A Külügyminisztérium szakállamtitkára kedden hivatalába kérette Csang Csun-hsziangot, Kína budapesti nagykövetét és kifejtette neki, hogy Magyarország aggodalommal figyeli a több halálos áldozatot...
A 4x a reneszánszról című kiállítás-sorozat harmadik eseményeként megnyílt az Iparművészeti Múzeumban a Beatrix hozománya - Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című tárlat, amely a reneszánsz kerámiaművészetet, a majolikát helyezi a középpontba.
Tizenötödik helyen emelték ki Szávay Ágnest a 3,77 millió dollár összdíjazású Key Biscayne-i női tenisztornán. A világranglista tizennyolcadik helyén álló Szávay Ágnes az első fordulóban erőnyerő, a másodikban a Lihovceva-Vesznyina orosz párharc győztesével találkozik.
Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet azzal a hivatali javaslattal, hogy a Kossuth tér alatti mélygarázs és a látogatóközpont a felszíni közparkkal együtt 2010 december végéig épüljön meg, az önkormányzat parkolással foglalkozó cégének közreműködésével - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója.
John Edwards demokrata párti szenátor az amerikai elnökválasztási kampány végén visszatérhet, például mint alelnökjelölt - mondta az InfoRádiónak a Hotline amerikai politikai magazin főszerkesztője. Amy Walter szerint az előválasztások után Barack Obama demokrata jelölt nagyobb előnyt szerezhet, mint azt várnák tőle. A szakértő arról is beszélt: az amerikai vízummentesség európai kiterjesztése nem…
Teljes terjedelmében ég egy családi ház és a hozzá tartozó garázs a XVIII. kerületben, a Béla telepen; a lángoló épületben feltehetően a gázpalack is felrobbant, személyi sérülésről egyelőre nincs...
Az SZDSZ operatív vezetése, a 13 tagú ügyvivő testület három tartózkodással fogadta el a vitatott legitimitású pártelnök, Kóka János menetrendjét a teljes tisztújításra. E szerint először összehívnak egy rendkívüli küldöttgyűlést, hogy megteremtsék a tisztújítás jogi és szervezeti feltételeit. A folyamat így hónapokig húzódhat.
A Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek és egy, még létrehozandó ingatlanpiaci cég szinte biztosan bekerül majd az Új Tulajdonosi Programba - derült ki a témáról rendezett budapesti konferencián, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az állami részvényjegyzés lehetőségének szemléletformáló hatásáról beszélt.
Könnyebb sérülést szenvedett egy magyar katona Irakban, amikor robbanás történt az Al-Rustamiyah Bázison - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Magyar idő szerint 14.00 órakor az Al-Rustamiyah báziso...
A kormány repülőgépeinek gyakori meghibásodása miatt sűrűn előfordul, hogy bérelt gépekkel utaznak a lengyel állami vezetők külföldi hivatalos látogatásaikra - mondta el egy keddi sajtótájékoztatón a varsói kormányszóvivő.
A guantánamói börtöntábor bezárására szólítja fel az Egyesült Államokat - Nagy-Britannia legszorosabb szövetségesét - a brit külügyminisztérium éves jelentése
Teljes terjedelmében égett egy családi ház és a hozzá tartozó garázs a XVIII. kerületben, a Béla telepen. A lángoló épületben feltehetően gázpalack is felrobbant, személyi sérülésről egyelőre nincs információ - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ismét kiírta a Családbarát Munkahely pályázatot, a pályamunkák május végéig adhatók be - olvasható a tárca honlapján.
Könnyebb sérülést szenvedett egy magyar katona Irakban, amikor kedden robbanás történt az Al-Rustamiyah Bázison - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t. A detonáció következtében...
A Külügyminisztérium szakállamtitkára kedden hivatalába kérette Kína budapesti nagykövetét a tibeti események miatt - közölte a külügyi tárca szóvivője.
Az SZDSZ ügyvivő testülete és frakciója rendkívüli küldöttgyűlés összehívását kezdeményezi a párt országos tanácsánál. Erről Kóka János pártelnök beszélt a két testület együttes ülésének szünetében.
