NYÍREGYHÁZA – Örömtelibb jubileumra számított Révész Attila (36), a Nyíregyháza élvonalbeli focicsapatának klubmenedzsere. Szombat este a szakember ötvenedik NB I-es meccsén együttese 1-0-ra kikapott a Kaposvártól, a szurkolók pedig őt okolták, amiért 13. az együttes.
Kedden és szerdán rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóit. Összeállításunkból megtudhatja, hogy melyik találkozót hol és milyen módon nézheti meg.
Sokak szerint már szinte teljesen lefutott a Chelsea és a Liverpool párharca a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a múlt heti első meccsen a londoniak idegenben 3-1-re nyertek. A Vörösök a 2005-ös isztambuli BL-döntőből merítenek erőt, amikor egyszer már sikerült a padlóról felállni. Fernando Torreséknek három góllal, vagy négyet rúgva kettővel kellene nyerniük.
Kezd elege lenni a játékostársaknak és Mark Hughes menedzsernek is Robinhóból. A brazil szupersztár úgy viselkedik, mint aki ki akarja provokálni, hogy az idény végén elengedjék. De nagyon sokat kell fizetni érte.
A dél-amerikaiak heves vérmérsékletéről tett tanúbizonyságot egy brazil edző vasárnap. A tréner a csapat dirigálása helyett előbb az ellenfél egyik játékosát, majd a bírót „dorgálta meg”.
Nyolc gólt (4-4), látványos játékot, de a két csapat tudásához méltatlan kapusteljesítményt és rossz védekezést hozott a Chelsea-Liverpool BL-negyeddöntő a Stamford Bridge-en. A Bayern-Barcelona mérkőzés végeredménye 1-1, Münchenben Ribéry és Keita szerezték a gólokat. Továbbjutott a Chelsea és a Barcelona.
Semmi baja nincs Overdose-nak, részt vehet a vasárnapi futamon a Kincsem Parkban - mondta az InfoRádiónak a négyéves csődör trénere, miután a ló egy nem tökéletesen sikerült patkolás után néhány napig nem edzett. Ribánszky Sándor arról is beszélt, hogy a vasárnapi futam favoritja egyértelműen Overdose.
BRÜSSZEL — Tovább gyarapodik az egyik legértékesebb magyar futballista, Juhász Roland (25) kérőinek névsora, már az olasz bajnok Internazionale is szemet vetett a belga Anderlecht belső védőjére.
LONDON – Nehéz helyzetből várta a Liverpool a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóját, hiszen 3-1-re kikapott egy hete hazai pályán a Chelsea-től.
BUDAPEST – A szurkolók már várják az AC Milan labdarúgócsapatának április 22-i mérkőzését a magyar ligaválogatott ellen. Tegnap a jegyirodákban is elkezdték árulni a Puskás Ferenc stadionba szóló belépőket. Az Oktogonnál található IBUSZ-irodába elsőként Hajdu Benjámin (12) és húga, Eszter (10) érkezett édesapjával.
Liverpool gyászol és emlékezik. Húsz éve, 1989. április 15-én az angol futball legnagyobb stadionkatasztrófájában 96-an meghaltak, 766-an megsebesültek. Steven Gerrard egyik unokatestvére is az áldozatok között volt.
Barack Obama amerikai elnök levelet írt Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének, amelyben támogatja, hogy az Egyesült Államok 2018-ban vagy 2022-ben világbajnokságnak adjon otthont.
Szabályosnak nyilvánította a Toyota, a Williams és a Brawn GP Formula-1-es csapatok által használt hátsó légterelőket, azaz diffúzorokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Fellebbviteli Bírósága.
