2010. március 11. csütörtök

márc. 11
16:33
Kifaxolták Borovszky kihallgatási jegyzőkönyvét (Alternatív Energia)
A Népszabadság csütörtöki számában azt írta: fél órával azután, hogy kihallgatták Borovszky Tímeát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) beosztásából felfüggesztett esélyegyenlőségi főosztályvezetőjét, a kihallgatási jegyzőkönyv már a Kuruc.info című portálon volt.
márc. 11
16:33
Megegyezés a Kövér-kontra Népszabadság perben? (Metropol)
A Kövér László (Fidesz) kontra Népszabadság személyiségi jogi per első tárgyalásán csütörtökön a felek közös kérésére halasztásról döntött a Fővárosi Bíróság, mert van remény a peren kívüli megegyezésre.
márc. 11
16:35
Új, méltányosabb családtámogatást vezetne be az MSZP (Alternatív Energia)
Változtatna a családtámogatás rendszerén az MSZP, ha kormányra kerül - tudta meg az MTI szocialista forrásból csütörtökön. Az MSZP egyebek mellett négy vagy annál több gyermek esetén a családi pótlékot adókedvezmény formájában juttatná el a családokhoz.
márc. 11
16:35
Nem értik, mit nem ért a Fidesz Balatonring ügyben (Metropol)
Az LMP sajnálja, hogy a Fidesz nem lát tisztán a Balatonring ügyben, ezért Ivády Gábor készséggel vállalja, hogy felvilágosítja a párt vezetőit az ügy részleteiről.
márc. 11
16:48
Miért nem szavaznak az első választók? (Infostart)
Az április 11-ei az első országgyűlési választás, amikor olyanok is szavazhatnak, akik már a rendszerváltás után születtek. A többségük várhatóan nem megy el voksolni, még akkor sem, ha tény, hogy az LMP és a Jobbik sok fiatalt megszerzett magának.
márc. 11
16:50
Már hatodik éve tart a huzavona Tokaj ügyében (Infostart)
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba. Szakértők szerint az unió hibázott az ügyben.
márc. 11
16:51
Szabályosan zajlott a rendszer-módosítás az Eclipse-nél (Alternatív Energia)
Szabályosan zajlott a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, az Eclipse Zrt. a szerződésnek megfelelően teljesít - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtökön.
márc. 11
17:06
Felfüggesztették a dél-dunántúli vámparancsnokot (Infostart)
Felfüggesztette beosztásából a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka a dél-dunántúli regionális parancsnokság vezetőjét - közölte a vámhatóság.
márc. 11
17:08
Gyurcsány pártelnök és frakcióvezető sem akar lenni (Infostart)
Sem a pártelnöki, sem a frakcióvezetői tisztséget nem vállalná az MSZP-ben a választások után Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök a távirati irodának azt mondta: számára a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy ki tölti majd be ezeket a posztokat.
márc. 11
17:09
Nem fértek hozzá az APEH adataihoz (Alternatív Energia)
Nem sérültek meg az APEH adatbázisában tárolt adatok, a felhasználók ügyfélkapujához illetéktelenül nem lehetett hozzáférni - állapította meg Jóri András adatvédelmi biztos csütörtöki közleményében.
márc. 11
17:09
Kuncze: én az MSZP-re szavazok (ATV)
Nem a kitűnő teljesítményük áll döntésének hátterében.
márc. 11
17:11
A mozivásznon békül Timberlake és Diaz (ATV)
Justin Timberlake szerepet kapott Cameron Diaz legújabb vígjátékában, a Rossz Tanárban.
márc. 11
17:13
7,2-es földrengés Chilében (ATV)
Egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról.
márc. 11
17:24
A magyarok egészségtelenebbül élnek, mint a régió további polgárai (Infostart)
Rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak a magyarok a többi uniós tagország - köztük más visegrádi államok - állampolgáraihoz képest is - derült ki a Jelentés egy egészségben elmaradott országból című kutatásból.
márc. 11
17:26
Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás (Infostart)
Az MDF rekordgyorsasággal leváltott budapesti elnöke, Lévai Zoltán az index.hu hírtportálnak nyilatkozva úgy vélte, a Fórum financiális kényszerből ment bele, hogy átadja a fővárosi képviselőhelyek többségét az SZDSZ-nek, a liberálisok azonban megszegték a szerződést.
