2008. március 25. kedd

márc. 25
13:53
"Egyetértek Kóka Jánossal, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba" (Alternatív Energia)
Az SZDSZ Új Generáció választmánya - ami a szervezet parlamentjének felel meg - olyan határozatot hozott, amely szerint minél hamarabb teljes tisztújítást szeretnének a pártban - közölte Léderer András, az Új Generáció elnöke. A fiatal politikus elmondta, hogy határozatukat mind a párt ügyvivői testületéhez, mind az országos tanács elnökéhez eljuttatták, néhány, a küldöttgyűlést megelőző lépéssel…
márc. 25
13:55
Vasutassztrájk: nincs változás (Alternatív Energia)
Eredménytelenül zárult ismét az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, illetve a 38 vasúti mellékvonal ügyéről. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke kedden a tárgyalás utánelmondta: egy hét múlva folytatják az egyeztetést a MÁV Zrt.-vel. A VDSZSZ alelnöke közölte: a…
márc. 25
13:58
E-hulladék, avagy szemétgyártás felsőfokon (Éva Magazin)
Magyarországon 2007 decemberében több mint 11 millió mobil-előfizetőt regisztráltak. Még belegondolni is ijesztő, hogy hova tűnnek a lecserélt mobilkészülékek a technológia elavulásának gyorsasági versenyében. A GPS-ek, számítógépek, digitális fényképezőgépek áradatáról nem is beszélve. Az óriási léptékű technológiai fejlődés újabb és újabb kütyük vásárlására ösztönzi az óvatlanabbakat. Az…
márc. 25
13:58
A fiatal SZDSZ-esek új választást szeretnének (Privátbankár)
Az SZDSZ Új Generáció választmánya - ami a szervezet parlamentjének felel meg - olyan határozatot hozott, amely szerint minél hamarabb teljes tisztújítást szeretnének a pártban - közölte Léderer Andrá...
márc. 25
14:00
Csökken az üzemanyagok ára (Gondola)
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol legutóbb a...
márc. 25
14:00
Leállhat az észak-erdélyi autópálya építése (Privátbankár)
Április közepén leállhat az észak-erdélyi autópálya építése, mivel a kivitelezéssel megbízott amerikai Bechtel vállalat jelenleg "hitelben" dolgozik a román kormány fizetési gondjai miatt. A román...
márc. 25
14:01
Délelőtti kommentár (HírTV)
Változóan alakult a dollár sorsa a délelőtti kereskedésben. Míg a magas kamatú devizákkal szemben gyengült, addig a jennel és a frankkal szemben erősödött. Már húsvét hétfőn véget ért az USD-shortok és nyersanyag-longok megszüntetése. Javult a nemzetközi részvénypiaci hangulat, miután a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai használt ingatlanok eladásai, és a J.P. Morgan Chase a…
márc. 25
14:06
MÁV-VDSZSZ: totális befeszülés (Privátbankár)
Eredménytelenül zárult ismét az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásr...
márc. 25
14:08
Elkészült az emberi nyál fehérjetérképe (Gondola)
Amerikai kutatók 1116 különböző fehérjét azonosítottak az emberi nyálmirigyekből, ezzel megnyílt az út egy olyan új diagnosztikai módszer előtt, amelyhez egyetlen csepp vérre sincs szükség. A...
márc. 25
14:08
Kígyózó kamionsor Nagylaknál (HírTV)
Harminc kilométeres kamionsor várakozik Nagylaknál a határ román oldalán a Magyarországra való átkelésre. A román hírforrások szerint megközelítőleg ugyanakkora a zsúfoltság a határ magyarországi oldalán is.
márc. 25
14:08
Virtuális mellplasztika (Blikk)
Hatalmas felháborodást keltett Nagy-Britanniában egy internetes honlap, amelyen a kislányok virtuális babákat nevelnek, és fizetnek be mellnagyobbításra, vagy éppen turbódiétára. A Miss Bimbo névre keresztelt honlap készítői szerint csak egy „virtuális divatjáték” kislányok számára, ellenzői szerint azonban súlyosan károsítja a gyerekek személyiségfejlődését.
