2008. március 4. kedd

márc. 4
12:03
Alternatív beviteli csőd (Index)
Az AIPTEK pillanatok alatt bebizonyította, hogy a toll, az asztal meg a számítógép sehogy sem passzol össze.
márc. 4
12:03
EUR-USD A devizapár alig reagált az adatokra (HírTV)
Vegyesen alakultak a mai EU-s adatok. A revízió szerint 2,25-ról 2,3%-ra módosították a 4. negyedévi EU-s GDP-t. A termelöi árak januárban a várt szerint éves szinten 4,9%-kal emelkedtek a legutóbbi +4,3% után. Az EUR-USD alig reagált az adatokra, és 1,5197-en jegyzik. Délután szusszanhat egyet a dollár, amihez a nemzetközi részvénypiaci helyzet stabilizálódása mellett az európai…
márc. 4
12:04
Hiéna/Szendvics (Index)
Azoknak, akik a CeBITen járnak, de nincs pénzük/idejük büfében kajálni, ajánlom a sajtóközpontot, a kiállítás közepén: óriási épület, eltéveszteni sem lehet.
márc. 4
12:05
Anya vagy gyermek-kereskedő? Megszületett Vajna Éva kilencedik babája (hirado.hu)
A 29 éves nő azt állítja Bence tervezett baba és mindent megtesz azért, hogy a párjával együtt felnevelhessék; a kórház szerint az anya egy újabb elhanyagolt terhességen van túl és altatófüggő
márc. 4
12:05
Orbán Viktor Sali Berishával találkozott (HírTV)
Orbán Viktor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke kedd reggel tárgyalást folytatott a budapesti látogatáson tartózkodó Sali Berisha albán miniszterelnökkel.
márc. 4
12:07
Sírok között tombolt a vihar - megnyitották a lezárt temetőket (hirado.hu)
Már látogaható a Rákoskeresztúri új köztemető és a Pesterzsébeti temető
márc. 4
12:07
MSZP: nem helytállóak az államfő jogi érvei (Gondola)
Jogilag nem helytállóak Sólyom László köztársasági elnök aggályai az Alkotmánybíróságnak (Ab) véleményezésre megküldött gyűlöletbeszéd törvénnyel kapcsolatban - mondta Bárándy Gergely, az MSZP...
márc. 4
12:07
Nincs pénz útfelújításra (Alternatív Energia)
Forráshiány miatt idén a tavalyinál sokkal kevesebb utat, két részletben mintegy 30 kilométert újíthatnak fel a fővárosban - közölte Steiner Pál (MSZP) és John Emese (SZDSZ) frakcióvezető a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésén elhangzottakat ismertetve az MTI-vel.
márc. 4
12:12
Megnyitották a viharkárok miatt lezárt temetőket (Gondola)
Megnyitotta a viharkárok miatt teljesen lezárt Rákoskeresztúri új köztemetőt, illetve a részlegesen lezárt Pesterzsébeti temetőt a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. - közölte a szervezet. A...
márc. 4
12:13
Orosz elnökválasztás: előzetes végeredmény (Kripto Akadémia)
Dmitrij Medvegyev 70,28, Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője 17,72, Vlagyimir Zsirinovszkij, a liberális-demokrata párt vezetője 9,34 és Andrej Bogdanov, a Demokrata Párt elnöke 1,39 százalékot szerzett a vasárnapi elnökválasztás előzetes végeredménye szerint.
márc. 4
12:13
Hamutartóval verte, majd konyhakéssel a hajába vágott (HírTV)
Hamutartóval csapkodta, majd egy konyhakéssel hajába vágott, s karját is megsebezte élettársának egy 51 éves férfi Kaposváron. A rendőrök súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást a férfival szemben.
márc. 4
12:14
Elolvadt a svájci kamatvágás reménye (Privátbankár)
A szakértők szerint erősen megkérdőjeleződött az a korábbi várakozás, hogy idén kamatot csökkent a svájci központ bank, miután a tavalyi utolsó negyedévben a vártnál kétszer nagyobb ütemben nőtt a gaz...
márc. 4
12:18
Országos versmondó verseny felsőoktatási hallgatóknak (HírTV)
Immár hetedik alkalommal rendezik meg az Országos egyetemi-főiskolai versmondó versenyt az egyetemisták, főiskolások számára április 18-19-én.
márc. 4
12:18
A T-Mobile visszavág (Index)
Tévedtem.
márc. 4
12:20
Buda polgármesterei aggódnak a paraméterkönyv miatt (HírTV)
Egyeztetésre hívják március 11-ére Demszky Gábort a budai fideszes polgármesterek. A kerületvezetők elfogadhatatlannak tartják a kiszivárgott BKV-járatritkítási tervet, ami 10 százalékkal csökkentené a fővárosi tömegközlekedés teljesítményét.
