2020. január 25. szombat

jan. 25
7:57
Durva számok: Egyre több magyar fiatal nyúl alkoholhoz (ATV)
Egyre több magyar fiatal nyúl alkoholhoz. Ez derült ki a Szétcsúszva program tavaly novemberi kérdőívéből. A nem reprezentatív felmérés szerint a középiskolások 80 százaléka már 15 éves korában vagy még hamarabb kipróbálja az italozást. Minden harmadik gyerek heti rendszerességgel iszik. Az új edukációs programmal 2020 tavaszáig 3000 magyar diákot
jan. 25
8:00
Politika helyett spirituális wellness (Alternatív Energia)
A megkérdezett hívek 14 százaléka szerint az egyházak veszélyt jelentenek az országra. Máté-Tóth András teológus, valláskutató egy eddig nem publikált felmérésről nyilatkozott.
jan. 25
8:06
Ez várható a vasárnapi győri választáson (Infostart)
Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Győrben. Kövér László házelnök is beszállt a kampányba, de Dézsi Csaba András mellé állt a helyi MSZP korábbi alelnöke is. A közös ellenzéki jelölt mellett Karácsony Gergely szólalt el.
jan. 25
8:21
Tatabányán eltörölték a bölcsődei gondozási díjakat (ATV)
Tatabányán március elsejétől a fiatal családok terheinek enyhítésére az önkormányzati bölcsődékben eltörölték a gondozási díjakat a közgyűlés egyhangú döntésével - tájékoztatta a polgármester az MTI-t.
jan. 25
8:45
Betört a gyilkos kínai koronavírus Európába: itt vannak fertőzöttek (Pénzcentrum)
Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter péntek esti bejelentése szerint Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus. Nohacsütörtöki értesülések szerint öt embert (négyet Skóciában, egyet Észak-Írországban)...
jan. 25
9:09
Több mint 29 ezer magyarnak volt szerencséje az európai szuperlottón (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2020/4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten idehaza és külföldön sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 84 millió euróért, azaz 28,2 milliárd forintért izgulhatnak majd...
jan. 25
9:36
Ingyenes lesz a bölcsi Tatabányán (Infostart)
Eltörölte a bölcsődei gondozási díjakat az önkormányzat.
jan. 25
9:39
Szántó T. Gábor: Az őr, 1974 (Alternatív Energia)
„Csak azt nem értem, hogyha nem kell félni semmitől, akkor meg miért kell bátornak lenni és erősnek?”
jan. 25
9:51
Nézőpont: minden ország eldöntheti, hogyan reagál a munkaerőpiaci kihívásokra (ATV)
Minden szuverén országnak joga van eldönteni, hogy miként reagál a munkaerőpiaci kihívásokra - mondta a Nézőpont Intézet elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.
jan. 25
9:57
Tusk körtelefonja: a Fidesz kizárásához nincs meg a többség (ATV)
Egyelőre nem zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból, mert ehhez nincs meg a többség. Tusk körültefonálta a tagpárti vezetőket és közölte: Ziemiak CDU-főtitkár és Söder CSU-elnök is óvta attól, hogy a Fideszt elhamarkodva, véglegesen kitegyék az EPP-ből - írta a Der Spiegel alapján az MTI.
jan. 25
10:03
Végleg eltűnhet a magyar méz a boltok polcairól: ez lesz helyette (Pénzcentrum)
Méhészek nélkül össze fog dőlni a mezőgazdaság, ezért az Európai Uniónak tisztességes piaci feltételeket kell biztosítania nekik - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az M1 aktuális csatornán. Bross Péter...
jan. 25
10:24
Ungár Péter: Nem akarok főbuzi lenni (444.hu)
Nem ért egyet anyjával, Schmidt Máriával klímaügyben, de nem ő akarja nyilvánosan kritizálni. Az LMP-s Ungár Péter szerint jövőre jön az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás.
jan. 25
10:24
Magyar Nemzet: Milliárdokat kaszálhattak az ügyvédek a börtönbizniszen (Igényesférfi.hu)
Nem igaz, hogy a pénz nagy része végül a bűncselekmények áldozatinál kötne ki – teszi hozzá a lap.
jan. 25
10:39
Budavári Önkormányzat: nem a Dísz tér történelmi megújításáról szólt a fórum (ATV)
A Várkapitányság kijelentésével ellentétben nem a Dísz tér történelmi megújításáról, hanem egyetlen, tervezett épületről szólt a csütörtöki lakossági fórum - közölte a Budavári Önkormányzat szombaton az MTI-vel.
jan. 25
10:45
A feminista Amanda Lizard különös élete Viktor Pelevin regényeiben (Alternatív Energia)
Véletlen kód működés közben Viktor Pelevin: iPhuck10 Disztópikus sci-fi – erős társadalomkritikával és valóságértelmezéssel. Pelevin jövőkönyvét valószínűleg csupán az általa is leírt műkritikusi megszokások miatt nem William Gibson és Philip K. Dick művei mellé sorakoztatják a könyvesboltok polcain a sci-fi felirat alatt. Vagy Gibson és Dick műve
jan. 25
10:54
Informátor: Pollreisz még a saját körzetében sem tudott soha győzni (Igényesférfi.hu)
Pollreisznek önkormányzati képviselőként még soha nem sikerült megnyerni a saját körzetét, a győri testületbe mindig csak listáról jutott be.
