2008. február 19. kedd

febr. 19
0:01
Kísért a múlt: Vörösök és az Internazionale (Infostart)
Kedden négy nyolcaddöntővel kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2007-2008-as szezonjának tavaszi idénye. Két slágermérkőzés is szerepel a négyben: az AS Roma a Real Madridot, a Liverpool az Intert fogadja. A játéknap további párosítása: Olympiakosz-Chelsea, Schalke-Porto.
febr. 19
0:19
Valujev: még jobb is leszek (Monokli)
Szombat este nagyszerű pontozásos győzelmet aratott Nyikolaj Valujev (48 győzelem 1 vereség), a 213 cm magas orosz óriás. A WBA korábbi bajnoka a küzdelem után nyilatkozott: Nagyon elégedett vagyok a produkciómmal. Tényleg akarom a Csagajev elleni visszavágót, és már nagyon várom kezdte. Az edzésprogram nagyon jól sikerült. Köszönetet akarok mondani edzőmnek, Alexander Ziminnek, aki sokat…
febr. 19
0:49
Ljahovics fegyvertelen volt Valujev ellen (Monokli)
A WBO korábbi nehézsúlyú bajnoka, a fehérorosz Szergej Ljahovics (23 győzelem 3 vereség) szombat este egyhangú mérkőzésen, nagyarányú pontozásos vereséget szenvedett Nyikolaj Valujevtől, ekképp egyelőre lemondhat arról, hogy ismét bajnoki övért léphessen ringbe. Minden elismerésem Nyikolajnak, nem tehettem semmit ellene. mondta csüggedten Ljahovics, akit vállsérülés miatt kórházba vittek a…
febr. 19
6:19
Szávay 450 milliós tornán játszik (Blikk)
Egy hét után ma ismét meccset játszik Szávay Ágnes
febr. 19
6:21
BL: 10 milliárd a tét (Blikk)
Európa legjobb 16 labdarúgócsapata 68 nap szünet után ismét színre lép
febr. 19
6:23
Toni kivégezte a Hannovert (Blikk)
Mesterhármasával nyertek a Hannover otthonában
febr. 19
6:25
Kammerer viszi a zászlót (Blikk)
Kammerer Zoltán többre tartja a pekingi aranynál
febr. 19
6:27
Kemény visszahívta Fodort (Blikk)
Ismét a férfi vízilabda-válogatottal készülhet Fodor Rajmund
febr. 19
8:09
Vasas: Tóth Balázs és Martin Bielik aláírt Angyalföldön (NSO)
Hétfőn újabb két labdarúgó csatlakozott már hivatalosan is az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Vasas keretéhez: a Honvédtól távozó Tóth Balázs egyelőre féléves szerződést írt alá, ám ha a nyáron nem sikerül külföldre szerződnie, továbbra is a Vasas játékosa marad.
febr. 19
8:09
Bajban a spanyol foci - kizárás a kormány miatt? (MaHu)
Kizárással fenyegette meg spanyol tagszervezetét (RFEF) a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
febr. 19
8:11
Tatabánya: a Szőnyi úton lesz otthon tavasszal a Bányász (NSO)
Hosszú huzavona után az NB I-ben kiesés ellen küzdő Bányász vezetőinek sikerült megállapodniuk a BVSC csapatával, így a tatabányaiak új otthona a 2007?2008-as tavaszi szezonban a Szőnyi úti stadion lesz.
febr. 19
8:11
Sumákol a Renault? (MaHu)
A Ferrari tesztpilótája, Marc Gené attól tart, hogy a Renault sumákol, és az elmúlt teszteken szándékosan nem mutatta meg valós erejét, mert nem akarja felhívni magára riválisai figyelmét.
febr. 19
8:13
A Liverpool után a Chelsea jön - újabb magyar FA-kupa siker? (MaHu)
A Ferenczi Istvánt szerepeltető Barnsley a Chelsea-vel találkozik az FA Kupa negyeddöntőjében.
