Amint Norman karján elindult táncolni, Andrea olyan dühös tekintetet vetett Hannah-ra, hogy az rögtön tudta, nem fogja megúszni magyarázkodás nélkül. Majd azt mondja neki, hogy még mindig kellemesebb Normannel táncolni, mint ott ragadni a két anyatigris társaságában.
Avagy ahogy kicsi Vú és Mamma az orient expressen mondanák: sup cua mang tay. Egyik hétvégére zöld spárgával szerettem volna készíteni valamilyen ázsiai beütésű levest. Több ázsiai illetve orientális ihletésű könyvem is van, s erre a vietnám kultúrájáról és konyhájáról szóló könyvemben találtam rá. Szinte az egész sorozat megvan egyébként, mert egyszer féláron árulták s tetszett is a könyvek…
Tíz nap távollét után, újra itthon! :-))) Kicsit fáradtan, de tele élményekkel és mesélnivalóval, jópár - a helyszínen feljegyzett recepttel, néhány új „kinccsel” és természetesen a GoodFood, La cucina és Secrete de Chef legújabb számaival tértem haza Romániai túrámról, amiben volt tengerpart, hegyvidék és lakodalom. Munkahelyi - fejem fölötti hullám-összecsapás túlélése után következnek majd a…
Most, hogy egyre melegebb napokat élünk meg (és még soknak nézünk elébe) észre kellett, hogy vegyem magamon, hogy a nagy melegben - az ásványvíz már nem ad enyhet, - nincs kedvem enni, - gyümölcsöt sincs kedvem enni, VISZONT - nonstop fagyit ennék mennyiségi korlátok nélkül, - egyfolytában a menta ízét áhítom, - a házi menta tea is kezd unalmassá válni. Mindezt összegezve, rájöttem [...]
Padlizsán szezonnak még nem nevezném a mostanit, az nyár végén jön csak el, de egyre gyakrabban botlani két-háromszáz forint körüli árakba. Én imádom, sajnos akkor is, amikor egy vagyonba kerül, de ilyenkor, amikor olcsó, mindig van itthon. Kétnaponta belecsempészem valamibe, mert ha csak egyszerű eldöntendő kérdést tennék fel a férjemnek, hogy legyen-e padlizsán vacsorára, akkor nemmel…
Hozzávalók: 1 nagy csokor snidling 20 dkg felkockázott gépsonka (de csirkemellel is finom) 15 dkg reszelt sajt 2 dl tejszín spagetti (de bármilyen tészta jó) só fehérbors
Hozzávalók 4-5 személyre: 25-30 dkg friss sóska 1 fej vöröshagyma 3 db nagyobb sárgarépa 2 db fehérrépa 4 szem közepes méretű burgonya 1 db húsleveskocka A galuskához: 1 db tojás annyi liszt, amennyitől a galuska tésztája megfelelő állagú lesz A tálaláshoz: keménytojás tejföl
Az ennivaló nagy többségét nálunk mindenki készen hozza ilyenkor, most sem szűkölködtünk! Ha valaki úgy gondolná, hogy ezek többnyire „retró” kaják, az nem véletlen, hiszen mondhatnám, mi a retró korosztályba tartozunk, de ez egyáltalán nem gátol abban, hogy jól érezzük magunkat. Tehát – a teljesség igénye nélkül – volt túrókrémmel töltött paradicsom, túrós-tormás sonkatekercs, májpástétom…
Azt vettem észre, ahogy öregszik az ember úgy kerül mind közelebb a kerthez, a természethez, míg a végén teljesen belesimul. Ahogy telnek az évek, úgy jelentenek mind nagyobb örömet a saját termesztésű zöldségek, gyümölcsök. Apuci ékes példa minderre. Anno, amikor még fiatalabb volt, neki is a nyűgösebb dolgok közé tartoztak a munkák a szőlőben és [...]
Talán sokan emlékeznek még rá, mekkora sikere volt tavaly kicsi Vú már-már legendaszámba menő citromos süteményének. Nem csoda, hogy végigsöpört a bloggertársadalom konyháin, mert nehéz ennél könnyebb, frissebb sütit kevesebb energiával megsütni! Az eredeti recept egy francia blogon található, ott viszont nyomát nem találtam a gyökereknek - amit nyilván csak én kerestem:-). Annyi kiderült,…
Ilyen helyes tésztát vettem ma a Tescoban. Kisfiúk előnyben! Szeretjük az IKEA-s szarvas fej tésztát is, de ez pont a felébe kerül, és van benne vonat! :-)
Sötét rozsliszt és kenyésütőliszt keverékéből készültek ezek a magvas zsemlécskék. Az egyéb hozzávalókban és sütésben nincs különösebb eltérés az eddig használt receptektől, hacsak az nem, hogy a tészta vagy 8 órán át kelt és négy alkalommal is átgyúrtam, majd újra pihentettem, kelesztettem. Eredmény? nagyon finom, egyenletes bélzetű, ruganyos tészta, ami nekem rozsos péksüteménynél, kenyérnél…
Ezen a héten itt van velünk az Anyukám. Babusban gyönyörködik, dédelgeti, közben jókat beszélgetünk, én meg kedvemre főzöcskézhetek. Nem kis adag meggy is lapult a táskájában, így az eredetileg tervezett ribizlis-túrós süti helyett ezt a könnyű és igen gyorsan elkészülő kevert meggyes sütit készítettem tegnap ebédre. Üdítő mandarintorta néven szerepel a recept eredetije a Dr. Oetker Rázott és…
Sok értelme nincs. Innen. Tegnap pedig láttam a kisboltban azt a csokit, amit gyerekkoromban is árultak, kicsi, és mindegyik csomagolásán egy betű van. Volt ugyanilyen magyar várakkal is.
A piaci halasnál gyönyörű, bő másfeles nyurga ponty kellette magát, nem is tudtam neki ellánállni. Hogy genetikailag valójában mennyire volt nyurga, azt csak egy képzett halbiológus tudta volna megmondani, de az tény, hogy nagyon jók voltak az arányai. Filézni is öröm volt, gyönyörű, zsírmentes húsa volt, tényleg nem mindennapi, kiváló alapanyag volt. A köretet a "minimalizmus" jegyében gondoltam…
Nyakunkon a meggyszezon. Idén rengeteg meggy termett, a piacon igen jó árban lehet most hozzájutni. Annyira nincs jó évjárat, mint tavaly, a meggylekvárunk talán az idén nem is lett annyira ízletes, mint egy éve, bár panaszra így sincs okom. Szokás szerint nem kispályáztam, 27 kiló meggyet vásároltam a piacon. A lekvárban nem használtuk el mindet, hagytam eleget levesnek, hiszen ebben a nyári…