márc. 11
17:27
Érthetetlen távolmaradás - Oszkó újabb konzultációt ajánl fel (Alternatív Energia)
Oszkó Péter pénzügyminiszter jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének, hogy tájékozódjon, konzultáljon a gazdaság állapotáról.
márc. 11
17:27
Beiktatták az új chilei elnököt (ATV)
A világ minden tájáról érkeztek politikusok a ceremóniára.
márc. 11
17:29
Felfüggesztették a VPOP egyik vezetőjét! Hűtlen kezelés? (ATV)
Vesztegetés és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak.
márc. 11
17:45
Felfüggesztették a dél-dunántúli pénzügyőrt (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos parancsnoka szerdán felfüggesztette beosztásából a VP dél-dunántúli regionális parancsnokságának vezetőjét - közölte a vámhatóság csütörtökön.
márc. 11
17:45
Megduplázta támogatottságát a Jobbik (ATV)
Bokros negyedmillió választót mozgathat, az MSZP keménymagja 700 ezer szimpatizáns.
márc. 11
17:47
Továbbra sem tudni, hol lehet a Pakisztánban elrabolt brit kisfiú (ATV)
Egyes média beszámolók szerint a kisfiút megtalálták, de a rendőrség tagadta a hírt.
márc. 11
18:00
"Magyarország a vallásháború állapotába került" (Infostart)
A vallásháború állapotába került Magyarország, a Fidesz várhatóan megemeli az államháztartási hiánycélt és minden párt a pénzügyi szféra érdekeit szolgálja ki. A többi között ezek a gondolatok hangoztak el az 5. "Parlamenti Választások és Politikai Előrejelzés" című konferencián.
márc. 11
18:03
Gyurcsány: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet (ATV)
Bugyutaság arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e.
márc. 11
18:21
Március 15. - Forgalomkorlátozások a fővárosban (Metropol)
A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért már szombattól forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
márc. 11
18:21
20 éve független a Szovjetuniótól Litvánia (ATV)
1990. március 11-én kiáltották ki a független Litván Köztársaságot.
márc. 11
18:23
Növekszik a halálos áldozatok száma a szomáliai zavargásokban (ATV)
Heves tűzharc tört ki Szomália fővárosában.
márc. 11
18:25
A történelem legnagyobb költségvetési hiánya az USA-ban (ATV)
Minden bizonnyal túl fogják lépni a tavalyi adósságot.
márc. 11
18:39
Lemond a sávolyi koordinálásról Suchman (Metropol)
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió csütörtökön.
márc. 11
18:39
„A Sátán füstje” Botrányt kavart a vatikáni ördögűző (ATV)
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy „a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik” – jelentette ki a The Times című brit lapban a Szentszék fő ördögűzője.
márc. 11
18:57
Március 15 - módosított menetrend a vonatoknál (Metropol)
A március 15-i nemzeti ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek majd a személyszállító vonatok - tájékoztatott a vasúttársaság csütörtökön.
márc. 11
18:57
Vállalja a nyilvános vitát az egészségügyi miniszter (ATV)
Megkapták a szakorvosképzésben résztvevő hallgatók erre vonatkozó felkérését.
márc. 11
19:12
Százharmincmillió forintot gyűjtött Haitinak a magyar katolikus egyház (Infostart)
Több mint 130 millió forintnyi adománnyal járultak hozzá a Magyar Katolikus Egyház hívei a földrengés sújtotta Haiti megsegítéséhez; az összeg túlnyomó részét a februári országos templomi gyűjtés során adták össze - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága.
márc. 11
19:14
Suchman lemondott sávolyi szerepéről (Infostart)
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. A közszolgálati rádiónak a kormánybiztos a beruházás körüli vádaskodásokkal indokolta elhatározását, amelyről már tájékoztatta Bajnai Gordon miniszterelnököt.
márc. 11
19:15
Elindult a Népszava Online választási melléklete (Alternatív Energia)
A rovatban az összes választásokkal kapcsolatos hír is hozzáférhető, a feltűnő fejlécnek köszönhetően pedig jól elkülönülten jelennek meg az információk. Később az induló képviselő-jelöltek adatai a térképes megjelenítésen keresztül egy klikkelésre elérhetőek és nyomon követhetőek lesznek.
