Az Új köztemetőt teljesen, a Pesterzsébeti temetőt pedig részlegesen lezárták a szombati vihar okozta károk miatt - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet sajtóreferense. Pénzes Kristóf...
A vasárnapi oroszországi elnökválasztáson a részvételi arány országos átlagban 48,6 százalék volt közép-európai idő szerint 12 órakor - jelentette be Nyikolaj Konykin, a Központi Választási...
Önálló Székelyföld létrejöttétől tart a Nagy-Románia Párt. Gheorghe Funar szenátor a hétvégén azt mondta, március 15-én - Koszovóhoz hasonlóan - kikiáltják a Független Székely Köztársaságot Románia középső részén.
A jeruzsálemi Izraeli Múzeum, majd a Jeruzsálem melletti keresztény kegyhelyek felkeresésével kezdte meg vasárnap Sólyom László köztársasági elnök izraeli látogatását. A péntekig tartó állami vizit...
Busszal ütközött egy személyautó a főváros XIX. kerületében vasárnap kora délután, a balesetben az autót vezető nő megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Sass Oszkár...
Petícióban kéri a rendőrségtől Kármán Irén újságíró, hogy ismét hozzák nyilvánosságra a 90-es évek, korábban titkosított olajaktáit. A dokumentumok körülbelül két hónapig voltak olvashatók az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján, azóta azonban lekerültek onnan.
Legkevesebb 69 nomád arab és kilenc katona halt meg a törzsi fegyveresek és Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) nevű egykori lázadószervezet katonái közötti összecsapásban Szudán déli részén - közölte Hoth Mai, az SPLA vezérkari főnöke.
Átmeneti mellőzés után a filmvásznon vigasztalódhat Knut, Németország minden kétséget kizáróan legkedveltebb jegesmedvéje. A német mozikban ugyanis vasárnaptól vetítik a Knut és barátai című...
Az MSZP felszólítja a Fideszt, mondassa le mandátumáról, és zárja ki a pártból Lázár Attila XVII. kerületi önkormányzati képviselőt, mert radikális demonstráción vett részt, és ezzel méltatlanná...
Életének 82. évében elhunyt Pesovár Ernő, a néprajztudományok kandidátusa, Kossuth-díjas táncfolklorista, koreográfus - közölte a Hagyományok Háza vasárnap. Temetéséről később intézkednek.
Nem tudott kampányolni az egykori bányászvárosban az SZDSZ. A katasztrófavédelem ugyanis a narancssárga viharjelzés miatt nem engedélyezte a liberálisoknak, hogy felállítsák a filmszínházuknak helyet adó sátrat Tatabányán.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn napközben gyakran lesz erősen felhős az ég, helyenként várható eső, záporeső. A gyakran erős nyugati, északnyugati szél viharossá...
Legalább 40 áldozata van egy pakisztáni öngyilkos merényletnek. A robbantást törzsi vezetők tanácskozásán követte el tizenéves fiú. A hagyományos találkozón azt vitatták meg a helyi vezetők, hogy hogyan küzdjenek a tálibok ellen.
Vörös festékkel öntötték le Wass Albert mellszobrát Budapest belvárosában, a Szabadság téren. Az erdélyi író szobrára szombat este locsoltak festéket ismeretlenek a Hazatérés templomának bejáratánál.
A palesztin hatóságoknak és a Gázai övezetet irányító Hamásznak hatékonyan fel kell lépnie az izraeli polgári lakosságot fenyegető rakétatámadások ellen, de ennek elmaradása sem igazolhatja azt a...
Az Emme és Max nevet kapták Jennifer Lopez és Marc Anthony február 22-én született ikrei. A hírt a művészházaspár menedzsere, Simon Fields közölte a People's magazinnal. A kislány, Emme 2470...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél tartja a március 15-i országos központi rendezvényét - jelentette be Markó Béla, a szövetség elnöke, aki a hétvégén elutasította Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista politikusnak a "székelyföldi köztársaság" kikiáltásával kapcsolatos vádjait.
Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont az NBII Keleti csoportjában a Ferencváros. Csank János együttese emberhátrányban, kétgólos hátrányból felállva verte 4-3-ra idegenben a BKV Előrét.
Az afganisztáni szélsőségesek bejelentették, tudtak arról, hogy Harry angol herceg az ázsiai országban szolgált, és igyekeztek őt eltalálni - közölte a Newsweek amerikai magazin internetes oldalán vasárnap. Egy tálib vezető azt mondta, egyszer-kétszer látni vélték a herceg páncélozott konvoját, de sosem kerültek közel hozzá.
Legkevesebb 69 nomád arab és 9 katona halt meg a törzsi fegyveresek és Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg nevű egykori lázadószervezet katonái közötti összecsapásban Szudán déli részén.
Nem vicceltem, amikor az Egy becsületbeli ügyben azt mondtam, nincs annál szexisebb, mint üdvözölni egy nőt - mondta Jack Nicholson amerikai filmsztár, a Batman című film Jokerje, aki teljes mellszélességgel felsorakozott Hillary Clinton elnöksége mellett.
Már csak egy hetük van a kórházaknak hogy beszereljék a kötelezővé tett széfeket. A páncélszekrényeket eredetileg február 15-ére követelte az intézményektől a szaktárca, a rendelet azonban késett, így csak március 7-én lép hatályba.
