2008. február 20. szerda

febr. 20
6:29
Nyert a Vasas a főpróbán (Blikk)
Jó játékkal hangoltak a Tatabánya elleni bajnoki rajtra az angyalföldiek
febr. 20
6:31
Indulunk Pekingbe! (Blikk)
Harmadik olimpiai bajnoki címükért szenvednek a vízilabda-válogatott tagjai
febr. 20
7:03
Ancelottit nem zavarná a vereség (Infostart)
Az Arsenal-Milan mérkőzés kiemelkedik a Bajnokok Ligája szerdai programjából. Persze, a másik három találkozót is érdemes lesz követni: a Manchester United Lyonban, a Sevilla a Fenerbahce ellen Isztambulban, míg a Barcelona a Celtic vendégeként Glasgow-ban játszik.
febr. 20
13:29
Sándor átvette a díját (Blikk)
DEBRECEN – Már debreceni otthonában nézegetheti legújabb elismerését, a Blikk közönségdíját Sándor Tamás (34), a bajnoki címvédő DVSC futballistája. A szurkolók őt választották 2007 legjobb magyar középpályásának, ám a fővárosi ünnepségen nem tudott részt venni, így most kapta meg a trófeát.
febr. 20
17:02
Halálos fenyegetést kapott a Chelsea menedzsere (Infostart)
Halálosan megfenyegették Avram Grantet, a Chelsea labdarúgócsapatának izraeli menedzserét, valamint feleségét.
febr. 20
23:02
Messi mentette meg a Barcelonát (Infostart)
Szinte mind a négy szerdai párharcban nyílt a továbbjutás kérdése a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzése után. A Barcelona 3-2-re nyert a Celtic vendégeként, míg az Arsenal és a címvédő Milan összecsapásán nem született gól.
febr. 20
23:08
Messi mentette meg a Barcelonát (Infostart)
A négyből három szerdai párharcban nyílt a továbbjutás kérdése a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzése után. A Barcelona 3-2-re nyert a Celtic vendégeként, míg az Arsenal és a címvédő Milan összecsapásán nem született gól. A Manchester United nagy nehezen döntetlenre mentette a Lyon elleni találkozót (1-1), míg a Fenerbahce, folytatva remek hazai szereplését, 3-2-re győzött a…

2008. február 21. csütörtök

febr. 21
6:24
Meg kell erősíteni az FTC-t (Blikk)
Légiósokat hoz az angol igazgató a zöld-fehérekhez
febr. 21
6:26
Cselezz úgy, mint Beckham! (Blikk)
Beckham minden pillanatot kihasznál, hogy népszerűsítse a futballt, bármerre jár a világon
febr. 21
6:28
Miért bukdácsol Szávay? (Blikk)
Edzője sem tudja a formahanyatlás okát
febr. 21
6:30
Dzsudzsák továbbjutást vár (Blikk)
"Nagyon örülök neki, hogy Szabó vezeti a meccsünket"
febr. 21
9:14
A futballegendák a Lokira tippelnek (Blikk)
Mit várnak a magyar futball- szezontól a hajdani klasszisok?
febr. 21
9:36
Vereséget szenvedett Lékó Péter (Infostart)
Lékó Péter kikapott az indiai Viswanathan Anandtól a 25. linaresi sakk szupertorna 5. fordulójában.
febr. 21
12:29
Ancelotti: Még nem érezhetjük magunkat biztonságban - BL-videók (Infostart)
Arsene Wenger szerint a gól nélküli döntetlen nem is rossz eredmény a Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A francia tréner szerint a visszavágón bármi megtörténhet. A címvédő olasz együttes vezetőedzője, Carlo Ancelotti közölte: csapata még nem érezheti magát biztonságban. A Lyonban 1-1-re végző Manchester United szakvezetője, Sir Alex Ferguson a franciák…
febr. 21
13:58
Szingapúrban lesz az ifjúsági olimpia (Infostart)
Szingapúr rendezheti meg 2010-ben az első ifjúsági olimpiát - döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése.
febr. 21
14:35
Lézertollal molesztálták Cristiano Ronaldót (Blikk)
Futás közben zöld fényben úszott az arca
febr. 21
16:17
A jósnő megmondta: az Újpest lesz a bajnok (Blikk)
A hazai futballcsapatoknak jósolt Morvai Kendra
febr. 21
20:00
Botrány Lyonban: lézerrel próbálták elvakítani Cristiano Ronaldót - képpel (Infostart)
Hivatalosan is az Európai Labdarúgó-szövetséghez fordult a Manchester United, mivel a klub szerdai, Lyon elleni Bajnokok Ligája mérkőzésén francia szurkolók lézerrel világítva próbálták megzavarni az angol együttes portugál sztárját, Cristiano Ronaldót.