márc. 4
12:20
Fagyos viszony - este még kevesebb gázt kap Ukrajna (hirado.hu)
A Gzaprom további 25 százalékkal csökkenti a gázmennyiséget
márc. 4
12:22
NOK-SEK Meglepetést okozó norvég beszerzési menedzserindex (HírTV)
Februárban meglepöen 54,4 pontra emelkedett a norvég beszerzési menedzserindex, meghaladva ezzel az 52,5 pontos elörejelzést. Az elözö havi értéket közben 53,0 pontról 53,5 pontra módosították. A norvég korona azonban nem profitálhatott a kedvezö adatokból. Miután a NOK-SEK az adatok elött napi csúcsot ért el 1,1917-nél, 1,1899-en jegyzik a devizapárt. Kedvezönek mondhatók a kilátások. Egy…
márc. 4
12:22
Sokkoló előrejelzés a Fidesztől: emelkedni fog a gáz és a távhő ára? (hirado.hu)
A januári 5 százalékos és az április 1-től érvényes 5,8 százalékos gázáremelés után a népszavazást követően ismét emelést fog bejelenteni a kormány - véli Fónagy János
márc. 4
12:24
Amputálni kellett a világhírű sielő lábát (HírTV)
Amputálni kell az osztrák Matthias Lanzinger bal lábát, miután a sportoló óriásit bukott vasárnap a férfiak szuperóriás-műlesikló versenyén a norvégiai Kvitfjellben - jelentették be az őt kezelő orvosok Oslóban kedden.
márc. 4
12:24
Az Alkotmánybírósághoz fordul a demokrata fórum (hirado.hu)
Az MDF véleménye szerint a február 11-én újra elfogadott egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény több ponton alkotmányellenes
márc. 4
12:26
Késnek a vonatok Budapest és Esztergom között (HírTV)
Leszakadt a vasúti felsővezeték kedden délelőtt Rákosrendezőnél, ezért jelentős késésekre kell számítani a Budapest-Vác és Budapest-Esztergom vonalon – közölte a MÁV.
márc. 4
12:26
Magasabb fordulatszámon a magyar-albán gazdasági kapcsolat (hirado.hu)
Orbán Viktor találkozott Sali Berishával, az albán miniszterelnökkel
márc. 4
12:27
Bűnbanda akarta meggyilkolni Mick Jaggert (BorsOnline)
Egy biciklis lázadó banda bosszúból meg akarta meggyilkolni Mick Jaggert 1970-ben - állítja egy visszavonult FBI ügynök. A banda az énekest New York-i házában akarta megölni, de a csónak, amivel támadtak, felborult egy viharban.
márc. 4
12:29
Alkotmánybírósághoz fordul az MDF az egészségbiztosítási törvény kapcsán (Gondola)
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a Magyar Demokrata Fórum (MDF) az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban - jelentette be Herényi Károly, a párt frakcióvezetője. Hozzátette: a február...
márc. 4
12:29
Fidesz: emelkedni fog a gáz és a távhő ára (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a március 9-ei népszavazás után újabb gázáremelésre kell számítani, ami miatt a távhődíjak is növekednek majd - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
márc. 4
12:29
Békaváladékkal kezelnék a cukorbajt (Index)
A Dél-Amerikában őshonos nagy harlekinbéka bőrváladékából hatékony gyógyszer készíthető a 2-es típusú cukorbaj ellen - állítják brit és arab kutatók.
márc. 4
12:30
EUR-GBP Elönyben a shortok (HírTV)
A sterlingnek jól jöttek az erös euróval kapcsolatos negatív kommentárok. Legutóbb gyengén szerepelt a deviza, és a BoE csütörtökön aligha változtat kamatpolitikáján, míg az EKB-nál más a helyzet. A mostani kamatszint még mindig a font mellett szól, miközben úgy vélik, hogy legutóbb túl nagy mértékben erösödött az EUR-GBP. A devizapár pénteken új abszolút csúcsot ért el 0,7678-nál. Ezért inkább…
márc. 4
12:31
Scholl: német ortopéd cipőből olasz übertopán (Index)
A Dr.
márc. 4
12:32
Fónagy: Újra lesz gázáremelés (HírTV)
A januári 5 százalékos és az április 1-től érvényes 5,8 százalékos gázáremelés után a népszavazást követően ismét emelést fog bejelenteni a kormány - véli a Fidesz.
márc. 4
12:33
Reggelivel tartják karcsúságukat az amerikai tinik (Index)
Azok a kamaszok, akik rendszeresen reggeliznek, kevésbé híznak meg, többet mozognak, egészségesebb az étrendjük, mint a reggelit kihagyó társaiké - közölték amerikai kutatók hétfőn.
márc. 4
12:34
Fidesz: emelkedni fog a gáz és a távhő ára (Gondola)
A Fidesz szerint a március 9-ei népszavazás után újabb gázáremelésre kell számítani, ami miatt a távhődíjak is növekednek majd - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt szakpolitikusa kedden. Mint...
márc. 4
12:34
Klímapolitika: egyetértés a pártok és a civilek között (Alternatív Energia)
Az ország véglegesedő klímapolitikai stratégiáját méltatták a parlamenti pártok és az egyik legnagyobb zöld szervezet képviselői az Országgyűlés épülete mellett, egy faültetéssel egybekötött környezetvédelmi akció alkalmával kedden.
