Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. Az október 26-ig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani.
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A pártszavazás érdemi lehetőséget jelentett arra, hogy az MSZP tagjai a munka, tudás tulajdon kérdéseiről konzultáljanak, és véleményt mondjanak róla - mondta a választmány…
A március 22-i héten 366.000-re csökkent az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, miközben a szakemberek 370.000-es értékkel számoltak. Az előző heti értéket 378.000-ről 375.000-re lefelé módosították. A sokkal kifejezőbb 4 hetes 1.750-nel 358.000-re emelkedett, ami a 2005 októbere óta mért legmagasabb érétket jelenti. A dollár profitált az adatokból. Az EUR-USD-ot 1,5771-en jegyzik.…
Kiterjedt szexbotrány rázta meg a zambiai parlamentet, miután kiderült: a képviselők számára lefoglalt hotelszobák gyakorlatilag bordélyként üzemeltek. A parlament házelnöke vizsgálatot rendelt el a vádak nyomán, amelyek szerint a képviselők rendszeresen prostituáltakkal találkozgattak a számukra fenntartott hotelszobákban - jelentette be a parlament szóvivője.
Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke írt nyílt levelet Mesterházy Attilának, amiben arról értekezik, hogy az SZDSZ nem zsarolja a szocialistákat.
Az emberi jogok védelmével, a demokráciával és a fejletlenebb országok segítésével foglalkozó írásokat, alkotásokat készítő újságírók számára hirdetett díjat az Európai Bizottság csütörtökön. A Lorenzo Natali-díjra júniusig lehet pályázni a nyomtatott, az internetes és az audiovizuális sajtó dolgozóinak a http://www.nataliprize2008.eu honlapon. A győztes pályaműveket nemzetközi…
Csütörtök délelőttre hivatalosan is elkészült a józsefvárosi Corvin-sétány első épülete. Tatár Tibor, a beruházás lebonyolításáért felelős zrt. vezérigazgatója a bejárás előtt az InfoRádiónak elmondta: 1100 lakást bontanak le, de a lakóktól csupán elenyésző számú panasz érkezett és a kiköltöztetés gördülékenyen zajlik. A sétány első szakaszát jövő tavasszal adják át.
A kiújuló tibeti zavargások nyomán nemcsak a szabad sajtó támogatói, hanem a szponzori szerződések etikai vonatkozásait figyelő szervezetek és hírességek is arra figyelmeztetik a Pekingi Olimpia szponzorait, hogy pénzükkel egy emberi szabadságjogokat semmibe vevő állam rendezvényét támogatják.
Megjelent a Bartók Új Sorozat legfrissebb kiadványa, amelyet Hollós Máté, a Hungaroton vezetője és a sorozat kiadását irányító Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója mutatott be csütörtökön Budapesten, a Bartók Emlékházban.
Vita nélkül, a teremben tartózkodó képviselők egyhangú szavazatával fogadta el a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a fideszes javaslatot, hogy Budapesten emléket állítsanak a második világháború alatt a lengyelországi Katyinban kivégzett mártíroknak.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber elmondta, egyáltalán nem félti védencét, akit az elmúlt időben többször láthattunk motoron, mint autóban a versenypályán.
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a szlovénok elleni szerdai 1-0-s vereség főként annak tudható be, hogy több kulcsjátékos hiányzott, akiket nem sikerült megfelelően pótolni.
Az SZDSZ nem zsarolja az MSZP-t, hanem a koalíció keretei között próbálja megvalósítani a programját - közölte a liberális párt ifjúsági szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-vel, Mesterházy Attila (MSZP) előző napi nyilatkozata kapcsán, amely szerint újra kellene tárgyalni a koalíciós szerződést. Hiller István, az MSZP volt elnöke csütörtökön egy, a témára vonatkozó kérdésre azt mondta, minden…
Erősödött a dollár, miután közzétették az amerikai adatokat. A végleges adatok szerint a várakozásoknak megfelelően is 0,6%-kal emelkedett a 4. negyedévben az amerikai GDP. A 3. negyedévben még 4,9%-os emelkedés mutatkozott. Jól fogadta a hírt a piac, hogy az egyéni fogyasztói kiadásokat a revízió szerint +1,9%-ról +2,4%-ra módosították. A GDP-deflátort +2,7%-ról 2,4%-ra lefelé módosították. A…
Több mint három évszázados törvényi tilalom után esetleg ismét lehet katolikus uralkodója Nagy-Britanniának, a brit kormány ugyanis utalást tett a diszkriminatív jogszabály felülvizsgálatára. Az 1701-ben kelt trónöröklési törvény - a holland származású protestáns angol király, III. (Orániai) Vilmos uralkodásának egyik utolsó törvénykezési aktusa - gondoskodik a mai napig arról, hogy Nagy-Britannia…
NATO-elismerést kap az a magyar katona, aki félelmet nem ismerve sietett négy iraki katona segítségére, annak ellenére, hogy ő maga is megsérült. A robbanás az Al-Rustamiyah Bázison, kedden, magyar idő szerint délután két órakor történt a NATO Iraki Kiképző Missziójában.
