James Bullardot ma kinevezték a St. Louis-i Fed elnökének. Elődje William Poole volt, aki március végén idős korára való tekintettel távozott. Bullard hivatali ideje április 1.-én kezdődik. Már 1990 óta tagja a St. Louis-i Fednek. Az USD-JPY ma délután a 100-as értékkel harcol. In-GFX
Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a 2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt; álláspontja szerint, ha a kormány korábban szünteti meg...
Lemondott posztjáról Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos. A szakember március 31-i hatállyal a Miniszterelnöki Hivatalból (MeH) is távozik. Sarkady Ildikó vezetése alatt készült el a digitális átállás stratégiája, valamint a műsorterjesztésről és digitális átállásról szóló törvény tervezete, illetve a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS).
Budapesten, a Zeneakadémián Bartók Béla születésének 127. évfordulóján, adták át az idei Bartók-Pásztory díjakat. Pauk György hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanárának, az Amadinda Ütőegyüttesnek és Reményi Attila zeneszerzőnek Batta András, az Egyetem rektora, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke nyújtotta át a díjat.
"Ambiciózus telefonos ügyintéző kerestetik, tapasztalat nem szükséges, büntetett előélet viszont elengedhetetlen." A hirdetési szöveg természetesen vicc, az azonban nem, hogy Ausztria börtöneiben efféle munkát végezhetnek az ott lakók.
A Fidesz szerint a a kormány felelőtlen egészségpolitikája miatt egyre több a tragédia, a haláleset. Pesti Imre úgy véli: a kormánynak nem a polgárok egészsége, csak a pénz, a profit a fontos.
Az lenne a helyes, ha a kormány visszalépne a több-pénztáras egészségbiztosítási rendszer modelljétől és visszatérne az egységes kockázatközösségen nyugvó társadalombiztosításhoz - mondta Pesti...
A szlovák Jegybank ma a várakozásoknak megfelelően változatlanul 4,25%-on hagyta alapkamatát. A szlovák alapkamat tehát továbbra is 25 bázisponttal meghaladja az EKB-s alapkamatot. A piaci megfigyelők szerint leghamarabb a 3. vagy 4. negyedévben várható kamatcsökkentés. Az adatok hatására veszteségeket könyvelt el az EUR-SKK. In-GFX
A szerbeknek fel kell készülniük arra, hogy még "sok-sok évig" halasztódik Szerbia európai uniós csatlakozása, ezért inkább Koszovó függetlenségének érvénytelenítéséért kell küzdeni -...
Az SZDSZ Veszprém Megyei Választmányának három alelnöke írta alá azt a levelet, amelyben arról értesítik a megyei elnököt, hogy a 22 tagú testületből döntő többségben (tizenheten) e héten péntekre rendkívüli választmányi ülést hívtak össze, és ott vele szemben bizalmatlansági indítványt terjesztenek elő, illetve lemondásra szólítják fel.
Erősödött a forint az euróval, komolyabban drágult a dollárral szemben a budapesti bankközi devizapiacon. Egy euró délután négy órakor 256,35/50 forintot ért, az árfolyam csaknem megegyezett a kora re...
Csütörtökön kerülhet napirendre a BKV felügyelő bizottsága által készített, a közlekedési vállalat használtbusz beszerzésével foglalkozó vizsgálat, miután hétfői ülésén a Fővárosi Közgyűlés...
Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a 2008. március 9-i országos népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló törvényt; álláspontja szerint, ha az Országgyűlés korábban szünteti m...
Ma változatosan alakult a kanadai dollár sorsa, és veszteségeket könyvelt el a zöldhasúval szemben. A gyenge amerikai adatok azonban korlátozták a csökkenő potenciált. Az USD-CAD-ot 1,0176-on jegyzik. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,16 pontos emelkedéssel, 21.899,93 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,70 százalékos erősödés. A Mol 0,73...
A legtöbb ember leginkább szívbemarkolónak tartja a Walt Disney-filmeket, amelyeken immár több generáció nőtt fel. Most azonban kiderült, hogy az érzelmi töltetnél sokkal többet is adnak ezek az alkotások.
Innovációs Napot rendez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ és a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika március 27-én a SZTE Rektori Tanácstermében.
Az SZDSZ Veszprém Megyei Választmányának három alelnöke írta alá azt a levelet, amelyben arról értesítik a megyei elnököt, hogy a 22 tagú testületből döntő többségben (tizenheten) e héten péntekre...
