A főpolgármester Facebook-oldalán azt írja, kezébe jutott egy érdekes levél, amelyben – mint fogalmaz – az állami kukaholding vezérigazgatója magát a miniszterelnököt írja felül.
A rendőrség előtt tüntettek Miskolcon annak a kecskefarmnak a munkatársai, ahol több állatot pusztítottak el kóbor kutyák. A majorságban dolgozók szerint ők sincsenek biztonságban, ezért is szeretnék, ha a hatóság minél gyorsabban intézkedne.
A főpolgármester szerint a klímavészhelyzet kihirdetése nem csak Budapesten, de az Európai Unió számos nagyvárosában megtörtént. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy lesz olyan, hogy parkolóhelyeket kell megszüntetniük, hogy fákat tudjanak ültetni.
Horváth László, aki korábban a Soros-hálózat pénzszerző akciójának nevezte az ügyet, most azt mondta: az ítélet jogerős, a 100 millió forint kártérítés megfizettetése végrehajtható.
Internetes termékvásárlásokra fókuszáló nemzetközi akcióban vett részt tavaly ősszel a magyar rendőrség, amely tizenegy nap alatt 250 online csalást derített fel 41,5 millió forint értékben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság...
A volt szocialista politikus baloldali mozgalmához új és jelenlegi MSZP-sek is csatlakoztak. Szanyi szerint most egy olyan - belül vörös, kívül zöld - pártra lenne szükség, ami az emberek valós problémáit kezeli.
Megbeszélést folytatott Varsóban Jarosław Kaczyńskivel, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Két pápaszemespingvin-fióka jött világra a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, a nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja őket.
Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden. Az influenzás megbetegedések száma karácsony...