Két személygépkocsi ütközött össze kedden reggel a Wesselényi utca és a Kertész utca kereszteződésében, személyi sérülés nem történt, a környéken azonban nagy a torlódás - közölte a Budapesti...
Azok a kamaszok, akik rendszeresen reggeliznek, kevésbé híznak meg, többet mozognak, egészségesebb az étrendjük, mint a reggelit kihagyó társaiké - közölték amerikai kutatók hétfőn.
Az izraeli légierő két támadást intézett kedden reggel a Gázai övezet északi része ellen; két palesztin meghalt, további kettő megsérült a légicsapások következtében. Az egyik csapás Gáza városát...
A Pisa-vizsgálatok eredménye a közoktatás átalakításását teszik szükségessé, több őssejtbank is működhetne Magyarországon, a pályakezdők nettó 160 ezret keresnének, egy kódhiba miatt szünetelt az ellátás a pécsi klinikákon. Olvassa el nálunk, mit írnak a mai lapok!
Négy felnőttet és két gyereket találtak holtan egy memphisi házban az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfő este: mindannyiukat lelőtték - közölték a helyi hatóságok.
Aggódnak az euróövezet pénzügyminiszterei országaik közös pénzének a dollárhoz viszonyított magas árfolyama miatt - derült ki a miniszterek szokásos havi találkozóján, hétfő este Brüsszelben. Az...
Meggyözöen alakultak a svájci gazdasági adatok. A GDP a 4. negyedévben éves szinten 3,6%-kal emelkedett, miközben a szakemberek csupán 2,8%-os plusszal számoltak. Az elözö negyedévi értéket közben +2,9%-ról 3,0%-ra módosították. A fogyasztói árak februárban éves szinten 2,4%-os emelkedést mutattak. Kedvezöek a frank kilátásai. Chart-technikailag negatív tendenciát mutatva konszolidálhat a héten…
A nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódása jól jött a dollárnak is a veszteségek után. Jean-Claude Juncker aggodalmát fejezte ki az euró erösségét illetöen, és elmondta, hogy a jegyzések nem tükrözik a fundamentális helyzetet. 11.11 órakor teszik közzé a januári EU-s termelöi árakat (elörejelzés: +4,9%, elözö: +4,3%), valamint a 4. negyedévi módosított GDP-t. (elörejelzés: változatlan…
A texasi és az ohiói választók dönthetik el az amerikai demokrata elnökjelöltek sorsát. Elemzők szerint Hillary Clintonnak ez a két előválasztás az utolsó esélye. Ha itt sem nyer, az illinois-i szenátor, Barack Obama lehet a demokraták elnökjelöltje.
Lékó Péter nyert a 11. fordulóban a 25. linaresi sakk szupertornán. A magyar nagymester a világos bábukat vezette a norvég Magnus Carlsen ellen, és a viadal honlapja alapján a 62. lépésben szerezte meg a győzelmet.
Ecuador és szintén baloldali vezetésű szövetségese, Venezuela bejelentette, hogy megszakítják diplomáciai kapcsolatait a szomszédos Kolumbiával, tovább mérgesítve ezzel a kolumbiai katonák minapi ecuadori rajtaütése miatt a három ország között kirobbant vitát.
Két NATO-katonát megölt egy öngyilkos merénylő Afganisztán keleti részén, a szövetség további négy katonája pedig megsérült a támadásban - jelentette be kedden egy amerikai katonai szóvivő.
Az UNESCO-t is megkeresik a sásonyiak Burgenlandból, mert aggódnak, hogy a Fertő tó környéke elveszítheti „Kultúrtáj világörökség” címét egy tervezett projekt miatt. Az ezeregyszáz lakosú Sásonyban szívkórházat és egy hatemeletesre tervezett ötcsillagos szállodát építenének.
Enyhe emelkedés jöhet kedden a Budapesti Értéktőzsdén az előző napi esés után. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. elemzője kisebb pozitív korrekcióra számít a hétfői nagy esés után, mivel a nemzet...
Harmincöt millió forintról indul, de felszereltségétől függően akár 100 millióba is kerülhet egy olyan páncélozott Audi, melyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Sólyom László államfő kap használatra.
