belül nem kívánatos vendégek. Ugyan nem csípnek, de veszélyesek, hiszen komoly betegségeket terjeszthetnek. Ha esetleg szembe jönne veled, ne csapd le – eláruljuk, miért!
Hatalmas kedvenc volt a bázison a gyártás napján ez a mikrós blondie. Tény, hogy nagyon finom, bár közel sem ajánlanám diétázóknak! :D Amúgy meg full egyszerű összedobni, pillanatok alatt megsül – a legtöbbet azzal kell várni, hogy kihűljön és szépen lehessen szeletelni.
A magyar gasztronómia egyik legjobb párosítása a tartalmas, laktató leves és az édes második. Legyen szó gulyás-, bab, vagy palóclevesről, ezek után nagyon jól tud esni egy könnyed desszert, mondjuk a szilvás gombóc, aminek a receptjét videón is megmutatjuk!
A gyümölcsök zamata remekül érvényesül a pitékben, így érdemes kihasználni a nyárból hátralévő időt, és friss gyümölcsből készíteni ezt az egyszerű, ám annál finomabb desszertet. Íme hét olyan recept, amihez biztosan találsz a kertben vagy a piacon tölteléknek valót.
A balatoni vendéglátás szerencsére már közel sem a lángos-hekk-csárdakaja Bermuda-háromszögben mozog. 10 évvel ezelőtt viszont igencsak merész húzásnak számított egy olyan helyet nyitni, ahol kalamári és kagyló szerepel a menün.
Sokan összekapcsolják a teázást a betegséggel, a borongós idővel vagy éppen az összebújós estékkel. Pedig a teának egész nap ott a helye az asztalodon, csak nem mindegy, hogy mikor milyen fajta lötyög a bögrédben. :)
Mi az: extra mennyiségű C-vitamint tartalmaz, alkalmazzák magas vérnyomás és húgyúti fertőzések kezelésére is, és a termesztése pofonegyszerű? Bizonyára kevesen vágnák rá erre, hogy berkenye, pedig ez a növény valóságos csodabogyókat terem, amit érdemes redszeresen fogyaszatni - persze nem mindegy, hogyan.
Ha ezeket a finomságokat a konyhapult helyett a hűtőszekrényben tárolod, sokkal hosszabb ideig tudod őket elfogyasztani. Szóval a következő bevásárlás után érdemes átgondolnod, hogy melyik ételt hova teszed.
A vietnámi kávézási szokásokkal ismerkedtünk Budapesten, kóstoltunk klasszikus vietnámi kávét sűrített tejjel, tojásos kávét, sőt matchás jegeskávét is.
A piacozásnak nagy hagyománya van, vannak akik imádják, és vannak, akik inkább elmennek a szupermarketbe, vagy a zöldségeshez, attól tartva, hogy a hétvégi forgatagban a tisztességtelen kereskedők könnyedén átverhetik őket. Az alábbi tippekkel felvértezve többé nem kell aggódni emiatt!
Volt idő, amikor a kisfiam nem reagált valami jól a tojásra, viszont a kelt tésztákat nagyon bírta. Ekkor fejlesztettem ki ezt a kelttészta-receptet, amit most rengeteg szilvával turbóztam fel.
A bravúros szerepléssel a negyedik helyen befutó, vagy mondhatnánk betekerő, Valter Attila két nagy álma is teljesült idén nyáron. A kerékpározás mellett a kávézás a másik nagy szenvedélye, a kettőt most sikerült összekötnie.
A muffin az egyik legkedveltebb sütemény lett az elmúlt években, nem véletlenül. Könnyen elkészíthető, sokféleképpen variálható és nagyon finom. Most egy isteni finom almás muffin receptet hoztunk a Vidék íze magazinból, ami egyszerűen tökéletes!
A kötelező üvegvisszaváltás idén januárban indult, a rendszer pedig július elseje óta pörög nagy fordulatszámon. Naponta több millió visszaváltás történik, így rengeteg ember kapja vissza a betétdíjat, azaz az ötven forintot. Sok helyen azonban gondot okoznak a palackvadászok, akik feltúrják a köztéri szemeteseket a visszaváltható palackok után kut
Egy napokban publikált amerikai kutatás szerint komoly probléma van az egyik legnépszerűbb cukorpótlóval: az eritrit nevű energiaszegény édesítőszer ugyanis egészséges embereknél is több mint a kétszeresére növelheti a vérrögképződés kockázatát.
