2020. február 12. szerda

febr. 12
19:03
Ezek a magyarok kapkodtak a lakásokért idén: sokak első ingatlanukat vették (Pénzcentrum)
Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét vásárlásokban, mutatja ezt az is, hogy januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához...
febr. 12
19:21
A Mount Everest önmagában már nem elég Suhajda Szilárdéknak (Infostart)
Idén a Makalu, jövőre pedig a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászását tűzte ki célul Suhajda Szilárd és Klein Dávid. A Makalu csúcsára már feljutott egyszer egy magyar ezzel az úgynevezett „tiszta módszerrel”, ő Erőss Zsolt volt, az Everesten azonban Klein és Suhajda lenne az első.
febr. 12
19:30
És a hózápor is betársul a viharos szél mellé (Alternatív Energia)
A korai tavasz egyelőre elnapolva.
febr. 12
19:45
Világháborús bombákat találtak Várpalota határában (ATV)
A Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje elmondta: egy kerítés alapjának ásása közben bukkantak a második világháborús robbanótestekre.
febr. 12
20:03
Tudattáborokban formálná a kormány a diákokat egészséges, keresztény nemzettaggá (Alternatív Energia)
Így akarja megnyerni a kormány a 2022-ben először szavazó fiatalok egy részét.
febr. 12
20:15
Bereményi Géza: Sok olyan dolgot írtam meg a gyerekkoromról, amit nem lett volna szabad (ATV)
Egy rendhagyó, nyolcadik kerületi sétán mutatta be az újságíróknak Bereményi Géza önéletrajzi könyvét, a Magyar Copperfieldet. A regényben Bereményi sorra veszi, és portrékban örökíti meg élete meghatározó figuráit, és találkozásait. Az események helyszínein maga a művész mesélte el, mi és hogy történt 50 évvel ezelőtt.
febr. 12
20:27
A legrosszabbkor állt le a forgalom az M1-esen, kétségbeesett férfi kért segítséget egy rendőrnőtől (ATV)
A férfi és várandós felesége a dugóban vesztegelt, amikor a nőnél beindult a szülés.
febr. 12
20:36
Klímaváltozás, migránsok, háborúk: mindez azért, mert az emberek elfordultak Istentől - ezt gondolja a magyar püspök (Alternatív Energia)
Veres András úgy érzi, sikerül megteremteni a földi poklot.
febr. 12
20:39
Államtitkár: Nem csak az állam felel a szociális problémák megoldásáért (ATV)
A kilencvenes évek előttről örökölt téves állítás az, hogy minden szociális problémáért az állam vonható felelősségre, és az állam tud a legtöbbet tenni az enyhítésükért - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) konfe
febr. 12
20:48
Milliárdokból szervezne tudatformáló tábort a kormány 16-18 éves fiataloknak (SzMo)
Az ingyenes táborokban a részt vevők magukévá tehetik 'a keresztény nemzeti értékrendet, illetve elmélyíthetik identitásukat, kulturális elkötelezettségüket'.
febr. 12
20:51
Gyárfás ügyvédje: A vádlottnak alapvető joga, hogy elmondja, mi a véleménye a vádról (ATV)
Gyárfás Tamás kedden elkezdte megtenni a vallomását, ezt holnap és a jövő héten két napon fogja folytatni.
febr. 12
21:06
Nem tartja méltánytalannak, hogy saját kerületében bérel lakást a Budavári Önkormányzat volt polgármestere (SzMo)
Orvostanhallgatók elől szerezte meg a bérlakást, pár ezer forinttal ajánlott többet. Azt mondja, nem ismerte a fiatalok pályázatát.
febr. 12
21:09
Kiderült néhány dolog arról, miről beszélt Orbán Viktor Balatonfüreden (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal is felszólalt a Fidesz-KDNP frakciószövetség balatonfüredi kihelyezett ülésén, többek között a kormány és a frakció előtt álló feladatokról tájékoztatta a képviselőket.
febr. 12
21:09
Orbán Viktor újabb nemzeti konzultációt jelentett be (ATV)
A miniszterelnök a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésén arról beszélt, hogy "egyes aktivistacsoportok számára az erőszakos bűnözők jogai fontosabbak lettek a törvénytisztelő emberek jogainál".
