2020. május 20. szerda

máj. 20
16:03
Az élsportolók a legveszélyeztetettebbek az egészségügyi dolgozók után (ATV)
Öt sportág 290 élsportolójánál 29 pozitív mintát talált a Lacza Zsombor vezette kutatócsoport a Testnevelési Egyetemen (TE). Az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta: az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport Magyarországon, és vélhetően világszerte is.
máj. 20
16:12
Szokszázezer magyarnak nagy teher a lakhatás: másra alig marad valami pénzük (Pénzcentrum)
A magyarok csaknem tíz százalékának jelentős terhet jelentenek a lakhatási költségek, a jövedelem több mint 40 százalékát el is viszik - derült ki az Eurostat adataiból. Ugyanakkor ez a szint az EU-s átlagnak felel meg, de így is majdnem...
máj. 20
16:30
Kásler: Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni (SzMo)
A miniszter szerint Magyarország jó intézkedéseket hozott, ő maga pedig jó viszonyban van Orbán Viktorral. Beszélt az elbocsátott kórházi vezetőkről is.
máj. 20
16:33
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa bírálta az egyes tagállamok idősotthonaiban kialakult járványügyi helyzetet (ATV)
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerdán élesen bírálta az egyes európai államokban az idősotthonokban kialakult járványügyi helyzetet és sürgős változást sürgetett.
máj. 20
16:36
A DK nemzetietlennek tartja, hogy a kormány támogatja a határon túli magyarokat (Igényesférfi.hu)
Barkóczi Balázs, a párt szóvivője szerint az Orbán-kormány a legnagyobb bajban szúrta hátba a magyarokat, mert „36 ezer millió forintot küldünk külföldre”.
máj. 20
16:36
Május végén kinyitnak a budapesti strandok (SzMo)
Egyedül a pünkösdfürdői kivétel, az majd június 15-én nyit.
máj. 20
16:45
Kiderült Orbán Viktor tárgyalási módszere (ATV)
A Miniszerterelnöki Sajtóiroda közzétett egy videót, amin jól látszik, hogyan tárgyal Orbán Viktor a CDI vezetőségével. A legmeglepőbb az, hogy amíg a többi résztvevő ül, a magyar miniszterelnök állva tárgyal- videó.
máj. 20
17:06
A Kereszténydemokrata Internacionálé is átvette Orbán Viktor szavait (Infostart)
Videokonferenciát tartott a világ kereszténydemokrata erőit tömörítő CDI pártszövetség, melynek egyik alelnöke Orbán Viktor.
máj. 20
17:15
"Hívhatjuk lex einstandnak" is a különleges gazdasági övezetről szóló előterjesztést (Alternatív Energia)
Élesen kritizálta az ellenzék a kormányzati javaslatot a szerdai parlamenti vitában.
máj. 20
17:18
Döbbenetes a forgalom a magyar-román határon (Infostart)
A román határrendészet adatai szerint az elmúlt öt napban több mint 118 ezren lépték át a magyar-román határt több mint 66 ezer járművel. A megugrott utasforgalom és a járványügyi intézkedések együttes hatása miatt alakult ki torlódás a Nagylak-Nagylak 1, és a Csanádpalota-Nagylak 2 határátkelőhelyeken.
máj. 20
17:18
Futva akarta lerázni az MSZP-s Gurmai Zita a HírTV stábját, végül egy italboltba menekült (SzMo)
Nem akart nyilatkozni, ezért inkább megpróbált elfutni a tévések elől. Már paródiavideók is készültek róla.
máj. 20
17:36
Sokszázezer magyarnak nagy teher a lakhatás: másra alig marad valami pénzük (Pénzcentrum)
A magyarok csaknem tíz százalékának jelentős terhet jelentenek a lakhatási költségek, a jövedelem több mint 40 százalékát el is viszik - derült ki az Eurostat adataiból. Ugyanakkor ez a szint az EU-s átlagnak felel meg, de így is majdnem...
máj. 20
17:45
Rendkívüli: Megszülettek a tanév zárásával kapcsolatos döntések (ATV)
A kormány a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
máj. 20
17:48
Labdába rúgni ott, ahol Orbán építi a bázisát – Az ellenzéki pártoknak be kell menniük a kistelepülésekre is (Alternatív Energia)
Léteznek mítoszok és tények arról, hogy miért erősebb a falvakban a Fidesz. Az önkormányzatok satuba fogása most könnyen visszaüthet, de csak akkor, ha az ellenzék nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kistelepüléseken is megmutatja magát.
