2009. január 16. péntek

jan. 16
11:42
"A Magyar Gárda a szemünk előtt cseréli az utcaköveket puskákra" (Alternatív Energia)
Ezerötszáz emberre számít a Jobbik párt a holnap délután kettőtől a Kossuth térre bejelentett Magyar Gárda Egyesületért rendezendő szimpátiatüntetésen - tudta meg lapunk. A rendezvényre már január 3-a óta számítani lehet: Vona Gábor - a decemberben első fokon feloszlatott egyesület, egyben a Jobbik elnöke - a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelezte valami nagyra készülnek. Hogy pontosan mire…
jan. 16
11:42
India hajlandó a kompromisszumra (Kripto Akadémia)
India nem zárkózik el attól, hogy a mumbai merényletek gyanúsítottjait Pakisztánban állítsák bíróság elé - mondta az indiai külügyminiszter egy televíziós interjúban
jan. 16
11:42
147 éves Az ember tragédiája - Madách vagy Arany? (hirado.hu)
A drámát első kiadása előtt Arany János javította, egyelőre nem tisztázott, hogy befolyása milyen erősen hatott Madách alkotói munkájára
jan. 16
11:42
Alzheimer-kór ellen kávéval? (WebBeteg)
A mésékelt napi kávéfogyasztás, az abban található nagymennyiségű antioxidánsok hatásának következtében, lényegesen csökkenti az időskori elbutulás és Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét - derítették ki finn és svéd tudósok.
jan. 16
11:44
Lily Allen 18 évesen felvágta az ereit (Index)
Az énekesnő 18 évesen egy szakítása miatt öngyilkossággal próbálkozott, de túlélte – osztotta meg a történelmi eseményt a közzel Allen féltestvére, Sarah Owen.
jan. 16
11:44
Egymilliót ér a trafikosnő gyilkosa (HírTV)
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít azonosítani azt a támadót, aki agyonverte az egyik Üllői úti trafik eladónőjét - értesült a HavariaPress.
jan. 16
11:44
Jaj nekünk? Korlátozzák a hitelkihelyezést (Alternatív Energia)
A pénzügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatban írásbeli kérdésekkel fordul a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez és a pénzügyminiszterhez Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus ezt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.
jan. 16
11:44
"Nagyon nyílt" ausztrál bajnokság lesz az idei Australian Open (hirado.hu)
A tornán Szávay Ágnes jóvoltából ismét lesz kiemelt (23.) magyar játékos
jan. 16
11:45
Idén sem kell az olaj (Portfolio)
Meglehetősen pesszimista várakozásokat fogalmazott meg a globális olajkeresletre vonatkozóan az IEA december havi olajpiaci felmérésében. Az elemzők 2008-ra 0.3, az idei évre pedig 0.6%-os...
jan. 16
11:45
Újra nyomják a forinthitelt a bankok (Pénzcentrum)
Újra elkezdték nyomni a forinthitelt a bankok. A devizaforrások részbeni eltűnése, illetve drágábbá válása előhozta a régi jó terméket, az államilag támogatott forinthitelt. Az Erste is nagyon régen tett közzé olyan sajtóközleményt, amely forint lakáshitelt promótált, azonban ma ez is megtörtént, sőt már akciózza is - írja a Portfólió....
jan. 16
11:46
EUR/GBP Támogatás a láthatáron (HírTV)
Az EUR/GBP árfolyama 0,8847-re esett, és épphogy valamivel a fontosnak számító 0,8840-es támogatás fölött állt meg. Az érték tartós átlépése esetén veszteségekkel számolhatunk 0,8670-ig. in-www.globalfx.hu
jan. 16
11:46
Felére csökkentik a kisteljesítményű gépjárművek áruforgalmi adóját Kínában (hirado.hu)
Autóeladások serkentését célzó intézkedés január 20-tól december végéig lesz érvényben
jan. 16
11:48
Fehérneműjében rejtette el a hamis bankókat (HírTV)
Nyolc hamis húszezres bankó került elő annak a nőnek az alsóneműjéből, akit két társával együtt, Nyíregyházán fogtak el a rendőrök, miután egyikük hamis pénzzel fizetett a város egyik büféjében - értesült a HavariaPress.
