A Kölntől nyugatra fekvő Jülich közelében megkezdődött a világ első napenergiával üzemeltetett erőművének próbajáratása. Jó idő esetén máris 400 lakás áramellátását tudja biztosítani a kísérleti erőmű.
Már a miniszterelnök is adót csökkentene, Gyurcsány Ferenc gazdasági szakemberekkel történt egyeztetése után az egyik résztvevő véleményét idézve azt mondta: a közteher csökkentésére gazdaságpolitikailag szükség lett volna, de ez az elmúlt 10 évben politikai okok miatt elmaradt.
A magyar internetezők a hagyományosnak mondható elektronikus médiaeszközök számának és használatának tekintetében az európai átlag felett vannak, viszont az újgenerációs eszközökben ver minket Európa – derül ki a Nielsen piackutató globális felméréséből.
Nagy mennyiségű kommunális szemét került a Bodrogba a folyó külföldi szakaszán, a szenny Bodrogkeresztúr térségében akadt fenn az összefüggő jégtáblán. A műanyag palackokat és farönköket feltehetően ukrán vagy szlovák területen, illegális hulladéklerakóból, illetve az ártérről moshatta bele az áradat a folyóba.
Csipkerózsika meséjében sem történhetett volna szebben: férje csókja ébresztett fel a kómából egy 34 éves brit nőt, aki egy szívinfarktus után került vegetatív állapotba.
Két évre eltiltotta a versenyzéstől a tavalyi Tour de France kerékpáros körversenyen doppingvétségen ért Leonardo Piepolit az Olasz Olimpiai Bizottság (COBI) illetékes testülete.
Gyurcsány Ferenc szerint ha a Nabucco megépítése nem pusztán üzleti kérdés, hanem Európa függetlenségének egyik fontos záloga is egyben, akkor a finanszírozása sem csak puszta üzlet. A...
A vizeinkbe kerülő, tesztoszteron termelést blokkoló vegyi anyagok a felelősek a férfiak nemzőképességének csökkenéséért - állítja egy brit tanulmány. A gyógyszerek, növényvédő szerek és egyéb vegyi anyagok vízbe jutása a halaknál elnőiesedést illetve nemváltást okoz. Hasonló hormonváltozás a férfiaknál is megfigyelhető.
Magyarország mára elveszítette szuverenitását és kiszolgáltatta magát a hitelezőknek - jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy nagykanizsai fórumon.
A kínai főváros népessége 2008 végére elérte a 16,95 milliót, akik közül minden negyedik lakos vándormunkás - közölte a Pekingi Statisztikai Hivatal. Peking lakossága tavaly 620 ezer fővel gyarapodott - mondta Jü Hsziu-csin, a statisztikai hivatal szóvivője, hozzátéve, hogy ez a gyors növekedési tendencia az utóbbi négy évre jellemző.
Nagy mennyiségű kommunális szemét került a Bodrogba a folyó külföldi szakaszán, a szenny Bodrogkeresztúr térségében akadt fenn az összefüggő jégtáblán, egyelőre nem lehet eltávolítani - közölte...
A Megyeri híd tényleges megépítői, akik az alvállalkozói lánc végén álltak, nem jutnak hozzá elismert munkájuk ellenértékéhez. Az állam széttárja kezeit, az APEH viszont követeli rajtuk a be nem folyt bevétel utáni adókat, járulékokat. Vajon számíthat-e az államra, akit kisemmiznek?
A Sprint Nextel Corp. mai bejelentés szerint 8000 embert kívánnak elküldeni az év első három hónapjában, miután az amerikai recesszió miatt költségcsökkentő lépésre szorul. A leépítés a vállalat minden szintjén érezteti hatását, melynek eredményeképp éves szinten 1.2 milliárdos megtakarítást várnak. (ProfitLine.hu)
Összehasonlítható alapon számolva 7.2%-kal ugrott meg a negyedik negyedévben a McDonald's globális árbevétele, mivel az amerikai piacon nagyon jól teljesített a társaság. 3%-kel 5.67 milliárd...
Útlezárásokra és dugókra kell számítani a hét elején Budapesten rendezendő Nabucco-csúcs miatt, azonban a szabályosan parkoló autók közül egyet sem szállítanak el....
A részvénypiacok nyereségeinek hatására 1,3019-re emelkedett az EUR/USD, de még mindig 1,3032 alatt jegyzik. Ráadásul nem sikerült átlépni a december 17-i csökkenő trendet, mely 1,3006-nál fut. Amíg nem zár a devizapár az érték fölött, tartja magát a csökkenő trend. Horizontális ellenállás 1,3090-nél található. In-www.globalfx.hu
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint az őszi kalászosokban és a repcében a hetekig tartó mínusz 10-15 fokos hideg kárt okozott, a növények megszenvedték a hótakar...
