2009. január 19. hétfő

jan. 19
8:30
Beomlott egy templom teteje Brazíliában: 7 halott (Gondola)
Hét ember életét vesztette, további ötvenhét pedig megsérült, miután rájuk omlott egy templom teteje a brazíliai Sao Paulóban - közölték a mentőalakulatok. A tragédia helyi idő szerint vasárnap...
jan. 19
8:30
Még mindig nem jön a gáz (Alternatív Energia)
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. hétfőn reggel hét óráig nem kapott hivatalos értesítést sem az ukrán, sem pedig az orosz diszpécserszolgálattól a gázszállítások megindításáról - közölte az FGSZ hétfőn az MTI-vel, hozzátéve, hogy a cég folyamatosan elemzi a helyzetet és felkészült a gázforgalmazási rend megváltoztatására.
jan. 19
8:30
Vissza is adta pénteki erősödését az olaj (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára több mint 1 százalékkal csökkent az ázsiai kereskedés során hétfőn, így a februári jegyzésű WTI olaj ismét 36 dollárhoz közelít, ledolgozva a pénteki emelkedését. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:30
Az eurót is megcsapta az S&P (Portfolio)
Az euró mind a dollár, mind pedig a japán jen ellenében erősödni tudott a hétfő hajnali kereskedésben, miután kereskedők elmondása szerint a befektetők bíznak abban, hogy az új elnök január 20-i...
jan. 19
8:30
Februártól az eva is szigorodik (Pénzcentrum)
Idén az éves adóbevallások benyújtási határideje február 25-ére módosult, azonban az egyszerűsített vállalkozói adót fizetőket ez a könnyítés nem érinti, nekik idén is marad a február 15-ei határidő....
jan. 19
8:32
Megrengett a föld a Csendes-óceán alatt (HírTV)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földregés volt helyi idő szerint hétfőn reggel az új-kaledóniai Loyalty-szigetektől délkeletre a Csendes-óceánban - közölte az amerikai földrengéstani intézet.
jan. 19
8:32
A férfiak lényegesen jobban keresnek a nőknél Amerikában (Gondola)
Bár már közel fél évszada, 1963-ban elfogadták az Egyesült Államokban a nemek azonos fizetéséről szóló törvényt, a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek, mint a nők. A kongresszusban új...
jan. 19
8:32
További 10 000 bankár maradhat állás nélkül (Portfolio)
5,000 fős elbocsátást tervez a UBS egy svájci lap értesülései szerint az idei évben, amelyet a társaság február elején, negyedik negyedéves gyorsjelentésével egyidőben jelenthet be. A híresztelések...
jan. 19
8:33
Program az internetes munka terjesztésére (HR Portál)
Az I-Work Közhasznú Alapítvány az internetes gazdaság munkaerőpiacát kívánja fejleszteni programjával. Az alapítvány által szervezett rendezvényen részt vesz a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium illetékes munkatársa, a Google Magyarország Kft ügyvezetője, valamint a P&Bert Consulting Kft. operatív igazgatója is.
jan. 19
8:34
Adolf Gyurcsány a bunkerben (Gondola)
Gyurcsány Ferenc és kormánya azonban bekerítette önmagát. Hitler jut eszünkbe, aki egy memoár szerint jóízűen nevetett, amikor valamelyik közvetlen munkatársa azt találta mondani, milyen jó lesz, ha Berlint kétfelől ostromolják majd a szövetségesek, és csak úgy egyszerűen, az U-Bahnnal át lehet dobni a csapatokat az egyik frontról a másikra.
jan. 19
8:35
Vállalható a 3-5 százalékos béremelés (HR Portál)
Nem terheli meg az ágazatokat az országos bérajánlás mértéke, a kialkudott emelést és a kötelező minimálbért valamennyi munkavállaló megkaphatja - írja a hétfői Népszava.
jan. 19
8:48
Kis magyar Harlem: bekameráznák Csepelt (Privátbankár)
Térfigyelő kamerák telepítését kezdeményezi Csepelen az oktatási intézményeknél a kerületi Fidesz-KDNP frakció a megszaporodott bűncselekmények miatt - tájékoztatta a képviselőcsoport hétfőn az MTI-t....
