Nagy baj lenne az egészségügy számára, ha a népszavazás következményeként megszűnne a vizitdíj és a napidíj - jelentette ki az egészségügyi miniszter kedden Székesfehérváron. A vizitdíjból származó...
Az amerikai részvénypiaci vesztesége hatására 103 alá esett vissza az USD-JPY árfolyama, és új napi minimumot ért el a devizapár 102,80-nál. Ha 102,80 alá megy azt árfolyam, potenciál nyílhat 101,86 és 101,20 felé. Felfelé korlátozza a piacot a 103,50-es érték. in-GFX
A KRESZ tavalyi módosítása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a sebességhatárt külterületen, a közúthálózat egyes részein is megemeljék a 90 km/h-ról.
Kiraboltak egy bankot délután a főváros XV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rabló a fegyverét nem használta, így senki sem sérült meg.
Legalább húsz főből álló, vasvillákkal, vascsövekkel felfegyverzett csoport, köztük több fiatalkorú jelent meg haragosuknál, hétfőn délután Nyírbátorban - értesült a HavariaPress.
Ma, vagy az elkövetkezö napokban fokozódhat az EUR-USD volatilitása. Februárban a revízió szerint változatlanul 52,3 ponton hagyták az EU-s beszerezési menedzserindexet, miután legutóbb még 52,8 pontos értékröl adtak számot. A legutóbbi EU-s adatok szerint továbbra is magas az EU-s infláció. Februárban a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 3,2%-kal emelkedtek az EU-s fogyasztói árak. Ezért…
Heti 5 fonttal (1800 forinttal) él most rosszabbul az átlagos brit család, mint egy éve, mivel a háztartások adó előtti jövedelmének elmúlt évi növekedését ennyivel haladta meg az adóterhelés, valamint az alapvető fontosságú áruk és szolgáltatások drágulása ugyanezen idő alatt, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház kedden ismertetett felmérésében.
Az amerikai Fed elnöke és alelnöke egyaránt úgy véli, hogy az amerikai bankrendszer, az utóbbi hónapok megpróbáltatásai ellenére, továbbra is erős. Donald Kohn alelnök, az amerikai szenátus bankbi...
Magasan elsőrendű szintre emelte Csehország szuverén adóskockázati osztályzatát a Fitch Ratings, egy nappal azután, hogy egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor´s Szlovákiát felminő...
Kirabolt egy bankfiókot egy férfi kedden délután a főváros XV. kerületében, a Nyírpalota utcában; a férfiről pontos személyleírás készült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese....
Az elmúlt években az MSZP-SZDSZ-kormány sokszor beszélt adócsökkentésről, de az eredmény mindig adóemelés és új adófajták bevezetése lett - közölt Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa úgy döntött, hogy a német Thomas Mirow jelölését támogatja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöki posztjára.
Drew Barrymore egymillió dollárt (mintegy 173 millió forint) adományozott magánvagyonából az éhező kenyai iskolások étkeztetésére. A hollywoodi színésznő, aki a Világélelmezési Alap (WFP)...
Gond nélkül megtalálható az elveszített távkapcsoló, mobiltelefon, de akár egy kalapács is egy új "csodaszemüveg" segítségével, amelyet a tokiói egyetemen fejlesztettek ki. A búvárszemüvegre...
A német Thomas Mirow kapta a legtöbb szavazatot az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöki posztjára, mondta a tanácskozás után Veres...
Nyolc ember meghalt, amikor lezuhant az iraki hadsereg egyik orosz gyártású helikoptere az ország északi részén - közölte kedden az amerikai hadsereg. A fedélzeten lévő emberek közül senki sem élte túl a zuhanást. Az áldozatok között egy amerikai katona is van.
A Fővárosi Választási Bizottsághoz fordul a Fidesz XI. kerületének három választókerületi elnöke, miután kedden a sajtóból értesültek arról, hogy 2160 népszavazási értesítőt nem kézbesítettek a...
Valaki kimegy kávézni a konyhába és a kollégákkal beszélget, más egykedvűen bámul ki az ablakon, megint más privát e-maileket válaszol meg. A dolgozók felmérések szerint napi 70 percet töltenek a munkaidőből pihenéssel. A kikapcsolódás fontos, növeli a későbbi munka hatékonyságát, ám nem mindegy, hogyan tesszük. Nem minden tevékenység alkalmas a feltöltődésre. Tippek, hogy még hatékonyabb legyen…
16 ezer barna ásóbékát mentett meg eddig az a védőháló, amelyet a 311-es út mentén állítottak fel a Pest megyei Farmosnál. Az állatok hétvégén indultak el szaporodóhelyük, a közeli nádas felé, útjukat azonban keresztezi a 311-es út, ahol sok kétéltű pusztult el korábban az arra haladó autók kerekei alatt. Az önkéntesek vödrökben viszik át az úttesten a hálónál összegyűjtött békákat.