máj. 20
17:54
Most érkezett: így ér véget az idei tanév a magyar bölcsődékben, óvodákban, iskolákban (Pénzcentrum)
Megszülettek a tanév zárásával kapcsolatos döntések - derül ki a kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóból. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár bejelentette, hogy mivel a járványveszély érdemben csökkent, az óvodák...
máj. 20
18:00
Döntött a minisztérium a digitális oktatás lezárásáról (Infostart)
A tantermen kívüli digitális oktatás jól működik, ezért a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad és a tanév hossza sem változik - jelentette be Maruzsa Zoltán államtitkár.
máj. 20
18:00
Megszületett a döntés az iskolák és óvodák újranyitása kapcsán (Igényesférfi.hu)
Fokozatosan nyitnak az óvodák, a tanév végéig marad a digitális munkarend.
máj. 20
18:00
Döntött a kormány: így fejeződik be az idei tanév az iskolákban (SzMo)
A digitális oktatás érvényben marad, de június 2-től engedélyezik a tanárok és a diákok találkozását.
máj. 20
18:03
Irtóznak a fiatal orvosok a hálapénztől (ATV)
„Akármerre kapargatjuk meg az egészégügy működésének problémáit, rövid időn belül eljutunk a hálapénzhez"- erről Komáromi Zoltán háziorvos beszélt az ATV Start című műsorában. A Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa egyébként Pintér Sándort egy tapasztalt, komoly politikusnak tartja.
máj. 20
18:18
Újabb részt adtak át a zalaegerszegi tesztpályán (Infostart)
Az új rész első bérlői is megérkeztek. A ZalaZone jelenleg 65-70 százalékos készültségi fokon áll.
máj. 20
18:18
Közös bevetése volt a magyar tűzoltócsaládnak (SzMo)
Szabadbattyánban hozta össze a sors a két testvért és másod-unokatestvérüket, akik ezúttal együtt küzdöttek meg a lángokkal.
máj. 20
18:24
Június másodikától újra kinyitnak az iskolák (Menedzsment Fórum)
A megyei óvodák, bölcsődék pedig május 25-től térnek vissza a normális működési rendhez, jelentette be Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár.
máj. 20
18:24
Kizárhatják Varga-Damm Andreát a Jobbikból (Igényesférfi.hu)
A keddi parlamenti szavazás miatt kizárhatja Varga-Dammot a Jakab Péter vezette párt.
máj. 20
18:27
Pintér az egészségügy “logisztikai” főfelelőse lehet (ATV)
Pintér Sándor belügyminiszter a "logisztikai" felelőse lehet az egészségügynek, egy államilag központosított készletgazdálkodás terén ő nem veszélyezteti Kásler professzort - mondták az atv.hu-nak kormányzati források, megjegyezve: a járvány elleni védekezés sikertörténetét az egészségügyi főember, “a professzor” menesztése abszolút megkérdőjelezné
máj. 20
18:33
A Jobbik kizárhatja a pártból Varga-Damm Andreát (ATV)
A 24.hu arról számolt be, hogy a HVG információ szerint kizárnák Varga-Damm Andreát a Jobbikból, mivel a párt parlamenti frakciója megszavazta azt a salátatörvényt, amellyel felhatalmazták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy gyakorlatilag mindent megtudhasson egy adott állampolgárról, a rendőrök pedig az ártatlanul meggyanúsítottak adatai
máj. 20
18:36
Az EB becslése szerint a munkanélküliségi ráta Magyarországon alacsonyabb lesz, mint az EU-ban (Igényesférfi.hu)
Az előrejelzések szerint 9 százalék lehet a munkanélküliség az Unióban.
máj. 20
18:54
Bejelentették: az iskolákban marad a tantermen kívüli digitális munkarend a tanév végéig (Alternatív Energia)
A megyékben május 25-től, a fővárosban június 2-től nyitnak az óvodák és bölcsődék.
máj. 20
19:00
Gurmai Zitát kiküldték az italboltból, ahová a Hír Tv elől menekült (Igényesférfi.hu)
Túl fiatal még a délelőtti vásárláshoz. Bónuszként gyűjtésünk a Gurmai-mémekből.