febr. 12
21:15
Orbán bejelentett egy újabb nemzeti konzultációt (444.hu)
Többek között a raboknak fizetendő kártérítésekről, „a Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanújáról” és a gyöngyöspatai romák kártérítéséről lesz szó.
febr. 12
21:21
Elhalasztják a több száz fős leépítést a Dunaferrnél (ATV)
Sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, így nemcsak, hogy az idei év végéig eltolták a leépítéseket, de béremelést is kapnak a dolgozók.
febr. 12
21:36
Orbán újabb konzultációt hirdetett, azt kérdezi, hogy jó-e az, ha a bűnözőket több jog illeti meg, mint a törvénytisztelő polgárokat (Alternatív Energia)
Úgy tűnik, értelmet nyert, miért támadta a kormánykoalíció azt a gyakorlatot, hogy a rossz körülmények között fogva tartott rabok szinte üzembiztosan kártérítést kapnak. Ja, és a gyöngyöspatai romák ügye is bekerül a "bűnöző-kérdések közé".
febr. 12
21:39
Összesen 56 robbanótest került elő a földből Várpalotánál (ATV)
Elszállítják a Várpalota határában szerda este talált gránátokat, feloldották a forgalomkorlátozást – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
febr. 12
21:42
Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor (SzMo)
Kérdeznének többek között 'az iparággá vált börtönbizniszről', a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról, és a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről.
febr. 12
22:51
Elhunyt Wichmann Tamás (ATV)
Hosszan tartó súlyos betegség után, életének 73. évében elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres bronzérmes kenus – erősítette meg a Nemzeti Sport megkeresésére Wichmann Balázs, a kenuslegenda fia.

2020. február 13. csütörtök

febr. 13
0:00
Újabb nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
A börtönbizniszről, a Szeviép-ügy kapcsán felmerült bírói korrupcióról és Gyöngyöspatáról is kikéri az emberek véleményét a kormány
febr. 13
0:03
Figyelmeztet a rendőrség, csalók próbálják kihasználni a járványpánikot: így verik át az embereket (Blikk)
Figyelmeztet a rendőrség, a koronavírus-pánikot kihasználva akarják pénzzel lehúzni a jóhiszemű embereket a telefonos csalók. Az országban még nincs is koronavírus-fertőzött beteg, de a csalók már megjelentek Magyarországon, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében próbálják átverni az embereket.
febr. 13
0:07
Figyelmeztet a Nébih: ha ilyet vásárolt, nehogy egyen belőle, vigye vissza azonnal (Blikk)
Kéntartalmú adalékanyag miatt visszahívta a forgalomból a LOLO tomato veggie snack paradicsomcsipszet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
febr. 13
0:11
Ne rohangáljon feleslegesen: ezért is hasznos mindenkinek az ügyfélkapu (Blikk)
Nem kötelező, de ajánlott, hogy a felvételi űrlapot kitöltés után az ügyfélkapus rendszeren hitelesítsék a diákok. Ennek egyébként két módja létezik: postai úton vagy a már említett ügyfélkapun keresztül.
febr. 13
0:15
174 alapszakma várja a tanulni vágyókat (Blikk)
Megjelent a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény végrehajtási rendelete. A középfokú szakképzés az iskolarendszeren belül két nagy egységre tagozódik, a szakoktatásra és a munkaerőpiaci szakmai képzésre.
febr. 13
0:19
Itt a végleges döntés a Magyar Természettudományi Múzeum költözésének ügyében (Blikk)
A Magyar Természettudományi Múzeum egyelőre marad a Ludovika épületében, a megújított Orczy-park mellett - írja Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitteren.
febr. 13
0:23
Épp csak munkába állt, de több százezeres jutalmat kapott egy budakalászi köztisztviselő – Ráadásul nem ő az egyetlen (Blikk)
Öt nap munkaviszony után kapott bruttó 400 ezer forintos jutalmat a budakalászi önkormányzat egyik köztisztviselő munkatársa. Egy másik kollégának 10 munkanap után fizettek 350 ezer forintot. Mindketten november második felében kezdtek. Erről a Blikk értesült helyi forrásokból.