A Liverpool ugyan megtette, amit tervezett: négy gólt szerzett a Chelsea otthonában, de négyet is kapott, így a londoni együttes jutott tovább. A fordulatos találkozó után Guus Hiddink, a Kékek menedzsere is elismerte, 180-as volt a pulzusa a meccs folyamán. A holland edző hozzátette: a félidőben alaposan kimérgelődték magukat, ennek köszönhetően állt fel a padlóról csapata. A liverpooliak a búcsú…
Döntetlenről kezd a ma este pályára lépő két angol csapat, az Arsenal és a Manchester United a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A címvédő manchesteriek a Porto ellen a tíz évvel ezelőtti Juventus elleni csatából merítenek erőt, amikor idegenben sikerült kivívni a továbbjutást. Az Ágyúsok edzőjének, Arsene Wengernek a sok sérült miatt fájhat a feje a Villarreal elleni csata…
Kaká, Pato, Ronaldinho és Beckham is pályára lép Budapesten a magyar ligaválogatott és a Milan barátságos meccsén jövő szerdán - jelentette be Franco Baresi, az olasz klub elnöki nagykövete. Az egykori legendás védő elmondta, Kaká és Pato játékát kedveli leginkább.
A világ legjobb játékosa címet védő Cristiano Ronaldo a titulusához méltó, fantasztikus lövéssel nyerte meg a címvédőnek a Bajnokok Ligája portói negyeddöntő-visszavágóját. Az Arsenal simán, 3-0-ra nyert a Villarreal ellen. A két angol klub továbbjutott, s egymás ellen játszik az elődöntőben.
A francia "videóhumorista", Rémi Gaillard egyre veszélyesebb poénokat talál ki. Legújabb filmjében öt marcona jégkorongozóval kezd ki, bolondos alpinistának öltözve.
BUDAPEST – Évtizedekig a világ legjobb védőjének tartották Franco Baresit (48), az AC Milannal többek között három BEK/Bajnokok Ligája-serleget nyert olasz focista jelenleg a milánói klub elnöki nagyköveteként dolgozik, s az április 22-ei Magyar Ligaválogatott elleni gálameccs miatt jött el hozzánk.
A Hypo–Győr (26-25) Bajnokok Ligája-elődöntő után az osztrákok eltiltatnák Görbicz Anitát (25), mert szerintük az ETO kézilabdázója szándékosan megütötte a hazaiak játékosát, Tóth Tímeát (28). Sinka Lászó, a Magyar Kézilabdaszövetség főtitkára szerint nem lesz az esetből büntetés.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) nem marasztalja el Görbicz Anitát, a Győri Audi ETO KC irányítóját, így a válogatott játékos pályára léphet a Hypo NÖ ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján - számolt be az EHF hivatalos honlapja.
Negyvenhárom év után távozik a Formula-1-ből Ron Dennis, a McLaren-Mercedes korábbi csapatfőnöke; csütörtökön a még megmaradt feladatait is átadta Martin Whitmarshnak.
Kincsemhez hasonlítják Overdose-t, a négyéves angol telivér csődört, amely eddig min den versenyét hatalmas fölénnyel nyerte meg. Folyamatos győzelmeit még a nemzetközi szakma is ámulattal figyel.
A Chelsea-től február menesztett Luiz Felipe Scolari lehet az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers menedzsere. A másik kiszemelt Sir Alex Ferguson fia, Darren.
Az első két futamon győztes Jenson Button érte el a legjobb időt a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzésén, Sanghajban. Az elsőn Lewis Hamilton volt a legjobb, éppen Button előtt.
Németország, Kanada és a Dél-afrikai Köztársaság csapata lesz a csoportellenfele a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a nyári, római vizes világbajnokságon. A nőknél Magyarország Olaszországgal, Kínával és Üzbegisztánnal került közös négyesbe a pénteki sorsoláson.
Több mint két hónapos kihagyás után a ma kezdődő Magyar Kupa négyes döntőjében láthatjuk újra játszani Zsarko Sesumot (22), aki a Marian Cozma (†26) halálát okozó február 8-i késelésben szenvedett súlyos szem és arccsontsérülést.