jan. 19
8:48
Áremelkedést okozhatnak a Gyurcsány-féle pirulák (BorsOnline)
Lesz édes és keserű pirula – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a kormány válságkezelő intézkedéseiről. A miniszterelnök tegnap este, lapzártánk után az államtitkárokkal és a frakcióval beszélte át tervezetét. Ami biztosnak tűnik: adót emel a kormányzat. Járnak-e áremelkedéssel a változások? – lapunk erre kereste a választ.
jan. 19
8:48
Hatvan felett lett apa Ujlaki Dénes (Blikk)
BUDAPEST – Túl a hatodik ikszen a Majdnem szűz és a Szerelem utolsó vérig című film színészére, Ujlaki Dénesre az egyik legnagyobb szerepet osztotta a sors: apa lett. Két évtized kihagyás után, váratlanul „kapta meg” újra az apaszerepet, amelyben csupán néhány hete fürdik. Ifjú feleségének, Judit asszonynak (27) Gáspár az első gyermeke.
jan. 19
8:48
A Déli-sarkon rántottát ettek, miután koccintottak whiskyvel és sörrel (Infostart)
Egy háromtagú brit csapat elérte a Déli-sarkot. Az expedíció célja egyben tisztelgés is volt Sir Ernest Shackleton bő száz évvel ezelőtti expedíciójának sikere előtt.
jan. 19
8:48
Kivonulhat Gázából az izraeli hadsereg (Infostart)
Az izraeli hadsereg az új amerikai elnök keddi beiktatásáig kivonul a Gázai övezetből - közölték hétfőn nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők.
jan. 19
8:48
Törött kézzel 120 rögbissel fogott kezet (HírTV)
Törött keze ellenére 120 rögbijátékossal fogott kezet egymás után az új-zélandi miniszterelnök. A tavaly novemberben kormányfővé választott politikus egy szombati aucklandi rendezvényen leesett a színpadról, ám sérülése ellenére nem adta fel napi programját, hanem egy óra múlva részt vett egy másik ünnepségen, ahol sportolókkal kellett kezet szorítania.
jan. 19
8:48
1,8 százalékkal csökkent a ferihegyi reptér forgalma 2008-ban (Gondola)
Csökkent a ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly, a Budapest Airport (BA) összesen 8 millió 443 ezer utast szolgált ki, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben; a vezérigazgató...
jan. 19
8:48
Akció közben fogták el a csepeli piromániást (Blikk)
BUDAPEST – Elfogták a csepeli gyújtogatás-sorozat gyanúsítottját hajnalban. A 31 éves csepeli férfit éppen egy újabb akció előkészülete közben leplezték le Csepel központjában, ahol éppen arra készült, hogy egy személyautót lobbantson lángra.
jan. 19
8:48
Két autó is elütötte az idős asszonyt (Blikk)
A helyszínen meghalt egy 74 éves asszony, akit egy kecskeméti buszmegállóban gázolt halálra egy autó reggel. A nő figyelmetlenül lépett az érkező kocsi elé, amely a csúszós úton nem tudott megállni, és a szemközti forgalmi sávba lökte, ahol egy másik autó átgázolt rajta.
jan. 19
8:48
Januárban is csökkentek a brit ingatlanárak - Rightmove (ProfitLine)
Angliában az eladásra felkínált ingatlanárak irányára januárban 1.9 százalékkal csökkent, ezzel az átlagos irányár mintegy 7.3 százalékkal alacsonyabb mint egy évvel ezelőtt - közölte a Rightmove hétfőn a havi felmérésében. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:48
Kossuth szülőfalván újra nagyot alkottak! (Pénzcentrum)
Az országban egyedülálló közösségi internetes helyiségeket alakítottak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon. A fűthető, csúcstechnikával felszerelt buszmegállókban kényelmesebben múlathatják a várakozási időt Kossuth szülőfalvának mai lakói....
jan. 19
8:48
Hozzányúl a kormány a családi pótlék rendszeréhez (2.) (Portfolio)
"Eléggé világos üzeneteket kapunk, hogy mégis csak tudomásul kell venni, hogy különösen ilyen helyzetben nem célszerű a legmagasabb jövedelműeket is családi pótlékkal támogatni" - jelentette ki a...
jan. 19
8:50
Halálos gázolás Kecskeméten (Gondola)
A helyszínen meghalt egy 74 éves asszony, aki egy buszmegállóból lépett az úttestre és egy érkező személygépkocsi a szemközti forgalmi sávba lökte, ahol egy másig autó átgázolt rajta hétfőn...