jan. 16
11:48
Hamis pénzzel fizetett, lebuktak a csalók (hirado.hu)
A nyíregyházi rendőrség a három pénzhamisítók őrizetbe vette
jan. 16
11:50
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a bántalmazott trafikos ügyében (hirado.hu)
Az elkövető tavaly decemberben berontott egy budapesti trafikba, ahol bántalmazta az eladót, aki később belehalt sérüléseibe
jan. 16
11:51
Visszább vehetjük a gázkivételt (Privátbankár)
Az enyhébb időjárás miatt mérséklődő földgázfelhasználás lehetővé teszi, hogy a magyarországi tárolókból a napi 53,5 millió köbméteres  csúcskapacitásnál kevesebb földgázt vegyenek ki - mondta Molnár ...
jan. 16
11:51
Ítéletet hoztak egy 100 milliós adócsalás ügyében (Adózóna)
Fiktív számlák segítségével követtek el százmillió forintot meghaladó értékű adócsalást egy üzleti csoport tagjai, akiket pénteken letöltendő, illetve felfüggesztett jogerős szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
jan. 16
11:52
Görbicz nélkül a csoportelsőségért (hirado.hu)
A világklasszis irányító orvosi javaslatra jelenleg pihen, illetve vizsgálatokon vesz részt, mert az elmúlt napokban rosszul érezte magát
jan. 16
11:54
MSZP: írásbeli kérdések a pénzügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatban (Gondola)
A pénzügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatban írásbeli kérdésekkel fordul a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez és a pénzügyminiszterhez Török Zsolt, az MSZP országgyűlési...
jan. 16
11:54
Alkotmánybíróságig jut a Citadella-ügy? (hirado.hu)
Nem találják azt a papírt, mely a műemléknek nyilvánítaná a Citadellát - ezt a KÖH sem cáfolja-, de a tényt megerősítik, hogy a Budapesti körpanorámát biztosító terület a műemlék kategóriába sorolható
jan. 16
11:56
KÖH: a Citadella védettségéhez nem férhet kétség (Gondola)
A Citadella védettségéhez ahogy a korábbiakban, úgy most sem férhet kétség - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pénteken az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Népszava című napilap írása...
jan. 16
11:56
Négy napra csökkentették a heti munkaidőt Szentgotthárdon (hirado.hu)
A globális gazdasági válság a General Motors Powertain Kft.-t is sújtja, a recesszió miatt a szentgotthárdi gyár már a múlt év októberében kénytelen volt visszafogni a termelést, és megválni a kölcsönzött munkaerő jelentős részétől
jan. 16
11:58
Szerbia meghosszabbította a gázszállítási megállapodást Magyarországgal (Gondola)
Szerbia is, csakúgy, mint Bosznia, január 24-ig meghosszabbította szükséghelyzeti földgázimport-megállapodását Magyarországgal és Németországgal, közölte a szerb Srbijag gázművek vezérigazgatója,...
jan. 16
12:00
Ma már kevesebb gázt kell kivenni a tárolókból (Infostart)
Az enyhébb időjárás miatt mérséklődő földgázfelhasználás lehetővé teszi, hogy a magyarországi tárolókból a napi 53,5 millió köbméteres csúcskapacitásnál kevesebb földgázt vegyenek ki - mondta Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter a pénteken Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.
jan. 16
12:00
Az elemzők 50 bázispontos kamatcsökkentést várnak (Gondola)
Az elemzők többsége 50 bázispontos jegybanki alapkamat csökkentést vár hétfőn, és arra számít, hogy az idén a GDP 2,4 százalékkal csökken, az infláció 2,5 százalék körül alakul és az ország...