A holland kormány kedden bejelentette Koszovó függetlenségének hivatalos elismerését. Hollandia a koszovói függetlenség február 17-i kikiáltásakor közölte: csak akkor ismeri el az új európai...
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Egyezség nincs, szerda reggel sztrájkba lépnek a vasutasok Romániában. A reggel hét órakor kezdődő két órás munkabeszüntetésen ötvenezer vasutas vesz részt.
Kanadai kutatóknak sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, amely képes blokkolni a HIV-vírus némely alakját - segítségével távlatilag akár az AIDS kialakulása is megelőzhető. Az Alberta Egyetem...
Nehezen átlátható a kisebb kapacitású erőművek körüli jogi szabályozás - állítják szakemberek. A befektetők számára mindez nagy kockázatot jelent. A megújuló energiaforrások alkalmazását is szabályozó előírások a mezőgazdasági, vidékfejlesztési, valamint az ipari érdekek ellen hatnak és a gazdaságfejlesztés, befektetés ösztönzés céljait is gátolják.
Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él. Túlterheltek, és ez hosszú távon szorongást, szervi panaszokat is okozhat. A stresszt a megkérdezettek többsége testmozgással próbálja levezetni - derül ki a Gfk kedden nyilvánosságra hozott felméréséből.
Júniusig akár 30 százalékkal is emelkedhet a sertéshús ára. A tenyésztők már tavaly is csak az önköltségi ár alatt tudtak túladni az állataikon, a kiadásaik azonban idén még tovább nőttek.
Nyolcvan százalékra emelkedett az euró 2009-es szlovákiai bevezetésének valószínűsége - derül ki a pozsonyi INEKO - Gazdasági és Szociális Reformok Intézete felméréséből. Mérvadó szakemberek szerint a közös uniós valutát 32,30- 33,33 korona/euró árfolyamon vezethetik majd be az országban.
Folyó pénzügyi éve januárral végződött első felében a Porsche német járműipari cég egy évvel korábbi adózott eredményét 44 százalékkal múlta fölül, de a jelentős javulásban komoly szerepe volt a sport...
Tízből nyolc magyar felnőtt saját bevallása szerint rendszeresen stresszben él, amit sokan testmozgással igyekeznek levezetni - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legutóbbi felméréséből. A...
Az UniCredit Jelzálogbank Zrt. 2007-ben 1,804 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 0,9 százalékkal kisebb az egy évvel ezelőttinél - tette közzé a pénzintézet gyorsjelentését a BÉT honlapján...
Venezuela lezárta Kolumbiával közös határát - közölte kedden a szomszédos országgal diplomáciai válságba bonyolódott venezuelai kormány egyik tagja. "Hoztunk néhány intézkedést, például...
Növeli a gáztárolók kapacitását, és újraindítja a hajdúszoboszlói tározót az E.ON Földgáz Zrt. az újabb ukrán-orosz gázvita miatt. A magyar szolgáltatók szerint nem fog kiesést okozni hazánkban, ha Ukrajna visszatartja az orosz gázt: ha kell, a gáztározók tartalékait használják fel, vagy nyugatról vásárolnak. Ukrajna keddtől feleannyi gázt kap Oroszországtól, mint normális esetben. Az ukránok…
George Bush amerikai elnök telefonon gratulált kedden Dmitrij Medvegyevnek az orosz elnökválasztáson aratott győzelméhez, és kifejtette, Putyin után vele is szoros munkakapcsolatot szeretne...
Magyarországon indokolatlanul szenvednek a betegek, mert orvosaik nem merik felírni az úgynevezett legális kábítószereket. Az ortopédusok, reumatológusok vagy idegsebészek gyakran nem ismerik az ellenőrzött fájdalomcsillapító szereket, ezért sokan, egészségkárosító módon szednek más, vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókat.
A Bush-kormányzat titokban fegyveres puccsot készített elő a Hamász szélsőséges iszlamista palesztin szervezet ellen annak 2006-as választási győzelme után, hogy ezzel véres, palesztinközi válságot robbantson ki - állította kedden megjelent számában a Vanity Fair.
Már elnökválasztási programja is van az SZDSZ-es Mali Zoltánnak. Drávapiski polgármestere múlt héten jelentette be: várhatóan indulni fog a pártelnöki posztért, ha a csalás miatt megsemmisítik a Kóka János győzelmével zárult tavalyi választás eredményét. Az SZDSZ nem foglalkozik a liberális polgármesterrel.
Százak ünnepelték Pécs főterén kedden a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn bejelentett döntését, melyben felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai radarállomás építési engedélyének végrehajtását. "A...