Felháborodtak és tiltakozó levél megírására készülnek az egri állatvédő szervezetek amiatt, hogy a "kórházvédők" egy kismalacot használtak fel a Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülésén demonstrációs célokra - tudósít keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
Ezentúl négylábú barátaikra is köthetnek életbiztosítást az emberek Thaiföldön - közölte hétfőn egy helyi állatorvos. A tavaly életbe lépett rendelkezés értelmében immár 2000 kutyának van...
Azonnali lemondásra szólítja fel Szabó Gábor szocialista önkormányzati képviselőt a Fidesz bonyhádi szervezete. Az MSZP-s politikusról ugyanis kiderült, hogy 2006 tavaszán csalás és magánokirat-hamisítás miatt elítélte a Szekszárdi Városi Bíróság.
Kovács István mohácsi roma kisebbségi vezető szerint elképzelhető, hogy a vízummentesség hírére újra több száz helyi roma próbál szerencsét Kanadában - írta kedden az Új Dunántúli Napló. A képviselő a...
Azok a kamaszok, akik rendszeresen reggeliznek, kevésbé híznak meg, többet mozognak, egészségesebb az étrendjük, mint a reggelit kihagyó társaiké - közölték amerikai kutatók hétfőn. A vizsgálat...
Németországban egy 53 éves hannoveri jogászprofesszor ellen zajlik bírósági eljárás, aki pénz ellenében doktori címhez segítette jogászok tucatjait. Ráadásul egyik tanítványával szexuális kapcsolatot folytatott. Ennek fejében jó jegyeket adott neki és álláshoz juttatta a tanszékén.
Az EKB-tagok euróval kapcsolatos negatív kommentárjai miatt nött annak veszélye, hogy a gyors emelkedés után korrekcióra kerül sor az EUR-USD-nél 1,50 felé. Lehetséges, hogy az EKB csütörtöki kamatdöntése elött megtörténik mindez. In-GFX
Négy őssejtbank működik jelenleg Magyarországon, s bár a szolgáltatások árai meglehetősen borsosak, az igények növekedése miatt akár 10-12 szereplőt is elbírna a piac - írta a keddi Napi gazdaság....
Menetrendszerűen betiltotta, majd az engedély nélküli tüntetést feloszlatta az orosz rendőrség Moszkvában. A demonstrálók az elnökválasztási csalások ellen akartak tiltakozni, a belügyminisztérium rohamrendőrei azonban őrizetbe vették az aktivistákat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,02 pontos emelkedéssel, 22.866,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,31 százalékkal erősödött.
Miután az RBA a várt szerint 25 bázisponttal 7,25%-ra emelte alapkamatát, az AUD-USD gyengült. Az ausztrál dollárt megterhelte az RBA kísérö nyilatkozata, mely azt sugallta, hogy az RBA szerint a legutóbbi 3 kamatemelés hatására most kezdett lassulni a növekedés, és már nincs szükség több kamatemelésre. A devizapár minimumot ért el 0,9261-nél. Amíg 0,9254 fölött marad az árfolyam, kedvezöek…
Az édenkert.hu főkertésze, Bálint gazda elmagyarázza, miért káros a hirtelen felmelegedés, ha azt újabb hideg követi. Tanácsokat kapunk a tavaszi palántaválasztással kapcsolatban is.
A január elsejétől hatályos új áfatörvényhez benyújtott pénzügyminisztériumi módosító javaslat egyebek között változtatna az ingatlanok bérbeadására és az ingatlanokhoz köthető fordított adózásra vonatkozó szabályokon.
A lélegzete is eláll annak, aki az augusztusban olimpiát rendező Pekingbe látogat. A legutóbbi felmérés szerint ugyanis még mindig 12-szerese a légszennyezettség az Egészségügyi Világszervezet által megszabott határértéknek
A diplomás pályakezdők többsége ugródeszkaként tekint az első állásra, háromnegyedük négy éven belül szeretne középvezetői pozícióba kerülni, az elvárt kezdő kereset nagysága meghaladja a havi...
A LOW elnevezésű holland-flamand kulturális fesztivál zárókoncertjén, március 12-én az Amszterdami Barokk Ének- és Zenekar két Telemann-művet szólaltat meg. A koncert méltóképp koronázza meg az egy hónapig tartó rendezvényt.