márc. 4
12:34
Újabb 25 százalékkal csökkenti a Gazprom a gázt (Index)
A Gazprom kedden - közép-európai idő szerint - 18 órától további 25 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szánt földgáz mennyiségét.
márc. 4
12:35
Sólyom László a jeruzsálemi Óvárosban (Kripto Akadémia)
Jeruzsálem Óvárosával ismerkedett kedden, izraeli látogatásának harmadik napján Sólyom László köztársasági elnök.
márc. 4
12:35
Elnökjelöltek kedvenc filmjei és színészei (FilmHu)
Egy kis érdekesség a messzi Amerikából, bizonyítván a tényt, hogy az elnökjelölt is ember. Filmes kérdésekre válaszoltak hárman a választási hacacáré szünetében.
márc. 4
12:35
Másodszor támad a filléres laptop (Index)
Mennyibe kerül - kérdezi egy német fiatal a barátját.
márc. 4
12:36
Mint egy levágás előtt elkábított tehén (Index)
Így megy Gyurcsány kormánya a népszavazásra, véli egy cseh lap.
márc. 4
12:38
A kerületeknek is van javaslatuk a tömegközlekedés átalakítására (Infostart)
Tiltakozik a BKV tervezett járatritkítása ellen négy budai kerület vezetője. Láng Zsolt, II. kerületi polgármester az InfoRádiónak elmondta: a városrészeknek vannak saját javaslataik a racionalizálásra.
márc. 4
12:40
MAKSZ - nem indul az elnökségért Merényi Éva (Kreatív Online)
Merényi Éva, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) elnöke nem indul újra a pozícióért a tisztújító közgyűlésen. A szövetség március 5-én dönt arról, ki veszi át az elnök helyét, és hogy lesznek-e változások a szekciók élén.
márc. 4
12:40
Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot (Alternatív Energia)
Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítélete szerint, ám a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzet az ügyben.
márc. 4
12:40
eTwinning kontaktszeminárium Budapesten (HírTV)
Az Európai Bizottság 2005-ben indította útjára az eTwinning - testvériskolák Európában programot, amelyhez azóta több mint 36.000 iskola csatlakozott Európa-szerte. A program célja, hogy Európa különböző országaiban található iskolák infokommunikációs technológiai (IKT) eszközöket használva rövid vagy hosszú távú partnerségeket kialakítva közös projekteken dolgozzanak - adta hírül az Educatio Kht.
márc. 4
12:42
Minden éjszakát mással tölt a magyar modell (hirado.hu)
Laky Zsuzsi kénytelen mindig másnál aludni
márc. 4
12:43
Jogerős bírósági ítélet a XII. kerületi Turul-szobor ügyében (Infostart)
Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint, ám a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzet az ügyben.
márc. 4
12:44
Még Joker is kampányol - elkezdődött az újabb szuperkedd (hirado.hu)
A demokratáknál Hillary Clintonnak győznie kell, ha versenyben akar maradni
márc. 4
12:45
EFOTT - márkát erősít (Kreatív Online)
A „legrégebbi fesztivál” üzenettel, valamint az értékteremtés és a szabadságérzés tudatosításával szeretne kitűnni az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a zsúfolt fesztiválpiacon. Az új marketingkommunikációs stratégia elemeit az idei eseményen vezetik be.
márc. 4
12:46
Tizenkét amerikai várossal bővül a Malév hálózata (Index)
A oneworld alapító taglégitársaság, az American Airlines (AA) tizenkét járatára kerül fel a Malév kereskedelmi kódja május 2-tól, ami lehetővé teszi a Malév-utasoknak, hogy közvetlenül foglaljanak helyet észak-amerikai járatokra, melyek csatlakozása illeszkedik a Malév közvetlen Budapest - New York járatához - jelentette be a Malév.
márc. 4
12:46
Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot (Blikk)
márc. 4
12:51
Megújuló Családi Csomag a Pannonnál (Piac és Profit)
A Pannon, a családi csomag koncepciójának megalkotója és bevezetője a nagy sikerre való tekintettel kiterjeszti a csatlakozási lehetőséget, és mostantól bármely lakossági előfizetőjének elérhetővé teszi.
márc. 4
12:51
Még egyet teker a csapon a Gazprom (Privátbankár)
A Gazprom kedden - közép-európai idő szerint - 18 órától további 25 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szánt földgáz mennyiségét. Amennyiben a Gazprom végrehajtja a fenyegetését, Ukrajna kedd estétől...
márc. 4
12:52
Gyengélkedik az eurózóna gazdasága (Index)
Az előzetesen közzétett értékeknél jelentősebb mértékű növekedéslassulásról és a termelői árindex megugrásáról tett jelentést az Eurostat, fokozva azokat a várakozásokat, melyek szerint továbbra is 4 százalékos szinten maradhat az eurózóna irányadó rátája.

Keresés