jan. 25
10:57
Pollreisz Balázs azon fog dolgozni, hogy kialakuljon egy egészséges vitakultúra (ATV)
Az ellenzék közös polgármesterjelöltje első intézkedései között lenne az elszámoltatás, valamint a klímavészhelyzet bejelentése. Pollreisz szerint egy nagyon határozott kampány volt Győrben, amiben a kislányát is érték támadások.
jan. 25
11:06
Elállja a villamosok útját egy balesetes autó (Infostart)
Nem jár az 59-es.
jan. 25
11:18
Hegyi Iván: Óriás Baby (Alternatív Energia)
Brémában egy lemezlovas a kislemez A oldalán található Hold Me Closert akarta feltenni, de a B oldalas Baby Come Backet forgatta le, s nem sokkal később a nóta listavezető lett Németországban, majd Belgiumban, valamint második Franciaországban.
jan. 25
11:24
Origo: Ömlik a pénz külföldről a Helsinki Bizottsághoz (Igényesférfi.hu)
A szervezet bevételeinek nagy részét migránsokra és „érzékenyítő tanfolyamokra” költi.
jan. 25
11:24
Megindokolta a kormányhivatal, miért kellett elvenni a babát a dusnoki családtól (SzMo)
A szülők nem akarták anyakönyveztetni a gyereket és a kicsire vonatkozó minden egészségügyi ellátást elutasítanak.
jan. 25
11:30
Kunhalmi: Két világ közötti választásról szól a vasárnapi győri polgármester-választás (Igényesférfi.hu)
Pollreisz Balázs a „kassza őre lesz” – fogalmazott a szocialista politikus.
jan. 25
11:45
Kunhalmi: két világ közötti választásról szól a győri polgármester-választás (ATV)
Két világ közötti választásról szól a vasárnapi időközi polgármester-választás Győrben, ahol a tisztább, korrupciómentes, szebb és gazdagabb utat Pollreisz Balázs, az ellenzéki összefogás jelöltje képviseli - hangoztatta az MSZP választmányi elnöke szombaton sajtótájékoztatón, a győr-moson-soproni megyeszékhelyen.
jan. 25
11:48
Kemény kiadásoktól szabadulnak meg az 1-es típusú diabétesszel élők (Infostart)
Az inzulinpumpa és a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor a lehető legjobb kezelési mód az 1-es típusú diabétesszel élők számára - mondta a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért kuratóriumi elnöke szombaton az M1-en.
jan. 25
11:51
Többfelé megint gond van a levegővel (Alternatív Energia)
A következő napokban várható csapadék azonban javíthat a levegő minőségén.
jan. 25
11:54
Závecz: csökken a Fidesz tábora, de ettől nem lett erősebb az ellenzék (444.hu)
A bizonytalanok, a pártot választani nem tudók tábora növekszik inkább.
jan. 25
11:57
Ismét többfelé kifogásolt a levegőminőség (ATV)
Ismét kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt több nagyvárosban.
jan. 25
12:00
Egy nap alatt rekordot döntött az ÉletMentő mobilalkalmazás (Igényesférfi.hu)
120 ezer felhasználó töltötte le az applikációt, ezzel az Országos Mentőszolgálat első lett Magyarországon az ingyenesen letölthető programok közt.
jan. 25
12:03
Újfajta 100 forintost helyeznek forgalomba: ez lesz a régiekkel (Pénzcentrum)
2020 második negyedévében kerülnek forgalomba az új, réz-nikkel-cink ötvözet alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt, acél alapanyagú 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni - közölte a jegybank. Az MNB 2019....
jan. 25
12:24
A Nézőpont elemzője elfelejthette, hogy EU-tagok vagyunk (Alternatív Energia)
A kormányközeli intézet elemzőjének a régiós munkaerő-hiányról is a bevándorlás jutott eszébe – és nem a több tízezer, itt dolgozó vendégunkás.
jan. 25
12:24
Nézőpont Intézet: Válságban a Jobbik (Igényesférfi.hu)
A párt 2015 óta folyamatosan veszíti a szavazóit – derül ki a Magyar Nemzet számára készített felmérésből.
jan. 25
12:26
A kétarcú épület hűlt helye (Alternatív Energia)
Lám, még egy park is mennyit tud változni egy bő évszázad alatt.
jan. 25
12:30
Megpiszkálja a Roszatom Budapestre költözését az LMP (Infostart)
Közérdekű adatigénylést nyújt be a párt, és nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményeznek.
jan. 25
12:30
Fidesz: A ballibierális ügyvédek közöljék, mennyit kerestek a börtönbizniszen! (Igényesférfi.hu)
A börtönbiznisz joggal sérti a magyar társadalom jelentős részének igazságérzetét – hangsúlyozta Budai Gyula.
