2020. február 20. csütörtök

febr. 20
17:39
Komoly kritikák érik a kapcsolattartás szabályainak változását (ATV)
Még kiszolgáltatottabbak lesznek a családon belüli erőszakot elszenvedő anyák és gyerekeik azzal, hogy március elsejétől a bíróságokhoz kell fordulni, ha valakinek a volt párja nem engedi el közös gyermeküket a láthatásra – írja a PATENT egyesület.
febr. 20
17:48
Egyre több az influenzás (Infostart)
Főleg az óvodások és az iskolások betegedtek meg.
febr. 20
17:57
Bérkiegészítést ad közalkalmazottainak Tatabánya, júliustól jár a 10 százalék (Alternatív Energia)
Három év alatt harminc százalékos bérkiegészítést szeretnének adni az önkormányzati közalkalmazottaknak, évente tízszázalékos lépcsőkben.
febr. 20
18:03
Két külföldi megvert egy BKV-ellenőrt a Keletinél (ATV)
Elfogtak a rendőrök egy spanyol férfit és egy nőt, akik a Keleti pályaudvarnál megütöttek egy jegyellenőrt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
febr. 20
18:15
Gmailt használ? Akkor ezt olvassa el mindenképpen! (ATV)
Változik a Gmail keresője, a Google világszerte elérhetővé tette az új szolgáltatást.
febr. 20
18:21
Itt a vége: elzárták a magyarok egyik kedvenc pénzforrását (ATV)
Az évekig sikerrel futó pályázatokkal kiosztottak 34 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Otthon Melege Programban, idén még nem jelent meg új pályázat.
febr. 20
18:39
Egyre nő a betegek száma: itt tombol leginkább az influenza (Pénzcentrum)
Mérsékelten nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten az országban. Február 10. és 16. között 37 200 ember, az előző hetinél 6,7 százalékkal több fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte csütörtökön...
febr. 20
18:45
Zárás előtt még történt valami a forinttal, nézze, hogy áll most! (ATV)
Este hat óra körül még mozdult egyet, de most sem sikerült felállnia a padlóról.
febr. 20
19:03
Iparűzési adó: egyre több fideszes polgármester tiltakozik a tervezett módosítás ellen (ATV)
Szerintük a változtatás jelentős bevételkiesést okozna a városok költségvetésében. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere Híradónknak azt mondta: az egész önkormányzati rendszer átalakítása nélkül egy ilyen változtatást nem lehet meghozni. Karácsony Gergely úgy reagált: a kormánnyal kötött megállapodás értelmében nem csökkenteni, hanem
febr. 20
19:09
Ez riasztja el a legtöbb munkahelyről az álláskeresőket: hol a józan eszük? (Pénzcentrum)
A jó munkahely legfontosabb ismérvei között szerepelnek a bizalmi munkatársi kapcsolatok, a pontosan tisztázott feladatkörök, az ezzel kapcsolatos hatékony kommunikáció, valamint a folyamatos, pontos visszajelzés az elvégzett munkára - derül...
febr. 20
19:33
Csúnyán átverhetik a magyarokat az üdülési joggal: erre mindenképpen ügyelj (Pénzcentrum)
Hiába hívja fel évek óta a fogyasztók figyelmét arra a fogyasztóvédelem, hogy üdülési jog tervezett értékesítése esetén ne fizessenek előre, nem mondjanak le jogaikról előre, ne fogadják el a szóban elhangzott tájékoztatást, hanem...
febr. 20
19:39
Nyílt levélben fordult Mészáros Lőrinchez Érd polgármestere (ATV)
Csőzik László nyílt levélben szólította meg Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdost, hogy vegye fontolóra az érdi női kézilabda csapat szponzorálását.
febr. 20
19:42
Negyvenhét település inthet búcsút a hagyományos buszoknak (Infostart)
Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet a szigorításra.
febr. 20
19:48
Lecsaptak a fejszék a Normafánál, megszólalt az önkormányzat (Infostart)
Civil szervezetek szerint a hegyvidéki önkormányzat engedélyek nélkül vágott ki fákat és kezdte el a tervezett parkoló kialakítását a Normafán. A XII. kerület vezetése ezt cáfolja, és jelezte, hogy minden a törvények és a megkapott engedélyek szerint zajlik.
