2009. augusztus 4. kedd

aug. 4
14:06
Bp. Honvéd: különleges kedvezmény a Pana elleni meccsre (She)
Az augusztus 9-ei, Panathinaikosz elleni gálamérkőzést ingyenesen tekinthetik meg a 18 év alattiak, a nyugdíjasok és a hölgyek, valamint mindazok, akik a Fenerbahcéval játszott idegenbeli Európa-liga-találkozóra elkísérték a csapatot Isztambulba és a helyszínen szurkoltak.
aug. 4
14:42
Tenisz: Rafael Nadal elmondta, Montrealban pályára lép (She)
Rafael Nadal megerősítette, amiről edzője, Toni Nadal már tegnap beszámolt: a sokáig térdsérüléssel bajlódó spanyol klasszis augusztusban, Montrealban újra pályára lép. A korábbi világelső elmondta, még érez egy kis fájdalmat, de már vállalni tudja a játékot. Nadal azt is elárulta, nem lát rá esélyt, hogy utolérje a 15 Grand Slam-győzelemnél járó Roger Federert, akit a történelem egyik…
aug. 4
14:45
Veszélyben Budapest 2020-as olimpiai pályázata (Behaviour)
Levélben kért segítséget a fogyatékos sport kilátástalan helyzetének megoldására a 2020-as budapesti olimpia és paralimpia megrendezését támogató civil szervezettől, a BOM-tól a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS) - olvasható a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) honlapján. A BOM jelezte, nem tud segíteni.
aug. 4
15:00
Formula-1: a Brawn csapatfőnöke elvesztheti a jogosítványát (She)
Akár a jogosítványát is elvehetik Ross Brawnnak, a Formula–1-es Brawn GP csapatfőnökének, miután gyorshajtáson kapták a brit rendőrök.
aug. 4
15:18
Videó: nézze meg, hogyan győzte le a Videoton a DVTK-t! (She)
A hétvégén zárt kapuk mögött játszották le a Videoton–Diósgyőr találkozót, melyet a hazaiak 3–2-re nyertek meg. Az alábbi videóban megtekintheti a meccs góljait, benne André Alves duplájával!
aug. 4
15:20
Arsenal: Arsene Wenger nem tesz újabb ajánlatot Samahért (She)
Miután a francia labdarúgó-bajnokságot megnyerő Bordeaux elutasította az angol Arsenal 6 millió font körüli ajánlatát Maruan Samahért, Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere bejelentette, nem szán többet a marokkói támadóra.
aug. 4
15:21
Ecclestone: irány Kanada! (Metropol)
Bernie Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonosa meg van győződve arról, hogy jövőre ismét lesz Kanadai Nagydíj.
aug. 4
15:54
Soproni Liga: Kenesei Krisztián a Ferencváros ellen térhet vissza (She)
A Haladás labdarúgócsapatának hivatalos honlapja szerint a Ferencváros elleni bajnokin térhet vissza a pályára Kenesei Krisztián.
aug. 4
15:56
Portsmouth: Aaron Mokoena új játékosok leigazolását sürgeti (She)
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Portsmouth nyári szerzeménye, Aaron Mokoena új játékosok leigazolását sürgeti, hogy meg tudják oldani az előttük álló nagy kihívást: bent maradni a Premier League-ben.
aug. 4
15:57
880 millió euró hiányzik az ukrán vb-kasszából (Metropol)
Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több száz millió eurótól esik el a szervezőbizottság.
aug. 4
16:15
Százötvenezer eurót fizet az Inter az MTK-nak (Metropol)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői ítélete szerint az Internazionale 150 ezer euró (39,75 millió forint) nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK labdarúgócsapatának Filkor Attila képzése után.
aug. 4
16:30
AC Milan: Baptista nem, Fabregas vagy Huntelaar érkezhet (She)
Az olasz bajnokságban szereplő AC Milan a hírek szerint megkörnyékezte a Roma brazil válogatott játékosát, Júlio Baptistát, ám ügynöke szerint a középpályán és csatárposzton is bevethető labdarúgó nem igazol a milánóiakhoz.