máj. 20
19:03
Pénzügyminisztérium: az EB szerint a Magyarországon alacsonyabb lesz munkanélküliség, mint az EU-ban (ATV)
Az Európai Bizottság idén nem vizsgálja a tagállamoknál a költségvetési szabályrendszertől való eltérést - áll többek között abban a Magyarországról szóló, 2020. évi országspecifikus ajánlás-tervezetben, amelyet a bizottság az Európai Szemeszter keretében tett közzé. Emellett becslésük szerint Magyarországon az eddigi kedvező foglalkoztatási tenden
máj. 20
19:06
Ilyen maszkban BKV-znak a pénzes magyarok: tényleg szükség van erre? (Pénzcentrum)
Míg pár hete még hiánycikknek számított, mára elárasztották az országot az egyszerű szájmaszkok: rendelhetsz, vehetsz a patikákban, kínai üzletekben, sőt designer darabokat is rendelhetsz magadnak 10 ezer forintért. A kijárási...
máj. 20
19:27
Nem tiszta Sneider leváltása (Alternatív Energia)
A parlamenti frakció nem kért fel arra, hogy mondjak le, egyszerűen csak közölték velem, hogy visszahívnak – jelentette ki lapunknak a jobbikos Sneider Tamás, aki helyett pártja Balczó Zoltánt szeretné látni az Országgyűlés alelnöki székében.
máj. 20
19:39
Orbán Balázs nem kímélte Gyurcsány Ferencet: "megverette a magyarokat, összeomlasztotta az országot és az önkormányzatok sírásója volt" (ATV)
Gyalázatos útonállásnak, politikai és gazdasági furkósbotnak nevezte az ellenzék a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot a Parlamentben. A kormány ilyen térséggé nyilváníthatja az 5 milliárd forintnál drágább beruházásokat. Az ellenzék úgy véli: a kabinet a fideszes vezetésű, megyei önkormányzatok kezébe adja az ilyen cégektől be
máj. 20
19:48
Az Orbán-kormány a családok helyett a szingli hordáknak kedvezne? (Menedzsment Fórum)
A kormány kommunikációja lépten nyomon arról szól, hogy miként támogatják a családokat, és aki nem házasodik, az nem is igazi tagja a nemzetnek. Most mégis úgy tűnik, hogy a gyermektelen párok és a szinglik kapnak gáláns támogatást a kormánytól, hacsak nincs a háttérben valami mesterterv. Jegyzet.
máj. 20
19:54
290 magyar élsportolóból 29-nek lett pozitív a koronavírus-tesztje (SzMo)
A Testnevelési Egyetem közlése szerint az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport
máj. 20
20:00
Zűrök a Jobbikban: Nem tiszta Sneider leváltása, visszakérik Varga-Damm Andrea mandátumát (Alternatív Energia)
A parlamenti frakció nem kért fel arra, hogy mondjak le, egyszerűen csak közölték velem, hogy visszahívnak – jelentette ki lapunknak a jobbikos Sneider Tamás, aki helyett pártja Balczó Zoltánt szeretné látni az Országgyűlés alelnöki székében.
máj. 20
20:02
Budapesten két iskolában május végén befejezik a digitális oktatást, utána pedig felügyeletet biztosítanak (Alternatív Energia)
A köznevelési államtitkár szerda délután jelentette be a kormánydöntést, miszerint az iskolákban év végéig marad a digitális munkarend.
máj. 20
20:09
Rendkívüli: A Jobbik vezetése 24 órát ad Varga-Damm Andreának a mandátuma visszaadására (ATV)
Korábban írtuk, hogy a HVG információ szerint kizárnák Varga-Damm Andreát a Jobbikból, mivel a párt parlamenti frakciója megszavazta azt a salátatörvényt, amellyel felhatalmazták a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy gyakorlatilag mindent megtudhasson egy adott állampolgárról. Közben megkaptuk a Jobbik közleményét, amelyben 24 órát adnak a
máj. 20
20:33
Jobbik: Varga-Damm Andrea 24 órán belül adja vissza a mandátumát! (Alternatív Energia)
A Jobbik vezetésében feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben.
máj. 20
20:48
Így szól az István, a király Dolhai Attila kertjéből! (Igényesférfi.hu)
Rockopera otthon – az Operettszínház művészeinek közreműködésével.
