A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Ujhelyi István online tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az EP plenáris ülésének csütörtöki napirendjén szerepel a magyar kormány tevékenységéről szóló vita.
Levették a lélegeztetőgépről azt a 75 éves férfit, akit április 15-e óta kezelnek a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján súlyos koronavírus-fertőzéssel.
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az I. kerületi önkormányzat, mert vizsgálatuk szerint félmilliárd forint hiányzik az önkormányzat számlájáról.
Lassan megtelnek élettel a bölcsődék, mert a szülők egyre inkább élnek ezzel a lehetőséggel - mondta Péntek Ágnes, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az...
A Készenléti Rendőrség munkatársai egy földön fekvő férfire figyeltek fel tegnap reggel az Akadémia utcában, akin egy állampolgár próbált meg segíteni mellkaskompresszióval.
Változtatási tilalmat rendelt Dézsi Csaba András polgármester Győr négy pontján, felülvizsgálják a megyeszékhely városrendezési tervét is, mert "élhetetlen" lakóövezetek alakultak ki az elmúlt években.
Egy Facebook-poszt miatt vitték be, amelyben semmilyen valótlanságot vagy elferdített valós tényt nem közölt. A gyanúsítás közlésével és az őrizetbe vétellel szembeni panaszának helyt adott az ügyészség.
Nőhet a menedékkérők száma a járvány miatt, sokan fognak útnak indulni olyan országokból, ahol a koronavírus megjelenése előtt is komoly gazdasági és társadalmi nehézségek voltak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.
Visszavonult az olimpiai bronzérmes kenus, Kiss Tamás, aki a 2008-as pekingi olimpián Kozmann Györggyel végzett a harmadik helyen C-2 1000 méteren, miután Kolonics György halála után ő került a hajóba.
Egy friss dokumentumben foglalta össze Karácsony Gergely, milyen teendői vannak a kormánynak, és mi a városvezetés dolga Budapest újranyitása kapcsán. Ideje végiggondolni a város újranyitásának stratégiáját. Budapest Restart...
A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben arról beszél, mit tud majd elmondani a kormánynak a védőfelszerelésekkel kapcsolatban.
A Demokratikus Koalíció az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában akarja meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert és Varga Judit igazságügyi minisztert a rémhírterjesztésért előállított szerencsi férfi ügyéről.
Május 31-ig lehet felhasználni a tavalyról megmaradt rezsiutalványokat - hívta fel a figyelmet a Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár.
A gyulai rendőrök szerda hajnalban rémhírterjesztés gyanúja miatt bevitték Csóka-Szűcs Jánost, a Kossuth Kör helyi vezetőjét. A férfit rabosították, majd négy óra múlva kiengedték – írja a Narancs.hu.
Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozójával szemben. Bige most megszólalt a Napi.hu-nak, úgy fogalmazott: „elfelejtették, hogy nem alkalmazott vagyok, akit meg lehet vesztegetni, hanem én vagyok a tulajdonos, akit a saját pénze ellenében
A Központi Statisztikai Hivatal által kiválasztott 17 787 fő 49,2 százaléka vett részt eddig az országos, reprezentatív COVID-19 szűrővizsgálaton, amely a Semmelweis Egyetem vezetésével és a négy orvosképző egyetem részvételével valósul...
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár május 12-én kedden, az európai országok magyarországi nagyköveteinek bemutatott, angol nyelvű prezentációjából kiderül, mennyi pénzt szán a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv különböző elemeire, és hogy eddig mennyi pén
Az NKM a szektorban és az energia szolgáltatói piacon új, innovatív fizetési megoldást kínál ügyfelei számára, ugyanis mostantól e-mail címre is kezdeményezhetik a banki átutalást. Ez azt jelenti, hogy nem csak bankszámlaszámra...
Lefoglalták a mobiltelefonját és a számítógépét. Csóka-Szűcs János, a Momentum pártoló tagja és a Kossuth Kör helyi vezetője egy Facebook-posztot osztott meg, amihez egy mondatot fűzött hozzá.
Budapest annak ellénére továbbra is kiemelkedik fertőzöttség terén, hogy az elmúlt napok adatai alapján csökken a megbetegedettek száma – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
A kormány szerdán még nem dönt a budapesti korlátozások enyhítéséről, előtte ugyanis konzultálni kíván virológus és orvosszakértőkkel, valamint megvárja a budapesti polgármesterek véleményét - értesült az MTI szerdán.
Robbanásszerű változás előtt áll az energetikai ipar, amit most látunk a megújulókkal, az csak a kezdet - mondta az InfoRádióban az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. A szakember arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány új megvilágításba helyezte a megújuló energiatermelést.
Kedden közös videokonferencián ismertette a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem, továbbá a KSH annak a nagymintás szűrésnek a részeredményeit, amelyet a négy orvostudományi egyetem és a KSH által közösen szervezett.
Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán hívta fel a figyelmet a fontos dátumra.