febr. 19
8:15
Vb 2018: portugál-spanyol közösen pályázna a rendezésre (NSO)
Portugália vetette fel az ötle tet, de a spanyolok álltak a kezdeményezés élére, hogy a két ország közösen szálljon harcba a 2018-as labdarúgó-világbajnokság megrendezéséért. Gilberto Madaíl, a Portugál Labdarúgó-szövetség elnöke még tavaly novemberben jelezte spanyol kollégájának, Ángel María Villarnak, hogy kész az együttműködésre, most azonban már a FIFA elnökével is ismertették…
febr. 19
8:26
Úszás, Columbia: Kerékjártó Tamás ezüstérme 200 m vegyesen (NSO)
Kerékjártó Tamás ezüstérmes lett 200 m vegyesen az egyesült államokbeli Columbiában rendezett úszóviadal utolsó napján. A magyar versenyző 2:01.92 perccel csapott a célba.
febr. 19
8:26
Nyikolaj Valujev: még jobb is leszek (Monokli)
Szombat este nagyszerű pontozásos győzelmet aratott Nyikolaj Valujev (48 győzelem 1 vereség), a 213 cm magas orosz óriás. A WBA korábbi bajnoka a küzdelem után nyilatkozott: Nagyon elégedett vagyok a produkciómmal. Tényleg akarom a Csagajev elleni visszavágót, és már nagyon várom kezdte. Az edzésprogram nagyon jól sikerült. Köszönetet akarok mondani edzőmnek, Alexander Ziminnek, aki sokat…
febr. 19
8:40
Új reptéri kalandokra készülhetünk (divecenter.hu)
A közelmúltban az utazásszervezés igazi kulcskérdésévé vált a repülés előtti csomagösszeállítás a sz
febr. 19
8:40
Yori Boy Írországban (profiboksz.hu)
A nemrég 100. profimérkőzését abszolváló korábbi nagyváltósúlyú IBF bajnok Luis Ramon Campas (bal) Finnország után Írországban lép legközelebb szorítóba. A 36 éves, de azért többnek látszó mexikói az ír középsúlyú bajnoki címmel büszkélkedő Matthew Macklinnel nézhet majd farkasszemet március 22-én.
febr. 19
8:42
Blain is ringbe lép az Erdei-gálán (profiboksz.hu)
Április 26-án a WBO kisváltósúlyú ranglistavezetője Willy Blain is ringbe lép az Erdei Zsolt világbajnoki címvédése köré szervezett Universum Box Promotion rendezvényen. A francia bunyós WBO interkontinentális övét védi meg a 36-1-es rekorddal bíró Daudy Bahari ellen, aki a világszervezet Asia-Pacif
febr. 19
8:44
Abraham: Miranda agybeteg! (profiboksz.hu)
A Sauerland istálló húzóembere, a veretlen középsúlyú világbajnok Arthur Abraham továbbra is kemény szócsatát vív Edison Mirandával, akit 2006-ban egy igen véres ütközet során győzött le az örmény származású német bunyós. "Azt hiszem, továbbra is az első meccsünk traumájától szenved. Szétrúgtam a se
febr. 19
8:46
New York jéghidegen fogadta Klitschkot (profiboksz.hu)
A napsütötte Floridából, a fagyos News Yorkba. Vasárnap megérkezett a mérkőzés színhelyére Wladimir Klitschko, aki szombaton már címegyesítő mérkőzést vív az orosz Ibragimovval a Madison Square Gardenben. A találkozó iránt óriási az érdeklődés, több mint 100 ország, a Fiji-szigetektől egészen Japáni
febr. 19
8:48
Emanuel Steward interjú (profiboksz.hu)
"Azt mondtam Wladimirnek, hogy február 24-én profi pályafutása legjobb ellenfele vár rá. Ez egy kis srác, de tudja, hogyan kell nyerni." - figyelmeztette védencét Emanuel Steward, aki ennek ellenére úgy látja, hogy Wladimir Klitschko február 23-án 4-5 menet alatt végez a WBO bajnok Ibragimovval és e
febr. 19
8:52
Kisteleki 12 csapatos NB I-et akar (Blikk)
Kisteleki szerint a létszámcsökkentést gazdasági és marketingszempontok indokolják
febr. 19
8:57
Klicsko dicséri ellenfelét, ám állítja, legyőzi (Monokli)
febr. 19
9:37
Elkezdődött a magyar futballszezon (Hetek)
Könnyen lehet, hogy nem jött lázba hazánk lakossága azt a hírt halva, hogy elkezdődött a magyar futballszezon. Pedig elkezdődött. Noha csak a Ligakupa küzdelmei indultak meg, de hétvégén már a nemzeti bajnokság is rajtját veszi.
