A Banco Popolare Hungary jelentős növekedést tervez elsősorban a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozások hitelezésében - mondta Fausto Perlato, a hitelintézet elnök-vezérigazgatója. Az eln...
Tojással szabad dobálni a homoszexuálisokat - legalábbis erre lehet következtetni a rendőrség határozatából. A BRFK ugyanis bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást az ellen a nyolc férfi ellen, akik megdobálták júliusban a Meleg Büszkeség napi felvonulókat.
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre. A MÁV menetrendjét nem kell módosítani, a BKV-nál az óraátállítás nem érinti az éjszakai járatokat.
Gyomorgyűrű-beültetése esett át Emilio. Az énekes egy héttel a beavatkozás után jobban érzi magát mint valaha. Végre teljesen új életet kezdhet a beavatkozásnak köszönhetően, amire azért volt szükség, mert már semmilyen más módszerrel nem tudott már megszabadulni felesleges kilóitól.
Felipe Massa szerint az idei évben bevezetett szabályok sokkal unalmasabbá tették az időmérő edzés utolsó etapját, és elmondta, hogy visszasírja a sokat kritizált üzemanyag-fogyasztós rendszert.
Az SZDSZ nem zsarolja az MSZP-t, hanem a koalíció keretei között próbálja megvalósítani a programját - közölte a liberális párt ifjúsági szervezetének elnöke, Mesterházy Attila szerdai nyilatkozata kapcsán.
A dollár elvesztette nyereségeinek nagy részét, miután közzétették az amerikai adatokat. Az adatok ugyan összességében a vártnál kedvezőbben alakultak, de az első munkanélküli segélykérelmek 366.000-es értéke és a GDP 0,6%-os emelkedése mindennek mondható, csak pozitívnak nem. A meghirdetett álláshelyek indexe februárban 21 pontot értéket hozott, meghaladva ezzel a 20 pontos előrejelzést. Az…
A Citibank Zrt. adózott eredménye tavaly 13 százalékkal 15 milliárd forintra bővült, a mérlegfőösszeg szintén 13 százalékkal 675,8 milliárd forintra emelkedett - közölte a bank a magyar számviteli sza...
Házkutatást tartottak Radovan Karadzsics feleségénél és lányánál az Európai Unió békefenntartói. Az egyik legkeresettebb háborús bűnöst többek között a srebrenicai népirtással vádolják.
Riasztóan alacsony az alkalmazottak saját cégükbe vetett bizalma, és nem érzik magukat motiválva. Ilyen és hasonló problémákkal kell szembenézniük most a felsővezetőknek. A beosztottak csak 37 százaléka látja a feljebbvalóját példaképnek. Eközben sok a munkamániás vezető, ami szintén gátja lehet a hatékony együttműködésnek.
Az Egyesült Államok gazdasága éves szintre számítva 0,6 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévben, erősen lassulva a harmadik negyedévi 4,9 százalékos ütemről.
Részben a fuvarozók kérésére a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon.
Madonna az ápolónő szerepét vállalta magára, és Timberlake-nek felejthetetlen élményt okozott, amikor közös lemezfelvételükön vitamininjekciót szúrt az énekes fenekébe.
Az MSZP-frakció várhatóan hétfőn dönt az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényre nemmel szavazó Karsai József, és a szavazástól távolmaradó Farkas Imre büntetéséről - tudta meg csütörtökön az MTI.
A módosítások közt szerepel, hogy növelték azon utak számát, amelyeken át korlátozásmentesen megközelíthetik a fuvarozók a nagyobb ipari és logisztikai területeket
2008 első két hónapjában 25 ezerrel lett több a munkanélküli, számuk 343 ezerre emelkedett. Az előző év hasonló időszakához mérten 1,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Fekete-tengerbe zuhant az ukrán határőrség egyik helikoptere, 13 fővel a fedélzetén. Egy embert ki tudtak menteni, a többit eltűntként tartják nyilván, és kutatnak utána - jelentette a rendkívüli helyzetek minisztériuma.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két telekommunikációs céget is elmarasztalt: a UPC-ra tízmillió forintos bírságot szabott ki a hivatal, a T-Kábelnél viszont jogsértés megállapítása nélkül zárult le a vizsgálat. Ugyanakkor mindkét cég vállalta: a jövőben körültekintőbben tájékoztatja a fogyasztókat.
Az idén az első negyedévben mintegy 23 százalékkal több e-matricát vásároltak az autósok, mint az előző év azonos időszakában, ez 24 százalékos bevétel-növekedést jelentett.
Az Otthon Centrum áprilistól értékesítési garanciát vállal azokra a lakásokra, amelyeket kizárólagos megbízás keretében 6 hónap alatt nem tud az irányáron eladni.
A Fővárosi Közgyűlés némileg könnyített a tehergépjárművek behajtását korlátozó decemberi szabályozásán, érdemben azonban nem változtattak a múlt évi szigorításokon.
Ismét alkotmánybíró-választás előtt áll az Országgyűlés, Bihari Mihály, a testület jelenlegi elnöke, valamint Kukorelli István mandátuma ugyanis júniusban lejár. A parlamenti pártok képviselői a házelnök irodájában ültek össze, hogy egyeztessenek az utódokról, egyelőre azonban csak a jelölés folyamatáról tárgyaltak.
Ma némiképp erősödött a forint, de eddig nem ment a fontos 256-os érték alá az EUR-HUF árfolyama. Ha sikerül átlépni az értéket, 255,50-ig nyílhat potenciál. Ha viszont az érték fölött marad az árfolyam, az MNB jövő hétfői kamatdöntéséig keskeny sávban mozoghat az árfolyam. A devizapárt 256,41-en jegyzik. Ellenállás 257,77-nél, míg támogatás 256,11-nél található. In-GFX
Egy-egy forgalmi sáv lezárása mellett mossák szombaton, illetve vasárnap az Erzsébet hidat a Fővárosi Közterület-fenntartó szakemberei - értesült a HavariaPress.
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK), kifogásolva az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény alkotmányellenességét, s kérve a jogszabály megsemmisítését - jelentette be Éger István, a kerekasztal titkára csütörtökön Budapesten.
Tizenkilenc éves házasság után elválik feleségétől Robin Williams. A színész a hírek szerint évek óta csalta Marcia Garcest egy fiatal színésznő tanonccal. Marcia hosszú ideje próbált kibékülni a helyzettel, és kiállt csalfa férje mellett, de már nem bírta tovább.
Havonta hatmillió forinttal kevesebbet kapnak a babamentősök az OMSZ-től; ha a tárca nem segít, április közepétől leállhat a koraszülött mentés az országban
Lezárult a véleménynyilvánító pártszavazás az MSZP-ben, a párttagok 44 százaléka szavazott a négy kérdésre, többségük igennel - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke. A pártszavazás ér...