márc. 11
19:16
Suchman Bajnai döntését várja Sávoly ügyében (Metropol)
Pénteken utoljára még részt vesz egy magas szintű szakmai egyeztetésen a sávolyi motorversenypálya ügyében, azután lemond a beruházás koordinálásával járó posztjáról - közölte Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a beruházás koordinálásának kormánybiztosa csütörtökön. Még várja a miniszterelnök döntését Sávoly ügyében.
márc. 11
19:33
Nagy felháborodás Kínában a Dalai Láma beszéde miatt (ATV)
A vallási vezető a börtönben élő rabokhoz hasonlította a tibeti nép helyzetét.
márc. 11
19:35
Mesterházy: 1:0 a demokratáknak (ATV)
Az elmúlt évtizedek súlyos hiányosságát sikerült pótolni.
márc. 11
19:51
Nyilvános Bajnai sukorói vallomása! (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a kormányfő kabinetje csütörtökön.
márc. 11
19:51
„Boldogok vagyunk” Hosszú idő után párra lelt a magyar énekesnő (ATV)
Az utóbbi időben több hazai sztárról is kiderült, hogy az interneten ismerkedik vagy ismerkedett.
márc. 11
19:53
Molotov-koktélok, könnygáz: összecsaptak a tüntetők és a rendőrök + videó (ATV)
Zavargásokba torkollott a tüntetés a görög fővárosban.
márc. 11
20:09
Kettős játékot játszik a Fidesz (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz olyan ígéreteket tesz, amelyeket négy év múlva nem lehet számon kérni. Az MSZP elnöke csütörtökön azt mondta: a Fidesz taktikai érdeke dönti majd el, hogy összeborul-e a Jobbikkal a parlamentben.
márc. 11
20:09
Beborította az országot a márciusi hó + videó (ATV)
Kora délutánig 35 ember sérült meg a havas, csúszós utakon bekövetkezett balesetekben, a tűzoltókat pedig több mint 100 helyre riasztották mentésre.
márc. 11
20:27
Bajnai nem emlékszik ingatlancserére (Metropol)
A miniszterelnök, tanúvallomása szerint, nem emlékszik arra, hogy a King's City elnevezésű beruházással kapcsolatos 2008. májusi parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a sukorói ingatlanok. A miniszterelnök csütörtökön hozta nyilvánosságra a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét.
márc. 11
20:29
Megvan a Jobbik 176. jelöltje is (Metropol)
Mind a 176 országgyűlési egyéni választókerületben jelöltet tudott állítani a Jobbik, a párt 176. jelöltjét csütörtök este vette nyilvántartásba a főváros 7. számú egyéni választókerületi választási bizottsága.
márc. 11
21:03
Elválaszthat vagy összeköt (Metropol)
Jaj, csak szét ne verjék a várost! – fohászkodik ismerőseim nagyobb része a nemzeti ünnepek előtt, és megy, ki merre lát.
márc. 11
21:03
110 rendezvény március 15-e miatt: komoly lezárások lesznek + videó (ATV)
Ennek ellenére a Kossuth téren a zászlófelvonás idején idén is komoly biztonsági előírások lesznek.
márc. 11
21:15
Závecz: Félmilllióan még nem tudják, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra szavazzanak (Infostart)
Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint nagyjából fél millió majdnem biztos szavazó nem döntötte még el, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra szavazzon.
márc. 11
21:33
Minden választókerületben tudott jelöltet állítani a Jobbik (Infostart)
Mind a 176 egyéni országgyűlési választókerületben tudott jelöltet állítani a Jobbik; a parlamenten kívüli párt utolsó jelöltjét az este vette nyilvántartásba a főváros 7-es számú egyéni választókerületi választási bizottsága.
márc. 11
21:35
Nyilvánosságra hozta tanúvallomását a kormányfő - hírösszefoglaló (Infostart)
Kisebb gazdasági visszaesés mellett nagyobb inflációra számít az idén a Pénzügyminisztérium. Nyilvánosságra hozta a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett tanúvallomását a kormányfő. Elfogadta Budapest idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés.
márc. 11
21:57
Bokros szerint vészhelyzet van (Metropol)
Az MDF miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodnia annak érdekében, hogy ki tudjon evickélni a válságból.

Keresés