Az 5-6 hónapos babák már nemcsak anyatejet kaphatnak, hanem a későbbi étrend összetevőivel is ismerkedhetnek; először persze csak a gyümölcsök levével, majd a pürékkel. S szerencsére nyáron nem panaszkodhatunk, a természet elhalmoz minket a hozzátáplálás elkezdéséhez szükséges alapanyagokkal. Melyiket, mikor és hogyan? Segítünk!
Nyugalom, nem a napokban készült, 35 fokban, csak most jött el az ideje, hogy feltegyem. Újabb lépést tettem a kelt tészták rögös útján és bár sikerült nagy kakaós monstrumokat létrehoznom, szemben phzs decens kis csigáival, mégis nagyon elégedett és büszke voltam. A recepthez a Papírgaluska hozta meg a kedvem, de valójában phzs-t dicséri. Nála a receptleírás mellett fényképes dokumentáció is…
Tegnap bár mindenféle remek terveim voltak a vacsorára nézvést, kissé elúsztam az idővel (no meg a lámpakészítéssel), úgyhogy egy gyors frittatát dobtam össze. Az eredetit Nigellánál láttam a múlt heti Spectrum-sorozatában, egyedül cheddar sajtom nem volt itthon, "kénytelen" voltam parmazánnal helyettesíteni, amitől az állaga biztosan más lett, de hogy nem rosszabb, az tuti:) Fotó nincs, éhesek…
Az eper klassz a bazsalikommal, ezt már kóstoltam. Az eper klassz a fehércsokival, ez is alapvetés. Mi lenne, ha összekevernénk? Nem kell hozzá Einstennek lenni, hogy kitatáljuk…. az is nagyon finom lesz! Hozzávalók: 20 dkg fehér csoki 1 dl és egy pici kókusztej 2 dl tejszín 10-12 nagyobb levél bazsalikom eper A fehércsokit 1 dl kókusztejjel kis lángon felolvasztom, amikor egynemű félrehúzom…
Málnás citromtortát sütöttem Dávid negyedik születésnapjára. Mostanában ünneplés az életünk, igazán lehetne inkább húsz fok. Vasárnap a nagymamánál szülinapoztunk, hétfőn pedig az óvodában ünnepeltünk. Tegnap délután pedig évzáró volt a kiscsoportban. Tündériek voltak a gyerekek! Először a répamesét adták elő, és a fiam volt a répa :-) Ez a répához fűződő viszonya miatt elég mulatságos volt…
Húskrémet készítettem már többször is pörköltből, most viszont a maradék kb. 30 dkg-s sült hús darabot kellett elpusztítani minél hamarabb. Nem is tudom, miért maradt olyan sok. Talán a kánikula teszi, nem fogy a hús, az anyukám viszont nem tud semmiből keveset készíteni és keveset adni, így kissé elszámolta magát megint. De nem gond, a lényeg, hogy felhasználtam. Főztem 4 kemény tojást, a sült…
Az előre és hátra is meghosszabbított hétvége után nehezen tudok nekifogni az írásnak, pedig tudom, hogy miről akarnék. Például, hogy szívesen részt vettem volna a Gourmandula által kiírt 16. vkf-en, de már az első pillanatban tudtam, hogy nem fog összejönni, ugyanis a mi piknikünk pont egy héttel később van (volt), és ezt már így nem tudtam összehozni. És mi is az a piknik? Persze, hogy nekem…
A mai napon hirdettek eredményt a hvg. hu Goldenblog 2008 Gasztroblogok kategóriában, az első tíz helyezett itt olvasható. Gratulálok nekik, a listában szereplők sorrendjét én másként állítottam fel, de annak örülök, hogy az általam gyakran látogatottak is bekerültek, sőt, dobogósak lettek.
Hétfőn zárult az idei Goldenblog gasztro szekciója, és a mai napon lettek ismertek az eredmények. Úgy, mint tavaly, idén is benne vagyok az első tízben. Nevezni kellett a blogokat, az összeset lehetett szemlézni egy hétig, és a zsűri, és a jelentkezők közül választott szavazók közösen döntötték el a sorrendet. Tehát ez alapján a hatodik helyre érkeztem, és bár nem tekintem ezt versenynek (sem…
Ezúton is sok szeretettel gratulálok Ízbolygónak a kategóriagyőzelemhez, Fűszeres Eszternek és Dolce Vitának a dobogós helyekhez, és a többi kedves kollégának, kolleginának a jó helyezésekhez!