Megszűnnek a hátrányos helyzetű kistérségek számára kiírt pályázatok a gazdaságfejlesztési operatív programokon belül. Az új konstrukciók szerint bárki fejleszthet bárhol bármit, csak történjen valami....
A Barclays elnöke és vezérigazgatója, Marcus Agius és John Varley levélben tudatták a részvényesekkel, hogy a bank hozzávetőlegesen 36 milliárd fontnyi tartalékkal, és tőkefedezettel rendelkezik, ezért nincs szüksége további tőkeemelésre. (ProfitLine.hu)
Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. január 23-án 248 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,246 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából,...
Miközben mindenki a gazdasági világválság miatt kesereg, ki gondolná, hogy vannak még olyan cégek, ahol minden a munkavállaló kényeztetéséről szól? Sőt, nemcsak, hogy léteznek, még munkavállalókat is keresnek, dekonjunktúra ide vagy oda....
Afrika ízeit varázsolta az asztalra Vujity Tvrutko, a TV2 Hal a tortán című műsorában. A riporter azóta megszállottja a távoli kontinens konyhájának, mióta örökbe fogadta Szamirát, a gambiai-magyar kislányt.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor megcsúszott és felborult egy személyautó hétfőn a 7-es főút 29-es kilométerénél, Tárnok közelében, az erdőháti lehajtónál; az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Ismeretlen ősi feliratra bukkantak jemeni régészek - az ábrákat, amelyek között akad kastély, állatfigurák, és az iszlám előtti időkből származó írásjelek, egy sziklába vésték.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor megcsúszott és felborult egy személyautó hétfőn a 7-es főút 29-es kilométerénél, Tárnok közelében, az erdőháti lehajtónál; az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom . A kocsiban egy nő és három gyermek, köztük egy csecsemő utazott.
A budapestiek jelentős többsége a változásokra szavazna, ha most vasárnap választana főpolgármestert. A Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet felmérése szerint a fővárosiak 30 százaléka látná szívesen a Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjét, Tarlós Istvánt a főpolgármesteri székben.
"Magyarországon a hivatalos adatok szerinti munkanélküliség 7,8 százalékos, csak a válság hivatalos elismerése óta több mint húszezer ember veszítette el az állását" - olvasható Navracsics Tibbor blogbejegyzésében. A Fidesz frakcióvezetője a jobbklikk.hu oldalon Magyarország és Izland párhuzamáról ír. "A világgazdasági válság által leginkább sújtott gazdaságok közül kezdettől fogva két országot…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,79 pontos csökkenéssel, 11.597,62 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,62 százalékkal gyengült.
Novemberben éves szinten 2,0%-kal csökkentek a magyar kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: -2,3%, előző: -1,4%). Az EUR/HUF gyengén nyitott, miután pénteken erősödés mutatkozott. Támogatás 284,83-nál, míg ellenállás 293,48-nál található. In-www.globalfx.hu
A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2008 novemberében 2 százalékkal, az első tizenegy hónapban 1,9 százalékkal maradt el az előző év azonos...
Szeretnéd virágmezővé változtatni az unalmas kerted? Bemutatjuk a legkönnyebben virágzásra bírható egynyáriakat, amelyekkel akár kezdők is próbálkozhatnak.
A Microsoft pénteken jelentette be, hogy a nagy érdeklődés következtében meghosszabbítják a Windows 7 nyilvános tesztverziójának letöltési határidejét, így nem január 24-ig lehetett ezt megtenni, hanem február 10-ig.
A kiskereskedelmi forgalom volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2008. novemberben 2,0 százalékkal, az első tizenegy hónapban 1,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól – tájékoztatott közleményében a Központi Statisztikai Hivatal.
Ketten súlyosan megsérültek, amikor megcsúszott és felborult egy személyautó hétfőn a 7-es főút 29-es kilométerénél, Tárnok közelében, az erdőháti lehajtónál; az érintett útszakaszon félpályán...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. január 23-án 248 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.246,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából, valamint DVD tranzakcióval eladásra került 1.023 darab OTP törzsrészvény 2.470,- forint/darab átlagáron 2009. január 23-i értéknapra az OTP Bank, mint befektetési…
Állítólag az állami mentőhitel megszerzésétől már csak egy karnyújtásnyira van a péti Nitrogénművek, azonban a 24 milliárd forint juttatásának feltételeire a tulajdonos vonakodik igent mondani. ...