Tavaly a vártnál valamivel nagyobb ütemben, 6 százalékkal nőtt a román gazdaság az egy évvel korábbi 7,7 százalék után - közölte kedden a román statisztikai hivatal. A tavalyi utolsó negyedévben az év...
1969-ben meg akarták gyilkolni a Rolling Stones együttes frontemberét, Mick Jaggert - állítja egy volt amerikai FBI ügynök. Az AFP keddi tudósítása szerint Mark Young a BBC brit rádiónak azt mondta, hogy az 1969-es ügy hátterében a Pokol Angyalai álltak, akiket Jagger bérelt föl, hogy biztosítsák San Francisco melletti koncertjüket.
A Hezbollah mostanra 10 ezer nagy hatótávolságú, valamint 20 ezer rövid hatótávolságú rakétával rendelkezik Dél-Libanonban - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanácsnak tett egyik...
Izrael szerint a Hezbollah újrafegyverkezik, s mostanra 10 ezer nagy hatótávolságú, valamint 20 ezer rövid hatótávolságú rakétával rendelkezik Dél-Libanonban - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanácsnak tett egyik jelentésében.
Hollandiában az alapellátásban már nem szednek vizitdíjat - mondta el a Hír Televíziónak Niek Klazinga, a Corvinus Egyetem holland vendégprofesszora. A szakember ezt azzal indokolta: a betegségek első tüneteinek észlelésekor nem szabad semmivel sem akadályozni az embereket abban, hogy orvoshoz forduljanak.
Az euroövezetben már két hónapja rekord szinten ragadt be az infláció. A fogyasztói árindex januárhoz hasonlóan februárban is 3,2 százalék volt. Ez az euró bevezetése óta mért legmagasabb drágulási ütem. Kedvező fejlemény azonban, hogy hosszú idő után először januárban csökkent a maginfláció, 1,9 százalékról 1,7 százalékra. A kamatpálya szempontjából továbbra is az egyik legfontosabb felfelé…
Levették az olajügyekkel kapcsolatos iratokat a rendőrség honlapjáról, emiatt Kármán Irén tegnap petíciót akart átadni Bencze József országos rendőrfőkapitánynak. A panaszirodánál azonban nem jutott tovább.
A Népszava úgy tudja, a kormány a népszavazás eredményének ismeretében akár már vasárnap este benyújthatja a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésre vonatkozó indítványokat. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanezt jövő hétfőn kezdeményezné egy számára sikeres referendum esetén.
A GKI javuló gazdasági mutatókra számít az év második felében. Az Ertse Bankkal közösen készített előrejelzés szerint idén 3 százalékos gazdasági növekedés várható. Magyarország azonban még ezzel a teljesítménnyel is az utolsó lesz az újonnan csatlakozott uniós országok növekedési rangsorában. Az infláció mérsékelt ütemben lassul az idén, éves átlagban körülbelül 6 százalékra. A reálkeresetek…
Ma tovább emelkedett az USD-CAD árfolyama. Tegnap tették közzé, hogy decemberben romlott a kanadai gazdasági helyzet. A GDP havi szinten 0,7%-kal csökkent miközben a szakemberek -0,2%-os értékkel számoltak. Az adatok miatt úgy vélik, hogy a BoC ma délután a vártnál nagyobb mértékben csökkentheti alapkamatát. Eddig 25 bázispontos csökkentéssel számoltak. Mostanra a Bloomberg által megkérdezett…
A Humet csoportszinten tavaly 624 millió forint árbevételt ért el, az üzleti eredménye pedig meghaladja a 310 millió forintot. A gyógykészítményeket gyártó társaság egyedül a saját tőke célkitűzést nem tudta elérni, az a tervezett csupán fele, 1 milliárd forint. A cég elnöke a Gazdasági Rádiónk azt mondta, hogy ezen nem elsősorban tőkeemeléssel szeretnének javítani, hanem a már folyamatban lévő…
Nem okozhat fennakadást a hazai vagy más európai ország gázellátásában a most kiújult orosz-urkán gázvita. Ezt az orosz Gazprom, valamint az ukrán állami energiaipari társaság, a Naftogaz vezetői egyaránt megerősítették. A Gazprom tegnap reggel 8 órától 25%-kal csökkentette az Ukrajnának szánt gázexportját. Az ukránok ugyanis a leszállított orosz gáz után az idén eddig már 600 millió dollár…