2008. február 22. péntek

febr. 22
6:22
Messi megmentette Rijkaardot (Blikk)
Frank Rijkaard (45) hálát rebeghet Lionel Messinek
febr. 22
6:24
Kemény dilemmák (Blikk)
Megnyerte idei első meccsét a férfi vízilabda-válogatott
febr. 22
6:26
Andjelkovics a Pick sztárja (Blikk)
Hamarosan beköltözik az otthonainkba Daniel Andjelkovics
febr. 22
6:28
Hóhér hoppon maradt (Blikk)
BUDAPEST – Lemaradt élete egyik nagy lehetőségéről Nagy József (32). A Profibox Promotion színeiben szereplő, Hóhér becenevű egykori nagyközépsúlyú IBF interkontinentális bajnok március 11én Halléban bokszolt volna a brit Herbie Hide-dal (36) a WBC cirkálósúlyú nemzetközi bajnoki címéért.
febr. 22
9:15
Visszatért a vetkőzős bíró (Blikk)
Meztelen képei miatt tiltották el
febr. 22
17:14
Kammerer Zoltán viszi a magyar zászlót a pekingi olimpia megnyitóján (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán viszi a magyar zászlót a pekingi ötkarikás játékok augusztus 8-ai megnyitó-ünnepségén - döntött a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége tatai kihelyezett ülésén.
febr. 22
19:07
Ronaldo még nem tudja, visszatér-e a pályára (Infostart)
Ronaldo még nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását azt követően, hogy múlt héten ismét súlyos sérülést szenvedett. A Milan labdarúgója szerint elképzelhető, hogy többet nem léphet pályára.
febr. 22
19:36
Szávay Ágnes az év sportolója az NSSZ szerint (Infostart)
A teniszező Szávay Ágnes érdemelte ki a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) által a 2007. év legjobb sportolójának felajánlott díjat, megelőzve a kategória másik két jelöltjét, az öttusázó Horváth Viktort és a kajakozó Kovács Katalint.
febr. 22
19:53
Van Basten visszatér korábbi sikerei színhelyére (Infostart)
Nyártól Marco van Basten lesz az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetőedzője.
febr. 22
21:17
Fölényes sikerrel kezdte a tavaszt a címvédő Debrecen (Infostart)
A címvédő Debrecen 3-0-ra nyert hazai pályán a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I tavaszi idényének nyitó mérkőzésén.
febr. 22
22:25
Nem bíznak az olimpiai menüben az amerikaiak (Infostart)
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága azt tervezi, hogy 600 fős küldöttségét a pekingi olimpián saját ételeivel látja el, mert nem bíznak a kínai étkekben és a közegészségügyi állapotokban.