márc. 25
14:10
Vasutassztrájk: eredménytelen tárgyalás a MÁV és a VDSZSZ között (Gondola)
Eredménytelenül zárult ismét az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges...
márc. 25
14:16
OCÖ: meg kell szüntetni a pártok díszcigánymandátumait (Gondola)
Ahhoz, hogy a romáknak valós képviseletük legyen a Parlamentben, szorgalmazni kell a kisebbségek parlamenti képviseletének megteremtését, hogy megszűnhessen a díszcigánymandátumok kiosztása jobb-...
márc. 25
14:16
MAKSZ - újrapozícionálás előtt (Kreatív Online)
Újrapozícionálja a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetségét (MAKSZ) a szervezet márciusban kinevezett új elnöke, Simon Zsolt, a Mediaedge:cia ügyvezető igazgatója. A szakember Merényi Évát, a Lowe GGK ügyvezetőjét követi a tisztségben. A Kreatív Online az elmúlt évek értékelésére kérte a szövetség leköszönő vezetőjét és terveiről beszélgetett az újonnan kinevezett elnökkel.
márc. 25
14:16
Nem ismerte az új repteret, ezért nem szállt le a KLM-pilóta (Blikk)
márc. 25
14:16
Amerikai S&PCaseShiller házárindex: -10,7%- előrejelzés: -10,5% (HírTV)
Februári amerikai S&PCaseShiller házárindex: -10,7%- előrejelzés: -10,5%- előző havi érték: -9,1%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 25
14:18
USD-CAD Meglepetést okozó kanadai kiskereskedelmi forgalmak (HírTV)
Emelkedett a kanadai dollár árfolyama, miután közzétették a kanadai kiskereskedelmi forgalmakat, melyek havi szinten a várt 1,4% helyett 1,5%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket közben +0,6%-ról +0,8%-ra módosították. Az USD-CAD árfolyama visszaesett 1,0143-ra. A devizapárt 1,0170-en jegyzik. Támogatás 1,0125-nél, míg ellenállás 1,0276-nál található. In-GFX
márc. 25
14:20
Locsolókölnit találtak a halottnál (HírTV)
Holtan találtak egy férfit kedden reggel a Komárom melletti Rüdiger-tóban. Az áldozatnál iratok nem voltak, találtak viszont nála egy locsolókölnit - értesült a HavariaPress.
márc. 25
14:22
Nem értik egymást (Infostart)
Eredménytelenül zárult ismét az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, illetve a 38 vasúti mellékvonal ügyéről.
márc. 25
14:23
EUR-USD Csökkenő amerikai S&P/CaseShiller-házárindex (HírTV)
Az EUR-USD árfolyama 1,5598-ra emelkedett. A devizapár alig reagált a S&P/CaseShiller-házárindexre, mely januárban éves szinten 10,7%-kal csökkent, miközben a szakemberek -10,5%-os értékkel számoltak. Az előző havi értéket közben -9,1%-ról -9,0%-ra módosították. A devizapárt 1,5592-ön jegyzik. Ellenállás 1,5645-nél, míg támogatás 1,5523-nál található. In-GFX
márc. 25
14:23
Sólyom: tovább kell erősíteni a magyar-lengyel kapcsolatokat (Gondola)
A magyar-lengyel kapcsolatokat tovább kell erősíteni, ez volt a találkozó legfontosabb üzenete - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután megbeszélést...
márc. 25
14:24
Tóba fulladt a locsolkodó (Blikk)
márc. 25
14:31
Elsötétül a Gresham-palota (Piac és Profit)
A világ lehosszabb gyertyafényes vacsoráját a Gresham-palotába is elhozzák. Cél, hogy a globális felmelegedés veszélyeire felhívják a figyelmet.
márc. 25
14:37
100-200 mentőst kirúgnak - ezzel jár a fejlesztés? (Privátbankár)
Az Országos Mentőszolgálat komoly fejlesztéseket tervez a következő években, ugyanakkor 100-200 embertől idén kénytelen megválni.
