A budapestiek 3 százaléka állította, hogy érintette a Kásler Miklós miniszter által elrendelt kórházi ágykiürítés, azaz neki vagy a közeli családtagjának kell gondoskodnia egy hazaküldött hozzátartozóról.
El kell juttatni a falvakba a valódi híreket, mert enélkül a Fidesz 2022-ben is többséget szerez a parlamentben - vélik az ellenzék meghatározó személyiségei. Ehhez több tízezer aktivista összehangolt felvilágosító munkájára is szükség lehet.
Görögország zöldhatárán és szigetein lehet számítani a közeljövőben a legnagyobb migrációs aktivitásra a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint.
A bonyhádi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 52 éves aparhanti nőt, aki arról írt közösségi oldalán, hogy az országban több egészségügyi intézményt rövidesen bezárnak.
A közfejlesztések tanácsa május második felében, június elején ülhet össze. Erről Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélt a Spirit FM Kelj fel Jancsi című műsorában csütörtökön.
A koronavírusos betegek ellátására átvezényelt egészségügyi szakdolgozók nélkül kell megoldaniuk a szakrendelők újraindítását az érintetteknek. Marad a 65 év feletti dolgozók önkéntes feladatellátása is, ezért helyenként eltérő kapacitásokkal, szolgáltatásokkal és betegfogadási idővel indulhat újra az alapellátás.
Nem haragszik fiára Humenyászky Jolán, Szilágyi István özvegye, sőt, szerette volna meglátogatni Pétert a börtönben, de kiderült, hogy erre nincs lehetősége.
A kormányrendelet értelmezéséből adódik az az anomália, ami Szentkirályi Alexandra tájékoztatása között - miszerint a budapestiek nem mehetnek vidékre - és Gulyás Gergely tegnapi szavai - miszerint a vidéken ingatlannal rendelkező budapestiek mehetnek vidékre - között adódott - ezt mondta az ATV Start című műsorában a Miniszterelnökség miniszterhel
Reggel 9 órakor a német írásbelikkel folytatódnak országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról.
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak - közölte a KSH.
A kormányfő a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt arról is, hogy az áprilisi gazdasági adatok brutálisak lesznek. De szóba került az is, hogy az iskolák kinyithatnak-e még a nyári szünet előtt.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtónyilatkozatában közzétett felvételi adatok "átláthatatlanok és megtévesztésre alkalmasak".
Milliárdos összeget kellene az utazási irodáknak visszafizetni a lemondott utak miatt. A szakma jogszabály-módosítást szeretne, hogy egy évig felhasználható utalványokat adhassanak.
A szakmai gyakorlatokat a koronavírus-járvány ellenére meg kell tartani, így a diákok egy része várhatóan lemondhat az augusztusi vakációról. A nyári gyakorlat több tíz ezer diákot érint.
Újra kell indítani az életet, de csak óvatosan – fejtegette a miniszterelnök, aki megmagyarázta, miért állt látványosan a járványügyi védekezés frontvonalába.
Már két hónapja zajlanak a rekonstrukciós munkák az M3-as metró Ferenciek tere és Arany János utca állomásain, utóbbi bontásakor érdekes dolgot találtak, a rejtélyt végül egy tapasztalt mérnök fejtette meg.
A zenészt mélyen megrendítette Szilágyi István halála, már néhány hónapja is segítette a rossz körülmények között élő családot, és most sem tudta tétlenül nézni, hogy a gyilkossággal gyanúsított fiát és férjét elvesztő Humenyánszky Jolán milyen nehéz helyzetbe került.
Még tart a nyomozás Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Szarvas Koppány Bendegúz, a párt önkormányzati képviselője ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a 2018-as Kossuth téri tüntetésen rendőrökre támadtak. Mindkét politikus ártatlannak vallja magát.
Mindössze néhány négyzetméteres erkély is hatalmas áldás a betondzsungelben, különösen a karantén idején. Sokan vannak, akik eddig afféle plusz tárolóként tekintettek a balkonra, ami most jócskán felértékelődött: oázis a betondzsungelben. Tippeket adunk, hogyan lehet a lehető legjobban berendezni a legkisebb balkont is, és segítünk abban is, milyen
Hosszú hetek óta nem volt ennyire kevés az új fertőzöttek száma itthon, az operatív törzs azonban a hétvége előtt fontos közlendőkkel állt a nyilvánosság elé - élőben itt és az InfoRádióban.
Szombattól ismét elindulnak az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai, amelyek a koronavírus járvány miatt a kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17-e óta nem közlekedtek - közölte Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója.
A kormánynak sikerült olyan rendeletet alkotnia, amit még saját szóvivőjük is tévesen értelmezett. A legújabb hivatalos értelmezés szerint a fővárosiak is mehetnek vidékre.
Orbán Balázs miniszter elmondta, tisztázódott a kérdés, nincsen korlátozás a fővárosiak utazásával kapcsolatban, azaz Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott állításai érvényesek.
“Rugalmasabb ágykapacitásról” beszélt Kásler Miklós a kórházigazgatóknak egy online konferencián, de a járvány miatt a szabad ágyakat biztosítani kell. A miniszter azt mondta: nem lehet minden egyes esetre központi megoldást találni, mindenki a saját felelősségének tudatában, a betegek érdekeit figyelembe véve cselekedjen. Ha szükségét érzik változ
A bagolycsalád már jó kezekben van, a mályi madármentők gondoskodnak róluk. 200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít megtalálni a tettest.