2008. február 23. szombat

febr. 23
6:20
Így szurkol a kenu négyes (Blikk)
Rómában tekintették meg a Real BL-meccsét
febr. 23
6:22
Hurrá! Nem drágult a magyar foci (Blikk)
Ugyanannyiért mehetünk a meccsekre, mint tavaly
febr. 23
6:24
Felturbózzuk a Ferencvárost! (Blikk)
A Fradi név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez
febr. 23
6:26
Nagy-nap Szegeden (Blikk)
Most ellenfél lesz a kézis az alföldi városban
febr. 23
15:25
Eltört a lába az Arsenal csatárának - Ismét tarolt a Manchester United (Infostart)
Kolo Touré szerdai kidőlése után újabb súlyos sérülés hátráltatja az Arsenal labdarúgócsapatát: az angol Premier League 27. fordulójában egy brutális szabálytalanság következtében eltört a lába Eduardónak, a londoniak horvát csatárának.
febr. 23
17:39
Pálinger: "Elég rosszul érintettek a vádak" (Infostart)
Nagyon sajnálom, hogy a mai napig nem tudtuk tisztázni a történteket Németh Andrással - mondta az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Pálinger Katalin, a magyar női kézilabda-válogatott kapusa. A Győr világklasszisát többen is azzal vádolták, hogy főszerepet játszott a szakvezető lemondásában, Pálinger Katalin ugyanakkor cáfolta ezt. A Győrhöz nyáron visszatért kapus klubjával ebben a…
febr. 23
19:41
Megduplázta helyezését a Honvéd (Infostart)
A Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Rákospalotával a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A kispesti együttes mostani posztvesztése miatt a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza a tabellán.
febr. 23
22:48
Óriási fölénye ellenére elbukott a Juventus (Infostart)
A tabella harmadik helyén álló Juventus 2-1-re kikapott a Reggina otthonában az olasz labdarúgó-bajnokságban.

2008. február 24. vasárnap

febr. 24
6:20
Az Újpest bejelentkezett az aranyért (Blikk)
A lila-fehérek az első tavaszi fordulóban nyomatékosították, hogy el akarják érni céljukat
febr. 24
6:22
Erős volt a Barca a Picknek (Blikk)
Hiába vezetett már négy góllal a Szeged
febr. 24
6:24
BL-győzelemre tör a Győr (Blikk)
Legnehezebb meccsét játssza ma a Győr
febr. 24
6:26
FTC: idény előtti forma (Blikk)
Az FTC játékosai fáradtan futballoztak
febr. 24
6:28
Talma, a díjhalmozó (Blikk)
Az év sportolója-választásán különdíjat kapott
febr. 24
6:30
Halmosi két gólt szerzett (Blikk)
febr. 24
10:09
Ismét kikapott, így már egyedül utolsó Lékó Péter (Infostart)
Vereséget szenvedett Lékó Péter a bolgár Veszelin Topalovtól a linaresi sakk szupertorna 7. fordulójában.
febr. 24
15:05
Jön a Harlem (Blikk)
Öt év után ismét Magyarországon a Harlem Globetrotters
febr. 24
17:02
Szávay Sarapova ellen kezd Dubajban (Infostart)
Szávay Ágnes a világ talán legjobb formában játszó Marija Sarapovával találkozik a hétfőn kezdődő 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női torna első fordulójában.
febr. 24
17:18
Inzaghi mentette meg a Milant a pontvesztésről (Infostart)
A Roma 1-0-ra győzött a vendég Fiorentina ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A fővárosi együttes sikerével megerősítette második helyét a tabellán.
febr. 24
18:01
Görbiczék a román sztárcsapat ellen is megőrizték hibátlan mérlegüket (Infostart)
A Győr hazai közönség előtt 30-27-re nyert a román Valcea ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a középdöntő harmadik fordulójában. A magyar bajnoki listavezető szezonbeli 28. tétmérkőzésén a 28. sikerét aratta.
febr. 24
19:19
A Tottenham legyűrte a Chelsea-t a Ligakupa-döntőben (Infostart)
A Tottenham hódította el az angol labdarúgó Ligakupát. A fővárosi együttes a Wembley Stadionban rendezett döntőben hosszabbításban 2-1-re nyert a tavalyi győztes Chelsea ellen.
febr. 24
21:15
Eto'o villant, majd villantott (Infostart)
A Barcelona 5-1-re kiütötte a vendég Levante csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

Keresés