2020. január 26. vasárnap

jan. 26
9:45
Heti abszurd: Bogarasok (Alternatív Energia)
Ez a hét mindjárt jól kezdődött vagy végződött a múlt hét, a hülyeség szempontjából mindegy. Akadt ugyanis egy nyugalmazott református püspök, Csu­ka Tamás, aki a múlt vasárnap a kismarosi templom szentmiséjén erőteljes lökést adott a miniszterelnök örök életű igazságának
jan. 26
9:45
Magyarországon nincs koronavírusos beteg (ATV)
Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és kevés az esélye a járványnak; a Nemzeti Népegészségügyi Központ felkészült a szükséges intézkedések megtételére és jelentési kötelezettséget ír elő az egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a helyi hatóságoknak - közölte a központ szombat este az MTI-vel.
jan. 26
10:15
Győr fékezett lelkesedéssel választ (Alternatív Energia)
Egyelőre valamivel alacsonyabb a részvétel, mint októberben volt.
jan. 26
10:33
Győr választ: élőben jelentkezünk az eredményekkel (ATV)
Győrben ma tartanak időközi választást a szexbotrányba keveredett, és lemondott Borkai Zsolt helyére.
jan. 26
10:36
Térképen lehet követni a koronavírus terjedését (Igényesférfi.hu)
Az adatokat folyamatosan frissítik. Látható rajta az is, hányan haltak meg, illetve hányan épültek fel a betegségből.
jan. 26
10:51
Összefogtak a rendőrök, a tűzoltók és a polgárőrök, hogy teljesüljön egy hatéves kislány álma (ATV)
A bátonyterenyei rendőrök, valamint a tűzoltók és polgárőrök is összefogtak, hogy teljesüljön egy hatéves kislány álma.
jan. 26
10:54
A teljes lakosságnak üzentek a rendőrök (Infostart)
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság készített egy összeállítást arról, hogyan kerülhetik el, hogy trükkös csalók, tolvajok áldozatai legyenek.
jan. 26
11:12
Rétvári elismeri, hogy a gyöngyöspatai családokat kár érte, szerinte csak a jóvátételen vitatkoznak (444.hu)
A jövő héttől az érintett roma családokkal közvetlenül kezdenek egyeztetni.
jan. 26
11:21
Színes, groteszk figurák (Alternatív Energia)
A műtárgy azonosításának legjobb módja, ha kézbe vesszük – a szentencia akkor született, amikor az Iparművészeti Múzeum szakértője a pinceraktárban leemelt a polcról egy porlepte csomagot, kibontotta, majd rájött, hogy az 1900-as párizsi világkiállításon megvásárolt szecessziós csodaépítmény, az addig soha újra fel nem állított Bigot-pavilon egy da
jan. 26
11:30
Ez a nap figyelmeztetés, hogy milyen döbbenetes tettekre képes az ember (Infostart)
A holokauszt emléknapja arra figyelmeztet, mit képes megtenni egyik ember a másikkal - mondta Kovács Tamás, a budapesti Holokauszt Emlékközpont igazgatója.
jan. 26
11:54
Friss magyar információk a koronavírusról (Infostart)
Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak.
jan. 26
11:54
Turisztikai centrum a terror budai házából (Alternatív Energia)
Kávézót, információs központot és kilátót is kialakítanak az egykori Rajk-villában, ahol bő hetven éve – egy mulató takarásában – foglyokat kínoztak. Most a Normafa-rehabilitáció szabja át a környéket.
jan. 26
11:56
A tisztifőorvos szerint Magyarországon nem tudnak koronavírusos betegről (Alternatív Energia)
A tüneteket nehéz megkülönböztetni az influenzáétól.
jan. 26
11:57
Nem fogok csalódni benne – Lovasi András kiállt Dézsi Csaba András mellett (ATV)
15 éve ismeri a Fidesz győri polgármester-jelöltjét. Dézsi Csaba András kedveli a rockzenét, kijár Lovasi koncertjeire, segítőkész, okos, toleráns. Legalábbi Lovasi András így jellemzi a kormánypárti jelöltet Facebook-bejegyzésében.
jan. 26
12:18
Gyöngyöspata: közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel (Igényesférfi.hu)
Rétvári Bence elmondta, hogy a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik.
jan. 26
12:18
Szívinfarktust kapott egy síelő az eplényi sípályán, a honvédség egyik hadnagya élesztette újra (SzMo)
Kétszer is újra kellett éleszteni a honvédség síbajnokságán résztvevő versenyzőt.