aug. 4
16:33
Schumi készül: már három kilót fogyott (Metropol)
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher már leadott néhány kilót, olyan hatalmas erőbedobással készül visszatérésére, miután helyettesítenie kell a Ferrarinál a Magyar Nagydíjon súlyos fejsérülést szenvedett brazil Felipe Massát.
aug. 4
17:06
Labdarúgás: a Real és a Liverpool is érdeklődik Defour iránt (She)
Érdekes szituáció alakult ki a belga Steven Defour szerződtetése körül. A korábban az Everton és az Aston Villa által kinézett Standard Liege-játékost újabban a Real Madriddal és a Liverpoollal kapcsolatban is szóba hozták.
aug. 4
17:09
Az olimpiai mozgalom nem segít a fogyatékos sportnak (Metropol)
Levélben kért segítséget a fogyatékos sport kilátástalan helyzetének megoldására a 2020-as budapesti olimpia és paralimpia megrendezését támogató civil szervezettől, a BOM-tól a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS). A BOM jelezte, nem tud segíteni.
aug. 4
17:42
Premier League: a Tottenham még keresi Vieira alternatíváját (She)
Úgy tűnik, a Tottenham Hotspur egyre távolabb kerül Partick Vieira leigazolásától, emiatt felvette a kapcsolatot Moussa Sissokóval, illetve a brazil Sandróval.
aug. 4
17:44
Formula-1: fellebbezett a spanyol szövetség a Renault ügyében (She)
A Spanyol Királyi Automobil-szövetség (RFEA) fellebbezett a nemzetközi szövetség (FIA) illetékes bizottságánál a Formula–1-es Renault-csapat eltiltásának ügyében.
aug. 4
17:46
FTC: félmillió forintra és két zárt kapus meccsre büntették a Fradit (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága félmillió forint befizetésére és a következő két nemzetközi felkészülési meccs zárt kapuk mögötti megrendezésére kötelezte a Ferencvárost a Hertha BSC elleni nemzetközi edzőmérkőzésen tapasztalt szurkolói rendbontás miatt.
aug. 4
18:00
Téli olimpia: Kanada nem pályázik 2018-ra, de 2022-re talán igen (She)
Kanada nem pályázik a 2018-as téli olimpiai játékok megrendezésére, mivel az túl közel lenne a jövő évi vancouveri ötkarikás játékokhoz.
aug. 4
18:18
Serie A: az AS Roma is érdeklődik Álvaro Negredo iránt (She)
A Corriere dello Sport értesülései szerint az AS Roma kölcsönvenné Álvaro Negredót a Real Madridtól.
aug. 4
18:36
Olaszország: Arrigo Sacchi kritizálja a Juventus védelmét (She)
Az AC Milan korábbi edzője, Arrigo Sacchi szerint a Juventus bajnoki álmait tönkreteheti a Fabio Cannavaro és Giorgio Chiellini közötti összhang hiánya.
aug. 4
18:38
Bajnokok Ligája: telt ház előtt fogadja a DVSC a Levadiát (She)
Telt ház előtt lépnek pályára a csapatok a DVSC–Levadia Tallinn Bajnokok Ligája selejtezőn – olvasható a magyar bajnok hivatalos honlapján.
aug. 4
18:40
Premier League: fiatal amerikai csatárt igazol az Everton (She)
Az Everton leigazolja a 21 éves, amerikai utánpótlás-válogatott Cody Arnoux-t. A liverpooli klub egyéves szerződést köt majd a játékossal.
aug. 4
18:54
Újpest: 21 évesen visszavonult a klub tehetséges támadója (She)
21 évesen visszavonult a profi labdarúgástól Kisznyér Ádám, az Újpest támadója – adta hírül a lila-fehérek hivatalos honlapja.