jan. 16
12:00
Orvvadászokat fogtak a szabolcsi rendőrök (Index)
Orvvadászokat fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
jan. 16
12:00
Újra vádat emelhetnek Kulcsár ellen (HírTV)
Lapértesülések szerint a sikkasztás miatt alig öt hónapja első fokon nyolc évre ítélt volt bróker, Kulcsár Attila ellen most újabb vádemelésre tett javaslatot a Nemzeti Nyomozó Iroda.
jan. 16
12:00
Pozitív lett a doppingtesztje az olimpiai bajnok síugrónak (Blikk)
Pozitív eredményt hozott a doppingtesztje Lars Bystölnek, a norvégok olimpiai bajnok síugrójának. A 29 éves versenyző - aki 2006-os, torinói játékokon normálsáncon lett aranyérmes - maga beszélt erről a helyi sajtónak.
jan. 16
12:00
Molnár Csaba cáfolja a VDSZSZ állításait (Alternatív Energia)
Nem igaz, hogy a MÁV Zrt. 5 ezer ember elbocsátására készül, üzleti tervében nem szerepel ilyen előterjesztés - erősítette meg Molnár Csaba közlekedési miniszter pénteken sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.
jan. 16
12:00
Australian Open-történelem, pénzdíjak (hirado.hu)
A Grand Slam-viadal történetének legfiatalabb férfi egyéni bajnoka az ausztrál Ken Rosewall, aki 1953-ban 18 évesen és 2 hónaposan diadalmaskodott
jan. 16
12:00
Kiszáll az árupiaci üzletből a UBS? (ProfitLine)
A svájci UBS pénteki bejelentése szerint értékesíti az áripiaci üzletágának egy részét a brit Barclays Bank Plc. számára. (ProfitLine.hu)
jan. 16
12:02
Milliárdos kárt okozott a Gázai offenzíva (Gondola)
Palesztin becslések szerint legkevesebb 1,4 milliárd dolláros kárt okozott a palesztin gazdaságnak az izraeli hadsereg offenzívája a Gázai övezetben. A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint a majd három hete tartó offenzívának eddig legalább 1105 halálos áldozata volt a palesztin oldalon, a sebesültek száma 5100-ra rúg.
jan. 16
12:02
Ustream-alkalmazás iPhone-ra [update2] (Index)
Múltkor már írtam arról, hogy a Ustream hamarosan kijön egy olyan alkalmazással, melynek segítségével mobilról azonnal tudnak a felhasználók live streamelni.
jan. 16
12:02
Továbbra sem talál harmincezer embert az APEH (HírTV)
100 ezer ember tb-jogviszonyát tisztázta az adóhivatal abból a több mint 133 ezerből, amelyet még tavaly az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azzal küldött át, hogy rendezetlen a társadalombiztosításuk – tájékoztatott az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) pénteken.
jan. 16
12:02
Nagy verekedés várható Káposztásmegyeren! (hirado.hu)
A káposztásmegyeri csarnokban zárja le aktív sportpályafutását a moszkvai olimpia kötöttfogású birkózóbajnoka: az 52 esztendős Növényi Norbert
jan. 16
12:03
Egyre mélyebb magyar recesszióra számít a piac (Portfolio)
Míg novemberben 1.1%-os, decemberben 2%-os, addig a ma kiadott elemzői konszenzus szerint már 2.5%-os recessziót várnak a piaci elemzők Magyarországon idénre - derül ki a Reuters felméréséből. A...
jan. 16
12:03
Milliárdokat dobtak össze az adózók: ki kapta a legtöbbet? (Pénzcentrum)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a tavalyi személyi jövedelemadó bevallása során felajánlott 1 %-os rendelkezések összesített végeredményét. Az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok részére 1 millió 157 ezer felajánlás érkezett valamivel több, mint 7 milliárd forint összegben....
jan. 16
12:04
Drogokkal kereskedett egy budapesti rendőr (Index)
Őrizetbe vett egy budapesti rendőrt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyomozó Ügyészség.
