A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szerdán Budapesten. A referendum előtt nem lehetett azt...
Sólyom László köztársasági elnök pénteken mutatja be ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak a Sándor-palotában - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az...
A tavalyihoz hasonlóan az idén sem beszél senki a kormány nevében a március 15-i múzeumkerti ünnepségen, de ebben az évben a miniszterelnök már ott sem lesz a rendezvényen - tudta meg az MTI szerdán. A Nemzeti Múzeum épülete előtt tavaly a Családunk Magyarország című állami ünnepséget szinte végig füttyszó kísérte, a műsort a miniszterelnököt gyalázó bekiabálások zavarták meg.
A tavalyihoz hasonlóan az idén sem beszél senki a kormány nevében a március 15-i múzeumkerti ünnepségen, de ebben az évben a miniszterelnök már ott sem lesz a rendezvényen - tudta meg az MTI....
A Közép-Európai Média Zrt 2008. március 12-én megvásárolta az InfoRádió Kft. száz százalékos tulajdonrészét, és ezzel az FM 95.8-as budapesti regionális frekvencián sugárzó egyetlen magyarországi hírrádió és az inforadio.hu internetes hírportál kizárólagos tulajdonosa lett.
Eljárást kezdeményez a magyarországi gyógyszerforgalmazók ellen az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete.
Sólyom László köztársasági elnök pénteken mutatja be ombudsmanjelöltjeit a parlamenti pártoknak a Sándor-palotában - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI-nek. Kumin Ferenc közölte: az államfő pénteken 10:30-ra a Sándor-palotába várja a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy bemutassa nekik az ombudsmanjelölteket.
A bírósági ügyintézők átvehetik a bírók feladatainak egy részét a gyorsabb bírósági ügymenet érdekében - jelentette be Daróczi Dávid. A részletekről szólva elmondta: ez a nem peres eljárások...
Szabályosan már nem árusíthatók a boltokban olyan öngyújtók, amelyek veszélyesek a gyermekekre. Az Európai Bizottság határozata szerint a tűzveszélyes öngyújtók importja már egy éve tilos, a kereskedők pedig egy évet kaptak arra, hogy túladjanak a fennmaradó készleteken.
A Magyar Demokrata Fórum tíz pontban foglalta össze a felsőoktatás azon területeit, amelyek sürgős változtatást igényelnek, és azon megoldási javaslatait, melyekkel javítani lehetne a felsőoktatás...
Kis híján tömegverekedés tört ki a Fővárosi Bíróság földszinti ülésterme előtt, ahol ma tárgyalták a Magyar Gárda ügyét. Civilek és gárdisták taposták egymást, hogy bejussanak az ülésterembe, majd a gárda néhány tagja és a szintén a terembe igyekvő Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) képviselői lökdösődni kezdtek. Mindeközben gárda tagjai egyesével engedték be a nekik tetsző sajtóorgánumok…
Rövid időre kiürítették az amerikai törvényhozás, a Capitolium épületét Washingtonban szerdán - közölték amerikai belbiztonsági illetékesek. Egyelőre annyit tudni, hogy egy magánrepülőgép repült be a Capitoliumot védő biztonsági zóna légterébe.
Az ügyészségi kereset ismertetésével megkezdődött a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kezdeményező polgári per a Fővárosi Bíróságon szerdán; a per tárgyalását május...
Ausztriában intézetet hoznak létre a nácivadász Simon Wiesenthal emlékére, mely egyben a holokauszt kutatásának világközpontja is lesz - jelentette be az osztrák kancellár.
George Bush amerikai elnök Moszkvába küldi külügy- és védelmi miniszterét, hogy tárgyaljanak orosz partnereikkel. A Fehér Ház névtelenül nyilatkozó magas rangú tisztviselője szerdán közölte,...
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A nemzeti ünnephez kötődő népzenével lép fel a Muzsikás együttes március 15-én, este fél 8-kor az Olasz Kultúrintézetben. A zenekar vendégeként színpadra lép majd Petrás Mária énekes és Berecz András mesemondó is.
A bírósági ügyintézők átvehetik a bírók feladatainak egy részét a gyorsabb bírósági ügymenet érdekében - jelentette be Daróczi Dávid a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón. A részletekről szólva elmondta: ez a nem peres eljárások lefolytatására, a fizetési meghagyások kibocsátásra, letéti és az eltűntnek nyilvánítási ügyekre vonatkozik.
Az ügyészségi kereset ismertetésével megkezdődött a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kezdeményező polgári per a Fővárosi Bíróságon szerdán; a per tárgyalását május 19-re elnapolták. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve, az egyesületi keretet…
Lemondott Eliot Spitzer, a szexbotrányba keveredett New York-i kormányzó, aki korábban, főügyészként a fehér galléros bűnözéssel szembeni kemény fellépésével szerzett magának hírnevet.
Zoran Djindjicre, Szerbia öt évvel ezelőtt meggyilkolt miniszterelnökére emlékeztek szerdán Belgrádban. A megemlékezésen már a májusi választásokra is előre tekintettek.
Csaknem 1,2 milliárd forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat egy több cégből álló csoport, amelyet a most lepleztek le a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli, illetve Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala.
