A főpolgármester szerint nagyon úgy néz ki az eddigi információkból, hogy a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed. Ezért várja a kormány adatait arról, hogy a megbetegedések mekkora része alakult ki a kórházakban.
A koronavírus-járvány több területen valósággal felrobbantotta a várólistákat. Van olyan beavatkozás, amire az eddigi néhány hét helyett most akár több hónapot is várni kell. Tovább rontja a helyzetet, hogy sok 65 év feletti orvos valószínűleg nem fog visszatérni a rendszerbe.
Bajban van Hódmezővásárhely, veszélyben az önkormányzati bérek kifizetése júniustól. Márki- Zay Péter és a helyi fidesz között vita van abban, hogy a város gazdasági problémái a jelenlegi vagy korábbi vezetésnek tudhatóak be. A polgármester ennek részletiről beszélt az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Eddig 161-ezer ember fordult a kormányhoz munkanélküli segélyért. Bár egy héttel ezelőtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Híradónkkal azt közölte, hogy nem a közfoglalkoztatás kiterjesztésével akarnak segíteni, Orbán Viktor az állami rádióban ma azt mondta, a közmunkások számának megduplázásával, illetve a honvédség létszámának növeléséve
Annak ellenére, hogy hétfő óta már a nem sürgős eseteket is fogadhatják, de bizonyos beavatkozásokat csak negatív teszttel rendelkező betegeken végezhetnek el.
A koronavírus-járvány több területen felrobbantotta a várólistákat. Van olyan beavatkozás, amire az eddigi néhány hét helyett most akár több hónapot is várni kell. Tovább rontja a helyzetet, hogy sok 65 év feletti orvos valószínűleg...
A kormany.hu újabb fotókat tett közé, amelyek révén beleshetünk a Szent László kórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályára. Így kezelik most a koronavírussal kórházba került betegeket!
Áttörést hozhat a koronavírus-fertőzés kezelésében egy magyar kutató által kifejlesztett infúzióterápia. Baranyi Lajos Egyesült Államokban élő biológus többféle hatóanyagból álló készítménye képes meggátolni a kórokozó által kiváltott túlzott immunreakciót. A szer szabadalmazás előtt áll, magyarországi fejlesztéséről és gyártásáról pedig már elkezd
Úgy tűnik, hiába kezdik fokozatosan feloldani a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett korlátozásokat, az iskolákba már nem térhetnek vissza a gyerekek ebben a tanévben.
Karácsony Gergely szerint a kórházak, és azokon keresztül az idősotthonok lehetnek a koronavírus-fertőzés főbb területei Budapesten, ezért, mint mondta, várja a város átfertőzöttségének adatait ahhoz, hogy az enyhítésekről dönthessenek.
Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában a honvédség toborozását említette a munkanélküliség egyik orvoslásaként. A szakértő szerint a segélyt kéne hosszabb ideig folyósítani.
Az iskolák felkészültek az idei érettségire – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Horváth Péter szerint mindenhol sikerült biztosítani a plusz termeket és felügyelő tanárokat, emellett a szükséges védőeszközök is megérkeztek. A műsorban az is elhangzott, a diákok vélhetően digitális munkarendben fejezik be az id
Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma alapján elmondható, nem dübörög a koronavírus-járvány Magyarországon, de a veszély még nem múlt el – nyilatkozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki egyébként az óvatos nyitás híve.
Úgy tűnik, nyerésre állunk a koronavírussal szemben. A szakértők bizakodnak, megúszhatjuk az olaszországihoz és spanyolországihoz hasonló tömeges tragédiákat. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint annyira kedvező a helyzet, hogy nyáron akár már nyaralni is lehet itthon; ő maga a Balatonra készül, és bízik benne, hogy 6-9 hónapon belül
A járványra hivatkozva nem fizetné ki idén a buszvásárlásra ígért támogatást a kabinet – tudta meg a Népszava. Ezzel hitelfelvétebe hajszolhatják a várost.
Vegyes a fogadtatása annak a kormánydöntésnek, ami szerint a járvány okozta gazdasági krízis miatt akár 200 ezer közfoglalkoztatottnak is munkát ad az állam a mostani kevesebb, mint százezer helyett. Az ország északkeleti területein megmentőként tekintenek az egyelőre novemberig szóló megoldásra, másfelé a falvakban, és főleg a fővárosi kerületekbe
Kamion- és buszsofőrök, taxisok - az ő életük egyik napról a másikra változott meg teljesen, vagy éppen borult össze olyannyira, hogy fogalmuk sincs, mi lesz velük, és a családjaikkal a következő hónapban. A Heti Napló riportja.
Egy nap alatt 35 újabb embernél regisztrálták a fertőzést. Már több mint 400-an haltak bele a koronavírusba Magyarországon és több mint 900-an meggyógyultak.
Négy éves csúcsra emelkedtek a rövid lejáratú bankközi kamatok, ami miatt több tízezer adós törlesztőrészlete ugorhat meg. A biztonságnak egyelőre magas az ára.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 idős krónikus beteg. Ezzel 405 főre emelkedett az elhunytak száma...
Az elmúlt hetekben a járvány miatt tanulóvezetőket sem voltak az utakon. A korlátozások lazításával viszont az oktatás is újraindulhat, bár a tantermi képzés több helyen még mindig szünetel.
Már a nyáron megkezdhetik az ellenanyag emberi tesztelését – mondta a vírus elleni hatóanyagot kereső University of Pittsburgh kutatócsoportjának egyik tagja, Erdős Géza professzor.
3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 idős krónikus beteg. Ezzel 405 főre emelkedett az elhunytak száma, 904-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
A szólásszabadságot is sérti a közérdekű adatok hozzáférhetőségének korlátozása. A Transparency International az Alkotmánybíróságon támadja meg a kormány rendeletét.
“A transznemű emberek nemük törvényes elismeréséhez való jogát nem lehet azzal lesöpörni az asztalról, hogy szükség van a jogértelmezés körüli bizonytalanságok felszámolására. A nemi hovatartozás jogi elismerése a transzneműek hátrányos megkülönböztetés elleni védelmének az alapja”. Rasmus Andresen német zöldpárti EP-képviselő lapunk kérésére így
Óvatosságra intve, az egészségügyi szabályok betartását kérve enyhítik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat a hétvégén a vidéki települések. Körkép.
Ezen a május kilencedikén nehéz a II. világháború végét és Európát ünnepelnünk. Ma az uniós polgárok számára az a legfontosabb, hogy karanténba zárva se érezzék reménytelen helyzetben magukat. Sajnos Beethoven Örömódája a legkevésbé sem illik az idei ünnephez. A „Térj be hozzánk drága vendég” magasztos gondolata helyett az EU tagállamai bezárkóznak
„Vajon meddig tart ez az összezártság? Minél tovább, annál több alkalom. Annyian sem hallják, mi történik, mint eddig, már a kertbe sem megy ki senki, a szomszédok csak nézik a tévét egész nap és zabálnak.”
A járványra hivatkozva nem fizetné ki idén a buszvásárlásra ígért támogatást a kabinet – tudta meg a Népszava. Ezzel hitelfelvétebe hajszolhatják a várost.
Március közepén nagyon sok influenzavírus-teszt érkezett a központba, de csak kevésnél volt kimutatható az influenzavírus. Majd májusban az adatok hirtelen eltűntek a honlapról.