febr. 19
9:58
Petrányi: lesz Hide-Nagy mérkőzés (Monokli)
Néhány nappal ezelőtt a számítógépes adatbázisból lekerült a március 11-ére, Halléba tervezett Herbie Hide Nagy József küzdelem, ami a Profibox Promotion tulajdonosának kifejezetten kellemetlen volt, merthogy itthon sajtótájékoztató is foglalkozott a mérkőzéssel. Ám Petrányi szerint lesz mérkőzés. Az volt a probléma, hogy a boxrec automatikusan nagyközépben rangsorolja Józsit. Többször is…
febr. 19
10:10
Sportlövészet: Sidi Péter sikeres túrája Colorado Springsben (NSO)
Sidi Péter (képünkön) továbbra is sikeresen szerepel az Egyesült Államok sportlövő-válogatottjával közös edzőtáborozásán Colorado Springsben, ahol a ?miniversenyeken? légpuskában győzött, míg összetett kisöbű sportpuskában a harmadik helyen végzett.
febr. 19
10:15
Rögbi, Super 14: győzelemmel kezdett Fokvárosban a címvédő (NSO)
A Super 14 címvédője, a Bulls győzelemmel kezdett Fokvárosban. Jó védekezésüknek köszönhetően a vendéglátókat a ?céltalanság" állapotában tartották (csak Peter Grant három büntetője hozott pontokat a Stormersnek), de maguk is csak egy célt szereztek.
febr. 19
10:21
Teremgyeplabda, BEK: harmadik lett a Rosco Challenge I-ben (NSO)
Bronzérmet szerzett a Rosco HC gyeplabda csapata a Vrsacban rendezett Terem Bajnokcsapatok Európa Kupája Challenge I csoportjában. A magyar együttes két-két alkalommal nyert, játszott döntetlen és szenvedett vereséget. A tornát a svéd Partille SC nyerte a fehérorosz SC Stroitel Brest előtt.
febr. 19
10:27
Női vízilabda selejtező (Hetek)
A magyar női vízilabda válogatottnak a napokban az Imperiában zajló olimpiai selejtező tornán kell kiharcolnia a kijutást Pekingbe.
febr. 19
10:31
Paks: Márkus Tibor már a szerdai Ligakupa-meccsen játszana (NSO)
Márkus Tibort 2007. december 4-én műtötték a térdén, majd három hétig pihennie kellett, és utána kezdhette meg a futóedzéseket, illetve járt gyógytornára. A múlt héten azonban már teljes értékű edzésmunkát végzett a nagy csapattal, és a hétvégén az NB III-s együttesben szerepelt.
febr. 19
10:59
Báloztak a bokszolók, ahol díjazták a legjobbakat (Monokli)
A Vajdahunyad várában található Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében tartotta idei bokszbálját a Magyar Ökölvívó-szakszövetség. Az eseményen díjazták az elmúlt esztendő legjobb sportolóit, edzőit, bíráit, de elismerésben részesültek a média munkatársai is.
febr. 19
11:37
Bronzérmekkel hangoltak az Olimpiára (MaHu)
Az elmúlt hét végén a 43. Hungária-kupa női judó Világkupával folytatódott "Az olimpia a tét"-versenysorozat.
febr. 19
11:39
55 ezer dalpályázat Pekingre (MaHu)
Az 1.3 milliárd lakost számláló Kínából érkező hírekben értesülésekben az olimpiai játékok közeledtével mind jobban hozzá kell szoknunk a fantasztikus, csaknem hihetetlen méretekhez, számokhoz.
febr. 19
11:41
3.1 millió autó az Olimpia városában (MaHu)
Az újabb, szigoritó intézkedést július 1-től vezetik be. Csökkenteni kívánják a fővárosban közlekedő nehézjárművek számát.
febr. 19
11:47
Sorsoltak a nemzetközi kupákban (handball.hu)
Az EHF központjában megtartották az EHF-kupa , a KEK és a Challenge-kupa negyeddöntőinek sorsolását, ahol a Fehérép és a Debrecen búcsúja után egyedüli magyarként a Dunaferr csapata volt érdekelt.
