Az Országos Választási Iroda kötelessége, hogy 19 órától nyilvánosságra hozza az előzetes választási eredményeket - tudatta álláspontját Jóri András. Az adatvédelmi biztos úgy véli, április 11-én sérült a választási eljárás nyilvánosságának és a választási eredmény gyors és hiteles megállapításának elve is.
A legtöbb járatát elindítja kedden a Malév, miután megváltozott az Európai Unióban a légtérkorlátozás meghatározása - közölte a Malév kedden az MTI-vel.
Megható és megrázó volt ez a felvonulás – értékelte a több tízezer embert megmozgató vasárnap esti Élet Menete rendezvényt Ungvári Tamás. Az író-műfordító az ATV Egyenes Beszéd című műsorában e mellett kijelentette: ő egy egész más felvonuláson volt, mint amit utólag a sajtóban viszontlátott.
"Ez a téma semmilyen formában nem vetődött fel a Fideszben" - kommentálta a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan az RTL Klub Híradójának azon korábbi információját, amely szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond.
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Leinemann Zsolttal, a ScienNet-ügy gyanúsítottjával szemben kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tájékoztatta a gyanúsított védője, Futó Barnabás az MTI-t.
Annak ellenére, hogy bűnszervezetben, a legsúlyosabb bűncselekmények, köztük emberölés és fegyveres rablás elkövetésnek vádjával állnak bíróság előtt a Koszi-klán tagjai, a keddi legfelsőbb bírósági tárgyalás vádbeszédében az ügyész egyetlen vádlottnál sem indítványozta az életfogytig tartó fegyházbüntetést.
Tudatlan tömegnek nevezi cikkében a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál a második világháború kirobbantóját, a többmillió ember meggyilkolásáért felelős Adolf Hitlert elítélő többmilliárd embert.
Naponta két farmert ér támadás Dél-Afrikában, és hetente két ember veszti életét ezek következményeként - közölte kedden a Dél-Afrikai Köztársaság legnagyobb mezőgazdasági szövetsége, az Agri SA. "A statisztikák közismertek: 11.785 támadás és 1804 gyilkosság 1991 óta" - közölte a szervezet egyik tagja a parlament rendészeti bizottságával.
Fotóalbum jelenik meg a Fidesz elnökének kampányszerepléseiről "Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010" címmel - derül ki a pártelnök Facebook-bejegyzéseiből.
Tucatnyi kitöltött, félig-harmadáig elégett ajánlószelvényt adott le az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) kedden egy internetes újságíró, aki szerint a cédulák hamisítványok.
Az Országház egyik szobájában egy íróasztal és nemzeti színű zászlók előtt állva kéri új kampányfilmjében Orbán Viktor a választóktól, hogy a parlamenti választás április 25-i, második fordulójában a Fidesz jelöltjeit támogassák.
Az MSZP irányítói előtt több, a pártvezetés megújításáról szóló forgatókönyv is van, amelyek közül a lehető leghamarabb választaniuk kell - tudta meg az MTI szocialista forrásból kedden.
A kereset ismertetésével megkezdődött a Fővárosi Bíróságon az UD Zrt.-nek Laborc Sándor, az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója ellen indított személyiségi jogi pere; a tárgyalást azonban elhalasztották és a következő - októberre kitűzött - tárgyaláson az NBH korábbi vezetőjének is meg kell jelennie.
A Magyar Nemzet szerint az egészségügyi tárca különszerződés alapján fizetett Bujdosó László regionális és Molnár Kornélia helyettes országos tiszti főorvosnak olyan feladatokért, amelyek az ÁNTSZ általános tennivalói közé tartoznak. Az Egészségügyi Minisztérium az InfoRádiónak cáfolta a hírt.
Hetvenhét jelenlegi országgyűlési képviselő már biztosan nem lesz ott a következő Parlamentben, hiszen neki sem vágtak a küzdelmeknek. Többen közülük már 20 éve koptatták az országházi széksorokat, most azonban búcsút intenek a falaknak. Vannak, akik önként, de akadnak olyanok is, akik kényszerből, mivel pártjuk nem állította őket csatasorba.
Vádemelési javaslattal küldte tovább a rendőrség a Magyar Gárda elleni nyomozás iratait kedden az ügyészségnek; K. Róbertet, a Magyar Gárda főkapitányát és két társát egyesülési joggal való visszaéléssel és törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással gyanúsítják.
Megsérült a 2-es metró alagútjának fala, amikor cölöpfúrásba kezdtek, hogy megerősítsék a Rottenbiller utcai felüljárót. Egy 10X10 centiméteres lyuk keletkezett.
öbb embert tartott rabszolgasorban egy család, amelynek mindhárom tagját elfogták a kommandósok kedd hajnalban Kaposváron; a rendőrök egy éve nyomoztak az ügyben - közölte Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány.
A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, szemfényvesztés, hogy az Országgyűlés létszámának csökkentése érdemi költségvetési megtakarítással járna.
Lényegében véget ért az MTV-székház 2006. őszi ostroma miatt indult elsőfokú büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden. Eljárás összesen 40 vádlott ellen indult.
Kétséges, hogy csaknem 900 - Amerikából, illetve a Távol-Keletről érkező szavazat határidőre Magyarországra ér-e, ha akkor is érvényben lesz Európa felett az izlandi vulkán kitörése miatti légtérzár - közölte az Országos Választási Iroda vezetője.
Nem támogatja az MSZP a Fidesznek a tradicionális budapesti kerületek megszüntetésére irányuló terveit. Ezt a szocialista párt elnöke mondta a X. és a XIX. kerület határán tartott tájékoztatóján.
Még mindig kevés igazolással szavazó vetette magát névjegyzékbe azon a településen, ahol az igazolásával szavazni kíván - közölte az Országos Választási Iroda vezetője.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a King's City elnevezésű kaszinóberuházással kapcsolatos földcserére vonatkozó igény már a 2008. májusi parlamenti egyeztetés előtt ismert volt, a részvételével folytatott megbeszélésen semmilyen új elem nem vetődött fel.
Ha felkérik, elindul a főpolgármesteri tisztségért a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője. Tarlós István szerint a mai politikai környezetben könnyen ledolgozható a négy évvel ezelőtti egy százalékos különbség, amellyel 2006-ban Demszky Gábor legyőzte.