jan. 19
8:50
Buffett - Gazdasági Pearl Harbor ami most van az USA-ban (ProfitLine)
Waren Buffett vasárnap az NBC-nek adott interjújában az ország gazdasági helyzetéről azt mondta - gazdasági Pearl Harbor-nak tekinthető a jelenlegi állapot. (ProfitLine.hu)
jan. 19
8:52
Az FGSZ az értesítésre vár a gázszállítások újraindításáról (Gondola)
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. hétfőn reggel hét óráig nem kapott hivatalos értesítést sem az ukrán, sem pedig az orosz diszpécserszolgálattól a gázszállítások megindításáról - közölte az FGSZ hétfőn...
jan. 19
8:57
Az adóamnesztia és a 10 százalékos kulcs: érdemi változások 2009-ben (Adózóna)
A társasági adóval kapcsolatban csupán néhány érdemi változás történt. Cikkünkben az adóamnesztiáról és a 10 százalékos kedvezményes kulcs alkalmazásáról gyűjtöttük össze a legfontosabbakat.
jan. 19
8:57
Vérzés a terhesség alatt (WebBeteg)
A hüvelyi vérzés a terhesség bármely szakában talán az egyik legrémisztőbb jelenség minden terhes nő számára. Gyakran egyszerű dolog van a háttérben, de sohasem szabad elhanyagolni, vagy figyelmen kívül hagyni, mert komoly probléma is okozhat vérzést, vagy barnás pecsételést.
jan. 19
9:06
Dörzsöljük a tenyerünket: jó nap lehet a tőzsdén (Privátbankár)
Pozitív hangulat és várhatóan emelkedés jellemzi majd a Budapesti Értéktőzsde kereskedését hétfőn - értettek egyet az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn. A fejlett piacokon optimista befektetői han...
jan. 19
9:06
Világsztár játssza el a nyugdíjakkal külföldre szökött Ilike történetét (BorsOnline)
Megfilmesítik Ilike eltűnésének történetét. Alsóörs postásnője egy évvel ezelőtt tűnt el két hétre a rábízott nyugdíjakkal. Először Bécsbe, majd Sopronba utazott, végül hazament. Hogy miért szökött meg, arra még nem adott választ. A róla készülő filmben nem bűnözőként, hanem egy csalódott emberként mutatják majd be - vélhetően egy külföldi ismert színész alakításában.
jan. 19
9:06
Vizsgázóknak: új tabletta az emlékezet serkentésére (Infostart)
Nemsokárszakban a új gyógyszer kerül a patikákba, amely az időskori emlékezetet erősíti. A tabletta ugyanakkor a vizsgázóknak is segíthet koncentrálni a készülés közben. Persze a memóriaserkentő szerek szedése a vizsgaidőszakban nem újdonság a briteknél, annak ellenére, hogy vannak hátrányai is.
jan. 19
9:06
Az izraeli hadsereg Obama beiktatásáig kivonul a Gázai övezetből (Gondola)
Az izraeli hadsereg az új amerikai elnök keddi beiktatásáig kivonul a Gázai övezetből - közölték hétfőn nevük elhallgatását kérő izraeli tisztségviselők. Ez az első hivatalos közlés a kivonulás...
jan. 19
9:06
Füstmérgezésben halt meg egy szegedi nő (Blikk)
Az elsődleges adatok szerint füstmérgezésben halt meg az a 74 éves szegedi asszony, akinek holttestét egy ismerőse találta meg. A férfi fát vágni érkezett a nőhöz vasárnap délelőtt, a lakásba azonban nem tudott bejutni, viszont észlelte, hogy a külső nyílászárókat korom borítja, ezért értesítette a hatóságokat.
jan. 19
9:06
Enged a fagy, veszélyes a jég (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Életveszélyessé válhat a korcsolyázás a természetes vizeken, annyira elvékonyodhat a jégtakaró.
jan. 19
9:06
EUR/USD Visszaesés a kedvező nyitás után (HírTV)
A kedvező nyitás és az 1,3378-ra való emelkedés után a fonttal együtt gyengült az EUR/USD. A sterlinget rosszul érinti a 2. bankmentő csomag bejelentése. Az EUR/USD-ot 1,3276-on jegyzik. In-www.globalfx.hu
jan. 19
9:06
Pittsburgh-Arizona döntő lesz az NFL-ben (Metropol)
A Pittsburgh Steelers és az Arizona Cardinals jutott be a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjébe, a február 1-én Tampában sora kerülő XLIII Super Bowlba.