jan. 25
12:33
Az LMP közérdekű adatigénylést nyújt be a Roszatom Budapestre költözése miatt (ATV)
Az LMP közérdekű adatigénylések sorát nyújtja be, hogy megtudja, mennyibe kerül és mivel jár majd az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom regionális központjának Budapestre költözése - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
jan. 25
12:42
A Fidesz azt firtatja, mennyit kaszáltak a börtönbizniszen a balliberális ügyvédek (Magyar Hírlap)
Eddig 12 ezer per indult a magyar állam ellen, a kifizetett kártérítések hetven százaléka ügyvédi letétbe került
jan. 25
13:06
Megérkezett a Jobbik elnökválasztására a wellnesskirály ózdi polgármester (Igényesférfi.hu)
Az Informátor stábja Janiczak Dávidot faggatta a Bástya elvtársi fürdőzésről.
jan. 25
13:30
Öt magyar él a járvány miatt lezárt területeken Kínában (Infostart)
A külügy szerint ők jól vannak, de a zárlat miatt nem tudnak hazatérni.
jan. 25
13:30
Kentaurbeszéd – Lengyel László: Pokoli évtized (Alternatív Energia)
Ha a tízes évek elején az intézmények vezérelték a vezetőket, mára, a mozgalmak, a választók nyomására, egyre inkább a vezetők, méghozzá válságot teremtő és konfliktust kereső vezetők vezérelnek.
jan. 25
13:30
Körlevélben búcsúzik a Szent Margit Kórház menesztett igazgatója (SzMo)
Dr. Badacsonyi Szabolcsot indoklás nélkül mentette fel Kásler Miklós.
jan. 25
13:32
Kentaurbeszéd - Lengyel László: Pokoli évtized (Alternatív Energia)
A tízes évek hosszú és pokoli évtized. Hosszú, mert 2008-ban kezdődött a Nagy Recesszióval és bevégződni talán Trump 2020-as bukásával, a Brexittel, a migránskérdés átmeneti megoldásával fog. Ha Trumpot újraválasztják, akkor folytatódik, s ki tudja milyen drámai esemény zárja le.
jan. 25
13:57
Tavaly 460 körözött embert fogott el a rendőrség (ATV)
Az elmúlt évben 460 körözött embert fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársainak felderítő munkája révén - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője szombaton budapesti sajtótájékoztatón.
jan. 25
14:06
Két világ közötti választásról beszél az ellenzék Győrben (Infostart)
Vasárnap polgármestert választ a város.
jan. 25
14:06
Válságban a Jobbik a Nézőpont szerint (Magyar Hírlap)
A jelentős népszerűségvesztésnek oka a párt identitásválsága az elemzők szerint
jan. 25
14:09
Mázsaszám rakják le a szemetet Eger határában (ATV)
Egyre nagyobb gondot okoznak Egerben az illegálisan szemetelők. A város határában több óriási szemétkupac is összegyűlt már. Van olyan szőlő-termő dűlő, ahol mázsaszám raktak le építési hulladékot. Ez azért is veszélyes, mert tönkreteheti a boros gazdák ültetvényét.
jan. 25
14:24
Ha ezeket látja a gyereken, elkezdhet gyanakodni (Infostart)
Mivel akár a testvérek is eltérő tulajdonságokat örökölhetnek, előfordul, hogy egyikük félvállról veszi a dolgokat, a másik viszont szorgalmas, igyekvő. Utóbbiak közül kerülhetnek ki a megfelelési kényszeres gyerekek, akik élete egyáltalán nem könnyű, és szülőként érdemes erre felfigyelni.
jan. 25
14:36
Édes Anna, Édes Mária... – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmeiről beszélgettünk Bíró-Balogh Tamással (Alternatív Energia)
„Gondolhatja, hogy az a nyolc év, amit együtt töltöttünk még jóban, fiatalságban, az nem múlt el nyomtalanul” – írja Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona egykori cselédjének, Bözsi dajkának 1958. november 14-én keltezett levelében. S valóban, a nyomok pedig egészen messzire vezetnek. Felfejtésük érdekében pedig a nyomszakértő irodalomtörténészt, Bíró-B
jan. 25
14:36
Bíróhiányra hivatkozva márciusra napolták Czeglédy Csaba tárgyalását (Igényesférfi.hu)
Nincs meg a három fős tanács, akik az ügyet folytathatnák, miután a Szeviép-ügy felmentő ítéletét hozó Nóvé Ágnes elfogultságot jelentett be.
jan. 25
14:38
Kiadták a figyelmeztetést: ónos eső jön, a köd pedig még sokáig megmaradhat (Alternatív Energia)
Késő estére -4 és +2 fok közé csökken a hőmérséklet.
jan. 25
14:54
Női kézilabda Eb-t rendez Magyarország 2024-ben (Igényesférfi.hu)
Magyarország, Ausztria és Svájc rendezheti a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot.

Keresés