febr. 20
19:57
Minden, amit a személyi jövedelemadó bevallásról tudnod kell 2020-ban (Pénzcentrum)
Ahogy tavaly, az adóhatóság idén is elkészíti a magánszemélyek szja-bevallási tervezetét a 2019. évi jövedelmekről, a munkáltatók, kifizetők által benyújtott adatszolgáltatások és a rendelkezésére álló adatok alapján. Mutatjuk...
febr. 20
20:03
"Azt gondolták, a DK politikája az, ami hasznos a kerületüknek" - megszólalt a párt a két polgármesterről (ATV)
Elhagyja az MSZP-t és a DK-hoz csatlakozik két fővárosi polgármester. Kiss László óbudai, valamint Szaniszló Sándor Pestszentlőrinci városvezető azzal indokolta döntését, hogy a DK-tól kapják a legtöbb támogatást programjuk végrehajtásához. Az MSZP elnöke úgy reagált: a két politikus csalódást okozott közösségüknek. Gyurcsány Ferenc szerint az a le
febr. 20
20:15
Betelt a pohár: felszólítást kapott a kormány a bérek miatt (ATV)
A közszolgáltatásban (közúti közlekedés, vasúti közlekedés, posta, vízművek) működő, közel 140 ezer munkavállalót képviselő szakszervezetek közös közleményt adtak ki csütörtökön.
febr. 20
20:15
Demeter Szilárd: Bánt, hogy náciznak, mert székely vagyok, és a székelyek nem nácik (444.hu)
A PIM főigazgatója a fideszes L. Simon Lászlóval, az MSZP-s Hiller Istvánnal és a volt LMP-s képviselő Kukorelly Endre íróval beszélgetett a kultúrpolitikáról.
febr. 20
20:21
Összegyűlt a pénz Hadházy Ákos 2 milliós bírságára (ATV)
A független országgyűlési képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy az emberek között hirdetett gyűjtéséből összegyűlt a bírság.
febr. 20
20:24
Lúgos támadás: reagált a Kúria (Infostart)
A Kúria öttagú tanácsban bírálja majd el újra a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos ügyét, ha abban felülvizsgálati indítvány érkezik - közölte a legfelsőbb bírói fórum.
febr. 20
20:27
"Sokféle érdek és aggodalom van" - Orbánnal egyeztetett az Európai Tanács elnöke (ATV)
Rendkívüli uniós csúcson vitatják meg a tagállamok vezetői az EU következő, 2021 és 2027 közötti költségvetését. A tét óriási, több mint ezer milliárd euróról van szó. A britek kiválásával azonban kiesik egy nagyobb szelet. Magyarország becslések szerint több mint hatmilliárd euróval kaphat kevesebbet, mint az előző ciklusban. Ráadásul az Európai B
febr. 20
20:33
Itt a bejelentés: meghosszabbítják a 3-as metrót, ezek lesznek az új megállók (Pénzcentrum)
A 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról és annak feltételeiről egyeztetett a BKK és az érintett kerületek február 17-én egy lakossági fórumon. Kiderült többek között, hogy a meghosszabított vonal első állomását a Rózsa...
febr. 20
20:39
„Ha nem állunk ki magunkért, el fognak taposni” (Alternatív Energia)
A józan többséget szeretnénk megszólítani – hangsúlyozta Horváth Aladár roma jogvédő, akinek kezdeményezésére társadalmi platform alakult a gyűlöletpolitika ellen.
febr. 20
20:39
Egy nap alatt összedobták Hadházy Ákos kétmillió forintos bírságát (444.hu)
Kövér László szabta ezt ki, miután a képviselő egy Stop Propaganda feliratú táblát lógatott be a házelnök mögé.
febr. 20
20:51
Kálmán Olga DK-s elnökségi tagságra pályázik (ATV)
2022-ben a DK-t kormányzati pozícióban látja a politikus, Kálmán Olga saját magát pedig DK-s politikusként képzeli el. A Demokratikus Koalícióban március 1-jén tartanak tisztújítást.