jan. 16
12:04
Dakar: csak egy magyar egység ért be időben (HírTV)
Az 50. helyre sorolták a Palik László-Darázsi Gábor kettőst a Dél-Amerikában zajló Dakar 12. szakaszán, miután az egység csütörtökön nem tudta sötétedés előtt befejezni a gyorsasági szakaszt.
jan. 16
12:04
"Brutálisak" az autóipar kilátásai (hirado.hu)
Günter Verheugen szerint nem biztos, hogy minden autógyár túléli a válságot
jan. 16
12:06
Egyre biztosabb az augusztusi, budapesti bokszgála (hirado.hu)
A német ZDF televízió augusztus 22-én szeretne egy gálát Magyarországon
jan. 16
12:09
Keleten nincs tömeges kirúgás (Privátbankár)
Az ország keleti régiójában nincs tömeges elbocsátás, mivel nincsenek jelen koncentráltan a multinacionális cégek és beszállítóik - mondta Tukacs István kormánybiztos a kormányszóvivői tájékoztatón. ...
jan. 16
12:09
George Bush húsz legrosszabb döntése (Infostart)
Nyolcéves elnöksége alatt George W. Bush számos olyan kínos döntést hozott, amelyet még ő maga is megbánt később. A Daily Telegraph a leköszönő amerikai elnök húsz legnagyobb hibáját gyűjtötte össze Iraktól kezdve a Katrina okozta pusztítás kezelésén át, egészen Kiotóig.
jan. 16
12:12
4786-szor rakta ki a Rubik-kockát Milán (BorsOnline)
Szédítő sebességgel bűvöli a hatoldalú logikai játékot a nagykanizsai Baticz Milán. A még csak 19 éves fiatalember számos hazai és nemzetközi versenyen ért el első helyezést, s ő tartja az egy nap alatt a legtöbb Rubik-kockát kirakó rekordot is.
jan. 16
12:12
Kajakkal utazik egy német pár a jeges Dunán (Gondola)
Ulmból indult és egészen a Fekete-tengerig hajózik egy német pár a Dunán egy túrakajakkal. A jégzajlás miatt most Pakson vesztegelnek, sátorban alszanak a hajókikötőben. Veronika Janke és Matthias...
jan. 16
12:18
Hátat fordít-e a jegybank a forintnak? (Index)
Az inflációs cél elérését még a mostaninál gyengébb forint sem zavarná, de mi lesz a devizahitelesekkel? Hétfőn újabb kamatcsökkentés jöhet.
jan. 16
12:18
Energetikai pályázat diákoknak és hallgatóknak (HírTV)
Az Energetikai Szakkollégium tanulmányi versenyt szervez olyan középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, akik érdeklődnek az energetika tudományának valamely területe iránt. A verseny elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a szakmára, melyet jogosan tartanak a 21. század legnagyobb kihívásának. Ennek a töretlenül fejlődő területnek szüksége van tehetséges, kreatív fiatalokra, akik…
jan. 16
12:18
A KDNP ismét felszólította a kormányt! (Alternatív Energia)
A KDNP felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza a napi standolást kötelezővé tevő jogszabályt - jelentette be Móring József Attila, a párt képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 16
12:18
Molnár nem mer gázárcsökkentésről beszéni (hirado.hu)
Az enyhülő időjárás miatt belföldi forrásból biztosítani lehet a földgázigényt, árcsökkenést firtató kérdésre a miniszter nem akart prognózisokba bocsátkozni
jan. 16
12:18
Veszik az eurót és a fontot a dollárral szemben (ProfitLine)
Emelkedik az euró a dollárral szemben pénteken, annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank a tegnapi napon kamatcsökkentést hajtott végre. A közös európai fizetőeszköz 1.3260 dollárra erősödött az európai kereskedés során, a tegnapi 1.3163 dolláros szintről. (ProfitLine.hu)

Keresés