Lewis Hamilton ígéretet kapott: ha megnyeri az idei bajnokságot, ingyen és bérmentve hazaviheti a McLaren négy millió dollárt érő szuperjárgányát, amit még tíz évvel ezelőtt nézett ki magának a gyárban.
Csáky Bernadettet 2008. március 25-i hatállyal kinevezték a Pénzügyminisztérium (PM)szakállamtitkárává - az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny március 21-i számában jelent meg. Csáky Bernadett 2006. július 1. óta Veres János pénzügyminiszter kabinetfőnöke volt. Szakállamtitkárként a minisztériumok közötti együttműködésért és a házon belüli egyeztetésért lesz felelős. Ezt az új…
Az MSZP párttagjainak több mint fele nem részt vett a február végén kezdeményezett és kedden lezárult országos pártszavazás négy kérdésére - jelentette be csütörtökön Simon Gábor az MSZP Országos Választmányának elnöke.
A londoni Arsenal futballklub stadionjában kezdődött Nicolas Sarkozy francia elnök és Gordon Brown brit kormányfő hivatalos csúcstalálkozója csütörtökön. Sarkozy és olasz születésű felesége, Carla Bruni II. Erzsébet brit királynő vendégeként állami látogatásra érkezett előző nap Nagy-Britanniába. Az elnöki házaspár azonban csak egy éjszakát töltött az uralkodó windsori kastélyában, és csütörtökön…
A Fővárosi Közgyűlés támogatta azt a fideszes javaslatot, hogy Budapesten emléket állítsanak a második világháború alatt a lengyelországi Katynban kivégzett mártíroknak.
A Real Madrid elnöke arról biztosította Bernd Schustert, hogy akkor is marad a csapat vezetőedzője, ha esetleg nem nyerik meg a spanyol labdarúgó-bajnokságot.
200 millió forintot kapott pályázat nélkül a TV2-t működtető társaság Jóban, rosszban című szappanoperája, hogy a sorozatban az uniós pályázatokat reklámozza. Az uniós pénzekért felelős önkormányzati miniszter szerint a sorozatban életszerűen és gyakorlatiasan el lehet magyarázni a pályázatírás bonyolult folyamatát.
Valószínűleg nem javítaná az Európai Unió (EU) versenyképességét, ha a tagországok többsége bevezetné az egykulcsos adórendszert - mondta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa Brüsszelben.
A rand heti csúcsot ért el a dollárral szemben. A piaci résztvevők arra spekuláltak, hogy a SARB áprilisban 50 bázisponttal emeli alapkamatát az infláció kordában tartásának érdekében. Szerdán tették közzé a fogyasztói árakat, melyek 9,8%-kal emelkedtek. A dél-afrikai alapkamat 11,00%-on áll. A következő jegybanki találkozóra április 10-én kerül sor. Az USD-ZAR-t 7,9970-en jegyzik. Támogatás…
Csáky Bernadettet 2008. március 25-i hatállyal kinevezték a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárává - az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny március 21-i számában jelent meg. Csá...
Hihetetlen, de igaz: Hollywoodban bizony akadnak elvetemült arcok, akik még mindig látnak fantáziát Britney Spears-ben. A buggyant elméjűség határán táncoló énekesnő ugyanis kapott egy esélyt a CBS tévécsatorna komikus sorozatának íróitól, hogy megcsillogtatassa színészi tehetségét.
Valószínűleg nem javítaná az Európai Unió (EU) versenyképességét, ha a tagországok többsége bevezetné az egykulcsos adórendszert - mondta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa az MTI-nek Brüsszelben.
Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal, amely szerint az egészségbiztosítási törvény alkotmányellenes, ezért kéri a jogszabály megsemmisítését.
Léderer András egyes MSZP-s politikusok régi szokásának nevezte, hogy saját pártjukon belül az SZDSZ kritizálásával szeretnék jobb helyzetbe hozni magukat
A 2004-es athéni olimpia bronzérmesét otthonában, Monte-Carlóban ellenőrizték szúrópróbaszerűen tavaly júniusban, és a mintájában az A és a B próba is EPO jelenlétét mutatta ki
Az AUD-USD ma heti csúcsot ért el, miután az emelkedő fémárak miatt javultak az ausztrál gazdasági kilátások. A dollár gyengeségére való tekintettel nem érdemes AUD-USD-eladásokat indítani. A devizapárt 0,9239-en jegyzik, miután napi csúcsot ért el 0,9251-nél. A napi minimum 0,9174-en áll. in-GFX
Valószínűleg nem javítaná az Európai Unió versenyképességét, ha a tagországok többsége bevezetné az egykulcsos adórendszert - mondta Kovács László adó- és vámügyi biztos.
Az MSZP-frakció várhatóan hétfőn dönt az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényre nemmel szavazó Karsai József, és a szavazástól távolmaradó Farkas Imre büntetéséről. A szocialista frakció eti...