Nem szerepel hivatalosan az európai uniós tagországok és az Egyesült Államok közötti vízummentességi tárgyalások ügye a csütörtöki és pénteki állam- és kormányfői EU-találkozón - szögezte le a...
Egyetértett a Felsőoktatási Kerekasztal minden résztvevője abban, hogy megmaradjon a felsőoktatási törvényben a költségtérítéses és államilag finanszírozott hallgatók között az átjárhatóság lehetősége - mondta Hiller István szakminiszter a kerekasztal ülése után szerdán Budapesten.
Szerdán késő délután rekord szintre emelkedett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban elsősorban a dollár árfolyamának a további gyengülésére. A drágulást hosszabb távon már az sem fogta vissza, hogy a...
A luxuslakások iránt elsősorban ott figyelhető meg a kereslet változása, ahol egyáltalán képesek megfizetni az ilyen ingatlanokat - ilyenek a világ nagy kereskedelmi, üzleti központjai, gazdasági fellegvárai - állapítja meg egy magyar beruházó felmérése, amely elsősorban az Európán kívüli piacot elemezte.
Lemondott Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője, miután csapata kettős vereséggel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A nyolcaddöntő visszavágóján a Liverpool 1:0-ra nyert így 3:0-ás összesítéssel a negyedik angol csapatként jutott a legjobb nyolc közé.
Megszűnik május elsejétől az Országos Addiktológiai Intézet (OAI), a gondozási feladatokat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet veszi át, a módszertani, kutatási, adatgyűjtési és monitoring...
Az Egyesült Államokban százezer dollár (17 millió forint) értékű nemzeti ösztöndíjat nyert rákkutatásra egy 17 éves indiai-amerikai középiskolás. Shivani Sudot 1600 jelentkező közül választották ki.
Egyeztetést kezdeményez a szakmával Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azoknak a „károknak” az enyhítésére, melyeket a népszavazás okozott, a Fidesz a népszavazás eredményére hivatkozik.
A Fidesz sürgeti a kormányzatot, hogy Magyarország minél előbb ismerje el Koszovót független államként - mondta Németh Zsolt, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdán Budapesten. Úgy gondolom, hogy nem bátoríthatja Magyarország azokat a politikai erőket Szerbiában - különösen egy választási kampány kellős közepén -, akik azt gondolják, hogy Koszovót meg tudja tartani Szerbia - mondta Németh…
Javult Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított, a márciusi kiadásban közölt legújabb globális sorrendben, amely szerint ugyanakkor az Egyesült Államok kieshet az első tíz helyezett közül.
Adományért cserébe hajlandó a cenzúrára a Wikipedia alapítója - állítja az online enciklopédia egy címszavának főszereplője.Jeffrey Merkey, a Novell számítástechnikai óriáscég egykori tudományos...
Kikerül a felsőoktatási törvényből a képzési hozzájárulás. Ez azt jelenti, hogy 2008 szeptemberétől a magyar felsőoktatás hallgatóinak nem kell tandíjat, képzési hozzájárulást fizetniük - jelentette be Hiller István a Felsőoktatási Kerekasztal ma délután tartott ülését követően.
Lemondott Eliot Spitzer, a szexbotrányba keveredett New York-i kormányzó, aki korábban, főügyészként a fehér galléros bűnözéssel szembeni kemény fellépésével szerzett magának hírnevet.
Nincs költségvetési pluszpénz a vizitdíj és a kórházi napidíj pótlására, a kieső összeg kizárólag az egészségbiztosítási kassza átcsoportosításával pótolható, ismételte meg a liberális szakminiszter. A tárcavezető "orosz rulettnek" minősítette azt a fideszes javaslatot, amelyik a 41 milliárd forintos nyereményadóbevételt osztaná szét az egészségügyi szolgáltatók között. Az ellenzék…
Ismét agresszív magyarországi kamatemelési előrejelzéseket közöltek vezető londoni befektetési házak, amelyek szerint az MNB-nek a jelenleginél erősebb forintra van szüksége az inflációs cél teljesítéséhez
Tízezer forintos óradíjért ad tanácsokat a jánoshalmai önkormányzatnak a kistérségi járóbetegközpont pályázatához a HospInvest-birodalom egyik cége. Ez a kft. volt a hitelezője a ferihegyi patikát üzemeltető betéti társaságnak, és ezzel közvetve az egészségügyi miniszter kabinetfőnökének. Jánoshalma fideszes polgármestere szerint hiába tettek ketten ajánlatot, az egyéb feltételek miatt csak a…
Óvatos mértékben csökkentette a brit gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését a brit kormány. Alistair Darling brit pénzügyminiszter, aki az áprilisban kezdődő új pénzügyi év költség...
Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint a kormány még a héten aláírhatja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal a vízummentességről. Göncz Kinga konkrét időpontról nem beszélt, csak a tárgyalások folytatásáról. Csehország után Észtország és Lettország is különalkut kötött Amerikával, ami tovább növelte a feszültséget az Európai Unióban.
Az Európai Bizottság illetékes tagja azt kérte szerdán az Európai Unió tagállamaitól, hogy szüntessék be vízummentességi egyezmény elérését célzó kétoldalú tárgyalásaikat az Egyesült Államokkal....