Idén a bankok fiókhálózat bővítés helyett a központi irodák áthelyezését tervezik, ami új üzletet ígérhet az ingatlanfejlesztőknek. A belvárosi irodákból főként gyorsan fejlődő külső kerületekbe, néhányan akár agglomerációba költöznek, így csökkentve a bérleti díjakon....
Állítólagos elszegényedését azért fújták fel, mert nem próbálja leplezni, ha éppen rosszabb időszakát éli - vélekedik Molnár Anikó, aki szerint a hazai sztárok felének napi gondjai vannak. Amikor a...
A cseh jegybank vezetője szerint nullához közeli lehet a cseh gazdasági növekedés, Zdenek Tuma szerint technikailag lehetetlen 2013 előtt bevezetni az eurót Csehországban - nyilatkozta a Rzeczpospolita című lengyel lapnak . (ProfitLine.hu)
Hiába indultak emelkedésnek a csökkenő infláció hatására az év végre felé a reálkeresetek, mindez a vásárlási kedvet nem pörgette fel. A kiskereskedelem novemberben az előző hónaphoz képest 0.4...
A szöveges üzenetekben kedvesünknek küldött szavak többet mondhatnak kapcsolatunkról, mint gondolnánk. Egy új kutatás szerint minél gyakrabban használjuk az "én" személyes névmást üzeneteinkben, annál elégedettebbek vagyunk partnerünkkel.
Azt, hogy a közszféra 13. havi bérének elvételét költségvetési tartalékok felhasználásával részben kompenzálja a kormány, rossz szemmel nézték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaly december közepén...
Széles sávban ingadozó nyitást követően a térségbeli devizákkal együtt erősödésnek indult a forint. Az eurót 287,20/30 forinton jegyezték hétfőn reggel a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek dél...
A világ tíz legnagyobb vagyonkezelője közé kerülhet a második és a harmadik legnagyobb francia bank, a Crédit Agricole és a Société Générale hamarosan elinduló közös vállalata. A bankok a költségek...
Itt az ideje, hogy felülvizsgálja a világ a nagy hitelminősítőkhöz fűzött kapcsolatát - állapítja meg Paul De Grauwe, a leuveni egyetem neves professzora. Szerinte csak nagyobb bajt okoznak ezek az...
Az emberek 80 százaléka fontosnak vagy egyenesen nélkülözhetetlennek tartja az alapvető reformok végrehajtását az országban - tartalmazza a Szonda Ipsosnak az MTV A szólás szabadsága című műsorának megrendelésére készített reprezentatív felmérése, melynek összefoglalóját vasárnap juttatták el az MTI-hez.
Csökkenéssel indult a mai kereskedés az európai és régiós börzéken egyaránt, bár mostanra már több helyen enyhe pluszban állnak az indexek. A BUX 0.2%-os emelkedést mutat jelenleg, azonban a forgalom...
A CompLex Kiadó gondozásában megjelenő Munkajog - kérdések és válaszok című lap havonta közreadja az olvasók által feltett, sokakat érintő kérdéseket és az azokra adott válaszokat - név nélkül. A lap emellett munkajoggal kapcsolatos szakmai cikkeket is közöl, illetve az aktuális rendezvényekről tájékoztat.
Januárban -10,4 pontról 12,5 pontra romlott a cseh fogyasztó,- és vállalkozói bizalom mutatója. A gazdaságba vetett bizalom mutatója -6,4 pontról -9,2 pontra esett. A CZK/JPY-t 4,10-en, azaz a nyitó értéken jegyzik. In-www.globalfx.hu
Széles sávban ingadozó nyitást követően a térségbeli devizákkal együtt erősödésnek indult a forint. Az eurót 287,20/30 forinton jegyezték hétfőn reggel a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek...
Az autópiac válságával dacolva a német BMW autógyár kizárja a létszámcsökkentést. - Idén nem lesznek elbocsátások - idézte a BMW humánerőforrás-igazgatóját vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
Megölte feleségét, felnőtt mostohalányát és kisfiát egy német férfi a németországi Saarlouis városában vasárnapra virradóra - írta a Független Hírügynökség.