máj. 20
20:57
A megkérdezett pécsiek többsége szerint nincs szükség stadionra, pláne nem járványhelyzetben (ATV)
„Nem kell stadion Pécsre köszönöm” Vélekedik a pécsi lakos, miután a Pécsi Újság megírta: Orbán Viktor rábólintott, hogy a városban is épüljön új foci stadion. Hargitai János a térség KDNS-s országgyűlési képviselője a hírportálnak azt nyilatkozta: kedden tárgyalt Orbán Viktorral és a kormányfőtől pozitív választ kapott a beruházásra.
máj. 20
21:09
Megszólalt Palkovics tárcája a visszavont törvényjavaslatról (ATV)
Azért, hogy a műanyagipari vállalatok sem lehetetlenüljenek el a gazdaság újraindításakor, több időt kell hagyni számukra a technológiaváltásra való felkészülésre - így indokolja a Palkovics László vezette ITM, hogy miért vonták vissza az egyszer használatos műanyagok betiltásáról a törvényjavaslatot.
máj. 20
21:12
Ők most a legveszélyeztetebbek: nekik különösen be kell tartaniuk ezt a szabályt (Pénzcentrum)
A kereskedelemben és a közösségi közlekedésben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, ezért az ő egészségük megóvása szempontjából különösen fontos, hogy mindenki betartsa a védőtávolságra és a maszkhasználatra...
máj. 20
21:12
A Jobbik felszólította Varga-Damm Andreát, hogy adja vissza a mandátumát (SzMo)
A párt vezetése azt közölte, ha a politikus nem mond le a mandátumáról 24 órán belül, kezdeményezik a kizárását a frakcióból.
máj. 20
21:27
A koronavírus-járvány volt a téma a CDI elnökségi ülésén (ATV)
A koronavírus-járvány helyzetéről és a gazdaság helyreállításáról tárgyaltak a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő politikai szövetség, a CDI (Centrist Democrat International) mai tanácskozásán.
máj. 20
21:30
Itt vannak a hivatalos ajánlások: ezt érdemes minden munkahelyen betartani most (Pénzcentrum)
A munkavállalók egészsége érdekében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlásokat fogalmazott meg a munkahelyeknek - írta a koronavirus.gov.hu szerdán. Kiemelték: a cégek saját hatáskörükben szabadon dönthetnek a munkahelyi...
máj. 20
21:33
Kincses Gyula szerint Pintér Sándor érti az aggályaikat, de nem tett semmire ígéretet (ATV)
Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalt Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Kincses az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta, számára nem volt meglepő a dolog, mert nem egy hirtelen meghívás volt, hanem a MOK foylamatosan javaslatokat készített az operatív törzs számára, ennek kapcsán volt kommunikáció a felek között.
máj. 20
21:39
Az SOS Gyermekfalvak felszólalt a kormánnyal szemben: szükség van a szülői képzésre, kudarcos örökbefogadás óriási trauma a gyereknek (ATV)
Az szervezet arról beszélt, hogy bár egyetértenek azzal a kormányzati szándékkal, hogy szükséges az örökbefogadás folyamatának fejlesztése az ügyintézés gyorsítása érdekében, de fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy erre a gyerekek szükségleteinek és érdekeinek körültekintő figyelembevételével kell, hogy sor kerüljön.
máj. 20
21:42
„Felkavaró, hogy egy tüdődaganatos beteg nem kap ellátást. Gyakorlatilag nem kezelték a rákját” (SzMo)
Egy tüdőrákos férfinek 4 hónappal a halála után küldtek levelet, hogy a kezelése halasztható. Lánya felháborítónak tartja, hogy a kórház miért nem tudta, hogy meghalt a betegük.
máj. 20
21:57
Mégis mi az a törvény, ami miatt a Jobbik saját politikusa lemondását követeli? (ATV)
Bocsánatot kért a Jobbik, miután tegnap a kormányoldallal együtt megszavazta a titkosszolgálatoknak többletjogokat biztosító törvényt, esti közleményükben pedig 24 órát adatak Varga-Damn Andreának a lemondásra, akit a javaslat elfogadásáért okolnak. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke korábban azt mondta: a módosítás lehetős
máj. 20
22:03
LMP: Szándékosan homályosak a kormányzati intézkedések, hogy később a felelősséget át lehessen hárítani (ATV)
Csúsztatásnak nevezte Kásler Miklós a Demokratának adott interjújában, hogy itthon kórházi ágyakat kellett kiüríteni. Az Emberi Erőforrások minisztere szerint ilyen utasítás soha nem hangzott el. Azt mondta: az, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége, akár van járvány, akár nincs.

Keresés