Az FA-kupa legnagyobb szombati szenzációját jelentette, hogy a Gyepes Gáborral felálló Cardiff City 0-0-s döntetlen játszott hazai pályán a világhírű Arsenallal. A továbbjutásról megismételt mérkőzés dönt az Emirates-stadionban.
Az egyes szakszövetségeknek saját forrásaikból kellene megoldaniuk a versenyeztetést, mert ilyen célokra nem jut az állami támogatásokból - mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász azzal kapcsolatban, hogy a magyar kajak-kenu válogatott a csökkenő anyagi források miatt lehet, hogy nem vesz részt a nyári Európa-bajnokságon. Szabados Gábor szerint a sportági szövetségek helyzetén az…
Egy idős asszony meggyilkolásával is gyanúsítják azt a húszéves fiatalembert, aki a múlt héten egy belgiumi bölcsődében késsel lemészárolt két csecsemőt és egy dadust.
Többek között a HÉV kiszervezésének leállítását kéri a BKV vezetőségétől a cégnél működő tizenegy - elsősorban kötöttpályás - szakszervezet abban az ötpontos javaslatcsomagban, amelyet hétfőn...
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol legutóbb egy hete emelte bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 5...
Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. A Fidesz szerint a kormányfő látványos egyeztetéseinek sorozata kudarcba fulladt.
A McDonalds ma közzétett negyedik negyedéves eredménye szerint a nyeresége 23 százalékkal csökkent, azonban a jelentős emelkedő forgalomnak hála, a várakozásoknál jobban szerepelt. (ProfitLine.hu)
Percekkel azután, hogy a Caterpillar 20 ezer ember elbocsátását jelentette be, a Sprint Nextel 8 ezer fős leépítésről értesítette a nyilvánosságot. 2009 első negyedévében összesen 8,000 ember...
A Bookline bejelentette, hogy 2009. február 26-án 9 órától rendkívüli közgyűlést tart a társaság székhelyén, azaz a Budapest, Ecseri út 14-16. szám alatt. A közgyűlés napirendje: 1. Tisztségviselő...
Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy közgazdászokkal egyeztetett. A Fidesz szerint a kormányfő látványos egyeztetéseinek sorozata kudarcba fulladt.
A sokat megélt veterán színész-rendező Clint Eastwood egy közelmúltban adott interjújában keményen bírálta Hollywoodot, és az egész USA-t. Az Esquire magazinnak elmondta: gerinctelennek és szemétre valónak tartja a mai Amerikát.
Ha 2030-ra sikerül 70 százalékkal csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátását, akkor mintegy 2 Celsius fokon belül tartható a légkör felmelegedése - vélekedik hétfőn Brüsszelben közzétett tanulmányában a McKinsey stratégiai és technológiai tanácsadó cég.
Stumpf István politikai elemző szerint, ha nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni a ferencvárosi időközi választás eredményéből, az azért nyilvánvaló, hogy erős kormányellenesség érezhető az országban. Hozzátette: úgy látszik, hogy a nagy pártok még mindig eredményesen tudják mobilizálni a választókat.
A belga hatóságok egy idős nő meggyilkolásával is gyanúsítják azt a húszéves belga férfit, aki múlt hét pénteken ámokfutást rendezett egy bölcsődében - közölte hétfőn a belga ügyészség. Kim de Gelder két csecsemőt és az egyik dajkát ölte meg Dendermonde városában, miután késsel felfegyverkezve betört a bölcsődébe, és válogatás nélkül szurkálni kezdett.
A válság kezelésében azok lehetnek sikeresek, akik hosszú távú elképzeléssel, stratégiával rendelkeznek, és akik ezt következetesen, a válsághoz alkalmazkodva végre is hajtják - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Pólus Iroda és az Európai Bizottság együttműködésében hétfőn kezdődött kétnapos nemzetközi klaszterkonferencia megnyitóján, Budapesten.
Minden települést elérne üvegszálas internet-hozzáféréssel a most tervezés alatt álló Nemzeti Digitális Közmű hálózata - mondta a rendszert bemutató hétfői budapesti konferencia után tartott...
Megkezdődött Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozója hétfőn délután a Sándor-palotában, a találkozó napirendjén a kialakult gazdasági helyzet szerepel.