febr. 19
11:54
Jégkorong, EBEL: elődöntős lehet a Vienna, a Ljubljana és a Salzburg (NSO)
Az Erste Bank liga, az osztrák élvonalbeli jégkorong-bajnokságban kedden este a negyeddöntők harmadik mérkőzéseire kerül sor. A párharcok három győzelemig tartanak, tehát akár ?söpréssel? elődöntős lehet a harmadik mérkőzésen hazai pályán pályára lépő Vienna, Salzburg kettős, illetve az idegenben játszó Ljubljana.
febr. 19
11:59
Kézilabda, nemzetközi kupák: a Kolding ellen játszik a Veszprém (NSO)
Bécsben kisorsoltak a nemzetközi kézilabda kupák következői fordulóinak a párosítását. A férfi KEK-ben a negyeddöntőben az MKB Veszprém idegenben kezd a dán Kolding ellen.
febr. 19
13:01
Peking 2008: a szervezők szerint nem volt erőszakos kitelepítés (NSO)
Nem egészen 15 ezer embernek kellett új helyre költöznie Pekingben és környékén azért, hogy a 2008-as nyári olimpiai játékok helyszínei kivétel nélkül megépülhessenek azon a helyen, ahová tervezték őket ? közölték a szervezők.
febr. 19
13:32
K-1: padlón a 218 cm magas koreai Choi (video) (Monokli)
2007-ben, a Yokohamai gálán rendezték a Mighty Mo - Choi Hong-man k-1 küzdelmet, melyet Mo kiütéssel nyert meg. A lassítások.
febr. 19
13:44
Kanadában meghalt egy fiatal hokis (Infostart)
Otthonában összeesett, majd kórházba szállítása után elhunyt Mickey Renaud kanadai hokis.
febr. 19
13:45
Fiatal kanadai hokis halála (Népszava)
Otthonában összeesett és a kórházba szállítás után elhunyt Mickey Renaud kanadai hokis.
febr. 19
14:02
Green egyik célja az Erdei Zsolt elleni címegyesítő küzdelem (Monokli)
Az ausztrál Danny Green (25 győzelem 3 vereség) decemberben lett a WBA félnehézsúlyú bajnoka, de már igen nagy álmokat dédelget: szeretne egyesített világbajnok lenni a WBO bajnok Erdei Zsolt (28 győzelem 0 vereség) ellen, vagy megküzdene a legendás Roy Jones-szal. Ám a terveket késleltetheti a Hugo Hernan Garay elleni küzdelem, melyet a szövetség szorgalmaz.
febr. 19
14:47
Krasniqi lehet Chagaev kihívója (profiboksz.hu)
Az Universum Box Promotion megkezdte az előkészíületeket a WBA nehézsúlyú világbajnok Ruslan Chagaev következő címvédésével kapcsolatosan. A tervek szerint az üzbég bunyós a Németországban nagy népszerűségnek örvendő Luan Krasniqi ellen védené meg címét Stuttgartban. A találkozó érdekében Krasniqi v
febr. 19
14:55
Tenisz, Davis Kupa: Nadal vállalja a játékot a negyeddöntőben (NSO)
Rafael Nadal vállalja a játékot a spanyol teniszválogatottban a németek elleni Davis Kupa-negyeddöntőben.
febr. 19
14:56
Futballbotrány - veszélyben a 2010-es Vb (MaHu)
svájci sportvezető a FIFA szemlebizottságát vezeti, a delegáció végiglátogatja a torna helyszíneit.
febr. 19
14:58
Gondban a Milan - kapus nélkül az Arsenal ellen (MaHu)
Első és második számú kapusa is sérüléssel bajlódik az AC Milannak az Arsenal elleni szerdai idegenbeli labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt.
febr. 19
15:00
Ducati-Schumacher házasságról suttognak (MaHu)
A MotoGP vezetői fel vannak háborodva azon híresztelések hallatán, melyek szerint az F1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher lehet Casey Stoner csapattársa a Ducatinál a Mugellóban megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon.
febr. 19
15:44
Junior Eb Győrben és Pápán (handball.hu)
A 2009. évi Női Junior Kézilabda Európa-bajnokság Szervező Bizottságának elnöke, Sinka László és sportigazgatója, Marczinka Zoltán február 13-án két rendező helyszín városvezetőivel egyeztetett.
febr. 19
15:46
Győr legjobb női sportolói (handball.hu)
A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány kuratóriuma február 12-én a győri Zsinagógában rendezte meg „Az év sportolója Győrött" gálaműsorát.

Keresés