A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virgin összeállítású együttes a lengyelországi világkupa-versenyen bejutott a legjobb négy közé, így megszerezte a pekingi ötkarikás játékokra az indulási jogot.
Vasárnaptól a magyar állampolgárok is vízum nélkül utazhatnak Kanadába. Az észak-amerikai állam 2001. december 5-én vezette be a vízumkényszert, amit most Lengyelországgal, Litvániával és Szlovákiával szemben is feloldott. A külügyi szóvivő az InfoRádiónak azt mondta: a legoptimistább változat alapján az Egyesült Államok még idén, de inkább 2009-ben vezetheti be a vízummentességet Magyarországgal…
A palesztin hatóságoknak és a Gázai övezetet irányító Hamásznak hatékonyan fel kell lépnie az izraeli polgári lakosságot fenyegető rakétatámadások ellen, de ennek elmaradása sem igazolhatja azt a pusztítást és rombolást, amelyet az izraeli légi és tüzérségi válaszcsapások okoznak a palesztin polgári lakosság körében - áll az Amnesty International vasárnap Londonban kiadott felhívásában.
Két családon múlik a tápszentmiklósi óvodamentő akció. Hat nagycsalád már aláírta a szerződést, a jövő héttől épülő társasházban két lakás azonban egyelőre üres marad. A falu olyan szülőket vár, akik óvodás gyereket nevelnek, így akarják megmenteni a létszámhiánnyal küzdő intézményt.
Az InfoRádió által megkérdezett elemző szerint várhatóan még néhány hónapig romlani fognak a munkanélküliségi adatok. Német Dávid úgy vélte: csakis drasztikus járulékcsökkentéssel lehetne megfordítani a folyamatot. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november és 2008 január között. Ezzel az adattal a munkanélküliség évtizedes…
Demszky Gábor főpolgármester március 10-re hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését - mondta vasárnap a Független Hírügynökségnek Czuk Dorottya, a Városháza sajtófőnöke. Az SZDSZ csak a költségvetésről, míg az MSZP a budapesti kórházi struktúra átalakításáról is tárgyalna. A koalíciós pártok a jövő héten folytatják az egyeztetést napirendről.
Az orosz elnökválasztáson a részvétel meghaladta a 60 százalékot urnazárás előtt két órával az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) vasárnap esti adatai szerint.
Átláthatatlan viszonyok uralkodnak az egészségügyben, de ha a népszavazás győz, akkor nemcsak a vizitdíj és a kórházi napidíj kerül felülbírálásra, hanem a magyar egészségpolitikában is gyökeres változások következhetnek be - mutatott rá Orbán Viktor hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján.
Pontosan kilencven esztendő zenéjének keresztmetszetét nyújtja két fiatal művész, Rozsos Tamás (brácsa) és a japán Iimura Tomoko (zongora) közös koncertje 2008. március 7-én, pénteken 19...
Talmácsi Gábor stabil időeredményekre képes, amin Stafano Favaro menedzser szerint még bőven tud majd javítani. A magyar motorversenyző életében először körözött éjszakai versenypályán. Elmondása szerint jövő vasárnap csodás nagydíjra van kilátás.
A Gandhi Gimnázium az ország egyik legszebb és legjobban felszerelt intézménye. Tudja-e bárki, mi történik a romák gimnáziumában? Akkor se mehetnek ott a legjobban a dolgok, ha tényleg úgy mennek, hiszen egy ilyen európai iskolapalota nem működhet rendesen a saját falai közé zárva.
A tálibok tudták, hogy Harry herceg Afganisztánban szolgál, és megpróbálták fogságba ejteni, mielőtt még visszatért volna Nagy-Britanniába - közölte egy tálib vezér a Newsweek amerikai hetilappal.
A Szeged 28-25-re kikapott a dán GOG Gudme otthonában, így eldőlt, hogy nem juthat a legjobb négy közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjéből.
XVI. Benedek pápa március 1-jén délelőtt 11 órakor nyilvános rendes konzisztóriumot tartott, amelyen négy boldog szenttéavatását hirdette ki. A kihirdetés után a konzisztóriumban bejelentett, és a pápa által jóváhagyott igénylés alapján néhány diakónus bíboros átlépett a presbiter bíborosi rendbe.
Recseg-ropog a fővárosban a tömegközlekedés, az egészségügyi és az oktatási rendszer, a közbiztonság pedig lassan a falvakéhoz közelít, ahol már alig van érték biztonságban. Igaz, közben országos szinten is rosszul mennek a dolgok, a kormány egyre népszerűtlenebb.
Lőrincz Tamás megnyerte súlycsoportját a szombathelyi kötöttfogású birkózó Grand Prix-n vasárnap. A 66 kilós magyar Európa-bajnok előbb a korábbi világbajnok török Eroglut, majd a döntőben az olimpiai címvédő azeri Manszurovot győzte le.
A gyönge orosz demokrácia nyolc év alatt agresszív autokráciává változott; a Nyugatnak módosítani kell politikáján - fejtette ki álláspontját a tekintélyes The Washington Post című amerikai lap vasárnap.