márc. 25
14:39
Tóba fulladt egy locsolkodó férfi Komárom megyében (Gondola)
Egy férfi holttestet emeltek ki a tűzoltók kedden reggel a komáromi Rüdiger-tóból - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Zsebében többek között locsolókölnit...
márc. 25
14:40
A HospInvest üzemeltetheti az egri kórházat (HírTV)
Ambrus Zoltán szavazatával privatizálhatta a Markhot Ferenc-kórház üzemeltetését a HospInvest Zrt. A megyei közgyűlésben a kormánypártoknak ezúttal is csak a hivatalosan függetlennek minősülő képviselő szavazatával volt meg a többségük a szerződés aláírásához a kórházbirodalmat építő magáncéggel.
márc. 25
14:40
Sarkozy nem zárja ki a bojkottot (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy nem zárja ki az olimpia bojkottját.
márc. 25
14:44
Fidesz: Budapest-ellenes a BKV-járatok ritkítása (Privátbankár)
Budapest-ellenesnek nevezte a BKV-járatok tervezett ritkítását a Fidesz szakpolitikusa; Wintermantel Zsolt. Azt mondta, hogy a közlekedési vállalatnál a járatszám-csökkentést megalapozó számítások pol...
márc. 25
14:47
Az oroszok késésben vannak (Infostart)
Késik az új orosz Superjet 100 (SSJ) típusú repülőgépek szállítása - jelentette be az orosz állami Egyesített Repülőgépgyártó Holding elnöke. Alekszej Fjodorov azt nem tudta megmondani, hogy mennyit kell a megrendelőknek várni.
márc. 25
14:47
Napirenden a Föld (HírTV)
A Mindentudás Egyeteme Mesterkurzusok programsorozatának következő csoportos előadásait március 29-én, 11 órától rendezik meg a Magyar Állami Földtani Intézet Dísztermében (Budapest, Stefánia út 14.).
márc. 25
14:48
Lehet, hogy a francia köztévé nem közvetíti az olimpiát (Kripto Akadémia)
Elképzelhető, hogy a francia közszolgálati televízió nem közvetíti majd a pekingi olimpiai játékokat, ha Kína akadályozni fogja a híradást az esetleges tüntetésekről - közölte Daniel Bilalian, a francia köztévé sportszerkesztőségének vezetője kedden.
márc. 25
14:49
NZD-USD Csökkenő új-zélandi fogyasztói bizalom (HírTV)
Ma sorozatban 2. napja erősödést mutatott az NZD-USD. A kiwinek jól jön a befektetők fokozódó kockázatvállalási hajlandósága, és a magas kamatú devizák kereslete. Nem volt nagy hatással a devizára a hír, miszerint az új-zélandi Westpac-fogyasztói bizalom a 1. negyedévben 110,0 pontról 96,5 pontra csökkent. A devizapárt 0,8030-on jegyzik. Ellenállás 0,8056-nál, míg támogatás 0,7928-nál található.…
márc. 25
14:52
Figyelőlistára vették az MKB-t (Privátbankár)
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az MKB Bank Zrt. több besorolását a Moody´s Investors Service, miután a magyar bank német tulajdonosának besorolásaival is így tett. A nemzetköz...
márc. 25
14:54
Tömeges karambol az osztrák A1-es autópályán, egy halott (Gondola)
Legkevesebb egy személy meghalt és további harminc megsérült kedden Ausztria északnyugati részén az A1 jelzésű autópályán, ahol ötven-száz autó rohant egymásba a sűrű hóesésben. A tömeges karambol...
márc. 25
15:03
Arany- Erősödés (HírTV)
A hét elején összeszedte magát az arany 904,80-ról, és a ma délelőtt csúcsot ért el 935,88-nál, míg a dollár gyengülést mutatott. 900 körül kereslet mutatkozott a nemesfémre. Az aranyat 928,95-ön jegyzik. 927,25 fölött 936,86-nál található ellenállás. Támogatás 907,28-nál van. In-GFX
márc. 25
15:03
Fidesz: Budapest-ellenes a BKV-járatok ritkítása (Gondola)
Budapest-ellenesnek nevezte a BKV-járatok tervezett ritkítását a Fidesz szakpolitikusa; Wintermantel Zsolt azt mondta, hogy a közlekedési vállalatnál a járatszám-csökkentést megalapozó számítások...