jan. 26
12:27
Bölcsész a romok közt - 75 éve verték halálra Szerb Antalt (Alternatív Energia)
„Kellemetlen, ha azt mondják nekem, irodalomtörténész vagyok. Én író vagyok, akinek témája átmenetileg az irodalomtörténet volt” – vallotta a mindig elhatárolódó Szerb Antal
jan. 26
12:29
Asszony vagy örök élet? - A cölibátus miatt támadják Ferenc pápát egyházbeli ellenfelei (Alternatív Energia)
A katolikus egyház őskonzervatívjai XVI. Benedeket használják fel a pápa ellen.
jan. 26
12:36
Valamivel alacsonyabb a részvétel Győrben, mint az őszi választáson (444.hu)
Nem mindenki olyan lelkes, mint Lovasi András.
jan. 26
12:36
Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspataiakkal (Magyar Hírlap)
Nem várható érdemi segítség a felperesek képviselőitől Rétvári Bence szerint
jan. 26
12:42
Gyöngyöspatai iskolaügy: a kormány közvetlenül egyeztet az érintettekkel (SzMo)
Rétvári Bence azt mondta, szervezett képzéseket ajánl a település önkormányzata és a tankerület a felpereseknek.
jan. 26
12:45
Fontos változás elé nézünk, ha pénzátutalásról van szó (ATV)
Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.
jan. 26
13:00
Ködben (Alternatív Energia)
Ahogy átkeltünk a Pireneusokon, utolért minket a tél. Persze nem olyan tél ez, amelyhez Kolozsváron, de még olyan sem, amelyhez Pesten szokott hozzá az ember. Ez a tél a montpellier-i langyossághoz képest lehet csak tél, de legalább egy-két reggel már látszott a leheletünk, és nem csak a divat miatt kellett a sál – nem is gondoltam volna, hogy ilye
jan. 26
13:02
Továbbra is többfelé rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt (Alternatív Energia)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ vasárnap az MTI-vel azt közölte: egészségtelen a levegő minősége Szegeden. További tíz településen pedig kifogásolt a levegőminőség, ezek: Budapest, Esztergom, Kecskemét, Nyíregyháza, Pécs, Százhalombatta, Szolnok, Tatabánya, Tököl és Vác. A meteorológia előrejelzés alapján a napokban várhatóan az egészségügyi
jan. 26
13:03
Rétvári: közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel (ATV)
Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 26
13:04
„Próbálok éber maradni” (Alternatív Energia)
Amióta az eszét tudja, színpadra készül. Tízévesen Dosztojevszkij-darabban szerepelt, az egyetem után nagyjátékfilmekben lett ismert. Brad Pitt-tel forgatott, londoni ügynöke volt, Hollywood felé kacsingatott, amikor a boldogságát mégis inkább ökoközösségekben kezdte keresni. Ha megvan a belső békéje, akkor sem hagyja nyugodni a környezet káosza. T
jan. 26
13:12
Félmilliós karácsonyi jutalom, 639 ezres bruttó átlagfizetés a TEK-nél (444.hu)
Ez a közrendőrök fizetésének duplája.
jan. 26
13:15
Ne menjen az utcára Szegeden, de Budapesten sem sokkal jobb a helyzet (ATV)
Többfelé továbbra is rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.
jan. 26
13:33
A kormány közvetlenül az érintett gyöngyöspataiakat győzködi, hogy ne pénzben kérjék a kártérítést (Alternatív Energia)
Rétvári Bence elismerte, hogy kár érte a romákat, de szerinte a felpereseket képviselő alapítvány tehet mindenről. És Soros-hálózat. Meg persze Gyurcsány.
jan. 26
13:54
Keddig rossz marad a levegő Budapesten (444.hu)
Fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, Szegeden már kifejezetten egészségtelen a levegő minősége.
jan. 26
14:06
Gyöngyöspatai iskolaügy: közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára számolt be a jövő héten kezdődő párbeszédről: 62 diák kap levelet.
jan. 26
14:06
Hídépítés kisbusszal Olaszliszkán (Alternatív Energia)
„Régi vályogház, ócska, porlik. Ebbe nem szabad többet fektetni, el kell innen menni” – dohogja Józsi, s nyomatékul lyukat fúr ujjával a falba. A lincselésről elhíresült Olaszliszkán vagyunk, ide hozott ma adományt egy pesti alapítvány. Az Adománytaxi megálmodója szerint az adakozás számukra csak eszköz. Segít abban, hogy hidakat építsenek a nagyvá
jan. 26
14:06
Ady-szobrot avattak Zilahon (Igényesférfi.hu)
Zilah másik nagy alakja, Wesselényi Miklós szobrának tőszomszédságában állították fel.
