A japán kiskereskedelmi értékesítés decemberben közel négy éve nem látott mértékben esett decemberben, miután a lakosság egyre jobban aggódik az állása miatt. (ProfitLine.hu)
Szárnyaltak az árfolyamok Európában, és az emelkedés egészen a soron következő ellenállásokig repítette az indexeket, így egy kis megtorpanás is elképzelhető a mai kereskedés során. Ma reggel a Dow...
A rendőrség, a bankszövetség és a biztonsági cégek képviselői tárgyalnak február első hetében. Az ORFK adatai szerint tavaly 22 pénzintézetet támadtak meg, idén januárban már hetet....
A balatonfüredi férfi kézilabdacsapat második félidei jó játékával felkészülési mérkőzésen biztosan győzött a szlovák bajnokság harmadik helyezettje ellen.
A japán elektronikai konszern, a Sony pénteken közzétett adózott eredménye a tavalyi év utolsó negyedévében 10.4 milliárd jüan lett, mely 94,8 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel ezelőtt 236.2 milliárd jen, így a részvényenkénti nyereség mindössze 10 jen a korábbi 200 jen helyett. (ProfitLine.hu)
A Rába 2009. január 28-án a Budapesti Értéktőzsdén 4,000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 722 Ft/darab átlagáron a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában. A tranzakciót...
A font gyengülésére játszott az utóbbi időszakban Soros György magyar-amerikai nagybefektető, akit ma is sokan a brit valuta több mint másfél évtizeddel ezelőtti összeomlásának egyszemélyi felelőseként tartanak számon.
Aki gyakran internetezik, már bizonyára találkozott olyan spam hirdetéssel, amelyben valamilyen szexuális ajzószert, antidepresszánst, táplálékkiegészítőt reklámoznak vagy ezek megrendelésére biztatnak.
Nem változtak a prioritások a Deutsche Telekom csoporton belül és a Magyar Telekomnál sem, elsődlegesen meg kívánják őrizni a jelenlegi tőkeszerkezetüket, másodsorban pedig értékteremtő akvizíciókban...
Az OTP 2009. január 28-án 25 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2,456 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. Így a...
Bukarestben a 15 vezető irodaprojekt esetében évente összesen 100 millió eurós bérleti díj bevételre számíthatnak a tulajdonosok a gazdaság legnagyobb cégeitől - írja a Ziarul Financiar. A 15...
A családi pótlék bruttósítása és megadóztatása az egyik kormányzati elképzelés a szociális támogatások átalakítására - tudta meg az MTI több szocialista politikustól az MSZP szerdai frakcióülése után...
Újabb, Adolf Hitler képeivel teleragasztott matricás albumot árvereznek el Nagy-Britanniában. A 138 képet tartalmazó kötetet egy brit katona vitte a szigetországba a II. világháború után.
Felgyújtották Molnár Albert (MSZP) országgyűlési képviselő autóját csütörtökre virradó éjjel; a kocsi mintegy 80 százaléka kiégett, sérülés nem történt - közölte a rendőrség.
A második helyen kiemelt amerikai Serena Williams és a harmadikként rangsorolt orosz Dinara Szafina játssza az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes küzdelmeinek szombati fináléját.
Rémisztő: míg tavaly egész januárban 3 bankrablás volt, csak szerdán négy pénzintézethez vonultak ki a rendőrök. Profi és amatőr rabló is próbálkozott.
Legalább hatan meghaltak és 32-en megsebesültek a Fülöp-szigeteken egy tűzijáték-üzemben bekövetkezett robbanásban. A katasztrófa a Manilától délre fekvő Trece Martires városban történt.
Veszélyben van emberi méltóságunk, önrendelkezési szabadságunk, ha személyes adatainkkal nem rendelkezhetünk – a négy hónapja hivatalba lépett adatvédelmi biztos, Jóri András így emlékeztetett az Alkotmány bíró ság 1991-es határozatára az adatvédelem napja alkalmából rendezett konferencián. Mint mondta: ha kívülről megfigyelik a magánszférát, nincs lehetőség szabad véleményalkotásra.
A második helyen kiemelt amerikai Serena Williams és a harmadikként rangsorolt orosz Dinara Szafina játssza az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes küzdelmeinek szombati fináléját.
Csak február 16-án kezdhetik el a vitát a parlament feloszlatásáról - mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön az MR1-Kossuth rádió reggeli műsorában.
Még mindig nincs áram és részben víz több ezer háztartásban a Nyugat-Dunántúlon. Vas megyében 18, Zalában pedig több mint 50 településen nincs villany a kedd esti erős havazás miatt.
Felgyújtották Molnár Albert (MSZP) országgyűlési képviselő autóját csütörtökre virradó éjjel; a kocsi mintegy 80 százaléka kiégett, sérülés nem történt - közölte az MTI-vel a rendőrség.
A táppénzes napok és a táppénzt igénybe vevők számának csökkenése miatt 4,2 milliárd forint megtakarítás keletkezett tavaly az Egészségbiztosítási Alap 106,9 milliárd forintos táppénzkasszájában - írja a Világgazdaság.
Az amerikai kormányzat keresi a megoldást arra vonatkozóan, hogy tudná megoldani a pénzügyi válságot, a bankok helyreállításához hozzávetőlegesen további 1000-2000 milliárd dollárra lehet szükség - közölte a Wall Street Journal belső információra hivatkozva. (ProfitLine.hu)
A formálódó amerikai bankmentő csomag által keltett befektetői optimizmus tegnap délután fokozta a befektetők kockázati étvágyát, majd a Fed kamatdöntés nem korbácsolta fel a befektetői kedélyeket. A...
A szociális támogatások átalakítására irányuló kormányzati elképzelések között a családi pótlék bruttósítása és megadóztatása is felmerült a szocialisták tegnapi frakcióülésén (Forrás: Index)....
Telefonos ügyfélszolgálatot működtet január és július között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) az Út a munkához program kapcsán - adja hírül a Világgazdaság.
A Nationwide felmérésében készült brit lakásárindex alapján januárban az árak csökkenése havi szinten 1.3 százalékos volt, a decemberi 2.5 százalékos visszaesés után. Az éves szintű árcsökkenés 16.6 százalék lett a decemberi 15.9 százalékot követve. (ProfitLine.hu)
A korábbi semleges rövid távú ajánlását negatívra rontotta az Atlantik elemzője az Orco papírjaival kapcsolatban, azonban a hosszabb távú ajánlás továbbra is vétel. A célárfolyamot a korábbi 2008...
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) informatikai és elektronikai igazgatóság név alatt egységes kiszolgáló szervezetbe helyezte át teljes informatikai és elektronikai üzemeltetési tevékenységét.
Újabb gyártási programot telepít Magyarországra a világ vezető autógyárainak elsősorban különböző gumiból készült termékeket (főként hűtő- és fűtőcsöveket) gyártó német ContiTech Holding GmbH - tudta meg a Napi Gazdaság.