A zuhanyrózsa még rendszeres és alapos tisztítás mellett is vízköves lehet. A lerakódott vízkő pedig nemcsak csúnya látvány, de tönkre is teheti a zuhanyfejet. A kis lyukak eltömítődnek, a víz nem tud rendesen átfolyni rajtuk, plusz össze-vissza spriccelhet, nem kevés bosszúságot okozva tusolás közben. Létezik azonban egy trükk, amivel harminc perc
Mi itt a bázison mindig ügyelünk arra, hogy a maradékok is felhasználásra kerüljenek. És általában ezekből a próbálkozásokból is szuper dolgok sülnek ki! Ezeket megosztjuk veletek is, hiszen maradékok nem csak nálunk keletkezhetnek...
Gnocchirajongók, figyelem! Bevallom őszintén, engem is meglepett, milyen jól működik, ha feltuningoljuk répával a burgonyás tésztát. Ízében és színében egyaránt egy sokkal különlegesebb verzió jött ki belőle.
Ahol 800 cég telephelye található, ott bizony ebédidőben sok az éhes ember. Ezt a lehetőséget használta ki egy fiatal srác, aki külföldről hazaköltözve vágott bele első vendéglátóegységébe egy konténerházban.
A gyermekvállalás előtt és alatt mindenki gondosan figyel az étrendjére, a bevitt tápanyagokra, vitaminokra. Ám a szülés után is sokat segíthet, ha a megfelelő ételeket fogyasztjuk. Mutatjuk, melyek azok az alapanyagok, amik támogatják a regenerációt.
A klasszikus, ezüstfóliás Sport szelet megszűnik, ám a többi változat nem tűnik el a boltok polcairól. Szerencsére ezt a rumos-kakaós édességet akár otthon is elkészíthetjük, legalábbis egy rá nagyon hasonlító változatot. A sportszelet egy gyorsan elkészíthető, finom édesség, amiből garantáltan egy morzsa sem marad majd. Íme a recept videón!
A gyermek elhízása komoly nehézség elé állathatja a szülőt: nem könnyű ugyanis nemet mondani, amikor az ételről, az evésről van szó. Jó hír mindkét félnek, hogy nem mindig a fogyókúra az egyetlen megoldás.
Az államalapítás ünnepe munkaszüneti nap, és mivel 2024-ben ez keddre esik, ezért négynapos hosszú hétvégén pihenhetjük ki a fáradalmakat. Ez lesz viszont az év utolsó négynapos hétvégéje, így érdemes alaposan kihasználni. Ha viszont boltba mennél, akkor érdemes körülnézni, ugyanis változni fog az üzletek nyitvatartása. Mutatjuk.
Még félig álomban vagy, amikor a gyomrod már finoman emlékeztet rá, hogy ideje valami igazán ütős reggelivel indítani a napot? Itt biztos találsz majd kedvedre valót!
Ha egy igazi vitaminbomba frissítőre vágysz, akkor parancsolj! Vidd magaddal reggelire, a délutáni meetingre vagy akár egy kirándulásra is, csak előtte jól hűtsd le!
Letarolta az internetet annak a fiatal anyukának a bejegyzése, melyben fotókkal illusztrálva mutatta meg a világnak, hogy a család kedvenc kakasa rátámadt kislányára, és összekarmolta a nyakát és az arcát. A gonosz baromfi ezzel aláírta halálos ítéletét, és pillanatok alatt a konyhapulton találta magát.
A pandémia alatt sokan próbálkoztak a kenyérsütéssel, ki több, ki kevesebb sikerrel. A Vidék íze kenyér receptjét bárki elkészítheti, a siker garantált, hiszen egyszerűen összedobható. Mutatjuk, hogyan készül!
Az olaszos ételek elmaradhatatlan fűszere, de egyes magyaros fogások sem léteznek oregánó nélkül. Az oregánó, vagy más néven szurokfű, esetleg vadmajoránna egyedi ízt kölcsönöz az ételeknek, ám nemcsak fűszer, hanem gyógynövény is. Teája pedig akár a száraz köhögés ellen is hatásos lehet!
Mi az, amit iszol? – Bedeco. - Mi? Bedeco! És máris kész a kakaó! A jól ismert, rendszeresen idézett reklámszlogen biztosan ismerősen cseng azoknak, akik a 80-as években voltak gyerekek, hiszen hatalmas szám volt a tejben azonnal oldódó, cukrozott kakaó! Egy időre eltűnt, de most régi külsővel, de megújult beltartalommal visszatért!
A legtöbb ember számára azért nagyon nehéz a fogyás, mert függőjévé váltak azoknak az ételeknek, amiket fogyasztanak. Lássuk, milyen alapanyagok okoznak addikciót, és mit tehetünk ellene.