márc. 25
15:03
Foglalkoztatási program hátrányos helyzetűeknek (Alternatív Energia)
Csaknem 1800 hátrányos helyzetű ember foglalkoztatását segítő program kezdődött európai uniós támogatással, 2,46 milliárd forint forrásból a közép-dunántúli régióban - közölte a regionális munkaügyi központ főigazgató-helyettese kedden Székesfehérváron.
márc. 25
15:05
Arany- Erősödés (HírTV)
A hét elején összeszedte magát az arany 904,80-ról, és a ma délelőtt csúcsot ért el 935,88-nál, míg a dollár gyengülést mutatott. 900 körül kereslet mutatkozott a nemesfémre. Az aranyat 928,95-ön jegyzik. 927,25 fölött 936,86-nál található ellenállás. Támogatás 907,28-nál van. In-GFX
márc. 25
15:07
Mesterházy: A koalíció felmondását bármelyik fél kezdeményezheti (+videó) (HírTV)
Megismételte a múlt héten elhangzott magánvéleményét a koalíció felmondásáról az MSZP országgyűlési frakciójának helyettes vezetője.
márc. 25
15:09
Szili: A politika is okozhatja a tanárveréseket! (Infostart)
A Parlament oktatási bizottságának elnökéhez fordul Országgyűlés elnöke az elmúlt hetek tanárverései miatt. Szili Katalin az InfoRádiónak elmondta: azt kéri a testülettől, hogy tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e és ha igen, akkor miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége jogszabály-változtatással számolná fel a pedagógusok…
márc. 25
15:09
Egyre többen gondolnak a bojkottra (Infostart)
Nem zárta ki a pekingi nyári olimpia bojkottját Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Nem sokkal később a Fehér Ház bejelentette: George W. Bush amerikai elnök a tibeti helyzet és Nicolas Sarkozy francia államfő kilátásba helyezett bojkottja ellenére változatlanul arra készül, hogy jelen lesz a pekingi nyári olimpián. Arra az újságírói kérdésre, tervezi-e Bush, hogy ne
márc. 25
15:11
Sarkozy nem zárja ki a pekingi olimpia bojkottját (Gondola)
Nem zárta ki a pekingi nyári olimpia bojkottját Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Sarkozy, akit a délnyugat-franciaországi Tarbes-ban tett látogatása során újságírók kérdeztek a tibeti...
márc. 25
15:11
Amerikai házárak: -1,1%- előrejelzés: -0,2% (HírTV)
Januári amerikai házárak: -1,1%- előrejelzés: -0,2%- előző havi érték: -0,6%. Részletek következnek… in-GFX
márc. 25
15:12
Amerikai fogyasztói bizalom: 64,5 pont- előrejelzés: 73,5 pont (HírTV)
Márciusi amerikai fogyasztói bizalom: 64,5 pont- előrejelzés: 73,5 pont- előző havi érték: 75,0 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 25
15:13
Kaczynski: Együtt kell működni a stratégiai kérdésekben (HírTV)
Magyarországnak és Lengyelországnak együtt kell működnie a stratégiai európai uniós kérdésekben - mondta Lech Kaczynski lengyel elnök Budapesten, miután Sólyom Lászlóval tárgyalt.
márc. 25
15:14
Amerikai Richmond Fed Index: +6,0 pont- előrejelzés: -5,0 pont (HírTV)
Márciusi amerikai Richmond Fed Index: +6,0 pont- előrejelzés: -5,0 pont- előző havi érték: -5,0 pont. Részletek következnek… in-GFX
márc. 25
15:20
Legkevesebb 50 autó karambolozott a havazás miatt (Blikk)
márc. 25
15:22
Franciaország bojkottálhatja az olimpiát (Blikk)
márc. 25
15:24
Fidesz: Budapestellenes a BKV-járatok ritkítása (Blikk)
márc. 25
15:26
Öngyilkos akart lenni, beleharapott a nagyfeszültségű vezetékbe (Blikk)

Keresés