A guantánamói börtöntábor bezárására szólítja fel az Egyesült Államokat - Nagy-Britannia legszorosabb szövetségesét - a brit külügyminisztérium által az emberi jogok globális helyzetéről...
Agyonvertek hétfőn egy hároméves kisfiút Kaposváron. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen indított eljárást, de keresik az ügy miatt a börtönviselt apát, aki a gyerek halála után eltűnt.
Két argentin régész a Google Earth fotóinak segítségével fedezett fel egy értékes régészeti lelőhelyet a dél-amerikai ország észak-keleti részében. La Rioja megyében egy 500 hektáros területet elfoglaló, prekolumbián korból származó épületegyüttes romjait mutatják a felvételek.
Az SZDSZ szerint szükséges a magántőke az egészségbiztosításban, mert az teszi hatékonnyá a rendszert, de a liberális párt nyitott olyan kompromisszumra, ami a magántőke mellett egyéb megoldást is...
Sikeresen végrehajtották Magyarország első csecsemő-szívtranszplantációját az elmúlt napokban az Országos Kardiológiai Intézetben - tudta meg az MTI. Ofner Péter, az Országos Kardiológiai Intézet...
Miközben a többi részpiacon sorra dőltek a rekordok, a bérelhető ipari-logisztikai ingatlanok piaca egy újabb csendes évet tudhat maga mögött. 2007 során összesen 85 ezer négyzetméter területet adtak át, jócskán elmaradva az évre tervezett 150 000 négyzetmétertől, és az egy évvel korábbi 140 ezer négyzetmétertől.
Négy forinttal csökken a gázolaj és a benzin ára a hazai töltőállomásokon, ezúttal csütörtöktől - értesült piaci szereplőktől a holtankoljak.hu. Így a benzin átlagos ára 296 forint, a gázolaj átlagos ára pedig várhatóan 312 forint lesz.
Egy repülőgép-pilóta majdnem 2000 kilométeres többletútra kényszerítette utasait, mert nem volt hajlandó leszállni egy számára ismeretlen reptéren. A probléma csak az volt ezzel, hogy a célállomás Dél-India egyik nagyvárosának vadonatúj nemzetközi repülőtere volt.
Belehalt a bántalmazásba egy hároméves kaposvári kisfiú - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel kedden este. Gergely Mónika tájékoztatása szerint a gyermeket...
Az Egyesült Államok ingatlanpiacán kirobbant pénzügyi válság már jó ideje tépázza a vezető ipari országok gazdaságát, és a közelmúltban főleg vészjósló jelentések láttak napvilágot az idei konjunktúra kilátásairól. A fémipart azonban mintha elkerülte volna a vihar szele, legalábbis Németországban már hónapok óta példátlan virágzásnak indult a gépgyártás.
Szigorú ítéletet hozott egy notórius bliccelő ügyében az esseni járásbíróság: 22 hónapi letöltendő börtönbüntetésre ítélte a 24 éves férfit, akit összesen 102 alkalommal kaptak rajta azon, hogy...
Megnyitják a turisták előtt a Tirrén-tengeren fekvő rejtélyes és elhagyatott szigetet, Montecristót, amelyről Alexandre Dumas elnevezte népszerű regényhősét.
Az MSZP-frakció nem szeretné az egészségbiztosítási törvény visszavonását, a képviselőcsoport nem döntött semmilyen, a jogszabályt érintő kérdésben - mondta Varju László, a szocialisták...
A tibeti tüntetőkkel szembeni erőszak beszüntetésére hívta fel Kínát kedden az Európai Unió. A huszonhetek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén mély aggodalmuknak adtak hangot a tibeti...
Nem alakult ki többségi álláspont az egészségbiztosítási reform átalakításával kapcsolatban az MSZP-frakció keddi informális egyeztetésen. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a szocialista képviselők többsége ragaszkodik a magántőke kivonásához a rendszerből - értesült a Független Hírügynökség.
Bár az angol másodosztályban szereplő Sheffield United 1-0-ra legyőzte az NB II-es Ferencvárost barátságos labdarúgó-mérkőzésen, de a hazai szurkolóknak mégis emlékezetes marad a találkozó, hiszen Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa is pályára lépett a magyar együttesben.