A nepáli rendőrség brutálisan szétverte a Tibet kínai megszállása ellen tiltakozó aktivisták demonstrációját. Több tucat ember megsérült. Az aktivisták célja, hogy az olimpiai láng ne haladjon keresztül Tibeten.
Súlyos balesetet szenvedett egy magyar zarándokokat szállító autóbusz Bosznia-Hercegovinában, Kakanj közelében. A magyar busz eddig tisztázatlan okból átsodródott a szembejövő sávba és frontálisan ütközött egy bosnyák busszal.
Vidékről vezényel Budapestre rendőröket az országos rendőrfőkapitány - a hivatalos indoklás szerint a közbiztonság javítása miatt. A Győr-Moson-Sopronból, illetve Vas és Nógrád megyéből mozgósított összesen több mint 300 egyenruhás a készenléti rendőrségen teljesít majd szolgálatot. A megyei kapitányok nem örülnek a parancsnak, de teljesítik.
Megújult a nagyatádi szoborpark. A Dráva-projekt keretében 134 millió forintból megvalósított látogatóközpontot és bemutatóhelyet ma adták át a Rinya-parti városban.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ismét kiírta a Családbarát Munkahely pályázatot, a pályamunkák május végéig adhatók be - olvasható a tárca honlapján. Kategóriánként mérhetik össze teljesítm...
Javult a nemzetközi részvénypiaci hangulat, miután a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai használt ingatlanok eladásai, és a J.P. Morgan Chase a részvényenkénti 2 dollárról 10 dollárra emelte a Bear Stearns-nek tett átvételi ajánlatát. Miután nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, ismét kereslet mutatkozott a carry-trade-ekre. A kanadai kiskereskedelmi forgalmak havi szinten a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,16 pontos, 1,70 százalékos erősödéssel, 21.899,93 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 22,92 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Mag...
Súlyos balesetet szenvedett egy magyar zarándokokat szállító autóbusz kedd hajnalban Bosznia-Hercegovinában - közölte Juhász Zoltán szarajevói magyar konzul.
A kormánypárti frakciók rövidesen véglegesülő álláspontjától függően kerülhetnek napirendre csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés ülésén az egészségügy szerkezetátalakításával kapcsolatos újabb döntések Horváth Csaba előterjesztésében - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, vizsgálja meg, miért nem kaptak megfelelő tájékoztatást igényeik teljesítésének módjáról az úgynevezett svájci alvószámlák tulajdonosai, és gondoskodjon arról, hogy az érintettek megkapják a szükséges információkat.
A hét végére várhatóan megérkezik a tavasz; akár 15 fokra is számíthatunk - tudta meg az InfoRádió az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársától. Az előrejelzések szerint jövő hét közepéig enyhe lesz az időjárás.
Teljes tisztújító küldöttgyűlés összehívását javasolja az SZDSZ ügyvivői testülete a párt országos tanácsának. Ennek megtartásához azonban előbb egy rendkívüli küldöttgyűlést kell összehívni. Ez utóbbin teremthetik meg a tisztújítás feltételeit.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fotókiállítása nyílt meg kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében, magyar EP-képviselők közreműködésével. A "Tiétek a jövő?" című...
A Külügyminisztérium szakállamtitkára kedden hivatalába kérette Kína budapesti nagykövetét a tibeti események miatt - tájékoztatta az MTI-t a külügyi tárca szóvivője kedden.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A jokohamai tömegközlekedési eszközökön úgynevezett "etikettrendőrség" fog járőrözni - közölte a BBC internetes oldalán kedden. Az újonnan megalakult csoport egyenruhásai megkérik majd az utasokat, hogy halkítsák le a zenét, amit hallgatnak, illetve adják át a helyüket az időseknek.
Az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál - mondta a két testület együttes ülésének szünetében Kóka János pártelnök...
Négy forinttal csökken a gázolaj és a normál 95-ös benzin ára a hazai töltőállomásokon, ezúttal - a hétfői munkaszüneti nap miatt - csütörtökön - értesült piaci szereplőktől a holtankoljak.hu.
Megemelte a terroristaellenes készültség szintjét kedden Bukarestben az Országos Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) a jövő héten tartandó NATO-csúcstalálkozóra való tekintettel.