2008. július 20. vasárnap

júl. 20
7:48
VKF 17. - Ötletes saláták (Fakanál)
Tartozom a téma kapcsán néhány vallomással. Először talán kezdjük azzal, hogy nem szeretem a salátákat úgy általában. Van néhány, amit szívesen megeszem, de megmondom őszintén, sose vagyok úgy, hogy felsóhajtok: úúúgy ennék egy salátát... Na, ezzel a nehezén túl vagyok. Szorosan kapcsolódik tehát a második vallomás, miszerint úgy gondoltam, ezt a VKF-fordulót kihagyom. A harmadik vallomás: a…
júl. 20
8:51
Cukkini-csónakba töltött zöldséges pulykasaláta - Vkf. XVII. (Gigi a konyhában)
Mire jó az éjszakai szoptatás? A sok - elsősorban a gyerekre vonatkozó - pozitív hatásán túl arra is, hogy az ember kigondolja, mit fog készíteni a következő vkf-re (amelynek témája egyébként nagyon tetszett már a meghirdetéskor). Persze én sem vagyok éjszaka mindig olyan állapotban, hogy ezen tudjak gondolkodni, általában csak arra koncentrálok, el ne aludjak, míg a gyerek jól nem lakik, de van,…
júl. 20
9:54
VKF XVII. – Gyümölcssaláta fehércsokimousse-szal (Kicsi Vú)
Dolce vita salátákat kért a júliusi VKF fordulóra, méghozzá kreatív, izgalmas salátákat, melyek nem köretként szolgálnak, hanem önálló fogások. Bevallom, nagy fejtörést okozott a kiírás, és el is töprengtem rajta, miben rejlik a feladat nehézsége. Hamar eszembe is jutottak Csizmadia András ironikus szavai, akit a Magyar Borok Házában egy Bor a gasztronómiában kurzuson volt szerencsém hallani, és…
júl. 20
9:54
VKF 17/1 - Narancssaláta (Kísérleti konyha)
A jelen hónapban Dolce Vita egy igazán nyárhoz illő témát írt ki az aktuális VKF fordulóra, mely során ötletes salátarecepteket kért. Nem vagyok salátarajongó, ami talán onnét ered, hogy a fejessalátával sose sikerült megbarátkoznom, s ezen keresztül sokáig irtóztam a többi saláta elől is. Néhány saláta viszont idővel belopta magát a szívembe, s ezeket is készítettem el erre a fordulóra egy három…
júl. 20
12:00
Nyitva az ablak! (Macikonyha)
júl. 20
12:00
VKF! XVII – kreatív saláták (Gabojszakonyhaja)
Az elmúlt pár hónapban a GoodFood magazin abszolút kedvencemmé vált, minden számából jó pár recept készült, vagy vár elkészítésre. A júliusi szám bővelkedik salátákban, így nem volt nehéz dolgom, amikor a Dolce vita által kiírt kreatív saláta témában kutakodtam. Legszívesebben grillezett radicchiot készítettem volna friss fügével, ruccolával és parmezán forgácsokkal, de radicchiot sem kaptam…
júl. 20
12:00
VKF XVII/1.- Krémsajtos grapefruit-saláta (Zsuzsi főz)
Dolce Vita a XVII. VKF-re izgalmas saláták receptjeit várja. A témaválasztás nagyon időszerű, hiszen a tomboló nyárban mindenkinek jól esik egy saláta könnyű ebédként vagy vacsoraként fogyasztva. A fordulóra két recepttel készültem, melyek közös vonása, hogy mindkettő gyümölcs felhasználásával készült, de egyikre sem lehet mondani, hogy a desszertként jól ismert gyümölcssalátáról lenne szó. A…
júl. 20
12:02
Garnélás meleg lencsesaláta – VKF! XVII/2 (Gabojszakonyhaja)
Hozzávalók: 2 személyre 200 g fagyasztott garnéla 100 g apró szemű zöldlencse 1 piros chilipaprika vagy szárított chilipehely 1 kk méz 3 gerezd fokhagyma 1 citrom leve 2 ek olivaolaj 2 ek szójaszósz 1 ek rizsecet 3 ek pirított szezámmag 1 csokor koriánderzöld (nálam petrezselyem) A garnélát hideg vízben felengedem és legalább 20 percre bepácolom a fenti mennyiségű olivaolaj, citromlé, chili és 2…
júl. 20
13:03
VKF XVII/2.- Ananászos csirkesaláta (Zsuzsi főz)
A VKF aktuális fordulójára készítettem még az ananászos csirkesalátát is, amely szintén anyukám receptje, ezúttal is egy kissé átalakítva. Ami fontos ennél a salátánál, hogy ne főtt, hanem sült csirkemellet használjunk hozzá, és az ananász ne konzerv, hanem friss legyen, így jutunk ugyanis a megfelelő végeredményhez, amely egy kellemesen üdítő, de semmiképp sem édes saláta. A két fő alkotóelemen…
júl. 20
20:24
VKF! XVII- Grillezett zöldséges saláta. (Moha és Sáfrány)
júl. 20
20:24
Édeskömény-ananász-saláta garnélával (Dalla cucina, per te)
Nem egy bejegyzésemet indíthattam volna úgy, hogy: az úgy kezdődött, hogy... és megyek szépen vissza az idők örvényébe... regélni a régmúltról... Nos, ennél a salátánál időben valóban vissza kell egy kicsit mennünk. Történt, hogy nyaralás alkalmával valami könnyed kis könyvecskét olvastam. Kilóra azért nem volt könnyed, a reptéren, utazás előtt szinte mindig súlyra keresek könyvet:-) (hogy…
júl. 20
22:30
VKF 17/2 - Inverz Cobb-saláta (Kísérleti konyha)
Otthon valahogy rendkívül elterjedt a a cézár saláta (avagy újmagyar nyelven: ceasar's salad), s nem is tudom miért. Ugyan nem vagyok salátarajongó, de nekem különösen jól ízlik a cobb saláta, amit viszont csak alig lehet fellelni, mint ahogy Ízbolygó cikkében is olvashattuk. Eleinte nálam is egyszerű salátaként készült, míg aztán tavaly egyszer olyan ötletem támadt, hogy mi lenne, ha fordítanék…
júl. 20
23:33
Ázsiai sült zöldséges, karamellizált tofus saláta (VKF XVII) (Gourmandula)

Keresés