jan. 19
9:06
Izrael engedélyezte egy segélyszállítmány bevitelét (Kripto Akadémia)
Izrael engedélyezte hétfőt kétszáz kamionnyi humanitárius segély, illetve 400 ezer liter üzemanyag bevitelét a Gázai övezetbe két nappal az egyoldalú tűzszünet kihirdetése.
jan. 19
9:06
Elvehetik a családi pótlékot a legmagasabb jövedelműektől (HR Portál)
Szűcs Erika szerint társadalmilag elfogadható és elfogadtatható, hogy a legmagasabb jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot. A miniszter erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában beszélt vasárnap este, és példaként említette a megtakarítási lehetőségekre.
jan. 19
9:06
Csúnyán elszállhat a Royal bank of Scotland vesztesége (ProfitLine)
Anglia legnagyobb kormányzati felügyelet alatt álló bankja, a Royal Bank of Scotland Group Plc. szerint a vesztesége elérheti a 28 milliárd fontot a hitelpiaci válság szélesedése következtében. (ProfitLine.hu)
jan. 19
9:07
Még mindig fel kell fedni, ha esésre játszunk nagy tételben (Portfolio)
A legújabb PSZÁF körlevél szerint a hazai és nemzetközi körülményekre való tekintettel továbbra is fennmarad a rövidre eladásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség. A még 2008 szeptemberében...
jan. 19
9:07
Mégsem lesz kaszinó a Velencei-tó partján (Pénzcentrum)
Visszavonta a Pénzügyminisztérium a tavaly decemberben kiírt kaszinókoncessziós pályázatot, mivel a kiírás által támasztott feltételek miatt eleve borítékolható volt a sikertelenség....
jan. 19
9:08
Svájcban akar menedékjogot kérni a Bush felé cipőt dobó újságíró (Gondola)
Politikai menedékjogot akar kérni Svájctól Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, aki a múlt hónapban George Bush amerikai elnök felé hajította cipőjét egy bagdadi sajtótájékoztatón - közölte egy...
jan. 19
9:08
Mai beszédek (HírTV)
12.50-kor tart beszédet az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet Párizsban. In-www.globalfx.hu
jan. 19
9:08
A Hamász "győzelmét" hírdette az iráni elnök (Kripto Akadémia)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök úgy értékelte hétfőn, hogy a Hamász iszlamista palesztin szervezet legyőzte Izraelt a gázai övezeti háborúban, és üdvözölte "sikerét".
jan. 19
9:08
A dolgozók fele fél az elbocsátástól (HR Portál)
A gazdasági válság miatt a munkavállalóknak csaknem a fele fél attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszava hétfői száma ismertet.
jan. 19
9:08
Pénteken is vett részvényeiből a Rába (ProfitLine)
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2009. január 16-án a BÉT-en 9.450 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 679 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
jan. 19
9:09
Fordulat az amerikai bankmentésben? (Portfolio)
A korábbi tervekkel ellentétben a pénzügyi mentőcsomag második 350 milliárd dollárját nem a pénzpiaci problémák enyhítésére, hanem a háztartások és a vállalatok pénzügyi helyzetének javítására...
jan. 19
9:10
Füstmérgezés okozta egy szegedi nő halálát (Gondola)
Az elsődleges adatok szerint füstmérgezésben halt meg az a 74 éves szegedi asszony, akinek holttestét egy ismerőse találta meg - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn. A férfi fát vágni érkezett...
jan. 19
9:10
Félmillióan ünnepeltek az Obama-koncerten (HírTV)
Félmillióan vettek részt a washingtoni Lincoln-emlékműnél a megválasztott amerikai elnök tiszteletére rendezett koncerten. Olyan híres előadók léptek fel, mint Bono, Steve Wonder és Bruce Springsteen.
jan. 19
9:10
Kolarics Barbara és Palotás Orsolya, a Caterpillar két HR generalistája (HR Portál)
A csaknem négyszáz alkalmazottat foglalkoztató Caterpillar Magyarország Zrt. sajátos HR struktúrát alakított ki: nincsen HR vezető, helyette két egyenrangú HR generalista, Egediné Kolarics Barbara és Palotás Orsolya gondoskodik a vállalat személyügyi teendőiről.

Keresés