febr. 13
0:27
Nem lehet nem imádni: pótmama neveli a bébipáviánt a Veszprémi Állatkertben (Blikk)
Édesanyja helyett a Veszprémi Állatkert gondozója, Katalin neveli Bendegúzt, a bébi-dzseládapáviánt. A fotók tanúsítják, milyen bensőséges a kapcsolat közöttük. A kölyök szinte egy pillanatra sem engedi el Katalint, úgy csimpaszkodik belé, ahogy a természetben a páviánkölyök az anyaállatba. Éjjel-nappal vele van, dolgozni is együtt járnak az állatk
febr. 13
0:31
Mit hoz a jövő? Szakértő elemezte a Fidesz balatonfüredi frakcióülését (Blikk)
Egy négycsillagos balatonfüredi szállodába vonultak el tegnap este két napra a kormánypárti képviselők, hogy felkészüljenek a következő ülésszakra.
febr. 13
0:35
Napról napra a határait feszegeti: szívmelengető dolgot közölt édesanyja a kis Zentéről (Blikk)
Mindennap egyre hosszabb ideig képes megállni Zente, az a gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő kisfiú, aki pár hónappal ezelőtt megkapta a világ legdrágább gyógyszerét.
febr. 13
0:39
Óriási az öröm: ők lettek a Blikk második milliomosai! (Blikk)
Szabó Miklósra (72) és Szabó Miklósnéra (68) egy ici-pici békési faluban talált rá a szerencse. Ők lettek a Milla + Verda játékunk 2. milliomosai. Szabóék szerényen, de nagy szeretetben élnek Pusztaottlakán. Évek óta előfizetőink, de nem gondolták volna, hogy ekkora szerencséjük lesz velünk.
febr. 13
3:09
Másodperceken múlt Károly élete: alig egy hete vette az autót, amit két vonat is letarolt a vecsési horrorátjáróban – És ez már nem az első ilyen baleset (Blikk)
Mindössze három hónap leforgása alatt két autó is elakadt ugyanabban a vecsési vasúti átjáróban. Mind a két sofőrnek volt annyi lélekjelenléte, hogy az utolsó pillanatban kiszálljon a kocsiból, elkerülve így a biztos halált, amit a többtonnás vonattal való ütközés garantál.
febr. 13
4:54
Gyurcsányi nyomás alatt az ellenzék (Magyar Hírlap)
Mindig a DK adott politikai és túlélési érdekeihez igazította a pártok közti együttműködést, s akaratát rendre keresztül is vitte a bukott miniszterelnök
febr. 13
5:16
Vona Gábor: nagyon nehezen dolgoztam fel a Szegedi Csanád-ügyet (ATV)
A magyar társadalom még nem nőtt fel a demokráciához, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is „azt a szintet képviselik, amelyet ez a magyar társadalom megérdemel” – hangzott el Vona Gábortól a Spirit FM-en futó Harcosok Klubja című műsorban. A Jobbik ex-elnöke arról is mesélt, hogyan lépett ki a törzsi gondolkodásból és milyen szerepet játszottak ebbe
febr. 13
5:48
Itt a trükk: 40%-kal olcsóbban utazhatsz Európa legszebb üdülőhelyeire (Pénzcentrum)
A magyarok évről évre egyre többet, egyre szívesebben utaznak a statisztikák szerint, de ami nem változott, hogy igyekeznek minél jobb áron megcsípni az ajánlatokat. Az igazán szemfülesek már novemberben lecsaptak az utazási irodák legjobb...
febr. 13
6:00
Vegyesen értékelték az előválasztás eredményét a demokrata párti jelöltek (ATV)
Vegyesen értékelték a Demokrata Párt New Hampshire-i előválasztásának eredményét az elnök-jelöltségért küzdő versenyzők. Bernie Sanders ismét azzal vádolta riválisát, Pete Buttigieget, hogy milliárdosok támogatják. Amy Klobuchar és Elizabeth Warren arról beszéltek, hogy egységre van szükség. Joe Biden a gyenge szereplése ellenére közölte, hogy nem
febr. 13
6:15
Alig kér valaki menedéket nálunk, az se kapja meg (Alternatív Energia)
Többségében 18 évesnél fiatalabbak nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon tavaly – tudta meg a Népszava. Az 500 kérelemből alig 60-ban volt pozitív döntés.
febr. 13
6:17
A tranzitban hiába kopogtatnak (Alternatív Energia)
Többségében 18 évesnél fiatalabbak nyújtottak be menedékkérelmet Magyarországon tavaly – tudta meg a Népszava. Az 500 kérelemből alig 60-ban volt pozitív döntés.