febr. 20
21:03
Harangozó a kilépett polgármesterekről: Rendkívüli a csalódottság és értetlenség (ATV)
Az MSZP frakcióvezető-helyettese az Egyenes beszédben így reagált az óbudai és pestszentlőrinci polgármesterek távozására.
febr. 20
21:03
Egy nap alatt összegyűlt a pénz Hadházy Ákos 2 milliós bírságára (SzMo)
Kövér László azért büntette meg a képviselőt, mert egy Stop propaganda feliratú táblát lógatott le a házelnök mögé.
febr. 20
21:09
Még mindig nem takarít meg eleget a lakosság: változtat a kormányhivatal (Pénzcentrum)
Erősíteni kell a lakosság megtakarítási hajlandóságát és képességét - hangsúlyozta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ÁSZ és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület közös konferenciáján, Budapesten...
febr. 20
21:15
Az Emmi bejelentette, hogy megemelik a szociális szférában dolgozók bérét (ATV)
Tizennégy százalékkal nő a szociális szférában dolgozók bére január elsejei hatállyal – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a köztévében.
febr. 20
21:45
Kocsis Máté: az MSZP-nek vége, Gyurcsány a baloldal vezére (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán osztotta meg véleményét azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön az MSZP-ből ki-, majd a Demokratikus Koalícióba (DK) belépett Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester.
febr. 20
21:57
DK: Nincs szükség a nyugdíjkorhatár emelésére a következő évtizedekben (ATV)
A következő évtizedekben sincs arra szükség, hogy 72 évre emelkedjen a nyugdíjkorhatár – egyebek mellett ezt nyilatkozta a DK parlamenti képviselője az ATV Start című műsorban. Varju László azt is elmondta: nem igaz, hogy a nyugdíjak megőrzik értékállóságukat, mert az infláció felfalja az évenkénti emelést.

2020. február 21. péntek

febr. 21
0:00
Elkezdődött a mohácsi busójárás: még a padlásról is kizavarják a telet (Blikk)
Ma kezdődött és egészen jövő keddig tart a hagyományos mohácsi busójárás.
febr. 21
0:04
Horgászok, figyelem! Ideje leadni a fogási naplót (Blikk)
Horgászok ne feledjék, hogy 2020. február 28-ig kell összesítve leadni a régi fogási naplót, ha erre nem kerítenek sort, akkor az új csak emelt áron vásárolható meg.
febr. 21
0:08
Megszólalt Gyurcsány, miután kiderült, hogy a Dk-ba igazoltak át polgármesterek – Az Mszp szerint cserbenhagyták a közösségüket (Blikk)
Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) - erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek. Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.
febr. 21
0:12
Angyalföldi tragikomédia: képes volt bezárni a mentősök és a beteg asszony orra előtt a liftet egy nő, majd még neki állt feljebb (Blikk)
Az Országos Mentőszolgálat osztott meg egy megdöbbentő posztot a Facebookon.
febr. 21
0:16
Micsoda üzleti érzék: kerületi vezető örülhet a telekminősítésnek (Blikk)
Elképesztő üzleti érzékről tett tanúbizonyságot a kispesti önkormányzat építéshatósági irodájának vezetője, aki egy remekül időzített vásárlással több tízmillió forintot kaszálhat.
febr. 21
0:20
Döbbenetes titkosszolgálati jelentés látott napvilágot: kiderült, ezért került tiltólistára a legendás magyar rockzenekar (Blikk)
A jelentés az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közösségi oldalán jelent meg.
febr. 21
0:24
Egészen hihetetlen történet – Rosszul lett egy kétéves szombathelyi kisfiú: ez mentette meg a szülei életét (Blikk)
Szombathely – Nehezen ébredő kétéves kisgyerekhez riasztották a mentőszolgálat munkatársait. A szakemberek jöttek rá, hogy nagyobb a baj, mint sejtették.
febr. 21
0:28
Elképesztő látvány: százával vonulnak a gímszarvasok Tolnában (Blikk)
Hatalmas szarvasvonulást vettek videóra Tolnában – írja a 24.hu.
