Antall József egyköri miniszterelnökre emlékeztek vezető magyar és európai politikusok Brüsszelben az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában. Az Európai Néppárt konferenciájának résztvevői úgy vélték, Antal József elévülhetetlen érdemeket szerzett a kelet-európai rendszerváltozásokban.
Továbbra sincs áram Zala megye 56 településén; a szolgáltatás kimaradása 14 ezer háztartást érint. Azt továbbra sem tudni, hogy az érintett lakásokba mikor kapcsolják vissza a villamos energiát.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Robert Kovac elhagyja a Borussia Dortmund együttesét. Azóta eldőlt, a horvát válogatott védő a Dinamo Zagrebnél folytatja pályafutását.
Műteni kell Németh Krisztiánt, a Liverpool magyar légiósát, aki kedden este, egy angol másodosztályú bajnokin szenvedett súlyos arccsonttörést. A klub orvosai csütörtökön vizsgálták meg alaposabban a törést, és úgy döntöttek, hogy még a héten meg kell operálni a játékost - olvasható a Liverpool honlapján.
Valóban mesebeli kincseket rejtő hajóroncsot találtak a kincskeresők a dél-amerikai Guyana partjainál: a hajó aranyrudakkal, drágakövekkel és platinával megrakottan süllyedt el 1942-ben. A brit hajót annak idején a parttól alig 70 kilométernyire egy német tengeralattjáró süllyesztette el, amely Amerikába fémeket szállító hajókra vadászott, s amelynek személyzete nyilván soha nem tudta meg, milyen…
Különleges, és egyben bizarr szolgáltatást nyújt megbízóinak két angol vállalkozó. James Watts és Bill Rhodes üvegfújó mesterek halottak hamvaiból készítenek emléktárgyakat – vázát, gyűrűt, vagy akár levélnehezéket.
A Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség (MGYLSZ) elnökségi ülésén bejelentették, hogy szakmai tanácsadó testületet állítanak fel, amelynek vezetője Prukner László, a Kaposvár szakvezetője lesz – adta hírül a gyermekfoci.hu.
A tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya az USA-ban december hónap folyamán 4.7 milliárd dollárral, 2.6 százalékkal 176.8 milliárd dollárra csökken, a novemberi 3.7 százalékos csökkenés után. A decemberi csökkenés immár egymás után az ötödik havi csökkenés. Az előzetes várakozások 1.9 százalékos mérséklődésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A vártnál (-2.2%) nagyobb mértékben, 2.6%-kal esett a tartós cikkek új megrendelési volumene decemberben novemberhez képest az Egyesült Államokban. A szállítóeszközök hatásától megtisztított adat (-3...
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium forrásokat tett félre többek között a munkahelyek megőrzése érdekében - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter január 29-én csütörtökön a parlamentben....
Az Oklahoma City Thunder sztárja, a legutóbbi év újonca, Kevin Durant és a Chicago Bulls irányítója, az idei draft 1/1-ese, Derrick Rose neve fémjelzi a 2009-es T-Mobile Rookie Challenge & Youth Jam résztvevői névsorát. Az újoncok–másodévesek mérkőzés az All-Star hétvége keretein belül, február 13-án kerül megrendezésre Phoenix-ben.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben, 3,000 fővel 588,000 főre emelkedett az előző heti felülvizsgált 585,000 főről - a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Mind a Richter, mind az Egis részvényeit vételre ajánlja az Erste regionális gyógyszeripari elemzője ma megjelent szektorelemzésében, akárcsak a szlovén Krka papírjait. A Zentiva tartáson van a...
Az Iránban edzőtáborozó Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 5–0 ra győzött az Iráni Jótékonysági Ligaválogatott ellen– adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A Grease sztárja, Olivia Newton-John 2005-ben siratta meg kedvesét, Patrick McDermottot, aki 48 esztendősen hajójáról tűnt el, Kaliforniában. A férfi holttestét soha nem találták meg. A nyomozás nem zárult le és a napokban a hatóságok meglepő feltételezéssel álltak elő: a férfi csak megjátszotta halálát, hogy így kerülje tartozásai kiegyenlítését és valójában álnévvel él Mexikóban.
"Ez az adócsökkentés kormánya." - mondta Gyurcsány Ferenc 2006-ban. A választási jelmondatból azonban tulajdonképpen semmi sem valósult meg, az elmúlt fél évben pedig szinte hétről hétre változtak a kormány adópolitikai elképzelései.
Az Oklahoma City Thunder sztárja, a legutóbbi év újonca, Kevin Durant és a Chicago Bulls irányítója, az idei draft 1/1-ese, Derrick Rose neve fémjelzi a 2009-es T-Mobile Rookie Challenge & Youth Jam résztvevői névsorát. Az újoncok–másodévesek mérkőzés az All Star-hétvége keretein belül, február 13-án kerül megrendezésre Phoenixben.
Negyvenhét éves korában elhunyt Pálóczi Gyula, fedettpályás Európa-bajnok távolugró. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja szerint a 80-90-es évek egyik legeredményesebb ugróatlétáját vesztette el a sportág.
A Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány harmadik alkalommal adta át a Mikszáth Kálmán-díjat. Öt szerkesztőség és az alapítók javaslata alapján idén Ókovács Szilveszter kapta kiváló munkásságáért az elismerést.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti eljárásában 15 millió forintos bírsággal sújtotta a Tesco-Global Zrt-t, mert a cég a hatóság tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba, amely nem felelt meg a követelményeknek.
Az Iránban edzőtáborozó Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 5–0 ra győzött az Iráni Jótékonysági Ligaválogatott ellen – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
Február 16-án, a parlament nyitó ülésnapján lehet megtudni a részleteit a miniszterelnök által csütörtökön bejelentett adócsökkentési elképzelésekről - mondta el az InfoRádiónak a pénzügyminiszter. Veres János hangsúlyozta: folynak a számítások a pénzügyi tárcánál a javaslatok költségvetési hatásairól. Hozzátette: nem támogatja az autóipari cégek felvetését a regisztrációs adó átmeneti…
Csütörtökön megállt az indiai részvénypiacok két napig tartó 6.7 százalékos erősödése, a Sensex index értéke 21.19 ponttal, 0.2 százalékkal 9,236.28 pontig, míg az S&P CNX Nifty index 25.55 pontot, 0.9 százalékot csökkenve 2,823.95 pontig mérséklődött. (ProfitLine.hu)
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti eljárásában 15 millió forintos bírsággal sújtotta a Tesco-Global Zrt-t, mert a cég a hatóság tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott...
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti eljárásában 15 millió forintos bírsággal sújtotta a Tesco Global Zrt-t, mert a cég a hatóság tiltása ellenére olyan típusú rádióberendezést hozott forgalomba, amely nem felelt meg a követelményeknek....
Miközben kötöttfogású birkózóink javában készülnek az új esztendőre, Lőrincz Tamás és Módos Péter majdnem három héten keresztül a Sportkórházban töltötte idejét. Hiába térhettek azonban már haza, kicsi az esély rá, hogy ott legyenek a tavaszi Európa-bajnokságon.
Az OTP Bank folyamatosan figyeli és értékeli a tranzakciós lehetőségeket, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy értékesítési kényszer nincs. A bank, eddigi gyakorlatához híven, a továbbiakban is kizárólag...
Megakadályozták a szocialista képviselők a terézvárosi önkormányzat önfeloszlatását, a Fidesz-KDNP javaslatáról nem is szavazhatott a testület. A kerület MSZP-s polgármestere továbbra is azt állítja: nem történt semmilyen visszaélés a terézvárosi ingatlanok értékesítése során.
Nevezhetjük csodálatos vadkalandnak, eszement sivatagi show-nak vagy a halál karavánjának. A Dakar-rali 1979 óta minden évben újra meghódítja a technikai sportok szerelmeseit, ugyanakkor heves vitákat vált ki azokból, akik aggódnak a versenyzők és a lakosság testi épségéért és a sérülékeny természetért - írja a Képes Újság. Idén rendhagyó módon Argentínában és Chilében rendezték meg a -…
Létezik egy nagy óvoda, ahol zajlik a hétköznapi élet, haladni kellene, közösen énekelni, verset mondani, ám a csintalan lurkókkal nem könnyű: Nem, nem, nem! Kivonulás, sértődés. Néha legörbülő szájú panaszkodás, mutogatással, majd: azért sem! Én jobban tudom, Ő a hülye! Nekem volt igazam, csak visszaütöttem. Igen, de ő kezdte, kérjen bocsánatot. Pistike hazudott! Nem ülök vele egy asztalhoz, mert…
Negyvenhét éves korában elhunyt Pálóczi Gyula, fedett pályás Európa-bajnok távolugró. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja szerint a 80–90-es évek egyik legeredményesebb ugróatlétáját vesztette el a sportág.
Gyurcsány Ferenc szerint a kormány egyelőre nem tervezi az eva és az ekho megszüntetését. A miniszterelnök a csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: van ugyan ebben igazságtalanság, de megéri fenntartani, mert az eva és az ekho bevezetése sok embert hozott be az adórendszerbe.
Megkezdi a peres eljárás előkészítését a Magyar Baromfi Terméktanács a Négy Mancs Állatvédő Alapítvány ellen - mondta a Független Hírügynökségnek Bárány László, a szakmai tömörülés elnöke. Hozzátette, hogy a témában csütörtök délután született meg a döntés: a jogi képviselettel egy frankfurti ügyvédi irodát bíznak meg. Az előkészítés mellett egy kampányt is elindítanak, melynek célja a német…
A paletta teljes a politikusi kommunikáció prezentációs készségeiben - véli Juhász Tibor. A pszichológus szerint a kérdés csak az, hogy vezető politikusaink mennyire tudatosan alkalmazzák a kommunikáció tudományát az adott helyzetekhez és célokhoz, valamint, hogy az előadás nem verbális jegyei (mimika, gesztusok) alátámasztják-e a szándékolt üzenetet - ovlasható a Képes Újságban. Röviden:…