jan. 26
14:09
„Jaj, anya megint nem lesz otthon” – így fogadták az ATV-s műsorvezető gyermekei édesanyjuk képernyőre való visszatérését (ATV)
Képernyő nélkül se dőlt volna össze a világa, mégis reménykedett abban, hogy van még visszaút a televíziózásba – egyebek mellett erről mesélt az ATV műsorvezetője a Húzós című műsorban. Szöllősi Györgyi családi életéről, a túlkészülésről és arról is beszélt, hogy miben más a képernyős lét egy nőnek. A televíziós viccesen azt megjegyezte: gyermekei
jan. 26
14:18
A szegedi korrupciós ügyben eljáró egyik bírónő százmilliós megbízásokat, a másik lakást kapott Botkáéktól (Igényesférfi.hu)
A Fidesz-frakcióvezető-helyettese úgy látja, hogy „egyre több durva részlet derül ki” a Szeviép-ügyben.
jan. 26
14:24
Szegeden a legrosszabb a helyzet - friss körkép (Infostart)
Többfelé továbbra is rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.
jan. 26
14:24
„Minden magyar embernek joga van a független igazságszolgáltatáshoz” (Magyar Hírlap)
A szegedi korrupciós ügyben eljáró egyik bírónő százmilliós megbízásokat, a másik lakást kapott Botkáéktól, mutatott rá Halász János
jan. 26
14:36
Több mint 2000 ember hangján szólal meg magyarul a Biblia (Igényesférfi.hu)
Az Ószövetség szövegének felolvasásában eddig csaknem minden magyar egyházmegye részt vett, esetenként az adott egyházmegye főpásztora is olvasott egy-egy részletet.
jan. 26
14:45
Bruttó 639 ezer forint az átlagfizetés a TEK-nél (ATV)
Közérdekű adatigénylés keretében kikérte és megkapta a Terrorelhárítási Központtól (TEK) az állomány fizetésével kapcsolatos információkat az alfahir.hu.
jan. 26
15:12
„Nem fogunk ettől a vírustól kipusztulni” - egy magyar virológus a koronavírusról (SzMo)
Honnan származik a vírus? Mi most a legfőbb kihívás? Hogyan reagált a világ? Mi várható, és mit tehetünk a megelőzés érdekében? Erről ír bejegyzésében dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai kutatóközpont munkatársa.
jan. 26
15:39
Titokzatos dologra készül Korda György és Balázs Klári (ATV)
Eseménydús, fellépésekkel teli tavalyi évet tudhat a háta mögött a Korda házaspár, beleértve a Tüskecsarnokban megtartott jubileumi koncertet is, ahol fergeteges bulit csaptak. Ezután érthető is volt, hogy egy kis pihenőre elvonulnak, Facebook-oldaluk eseménynaptárja szerint egészen február 22-ig kellett volna várni rájuk rajongóiknak. Volna... Mer
jan. 26
15:45
Melegszik az idő a jövő héten, de lesz még néhány nehéz nap (Alternatív Energia)
Hó, havas eső, ónos eső is lehet, hétfőre 13 megyére adtak ki figyelmeztetést.
jan. 26
15:54
Győrben a választók harmada szavazott délután háromig (Infostart)
Javában zajlik az időközi polgármester-választás a megyeszékhelyen, két óránként érkeznek friss részvételi adatok. A jelöltek már szavaztak.
jan. 26
15:54
Haláleset Csenyétén: a polgármester a mentősöket okolja (Igényesférfi.hu)
A borsodi faluban a polgármester állítása szerint a mentősök a rendőrök nélkül nem mentek be a cigányok közé, a várakozás ideje alatt pedig meghalt a beteg.
jan. 26
16:09
Halálosan megfenyegették Gálvölgyi Jánost (ATV)
Gálvölgyi János sok évvel ezelőtt a Kapcsoltam paródiája után kapott hideget – meleget Rózsa György rajongóitól. De azt soha nem gondoltuk volna, hogy emiatt egyszer le is akarják lőni.
jan. 26
16:18
Banyarogyasztó (Alternatív Energia)
Petőfi Sándornak van egy költeménye a Kutyakaparó csárdáról. Gyermekkori emlékét hagyta az örökkévalóságnak egy ütött-kopott, rozzant, öreg vendégfogadóról valahol a Kiskunságban. Valahogy én is így vagyok a címben említett szóval, ami egy
jan. 26
16:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 4. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2020/4. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így az 5. héten 700 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...
jan. 26
16:45
Este fél hétig a győriek 41 százaléka ment el szavazni (ATV)
Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak.
jan. 26
16:48
Hat magyar van a koronavírus-járvány miatt lezárt kínai tartományban (SzMo)
Viszont továbbra sincs magyar koronavírusos beteg.
jan. 26
16:51
Feloszlott a békéscsabai Jobbik, valamennyi tag kilépett a pártból (ATV)
Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból - ez derül ki Kocziha Tünde vasárnapi közleményéből. A helyi csoport volt elnöke búcsúzóul még hozzátette, reméli, hogy a párt egyszer majd visszatalál az eredeti útra.

Keresés