Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak – közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
Nunkovics Tibor kiemelte: az általa javasolt váltással a járműgyártók is elkerülhetnék üzemeik teljes leállását, ráadásul olyan terméket állítanának elő, amire a magyar állam biztosan vevő lenne.
Tömeges járványra készül a kormány: az egészségügyi dolgozókat központilag vezényelhetik az országban és lefoglaltak kollégiumokat, szállodákat, ahova a betegeket tudnák elhelyezni.
A tudósok szerint a hatalmas eltérés az ismert esetek száma és a feltételezett valóság között. Erre a kevés tesztből és az eddig elhunytak számából következtetnek.
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) április 3-tól Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fokozott tűzveszély miatt. ...
Péntek reggelre 623-főre nőtt a hazánkban a koronavírusban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban bejelentette, hogy minden egészségügyi dolgozó 500 ezer forint pluszpénzt kap a kormánytól. A kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e
A koronavírus-járvány legfrissebb magyar és nemzetközi fejleményeiről tart sajtótájékoztatót az operatív törzs. Az atv.hu Facebook-oldalán élőben követheti az eseményt.
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos elmondta, hogy 623 igazolt fertőzött személyt tartanak számon, és a tegnapi napon 5 személyt veszítettünk el, mindannyian beteg, idős emberek (80 év felettiek) voltak. Jellemzően szív-és érrendszeri betegségben szenvedtek, de más kockázati tényezők is közrejátszottak halálukban. Jelen
A szociális ágazatban dolgozóknak is meg kell kapniuk az 500 ezer forintos pluszjuttatást az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan - követelte az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken, az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján.
Egyre többen unják meg a házi karantént, pénteken és szombaton is jön repülő védőfelszerelésekkel, nem változott a tesztelés protokollja. A pénteki bejelentések részletesen.
Az ország 13 pontján is ingyen kapnak fertőtlenítő fürdést azok a kutyák, amelyek gazdái kórházba, karanténba kerülnek a járvány miatt. A szakszerű fürdetésre azért van szükség, mert egyre több a hamis információ arról, hogy a kutyák terjesztik-e a vírust vagy sem.
A Nielsen Közönségméréstől kapott friss statisztikák azt mutatják, hogy az internet mellett a tévé szerepe is jelentősen felértékelődött a járvány hatására, hiszen nagyon nagyot nőtt pár hét alatt a tévénézésre fordított idő Európában és Magyarországon. Az is nagyon megváltozott, mit nézünk a tévében: nem meglepő, de például a sportcsatornák óriási
„Nem szükséges tesztelni az egész országot, felesleges információkat kapnánk, amik nem segítenének a járvány kezelésében”– mondta az operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.
Kamion rohant kisteherautóba az M0-s autóút M3-as autópálya felé vezető oldalán, a gyáli kihajtónál, a torlódás három kilométeres - közölte az Útinform.
Bár március közepén a magyar oktatási rendszer is átállt a digitális otthoni oktatásra a koronavírus-járvány miatt, sokan mégsem tudtak élni ezzel a lehetőséggel. A Magyar Nemzet értesülései szerint 300-500 iskolás és tízszer ennyi óvodás még mindig intézményi keretek között tölti a mindennapjait.
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete az MTI érdeklődésére pénteken.
A Wizz Air hat gépe nemrégiben landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.
A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook-bejegyzésében.
Februárban a nyers adatok szerint 10,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ő öröksége nélkül a Xxi. századi kereszténydemokrácia sem lesz képes megújulni és sikereket elérni – fogalmazott levelében a miniszterelnök a volt német kancellárra utalva.
Rendkívül kemény kritikákat kap a kormány a koronavírus miatt meghozott intézkedései miatt, többek között a saját pártcsaládjából is. Végleg kiteszik-e a Fideszt az Európai Néppártból? Balázs Pétert kérdeztük.
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete.
“Nehezen tudom elképzelni, hogy bármelyikünknek van ideje arra, hogy fantáziálgasson más országok törekvéseiről. Ez drága luxus napjainkban” - írta Orbán Viktor az Európai Néppárt főtitkárának, nyilván a felhatalmazási törvény miatt rá zúdult kritikákra, a kizárási javaslatra reagálva.
A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Katonai rendészek járőröznek a Nyugati téren, hogy megbizonyosodjanak arról, mindenki betartja a járvány miatt életbe lépett szabályokat. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szü
Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak...
Életének 65. évében, méltósággal viselt betegségben elhunyt Házi István nyugállományú rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori bűnügyi főigazgatója - közölte pénteken a rendőrség a honlapján.
A Józsefvárosi Önkormányzat új rendkívüli települési támogatást hozott létre a járvány következtében kialakult rendkívüli élethelyzet segítésére – írja Facebook-oldalán Pikó András.