aug. 4
19:12
Chelsea: Michael Ballack ismét edzésbe állt sérülése után (She)
Két héttel lábujjtörése után ismét edzésbe állt Michael Ballack, a Chelsea és a német válogatott középpályása.
aug. 4
19:30
Egymillió forintos büntetést szabott ki MLSZ az FTC-nek (Infostart)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt összesen egymillió forintra büntette meg a Ferencvárosi TC-t.
aug. 4
19:30
Newcastle United: Bassongot 10 ezer fontra büntette klubja (She)
A Newcastle United mintegy kétheti fizetésére, 10 ezer fontra büntette meg játékosát, Sébastien Bassongot. A francia középhátvédnek azért kell fizetnie, mert nem utazott el csapatával a hétvégi Dundee United elleni felkészülési mérkőzésre.
aug. 4
19:32
AS Roma: Totti mégis játszhat az Európa-liga-mérkőzésen (She)
Az olasz források eltúlozták Francesco Totti sérülésének mértékét: az AS Roma csapatkapitánya játszhat a Gent elleni Európa-liga-visszavágón.
aug. 4
19:33
Félmilliós büntetés a siegheilező fradistáknak (Metropol)
Az MLSZ fegyelmi bizottsága német Hertha BSC-vel vívott barátságos mérkőzésen történt rendbontások miatt 500 ezer forint befizetésére kötelezte a fővárosi klubot, melynek további félmilliót a Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozón tapasztalt rendzavarásért kell fizetnie.
aug. 4
19:34
Watford: visszautasították a Priskinért tett 1.2 millió fontos ajánlatot (She)
A Watford Observer értesülései szerint a Watford visszautasította az Ipswich Town Priskin Tamásért tett 1.2 millió fontos ajánlatát.
aug. 4
19:48
Real Madrid: a Liverpool elfogadta a királyiak ajánlatát Xabi Alonsóért (She)
Megvan az egyezség a Liverpool és a Real Madrid között, így eldőlt a hosszú ideje húzódó átigazolási ügy: a madridi labdarúgócsapatban folytatja pályafutását a spanyol Xabi Alonso.
aug. 4
20:06
Xabi Alonso is a Real Madridé! (Infostart)
Lezárult a nyár egy újabb átigazolási szappanoperája: a Liverpool rábólintott Xabi Alonso, az Európa-bajnok középpályás elengedésére. A középpályás a Real Madrid nyolcadik nyári szerzeménye, a királyi klub mérlegében a kiadási oldalon 257 millió euró, a bevételin mindössze 16,5 millió euró szerepel.
aug. 4
20:06
Ligakupa: az FTC egy félidő alatt intézte el a Nyíregyházát (She)
A Ferencváros hazai pályán, 4–0-ra győzött a Nyíregyháza ellen a labdarúgó Ligakupa csoportkörének 3. fordulójában, így egyedüli veretlen csapatként, magabiztosan vezeti az A-csoportot. A találkozón a visszatérése után első tétmérkőzését játszó Rósa Dénes mesterhármast szerzett.
aug. 4
20:24
Ismét veszélyben az ukrán Eb-rendezés (Infostart)
Ismét kétségessé vált, hogy Ukrajna képes lesz-e megrendezni Lengyelországgal közösen a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Viktor Juscsenko államfő döntése nyomán több száz millió eurótól esik el a szervezőbizottság.
aug. 4
20:27
Madrid: Xabi Alonso jön, Salgado megy (Metropol)
Xabi Alonso, a Liverpool spanyol labdarúgója a Real Madridnál folytatja pályafutását. A Real Madrid kedden felbontotta Michel Salgado szerződését: a válogatott védő tíz éve játszott a fővárosi elitcsapatban.
aug. 4
20:42
Rósa mesterhármassal tért vissza a magyar futballba (Infostart)
A Ferencváros a Ligakupa harmadik fordulójában 4-0-ra legyőzte a Nyíregyházát. A visszatérése óta az első mérkőzését játszó Rósa Dénes mesterhármast ért el.