febr. 13
6:18
Tizenötezer háztartás jár jól egy Zala megyei építkezéssel (ATV)
Az ország egyik legnagyobb egybefüggő napelemparkja épül és kezdi meg az üzemelést a Zala megyei Bocfölde közelében. A falusiak azt mondják, hogy a kivitelezés ugyan zavarja őket, de abban bíznak, hogy az építkezéssel járó kellemetlenségek rövidesen megszűnnek. A park egyébként annyi áramot termel, ami 15 ezer háztartást tud kiszolgálni.
febr. 13
6:24
Jól járhat, aki más településen bérel lakást, mint ahol a sajátját kiadja (ATV)
A magánszemélyek levonhatják a lakás bérbeadásából származó bevételükből az általuk más településen bérelt lakás igazoltan megfizetett bérleti díját - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett tájékoztatóból.
febr. 13
6:36
Oxigénpalack nélkül akarja meghódítani a közel 9000 méter magas csúcsot a magyar páros (Blikk)
Újabb nyolcezres hegy meghódítására indul április elején az Eseményhorizont elnevezésű mászócsapat két alpinistája, Klein Dávid és Suhajda Szilárd.
febr. 13
6:42
Újabb lélektani határt lépett át a forint (ATV)
Történelmi mélypontra került szerdán a forint az euróval szemben a bankközi piacon, az euró árfolyama átlépte a 340 forintot - írja az MTI. A gyengülés pedig tovább folytatódott csütörtök reggel.
febr. 13
7:06
Rendőrnő segített a vajúdó kismamának eljutni a kórházba, miután az M1-esen beindult a szülés (SzMo)
A Budapest felé vezető oldalon dugó volt, így a rendőrnő megkülönböztető jelzéssel vezette fel a szülőket a kórházig.
febr. 13
7:12
Vegyesen értékelték az előválasztás eredményét a demokrata párti jelöltek (ATV)
Vegyesen értékelték a Demokrata Párt New Hampshire-i előválasztásának eredményét az elnök-jelöltségért küzdő versenyzők. Bernie Sanders ismét azzal vádolta riválisát, Pete Buttigieget, hogy milliárdosok támogatják. Amy Klobuchar és Elizabeth Warren arról beszéltek, hogy egységre van szükség. Joe Biden a gyenge szereplése ellenére közölte, hogy nem
febr. 13
7:18
A láthatatlan Fidesz, a kormányzó és a vendégjelöltek (Alternatív Energia)
Történelmet ír a dunaújvárosi választókerület vasárnapi országgyűlési voksolása két szempontból is: először sorakozik fel a teljes ellenzék egy parlamenti jelölt mögött, miközben a kormánypártok nem találtak saját aspiránst, ezért egy függetlent támogatnak.
febr. 13
7:30
Minden ötödik ember nyugdíjas, meddig tartható ez? (ATV)
2019 elején a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a lakosság több mint negyedének folyósított nyugdíjat, vagy valamilyen egyéb ellátást, 1%-kal kevesebb embernek, mint az előző évben.
febr. 13
7:51
Püspöki panaszok: nem könnyű a cigányokkal (Alternatív Energia)
Az őszinte beszéd támadási felületet ad az emberi jogok mindenféle védelmezőinek – kifogásolta Orosz Atanáz görögkatolikus püspök a romák lelki gondozásáról tartott előadásában azon a konferencián, amelyet a katolikus püspöki kar tavaly év végén kiadott két körleveléről rendeztek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tegnap. Előbbi körlevelet – társa
febr. 13
7:54
A cél, hogy minden igazolvány adata a csippel ellátott e-személyin legyen (ATV)
Az Okmánykelengye elnevezésű projekt megvalósítását követően várhatóan 2021 februárjától az újszülöttek automatikusan, hivatalból kapják meg az elektronikus személyazonosító igazolványukat, az e-személyit, amely tartalmazza további igazolványaik adatait is - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
febr. 13
8:06
Jön az okmánykelengye projekt (Infostart)
Várhatóan jövő februártól az újszülöttek automatikusan, hivatalból kapják meg az elektronikus személyazonosító igazolványukat, amely tartalmazza további igazolványaik adatait is.
febr. 13
8:18
Koronavírus: gyanús beteget vizsgálnak Székesfehérváron (ATV)
A feol.hu információi szerint koronavírus gyanújával került be egy beteg a Fejér Megyei Oktató Kórház sürgősségi osztályára.

Keresés