Több mint fél évig tartó munkálatok után ma újra megnyitott a Nyugati téri McDonald's. A hazánk második legrégebbi és a világ egyik legszebbjének tartott McDonald's étterme a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartva, természetes építészeti anyagok használatával kapott új, különleges belsőt.
Egy nagyon egyszerű zöldségleves következik, amit pikk-pakk összedobhatsz, akár még másnaposan is. ???? Hidd el, ez kigyógyít mindenből és tökéletes lesz a nyári estékre vagy a kora őszi napokra.
Természetesen idén sem maradtunk országtorta nélkül, és az idei finomságot is megkóstoltuk. Volt már olyan ország tortája az elmúlt években, ami nagyon ízlett, és olyan is, ami egyáltalán nem. Lássuk, milyenek voltak a 2024-es győztes torták!
A nagy budapesti pizza-bumm egyik első fecskéje volt a Pizzica. Bő tíz éve abban az időben tűnt fel a színen, amikor kezdett elterjedni a nápolyi, vékony tésztás verzió a városban.
A palacsinta az egyik legkedveltebb magyar édesség, amit mindenki máshogyan szeret. Sokan sokféleképpen készítik és a kedvenc töltelék is családonként más és más. Egyesek a kakaósra, mások a túrósra esküsznek, de nagy a rajongótábora a lekváros, mogyorókrémes és a pudingos változatnak is. Mi most egy olyan palacsintát készítettünk, amibe töltelék s
A krumpli a magyar konyha egyik fő alkotóeleme. Sokféleképpen felhasználhatjuk: lehet belőle köret, kerülhet tartalmas levesekbe, mennyei főzeléket készíthetünk belőle és szaftos egytálételként is megállja a helyét.
A wc-tetőt le kell csukni, hiszen azért van, ez nem is vita tárgya. Ám hogy pontosan mikor is kell megejtenünk ezt az apró, de nagyon fontos mozdulatot, már annál nagyobb indulatokat kiváltó kérdés. Mutatjuk, hogy mi az igazság a wc-tetővel!
A paprika feldolgozása során keletkező hulladékot – a paprika csumáját – van, aki megeszi, más a szemétbe vagy jobb esetben a komposztba dobja. Ha eddig te is az utóbbiak közé tartoztál, mutatjuk, hogy miként hasznosíthatod ezt az apró, hulladéknak semmiképp sem nevezhető részét egyik kedvenc zöldségünknek.
Az emberek évezredek óta termesztik a szőlőt. Már az ősi civilizációk is nagy tisztelettel voltak iránta, főleg a borkészítésben való felhasználása miatt. Ez a cikk azonban nem a bor készítéséről fog szólni, hanem magáról a szőlőről – egy olyan gyümölcsről, amely több, mint egyszerű finomság.
A hosszú hétvégére szánt ebéd tervezésekor érdemes figyelembe venni a még elérhető szezonális alapanyagokat is. Az augusztus még a friss, hazai zöldségek időszaka, így a piacok bőséges kínálatából válogatva biztosíthatjuk, hogy az ételeink igazán finomak legyenek. Az államalapítás apropóján most igyekeztünk válogatásunkba magyaros ételeket is bevál
Az ilyen nyers energiagolyók nagy kedvenceim voltak, mikor vegán étkezésre váltottam. Tényleg mindig feltöltöttek energiával, nem kellett sokat bajlódni velük a konyhában, és persze egészségesek és finomak is. Ez a változat azoknak is jó opció lehet, akik nem rajonganak a répáért és kókuszért, hiszen egyéb izgi ízek is felfedezhetők benne.
Nincs hétvégi ebéd rántott hús nélkül. A magyarok híresek arról, hogy bármit bepaníroznak és bő olajban kisütnek, de az igazán finom csakis a hús lehet - gondolják ezt sokan közülünk. Nincs egység abban, hogy melyik húsból készül a legjobb rántott hús, egy azonban biztos, mégpedig az, hogy mindenki imádja a ropogós panírbundát!
Közeledünk a nyár vége felé, viszont előtte vár még ránk egy ünnepi hosszú hétvége. Használjátok ki a szabadnapot, hogy összedobjatok valami tuti kaját ebédre!
Mivel évről-évre módosulhatnak a külföldi mobilhasználat feltételei, összeszedtük, mire kell odafigyelni, ha nem akarunk a nyaralás után, hónap végén a szokásos telefonszámlánk dupláját fizetni. Semmi pánik, egy csomó minden benne van a keretben!