aug. 4
20:42
Európa-liga: a román Vaslui jutott tovább elsőként a 4. körbe (She)
Elsőként a román Vaslui labdarúgócsapata jutott tovább az Európa-liga negyedik selejtezőkörébe, miután idegenben 1–1-es döntetlent játszott a ciprusi Omonia Nicosiával.
aug. 4
21:00
MLS: Vermes lett Hercegfalvi Zoltán csapatának vezetőedzője (She)
Peter Vermest nevezték ki a Hercegfalvi Zoltánt is foglalkoztató Kansas City Wizards ideiglenes edzőjének. A magyar felmenőkkel bíró, az 1980-as évek végén a győri Rába ETO-ban is futballozó szakember megbízatása a szezon végéig szól.
aug. 4
21:02
Bayern München: Rensing a bajorok első számú kapusa (She)
Michael Rensing lesz az első számú kapus a Bayern München csapatában – jelentette ki Louis van Gaal, a bajorok vezetőedzője.
aug. 4
21:36
Anglia: U19-es válogatottal erősödött az Aston Villa (She)
Az Aston Villa labdarúgócsapata leigazolta a Leeds United angol U19-es válogatott labdarúgóját, Fabian Delph-et.
aug. 4
21:38
Olaszország: Orosz ugyanabban az osztályban folytatja, mégis visszalép (She)
A harmadosztályú AC Arezzo labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Orosz Márk.
aug. 4
21:54
BL-selejtező: három perc alatt fordított a Maccabi Haifa (She)
Elsőként az izraeli Maccabi Haifa jutott be a Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörébe, miután hazai pályán 4–3-ra legyőzte a kazah Aktobe együttesét. A vendégek az 59. percig vezettek, de aztán a Haifa három perc alatt megfordította a találkozó állását. Az első találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget.
aug. 4
22:12
BL-selejtező: Juhászék kikaptak, de így is továbbjutottak (She)
Juhász Roland együttese, a belga Anderlecht 3–1-es vereséget szenvedett a török Sivasspor otthonában, de ennek ellenére biztosította helyét a Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörében. A belga ezüstérmes összesítésben 6–3-mal jutott tovább.
aug. 4
22:14
Tenisz: Czink szettet nyert, de kikapott Los Angelesben (She)
Jekatyerina Makarova legyőzte Czink Melindát a Los Angeles-i női tenisztorna első fordulójában. A magyar teniszező az első szettet még megnyerte, a folytatásban azonban orosz riválisa volt a jobb.
aug. 4
23:06
Belgium: a tesztelt Bölcsföldi Viktor nem kell a brüsszelieknek (She)
Nem lesz a belga másodosztályban szereplő FC Brussels labdarúgója Bölcsföldi Viktor.
aug. 4
23:08
Bajnokok Ligája: a keddi játéknap összes eredménye (She)
Nem történt igazán nagy meglepetés a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. Bár a Twente közel állt ahhoz, hogy búcsúztassa a Sportingot, végül a hosszabbításban megmenekült a portugál csapat.
aug. 4
23:24
Felkészülés: Balogh és Fülöp végig a pályán volt, Bogdán nem játszott (She)
Felkészülési mérkőzésen a skót Hearts 1–1-es döntetlent játszott a Bolton Wanderersszel. László Csaba együttesében Balogh János végig a skót csapat kapuját őrizte, míg a másik oldalon Bogdán Ádám nem kapott lehetőséget.
aug. 4
23:42
Tenisz: Marija Sarapova továbbjutott Los Angelesben (She)
Marija Sarapova könnyedén nyert a szlovák Jarmila Groth ellen a Los Angeles-i női tenisztorna első fordulójában. Az orosz teniszező 6:0, 6:4-re verte riválisát.

Keresés