Marhalapockából vettem pár szeletet, hogy valami szaftos húsétel legyen belőle. Eredetileg csak sárga- és fehérrépát gondoltam hozzá, de olyan helyen vásároltam, ahol csak csomagolt vegyes húsleveszöldség volt. Így aztán megpucoltam, felvágtam a benne lévő karalábét, zellert is. Egyáltalán nem tett rosszat neki. A hús széléről levágtam a hártyát, aztán egyenként mindkét oldalán minden szeletet…
A bazsalikomnos szamócafagyi után megállapítottam, hogy a bazsalikom nemcsak színben illik jól a piros gyümölcsökből készült fagylaltokhoz. A feltételezés bizonyításához ki kellett próbálni, hogyan muzsikál a meggyel. Jelentem, jól. Bár jó úton járunk, természetesen ettől még nem lesz pikáns, kellett még hozzá egy kis vanília és sötétbarna nádmelaszos nádcukor. Hozzávalók /1 liter/ - kb. 700 g…
Ezt a koftát hónapokkal ezelőtt sütöttük, de valahogy eddig nem került fel ide, és már itt az ideje. Eredetileg bárányból kéne sütni, de ennek hiányában a borjú is megteszi. Sőt, a marha se fog visszabeszélni. Én aprítottam a húsban a mazsolát, mert a srácok, akik velünk piknikeztek, mániákus mazsola gyűlölők, de ha nem látják megeszik. Fiúk... Hűtőtáskában szoktam vinni az előre elkészített húst,…
Cserna-Szabó András földim. Ugyanabban az alföldi kisvárosban töltötte a gyerekkorát, mint én. Ha a Delelő vendéglőről, a Ligetről, vagy éppen Dencsről, az örökös főúszómesterről ír, nekem ez ugyanazt jelenti, mint neki. Személyesen nem találkoztunk, csak az édesapját ismertem, aki Dr. Sz. András néven ma is jónevű nőgyógyász arrafelé. Nem dédelgetem túlságosan a vele való találkozás emlékét,…
A legnagyobb ajándék a múlt héten az volt, hogy az Öcsém, azt kérte tőlem, készítsek neki valamit ribizliből. Mondta, a ribizlit ő hozza. Aztán hozott szedret is. És végül egy olyan süti született, ami megtöri a gyümölcsös tejespite egyeduralmát. Könnyen összeállítható viszonylag kevés hozzávalóból, a végeredmény mégis könnyed, pikáns, melyben a főszereplő az (idény)gyümölcs:-) A recept [...]
A legfinomabb halétel, amit idén ettem. Sógorom készítette nekünk friss, dunai pontyból, náluk „crap la cuptor cu mamaliguta” néven fut. Szívesen elkészíteném itthon is, de valahogy mindig (poshadt)iszap ízű ponttyal hozott össze a sors… Hozzávalók 6 személyre: egy 1,5 – 2 kg-os ponty 4-5 újhagyma, vagy 2 fej (lila)hagyma 2 szép paprika (piros és sárga kaliforniai) 2 sárgarépa 3-4 gerezd…
Egy friss New York-i kutatás szerint az amerikai tinédzserek esetében a multivitaminok és a C-vitamin a legnépszerűbb étrendkiegészítők, ami nagy szerencse, hiszen ezek egészségügyi kockázata rendkívül alacsony.
Szeretem a nyári viharokat, különösen akkor, ha a tikkasztó hőség után több napos lehűlést hoznak maguk után. (Gondolom, ezzel a rajongással egyedül vagyok. :-)) Most, kismamaként, pedig különösen jól esik az ablakon beáradó, esőillatú, friss levegő.
Hozzávalók: 3 pár virsli 1 kis pohár tejföl 1 evőkanál majonéz 1 kávéskanál mustár 1 nagyobb csipett bors 1 kisebb csipet cukor 1 konzerv kukorica 1 kis fej hagyma
Hozzávalók: 2 nagyobb savanykás alma 1 tojás 20-25 dkg liszt (jó, ha a fele korpás) 2-2,5 dl szódavíz 1 evőkanál porcukor 1 mokkáskanál sütőpor 1 mokkáskanál őrölt fahéj 1 mokkáskanál só 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg olaj a sütéshez sárgabaracklekvár a tálaláshoz
Ma a Köztisztviselők Napja tiszteletére nem dolgoztam. Ráérősen kezdtük a napot, a szokásos ötórai ébresztő híján nyolckor keltünk, reggeliztünk, henteshez meg boltba mentünk, főztem, egyszóval nem csináltunk semmi különöset. Attila nagymamájától kaptunk egy kilónyi zsenge zöldbabot, ami ráadásul meg is volt pucolva, ezért mindenképpen fel kellett használni. Úgy döntöttem, palóclevest főzök…
Van egy hely, ahova bármikor szívesen megyek. Ott nyugszik meg a lelkem, ott lelek békére és ott érzem magam a legjobban e világon. Ha valaha nagy baj fog érni, vagy komoly döntést kell hoznom, biztosan ide vonulok majd el, gondolkodni. Számomra ez a világ közepe, a hegyek, a fenyők között. A szűk völgyben, ahol zúg a patak és a jéghideg víz sodrása képes a gondjaimat is magával vinni…Olyan, mint…
A vasárnapi ebéd a véletlenek összjátékábók kerekedett. Alapvetően a fagyasztó tartalmát próbáltam csökkenteni, hogy szükség esetén legyen elegendő helyem. Egy kis kutakodás után megállapítottam, hogy van 2 csomag fácáncomb, amely már igen jó kiindulási alapot ad bármilyen ebédhez. A vajbab pedig most terem anyósóm kertjében, a kettőt kombinálni pedig gyerekjáték. Ha nem sikerül fácánhoz jutni,…
Miután az eperről sikeresen lemaradtam, bánatomban készítettem ezt a lekvárt. Haas zselésítőt használtam. Cseresznye, rebarbara megmos, kimagoz, megpucol, feldarabol, pici citromlével meglocsol. Lábasba beletesz, zselésítő hozzáad. Állandó keverés mellett felforral. Forrásban lévő péphez cukor hozzáad, összekever, újra felforral, majd 5 percig főz. Elmosott üvegekbe lekvárt beletesz, celofán,…
Nemrég apukám mesélte, hogy egy étteremben evett gazpachót, és bár nem volt rossz, kíváncsi lenne, milyen igazán jól elkészítve. Ezzel a fülembe is ültette a bogarat, szeretem az ilyen kihívásokat. Elkezdtem hát nézegetni a különböző receptváltozatokat, amikből van bőven persze. Végül a Kulinária - Európai konyhaművészet című kiadvány receptje mellett döntöttem. Az íze szerintem isteni, ránézésre…