Azok a mesterképzésre jelentkezők, akik február 15-e előtt már benyújtottak felvételi jelentkezést, de március 15-ig szeretnék mesterképzéses hellyel kiegészíteni jelentkezésüket, sorrendbe kell rendezniük a már benyújtott és az újonnan benyújtott jelentkezési helyeket.
A határ menti országrészekben előfordulhat, hogy a felhasználók készüléke már a szomszédos ország mobilszolgáltatójának jelét veszi, s emiatt nagy a veszélye a szándékolatlan mobilroamingnak.
A Fidesz nem érti, mi szükség van arra, hogy Szilvásy György tárca nélküli miniszter feleségét pénzügyminisztériumi szakállamtitkárrá nevezzék ki. Az ügyben Ágh Péter képviselő írásbeli kérdést intézett Veres János pénzügyminiszterhez.
Eltiltaná az utcai rendezvényekről a rongálókat és a rendbontókat Rogán Antal belvárosi polgármester. A fideszes Rogán Antal ennek érdekében kezdeményezi a Büntető-törvénykönyv módosítását.
Dzsudzsák Balázs a padon kezd a Tottenham elleni visszavágón. A válogatott középpályás együttese a PSV a Tottenham Hotspur ellen lép pályára hazai környezetben, míg Juhász Roland és az Anderlecht a Bayern Münchenhez látogat a szerdai visszavágók során. A párharcok első felvonását az eindhoveniek 1–0-ra megnyerték, a brüsszeliek viszont 5–0-ás vereséget szenvedtek.
Napokon belül aláírhatja Magyarország és az Egyesült Államok az amerikai vízummentességről szóló egyezményt - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter. Közben az Európai Bizottság is tárgyalásokba kezdett.
A klasszikus zenei végzettséggel és a jazz-zenében is több évtizedes jártassággal rendelkező Zsoldos Béla a reneszánsz hagyománytól a big bandig, valamint a kortárs megszólalásokig minden közegben otthon érzi magát. A zenész április 7-én, 19.30-tól játszik a budapesti Művészetek Palotájában.
Szolgálati visszaéléssel vádolja a Budapesti Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt. Hegedűs Antal, a hivatal vezetője elmondta, Gergényi Péter mellett egy másik volt vezető beosztású rendőr ellen is vádat emeltek.
Liechtenstein nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egyik bankjának nemzetközi pénzügyi botrányt előidéző volt munkatársa ellen - közölte szerdán a vaduzi rendőrség.
Liechtenstein nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egyik bankjának nemzetközi pénzügyi botrányt előidéző volt munkatársa ellen - közölte a vaduzi rendőrség. Az LGT bank egykori külső munkatársa pé...
Az amerikai elemzők szerint elképzelhető, hogy az úgynevezett szuperdelegátusok dönthetik el augusztusban azt, hogy Barack Obama vagy Hilary Clinton lesz a demokrata elnökjelölt - mondta Mong Attila, az InfoRádió Egyesült Államokban tartózkodó munkatársa. Az elemzők úgy vélik, a demokratáknak nem kedvez, hogy augusztusig húzódik a két jelölt versenye, mert az így elköltött kampánypénzek hiányozni…
Napokon belül aláírhatja Magyarország az Egyesült Államokkal az amerikai vízummentességről szóló nyilatkozatot - erősítette meg Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán az MTI információját. A távirati iroda úgy tudja, péntekig Magyarország is aláírhatja az előzetes megállapodást az Egyesült Államokkal, az amerikai vízummentességi programhoz kapcsolódóan. Kormányzati…
A hét közepén továbbra is 101,42 fölött konszolidál az USD-JPY, de már nincs túlvásárolt helyzetben. További konszolidációval kell számolni negatív tendenciával, ezért érdemes elönyben részesíteni a shortokat 103,75 fölötti stopokkal. Ha tartósan átlépik a 102,50-es értéket, visszaesés következhet 101,50-25-ig. in-GFX
Az Európai Unió tagországai felhatalmazták szerdán az Európai Bizottságot, hogy tárgyaljon az EU-állampolgárok amerikai vízummentességéről. A huszonhetek nagykövetei megállapodtak az Egyesült...
Egy fiatal nő egy autóbuszt akart elkötni a nagykanizsai pályaudvarról. Fel is szállt rá, de mire beindította volna, a pályaudvari dolgozók észrevették és leszállították.
Házi őrizetbe helyeztek egy feltételezett maffiatagot Olaszországban, miután egyik börtön sem vállalta tovább, hogy őrizze a túlsúlyos rabot. A 210 kilogrammot nyomó Salvatore Ferrantit 2007-ben helyezték védőőrizetbe, de most hazaküldték - közölte az AFP szerdán olasz sajtóhírek alapján.
Hat forinttal nőtt a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon, így legdrágábban 326 forintért juthatunk hozzá egyetlen literhez, míg a legolcsóbb gázolajár „csak" 300 forint, az árkülönbség tehát 26 forintos. A benzin ára nem változott, 285 és 310 forint közötti áron juthatunk hozzá, attól függően, hol tankolunk.
A mexikói peso ma elvesztette nyereségeinek egy részét. A devizát megterheli, hogy aggódnak: A Fed intézkedései nem lesznek elegendöek a recesszió megakadályozására. Az USD-MXN-t 10,7758-on jegyzik. A nap további részében 10,7500 és 10,8100 között mozoghat az árfolyam. in-GFX
Magyarországon 2008-ban is alacsony marad a gazdasági növekedés, miközben az infláció tartósan magas szinten reked - foglalta össze a Quaestor Zrt. várakozásait Háda Bálint, a cég vezető elemzője. ...
