Olyan vendégeim voltak hétvégén, aki valójában egyáltalán nem is vendégek, itthon vannak nálam. Így fordulhatott elő, hogy szombaton este az egész napos teszvesz után diszkréten közölték velem, hogy 1. együnk, de gyorsan, éhen halnak 2. 18.00-kor, valamint 20.45-kor semmiképpen nem érnek rá, a kettő között lesz egy kis idő, jó lenne, ha akkor vacsoráznánk. A barátok óhaja parancs, így a tervezett…
Kicsit túlsúlyba kerültek mostanában a sütemények a blogon, de meg tudom magyarázni!:) Ez a süti azért készült, mert a nyári napsütésben erkélyen kávézáshoz egyszerűen muszáj volt kitalálnom valamit, ezt bárki készséggel beláthatja. És bár nem tudom, mit takar a név: Tollhouse Cookie, a jó kis szakácskönyvemből tegnap ezt választottam, mert a hozzávalók közül minden rendelkezésemre állt, és már a…
Nem tudom, hogyan alakulhatott ki, hogy a tököt gyalulva használjuk főzeléknek. Így szoktam meg, ez volt természetes, anélkül, hogy különösebben gondolkoztam volna rajta. Egyszer aztán, még régen, az akkor még kisebb gyerekeimnek akartam főzni, de ott, ahol voltunk, nem árultak gyalulva, megvettem hát egyben, a kedves szomszéd nénitől kölcsönkértem gyalut, megcsináltam. A gyalu régi volt, nagyon…
Ha az új fokhagyma nem lenne ennyire fontos alapanyaga ennek az ételnek, akkor téli fogás is lehetne ez a finomság, de évente csak egyszer készítem, méghozzá ilyenkor, amikor mindenhol kapható az új, illatos, zöld, vagy szerencsésebb esetben a lila fokhagyma. Sokan félnek ettől a fokhagyma mennyiségtől, de nem kell megijedni, így egyben hagyva a gerezdeket közel sem annyira erős az íze, mintha…
Korábban olvastam arról, hogy a nőket a szülés előtt néhány héttel elkapja a fészekrakó ösztön, amely nem hagyja nyugodni őket addig, amíg mindennel el nem készülnek. Gondolok itt a mosásra, vasalásra, takarításra, rendrakásra, főzésre és voltaképp minden házimunkára.
A fatornyos tolnai megyei kisvárosban (akkoriban talán mág csak község volt), ahol a gyermekkoromat töltöttem volt egy fagyis, akinél szuper főzött fagyit lehetett venni! Mivel mi közel laktunk, vasárnap néha ez volt a délutáni nasi. Akkor lementünk Öcsémmel (kaptunk 10 Ft-ot) és vehettünk fagyit magunknak ill. az Apuéknak. Ahogy vittük hazafelé, persze az övéket is [...]
Ismét sikerült feltárnunk egy honi borvidéket és az eddigi kevés kivételtől eltekintve újfent csak felemás érzésekkel távoztunk. De azért többnyire jó élményekkel a tarsolyunkban, csak hát az egri borvidék szervezettsége egyelőre erősen alulmúlja az egyébként kínálkozó lehetőségeket.
Jó érzékkel és jó ütemben kapcsolódtam be a “Pay it forward” játékba, meg kell hagyni:-))) Az én felajánlásomra már csak VKOrsi kolléganő jelentkezett, mint blogger. Így önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy szívesen adok ajándékot olyan embereknek is, akinek nincs blogja ill. Tintaleves Eszter felvetése kapcsán bejelentkeztem a Papírgaluska blogján, hogy a kör bezárulhason:-))) Bár lehet, hogy [...]
Nagyon kiváncsi vagyok mások hol vásárolnak? Hol kapható Magyarországon a legjobb csirke? Liba? Kacsa? Létezik megbízható hentes? A legfiatalabb marha? Szép bárány? Friss hal? Friss idényzöldség? Friss, szép gyümölcs? A legjobb sajt? (Magyarszombatfán) Van-e ebben az országban egy magyar River Cottage? Van valaki, aki saját maga állítja elő a portékáját, megbízható, két hét múlva is…
1 csomag vaníliás pudingpor 0,5 l tej 4 ek. cukor 15 dkg csokis keksz 2 dkg vaj 0,5 dl tej 12,5 dkg túró 2 dl tejszín kb. 15 dkg eper Váncsa úrnál találtam a receptet, amiben elsősorban az volt a szimpatikus, hogy nem kell sütni. A pudingport a tejjel és a cukorral a zacskó szerint elkészítem, a felét kiöntöm poharakba és az ebek harmincadjára szeretett páromnak meghagyom :). A másik…
A Heimann-féle "Borhozételt" receptversenyre nagyon sok recept érkezett, köztük igen sok jó, ezért kissé elhúzódott, míg a zsűri meghozta a döntést. [...] Bővebben!