febr. 21
0:32
Így változik az életünk: a jövő évtől már csak lebomló szívószállal ihatjuk az üdítőt (Blikk)
Többszörös áron adják a lebomló műanyagot, így drágább lehet a szolgáltatás.
febr. 21
0:36
Tagadja a kormány, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztéséről tárgyalt volna (Blikk)
A kormány soha nem tárgyalt olyan előterjesztést, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének felfüggesztésére vagy felmondására irányult volna – áll a Miniszterelnökség csütörtök délutáni közleményében.
febr. 21
3:06
Hátat fordított a politikának: lovas turizmusra nyergelt át Simicska (Blikk)
Állataival és vidéki birtokával foglalkozik a pár éve még a legnagyobb hatalmú milliárdosnak számító Simicska Lajos (60), akinek az irodájában egykoron miniszterek és állami vezetők előszobáztak. Orbán Viktor (56) miniszterelnök egykori legjobb barátja már nem politikusok és üzletemberek között forog, hanem egy kis bakonyi faluban tölti ideje nagy
febr. 21
3:24
Belebetegedett, hogy neje elvitte tőle a gyerekeket – Imával gyógyul a rákból István (Blikk)
Hiába a jogerős végzések, Mongóliában élő felesége nem adja a gyerekeket.
febr. 21
4:45
Durván kiakadtak a helyiek, miután gázolajjal pusztítják a zamárdi fákat (ATV)
A maximálisan elfogadható szennyezés harmincszorosát mérték a szakemberek Zamárdiban az Újszülöttek Ligetében, ahol évek óta ültetnek fákat, ha új baba érkezik a településre. Januárban vették észre, hogy valaki, valamilyen olajos anyagot locsolt a kis fák gyökerére. Ezeket ki kell vágni, a nagyobbakat talán meg tudják menteni.
febr. 21
5:00
Nagyobb mozgásteret kapnak a tanárok (Magyar Hírlap)
Az alapfogalmak és a szabályok sulykolása helyett az általános iskolában gyakorlatorientáltabb oktatásra van szükség
febr. 21
5:06
Bálványfát mentene a reformátusokat megsarcoló Baranyi (Magyar Hírlap)
A tájékozatlan ferencvárosi polgármester egy veszélyes növény megóvására hivatkozva akadályozza a kollégium újjáépítését, amire korábban közterület-használati díjat rótt ki
febr. 21
5:15
Teljesen egyedül, pizsamában kóborló kétéves kisfiút találtak egy budapesti főút mellett (ATV)
Egyedül sétált az egyik forgalmas fővárosi főút, a Grassalkovich út melletti járda nélküli szakaszon egy két év körüli kisfiú kedd este. A kisfiút apa és fia helyezték biztonságba, akik értesítették a rendőröket. A szülőket a rendőrök megtalálták.
febr. 21
5:57
Digitális vadnyugat - megregulázhatóak a techcégek? (ATV)
Abban szinte politikai oldaltól függetlenül egyetértés van, hogy valamit kell kezdeni a techcégek monopolhelyzetével. Az viszont még a jövő zenéje, hogy a szabályozás alatt nagyobb biztonságot vagy szabadságot értenek a jogalkotók.
febr. 21
6:06
Gyenge pontot látnak a 3-as metró meghosszabbításának részleteiben (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ lakossági fórumot tartott a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról, valamint annak feltételeiről. A fórumon az érintett polgármesterek és különféle szakértők is kifejtették álláspontjukat a megvalósíthatósággal kapcsolatban. A Metróért Egyesület elnöke szerint a beruházás könnyen kivitelezhető.
febr. 21
6:15
Kamu "csodaszereket" árult egy internetes oldal (ATV)
Csoda készítményeket kínál szív-, és érrendszeri problémákra, valamint magas vérnyomásra egy internetes oldal, a Magyar Kardiológusok Társasága neve alatt. A társaság elnöke híradónknak azt mondta: ezt a készítményt korábban más néven árulták, néhány hete viszont új néven jelent meg a piacon, rájuk hivatkozva. A tudományos szakmai szervezet arra ké

Keresés