Rendkívüli ügyvivői testületi ülést hívott össze péntekre Kóka János, az SZDSZ elnöke, ekkor ismertetik a tavalyi elnökválasztással kapcsolatos vizsgálat eredményét - tájékoztatott a párt sajtóosztálya.
Folytatta erősödését a forint a bankközin. Az eurót délután négy óra előtt 258,80/90 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, gyengébben az előző délutáni 261,05/15 forintos jegyzésnél...
Megszűnik május elsejétől az Országos Addiktológiai Intézet, a feladatait pedig két másik intézmény fogja ellátni, ám jóval kisebb stábbal. Közben a szenvedélybetegséggel foglalkozó szakma képviselői aláírásgyűjtésbe kezdtek az intézet fennmaradása érdekében.
Strasbourgban megünnepelték szerdán az Európai Parlament (EP) ötvenedik születésnapját. Az ünnepélyes ülésen részt vett Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke, José Manuel Barroso, az Európai...
Március utolsó hétvégéjén rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) kísérő rendezvényeként idén harmadszor a Fringe Fesztivált. Összesen 323 társulat előadását láthatja a közönség péntek déltől vasárnap hajnalig a Mammut bevásárlóközpont Promenád teraszán, a Millenáris Parkban és a Marczibányi téri Művelődési Központban. A belépés ezúttal is ingyenes.
A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint a gázolaj literenkénti árának 6 forintos emelkedését a fuvarozók várhatóan még ebben az évben beépítik áraikba. Peredi Péter hozzátette: emiatt minimum 5 százalékkal drágulhatnak a szállítmányozási szolgáltatások. Az InfoRádió által megkérdezett agrárközgazdász közben arról beszélt: a tavalyihoz képest mintegy 20 százalékkal…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pontos emelkedéssel, 22.505,46 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,41 százalékos erősödés.
Mintegy százmillió forintot költött tavaly az Agrármarketing Centrum (AMC) a Kiváló Magyar Élemiszer (KMÉ) védjegy népszerűsítésére, hosszú távú stratégia egyelőre mégsem készült a kommunikációra – írja a Kreatív márciusi száma. Szakály Zoltán, a Kaposvári Egyetem marketing és kereskedelem tanszékének vezetője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy egy egészséges piaci szemléletű közepes és…
(Gyulánál 515 centiméteres vízállásnál, másodfokú készültség mellett tetőzött a Fehér-Körös; a Fekete-Körös pedig 580 centiméteres vízmagasságnál folyamán szintén elérte a legmagasabb szintet...
Javult Magyarország általános országkockázati besorolása a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított, a márciusi kiadásban közölt legújabb globális sorrendben, amely szerint ugyanakkor...
Újabb rendőrtanúk meghallgatásával folytatódott az a büntetőper, amelyben egy rohamrendőrt állítottak bíróság elé hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vádjával.
Orbán Viktor orosz rulettet játszik akkor, amikor azt mondja, hogy a Szerencsejáték Zrt. bevételéből kell a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése által okozott hiányt pótolni - mondta Horváth Ágnes ...
Lemondott Eliot Spitzer, a szexbotrányba keveredett New York-i kormányzó. A kormányzó feleségével az oldalán szerdán jelentette be távozását. "Sajnálom, hogy nem tudtam megfelelni annak,...
A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb csalása történik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szerdán Budapesten.
Nem támogatta szerdai ülésén az Országgyűlés költségvetési pénzügyi, számvevőszéki bizottsága azokat az ellenzéki törvényjavaslatokat, amelyek a március 9-i ügydöntő népszavazás után módósítanák az...
Az egészségügyi miniszter szerint az elmúlt 12 évben GDP-arányosan az Orbán-kormány költötte a legkevesebbet az ágazatra. Horváth Ágnes azt mondta: 1998 és 2002 között 5,9-6,2 százalék volt a támogatás, míg az MSZP-SZDSZ-kormány ennél 1,2 százalékponttal többet fordított az egészségügyre.
Az EUR-USD új abszolút csúcsot ért el 1,5513-nál. A devizapár tartósan profitál a kedvezö EU-s ipari termelésböl. Ráadásul a Fed tegnap bejelentett akciója miatti kezdeti eufória után attól tart a piac, hogy a Fed intézkedései nem lesznek elegendöek a recesszió elkerüléséhez. Jelenleg is folyik egy sajtókonferencia, melyen az EKB képviselöi, a katari, valamint a szaúd-arábiai központi bankok…
Miután közzétették az olajpiaci jelentést, mely szerint meglepöen nagy mértékben emelkedtek a nyersolajtartalékok, az USD-CAD átlépte a 0,99-es értéket, majd csúcsot ért el 0,9935-nél. Ellenállás 0,9970-85-nél található, mielött elérnék a paritást, mely akadályt képez. Az USD-CAD-ot 0,9890-en jegyzik. Támogatás 0,9837-nél helyezkedik el. In-GFX
A BruxInfo elemzője szerint az Európai Bizottság nyáron, feltételekkel, de jóváhagyhatja a MOL és az OMV fúzióját. Gyévai Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: a magyar és az osztrák olajipari vállalatnak el kell adnia vagyontárgyakat ahhoz, hogy ne legyenek versenyjogi aggályai az összeolvadásnak.